Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-07-07 / 27. szám

0 \ 1956. július 7. Amikor az olvasó ezt a címet látja, bizonyára azt hiszi, hogy valami rossz tréfáról van szó. A helyzet a valóságban így fest: Párizsban már megalakult az „Első Mars-lakó fogadtatására“ egy bizottság, mely­nek tagjai kiváló közéleti személyiségek. Pontos tervet készítettek az első Mars-lakó fogadtatására. A Párizsba érkező Mars-la­kókat elsősorban Champs Elysiées-re veze­tik, hogy ott gyönyörködjenek a város szép­ségében. Már az elszállásolásról is gondoskod­tak és egy de Brissac nevű herceg a leg előkelőbb klubházat szemelte ki erre a célra. A fogadtatáson ezer vendég vesz majd részt és a hétfogásos étrendet is összeállították már: Monsieur R aymond Rodel lett á fogadtatás előkészítő bizottság elnöke. Amint a továbbiak­ból megtudjuk, már felkészült rá, hogy bár­mikor fogadja a Marsról érkező vendégeket. — Szabad! — Tessék a kávé, elnök úr! — Köszönöm. Kérem hozzon még egy üveg konyakot. Hosszú lesz az éjszaka ... — Mondja elnök úr, és valóban jönnek a Mars-lakók? — Természetesen. És azt hiszem, már rövi­desen. Most azonban még hozza be kérem a konyakot, aztán menjen aludni. Még utána szólt a házvezetőnőjének, hogy ne felejtse el a nagy csillárt leoltani. — Mennyi? — kérdezte Raymond, a kocsi mélyéről. A kocsi vezetője egy pillantást vet a gépkocsi kormánykerekére. — Kilencven — Rodel úr. Most kilencvenöt. — Gyorsabban ember! A Citroen kocsi őrült tempóban rohant vé­gig Párizs utcáin. — Az ördögbe is, gyorsabban, még gyorsab­ban. — Lehetetlen, uram! A fék nagyot nyekkent és még mielőtt leáll­na a kocsi, Raymond kiugrik belőle. Felrántja a 37-es számú ház kapuját, mint egy őrült felrohan a lépcsőkön és az egyik ajtón idege­sen kopogni kezd. Az ajtó felett ez a felirat áll: RADÁR állomás — Mars. Beletelik egy fél perc is, míg az ajtó mögött csoszogó léptek hallatszanak és egy álmosképű fiatal ember kidugja az orrát az ajtó nyílá­son. — A lánc megszakadt — ordítja Raymond és aztán nekiront a fiatal embernek, félrelöki és berohan a hátsó helyiségbe. — Te szamár, miért kapcsoltad ki? — szit­kozódik, és — pont ma, te buta. Erre még visszatérünk. Siess te szerencsétlen, diktálj, én meg majd jegyzek. Raymond idegessége a fiatalemberre is rá­ragadt, mint az örült a radar-készülékhez ült, közben felborított egy széket és megnyomott egy gombot. A szoba mennyezete halk nyi­korgással lassan felemelkedett és egy emelő­rúd az ég felé lendítette a Radar készüléket. A műszerek működni kezdtek — Negyvenkettőtizenöt — majdnem kilenc­millió — irány kelet-nyugat. Gyorsan leállíta­ni! — ordítja Raymond. — Jól van — feleli a másik és megnyom egy nagy fehér gombot. — Mennyi ? kérdi Raymond izgatottan. — Harmincegyhuszonöt! — Nagyszerű, az körülbelül huszonkétmillió kilométer. A további híradásokat már egyene­sen a fogadtatást előkészítő bizottságnak kell adni. ' Á Bourget repülőtéren felvillannak a fény­szórók és sávokat írnak az égre. Valamit ke­resnek. Most már ezer és ezer szempár fe­szülten figyeli mi történik. A városban meg- kondultak a harangok. A gyárak szirénái búg­nak és túlharsogják az emberek élénk vitáit. Sokan nem is öltözködtek fel, csak úgy voltak, hálóingben, félig meztelenül rohantak ki a la­kásokból. A gyerekek sikítanak. Az idősebb asszonyokat ájulás környékezi. Az autók esze­veszetten rohannak az utcákon. Kivonul a ka­tonaság és a rendőrség. A repülőtér közelében életveszélyes a tolongás. Ott — ordítja egyszerre vagy ezer torok. Ott megtalálták, ott balra. A fényszóró valami világló tárgyba akadt és a többi fényszóró is abban az irányban keres, míg egy pontban találkoznak. Valami olyan gömbölyű tárgy villan meg, mint egy nikkel tízfilléres. A tárgy hihetetlen gyorsasággal a föld felé közeleg. Most a repülő tárgyon magán is valami fény­szóró féle gyullad ki. Négyszögletes, éles vil- lódzó kísérteties fényt terjeszt. A repülőtér nappali fényárban úszik. Acélos csengéssel valami hirtelen leválik a repülőcsé­sze aljáról. A gépkocsi vezetője le se veszi a kezét a — Jónapot! És önök mindent egyedül ter­melnek, uraim? A külkereskedelem természe­tesen minket Mars-lakókat nagyon érdekel. Előre megmondom azonban, hogy elvben csak­is azokkal tárgyalunk, akik a felajánlott árut saját maguk termelik. És még egy kérdés uraim. Önök mindnyájan , munkásaik megbí­zásából vannak itt? Kínos csend állt be. Azután az egybegyűltek morogni kezdtek és nem nagyon szalonképes káromkodások hangzottak el. Rendkívüli kiadás! Rendkívüli kiadás! Friss újság! Szenzációs kiadás! — ordítozták az új­ságárusok. Vastag betűkkel ez állt a lapokban; „Kesselring tárgyal a Mars lakókkal — a had­sereg kérdésében“. „Adenauer a Rajna-vidéket eladja a Mars lakóknak!". „A párizsi egyezség veszélyben!“ — „A Mars hadsereg az idegen­légió végét jelenti! “ Rodel majd megőrült. A kormánytanácsot összehívták. Nagy az izgalom, heves viták folynak. Csak Mendes France nyugodt. — Csak nyugalom uraim, nyugalom, hiszen itt vannak még a párizsi és londoni egyezségeink is. A németek szövetségesei a 'mi szövetségeseink is. Európa nagy és erős lesz! Mi majd vég­zünk az oroszokkal, egyszerűen kiradírozzuk őket a földtekéről. A Ritz szállóban ott ül Rodel elnök. Vele szemben pedig a kereskedelmiügyi miniszter és a Mars-lakóval tárgyal. — Mit kíván a francia kereskedelmi mono­póliumért a Marson? A Mars-iakó gúnyosan mosolyog. — Ő, nem sokat, csak azt, hogy megkapjuk a protektorátust, a Mars egykori ingatlanai felett a Földön. — Hát hogyan, a Marsnak voltak ingatlanai a Földön? — Igen. Például Marseilles, Mars la Tour. Marsilly, Marsieulles, Mar.. Hagyja már abba, hisz ez szamárság, viccelni méltóztatik. — Ügy? Ne gondolja, máris kaptam ameri­kai ajánlatokat. Az Egyesük Államok átadja a kereskedelmi monopóliumot a Holdon és a Vénuszon. — Hoogyaan? Hiszen még életükben nem voltak a Holdon és a Vénuszon. — Úgy látszik az irigység beszél önből. — Kérem hallgasák meg „Amerika hangját“ egyenesen New Yorkból. A Mars lakó a legszívesebben taxin jár, pe­dig a fogadtatását előkészítő bizottság egy vadonatúj Rolls Roys kocsit bocsátott rendel­kezésére. Rodel a taxikba is csupa kormányhű sofőrt helyezett el. Csakhogy az volt az érdekes, hogy a Mars­lakó mindig akkor intett taxiért, amikor arra a legkevésbé számítottak. Rodel sokat beszélt a Mars-lakóval és igye­kezett megértetni vele, hogy a kis ember vé­leménye gyakran nem azonos a kormány véle­ményével. De mindhiába. A Mars-lakó’ udva­riasan végighallgatta de utána fölényesen tüntetőleg másról kezdett beszélni. Rodelnek még mindig a fülében cseng: . — Tisztelt elnök úr! Én, minálunk a Marson egy bélyeggyűjtő klub egyszerű tagja vagyok. És higyje el nekem a mi klubunk vezetőségé­nek ugyanaz az érdeke, mint a tagoknak. Mindnyájan a legszebb bélyegsorozatokat sze­retnénk összeállítani. Kiváncsi vagyok, hogy vajon az önök kormányának is az fekszik a szívén, ami az egyes tagokat is nyomja és vajon ugyanolyan érdekeik vannak, mint akár­melyik taxisofőrnek. Rodel munkaszobájában. Ä Mars lakó úgy látszik most először kissé elvesztette &z ön­uralmát: — Hát ezt nevezi ön vendégszeretet­nek? Ön akart engem letartóztatni? ön akarta az én repülőcsészémet ílefoglaltatni ? És az önök rendőrségének 26 tagja ezért égette e.l az ultra-mars áramtól a kezét? Hát ön fi­gyeltet engem? — ... de kérem, kérem, itt valami tévedés­ről van szó! — A Mars lakó felemelkedik a helyéről. — Nem elnök úr, ön és a kormánya tévesen magyarázták a vendéglátást. Rodelben forrt a méreg. Hát hogy végezzen ezzel az alakkal ? önkénytelenül kihúzta az íróasztala fiókját és játszadozni kezdett egy pisztollyal. Vajon elhallgattassa ezt a fickót még mielőtt fellá­zítja a kedélyeket. Vagy talán sérthetetlen? — Uram, tisztelem az ön kívánságait, de figyelmeztetem, engem, nem talál el golyó. — Hát ezt honnan veszi? — Ja, kérem, mi Mars emberek, mi gondo- latolvasók vagyunk Előttünk minden ember nyitott könyv, ezért nem létezik nálunk ha­zugság és korrupció. — Kérem kedves Mars-lakó, nagyon kérem, ne tegye tönkre az egzisztenciámat és ne bosszulja meg magát. Hiszen én mindent el­követek, még azt is megígérem, hogy mindent eltöriök, ami a hidrogénbombára emlékeztet. — Ha-ha-ha-ha. A Mars-lakó gúnyos nevetése szinte meg­rázta a levegőt. Rodel reszketett mint a ko­csonya, egész elsötétült előtte a világ és in­kább érezte, mint hallotta, hogy a Mars lakó kimért lépésekkel lassan feléje közeledik. Most Rodel hirtelen felemelte az öklét, ütésre ké­szen. Későn. Szúró, rettenetes fájdalmat érzett a fején. Őh, nem akartam felkölteni elnök úr, csak a konyakot hoztam be, mi az talán megütötte magát? Rodel teljesen izzadt volt, verejték gyön­gyözött a homlokán, reszkető kézzel a konya­kos üveg után nyúlt és poharába önt, majd bambán ránéz a házvezetőnőjére. — Nem jönnek a Mars lakók, nem szabad hogy jöjjenek, a kormánynak be kell tiltani. Z. M. dudáról. Raymond lelkiismeretlenül belehajt a tömegbe. Hiszen ő a fogadtatást előkészítő bizottság elnöke. Ö neki kell üdvözölni először a Mars-lakót. Nehezen nyomulnak előre a ko­csival. — Micsoda fegyelmezetlenség. Már ezer­szer gyakorolták a fogadtatást és pont most nem megy. Siessen, Siessen. Amikor Raymond kiszállt a kocsijából akkor Gaston Maurice és de Brissac herceg már a repülőcsésze, mellett állnak és jaj, egy több mint kétméteres hőrihorgas alak feléjük tart, Raymond mindenkit félrelök útjából. Túlhar­sogja a többieket: — én, én vagyok, itt vagyok, az elnök. — Megengedi, Rodel Raymond elnök — mé­lyen lélekzetet vesz és őn ugyebár a Mars­lakó? Francia földön az első, üdvözlöm5 — dadogja és kezét nyújtja, az óriásnak. Szinte borsódzik a háta. A Mars-lakó keze mintha csak árammal lenne telítve. Hatalmas kezével megsimogatja az arcát, az állán meg­csókolja és a legtisztább párizsi kiejtéssel így szólal meg: Vive la Francé, Csoda jó érzés, hogy én vagyok az első Mars-lakó, aki üdvö­zölheti. VAJON A MARS-LAKÓ VÖRÖS-E? — Halló, halló, itt Rodel. Micsoda? Megbo­londultatok? Hát ki engedte a Mars lakót Jo- liot-Curiehez? Mi? Micsodaaa? Hisz ezt nagy­szerűen felhasználhatják a kommunisták, hi­szen ez egyenesen reklám számukra. Mit mpnd? Szamárság. Küldesse a Mars lakót a lakosztályára. Vegye igénybe a testőrséget is. Szörnyű helyzet és Raymond ijedten a szívé­hez kap. A kagyló kicsúszik a kezéből. — Gyorsabban hiszen már mondtam magá­nak, sofőr, hát maga ismeri Joliot Curie-et? — Igen, uram. Az egy nagyon finom úr, és amint tudom nagy tudós és nem akar háborút, és ezért ... — Marhaság, csupa badarság amit beszél, Joliot Curie vörös és kommunista. — Úgy? — De Rodel úr.! — Hallgasson. — Oda nézzen, éppen ott megy. Raymond kimászott a kocsiból. A Mars-lakó mosolyogva felé közeledik. — Ä, elnök úr, micsoda szerencse. Éppen felkerestem Joliot Curiet, az önök nagy tudó­sát és kicseréltük tapasztalatainkat. Ügy látom majdnem utolértek minket. Holnap együtt me­gyünk ki a repülőtérre és megmagyarázom neki a repülőcsésze atomerő berendezését. Re­mek, mi? Párizsnak van miről beszélni. A legelőkelőbb klub előtt, ahová a Mars-lakót szállásolták, beláthatatlan tömeg tolong. Mindenki látni sze­retné a Mars-lakót, nemcsak a kíváncsiság hozza ide az embereket, hanem igazán szívből örülnek a baráti látogatásnak. Van itt azonban egy embercsoport, azok a- kiknek Buick, Chrysler, Citroen és Chevrolet kocsijuk ott áll a sorban a klub előtt, ezek más miért izgulnak. A rendőrség készségesen utat tör számukra a tömegek között. A klub csarnokában a kereskedelmi hiénák izgatott vitákat folytatnak. — Vajon vásárol e kávét a Mars-lakó? Két százalékot könnyen hozzá lehetne neki csapni? Hiszen bizonyára nem ismeri a mai világpiaci árakat. — Kávét? Az bizony teljesen kilátástalan dolog. A Coca-Cola képviselőit is kidobta, amint hallom. — ... én atomrészvényeket szeretnék a Mars­ról vásárolni- Vajon elad-e? — Azt hiszem. — És ön milyen ajánlattal jön? — Marsala bort kínálok fel, csak 52-es év­folyamú. De hátha megkóstolja, hiszen majd nem úgy hangzik mint Mars. Közbeszól egy amerikai sipító hangja. — Ki beszélt itt éppen Marxról? Végre megjelent a Mars-lakó. Egyszeriben csend 'ett. A légy zümögését is meg lehetett volna hallani. Mosolyogva üdvözölte a keres­kedelmi ügynököket.

Next

/
Thumbnails
Contents