Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-06-23 / 25. szám

1956. június 23.

3

A „rohambanda“ megjegyzései

MIT JELENT a zivatar a Csallóközben? A föld itt győzi felszívni a csapadékot, még a folyó vizét is elnyeli, azután éi tovább, a régi módon. igaz, most, hogy vagy tízféle új földművelési módszert jött: ilyen gép, olyan gép, meg amolyan, sorba, vagy ha úgy tetszik, fészekbe is lehet ültetni. Á kukorica, a tépa, mind a gép barátja lett. Gután a szövetkezet 65 négyzet kilométeres területén is megérezték a jobb életet. így a taglétszámuk lassan eléri az ezret. De épp- •úgy, mint amikor a folyó kiömlik a régi medréből, és az új mederbe magával sodorja a homokot, sarat, a száraz gallyakat — persze ezek bármennyire zavarják vizét, folyását meg nem gátolhatják, a víztömeg hömpölyög tovább, így a tiszta víz bármennyire össze keveredik- is a zavarossal, nem tisztítja meg azt, s még ha megállítjuk folyását, így is bizonyos időre van szüksége, hogy letisztuljon, leülepedjen a szenny — így van ez a szövekezetnél is.

Azelőtt itt keveset silóztak. Ezért tavaly a CSISZ tagok nagy lelkesen brigádokat alakítottak, és 4,600 köbméter silótakarmányt készítettek — ezzel segítették a szövetkezetét. A dicséret csak serkentette őket és két ifjúsági munkacsapatot alakítottak. Az egyik c:apat például 53 hektár kapás növényt, 108 hektár gabonát, és még egyéb növényeket is gondoz. Tíz százalékkal nagyobb terméshozamot akarnak elérni, mint az idősebbek.

— Nem érjük el — mondja Kocis- ky Mihály, a CSISZ szövetkezeti alapszervezetének elnöke és egyúttal az egvik csapat vezetője.

— Hiszen itt mindent kézzel végezünk el, mert az a mondás járja, hogy aki nem tud kézzel kapálni, az nem legény a talpán. Az öregek meg azt hiszik, hogy a gépek mellett nem keresnének. Már ez is megtörtént, hogy először kézzel kapáltunk, és utána géppel saraboltunk.

Rohambandának neveztek el bennünket, mert állítólag rohanunk előre. Persze, ha dalolunk, ezt is a szemünkre vetik

— Megmondták nekünk, hogy szégyenük magunkat, nekik gyermekeik vannak, mi meg elvesszük előlük a munkát. Például ők fejenként 30 ár répát gondoznak, nekünk már csak 10 ár jutott. Mákot is kapáltak, amíg nem volt benne gyom — mi azt mondjuk, hogv leszedték a tejfelt — mert a második kapáláskor, amikór a gyom túlnőtte a mákot, minket küldtek oda és kikerge*'tck a foghagymához is. De amíg mi a répát kapáltuk, és tizenöt kilométernyire a falutól, a hetedik csapatnak segítettünk, addig ők bekapálták a mi napraforgónkat.

— Szét akarják verni az fijúsági csapatainkat. Tóth János, az idősebbek csapatának vezetője, sokszor igen kezdeményező javaslatokkal jön elő. Nem riad vissza attól sem. hogy meglátogassa szüleinket és rávegye őket, hogy ne engedjenek az ifjúsági csapatokba, mert hát ott csak bolondságokat művelünk. Véleményük sze rint a fiatalok csak arra valók, hogy a szövetkezetben kitöltsék velük a hézagokat,

— Betkával így is csináltak, A zöldségtermelésben dolgozott és állítólag már nem volt számára munka — elkergették. Mi bevettük az ifjúsági csapatba és ma a legszorgalmasabbak közé tartozik.

— Tavaly bizony a szövetkezet félreeső részein sokat loptak. Szekerekkel szállították el a gabonát és a cséplésnél még cifrábbakat műveltek. Senki sem figyelmeztette őket. Persze ezidén félnek, itt a „rohambanda“ ezért szeretnék, ha aratásig eltűnnénk a föld színéről.

ÍGY PANASZKODNAK egymásután a csapat tagjai. A lányok kezdenek hangosan kacagni és nem éppen kecses mozdulatokkal jelképesen mutatják, hogy János bácsi a szemükbe mennyire hízeleg, a hátuk mögött meg gáncsolódik.

— Hát az úgy volt, hogy Károly Mártont, az ültetvények vezetőjét elcsapták, mert „saját kezére játszott“. Büntetésből a legtávolabbi csoportba helyezték, 18 kilométernyire a falutól. Ekkor működésbe léptek a pártfogói. Először a tsősz felesége ment rimánkodni az irodába, azután János bácsi. Egyszer csak jön hozzánk s azt mondja Gőg elvtársnak, a második munkacsapat vezetőjének:

— Tóth János küldött ide, hogy én vagyok helyetted a csapatvezető. Senki sem választotta, hahaha ... jött, ho-'y ügyeljen ránk. íme, milyen könnyen jutottunk nevelőhöz.

— Vagy vegyük csak Lukovickyi Mihály a CSISZ üzemi vezetőségének tagja, az automechanikai műhelyben dolgozott és Rajterrel együtt bírálták, hogy a fekete javításokkal — hacsak csekélységről is van szó, — nem számolnak el a szövetkezet irodáján. — Jól van, elvtársak, — mondotta Haja, a vezető — te, Rajter, a következő hónaptól kezdve irodai erő leszel és a fekete javításokat te tartod számon. A következő hónapban elbocsájtották őket a műhelyből. Előbb a homokra, később pedig hozzánk osztották be, mert hogy a mi kollektívánk megvédi az igazságtalansággal szemben.

Ebből ennyi elég. Jól tudjuk, hogy a fiatalok mikor bejönnek a szövetkezet irodájába, úgy ülnek le, mintha „lovon“ ülnének, azt is tudjuk, hogy „fújtak“ a burgonya átvételénél és gyakran bizony „lógnak“ a mezőn, de mégiscsak helytelen, hogy az öregek annyit törődnek a fiatalok nevelésével, mint a kakuk az idegen fészekben kikelt fiókáival. Nem válik az öregek becsületére ez az irigy- kedés.

AZ IGAZ, hogy a föld a Csallóközben is elviseli a viharokat. Ez a föld felissza két folyó zavaros vizét is, de az emberek... az embereknek elég egy igazságtalanság is, ezt sem szívják föl, hanem fölzúdulnak ellene. Es ezért nem neheztelhetünk a „rohambandára” sem. J. Dunajovec

A DUNASZERDAHELYI Járási Nem- túrszemlén részt vett a bősi Csemadok a CSISZ pódafai tánccsoportja, vala- zeti Bizottság kultúrosztálya a Kuí- tánccsoportja, a CSISZ vásárúti tánc- mint az iskolai CSISZ szervezet tánc-' túrotthon, a CSISZ _ és a Csemadok csoportja, és - a Csemadok népi zene- csoportja is. •

járási vezetősége az elmúlt héten já- kara, _ a dunaszerdahelyi népizenekara, A közönség előtt nagy sikert ara- rási kultúrszemlét rendezett. A kul- a pozsonyeperjesi Csemadok énekesei,

LOSONCI LEVEL

A losonci III. magyar tannyelvű nyolcéves középiskola tanulói a múlt évben teljes erejükből bekapcsolódtak a város és faluszépítési mozgalomba. A mozgalom keretében rendbehozták az iskola és lakóhely környékét. Szép eredményeiket a járási nemzeti bizottság iskolaügyi szakosztálya is értékelte és az iskolát egy rádiókészülékkel ajándékozta meg. A rádiót á- zonban egy ideig nem tudták használni, Az iskola igazgatósága és a tanulóifjúság azért nem esett kétségbe. A tanulók Nagy Ferenc igazgató elvtárs vezetésével egy tíztagú szerelőbrigádot szerveztek, hogy kiadás nélkül felszerelhessék a rádiót és minden osztályba bevezethessék a hangszórókat. A szerelési munkálatoknál Zsur- dusz István, Pompe Hugó nyolcadik osztályos tanulók és Szabó Péter hetedik osztályos tanuló tűnt ki. Nekik köszönhető, hogy ma már az iskola valamennyi helyiségében működik a

rádió. Munkájukkal az iskolának tetemes összegeket takarítottak meg.

A losonci III. magyar tannyelvű középiskola nyolcéves tanulói ez évben is szorgalmasan dolgoznak.

* * t

A losonci felső építészeti ipariskola tanulót az év elején kötelezettséget vállaltak, hogy segítenek a mezőgazdasági munkálatokban az EFSZ- eknek. Vállalták, hogy a járásban elsőnek megalakuló új EFSZ-nek felépítik a közös istállókat. Rövidesen alkalom adódott a kötelezettségvállalás teljesítésére, amikor Tuhár köz-í ségben megalakult a járás új EFSZ-e. Az iskola növendékei azonnal hozzáláttak az istállók építéséhez. De a tanulók nemcsak Juhárban segítenek az EFSZ-nek, hanem Videfaluban is. Az iskola tanulói szép példát mutatnak az építkezésnél és gyakorlati tudásra tesznek szert.

SÓLYOM LÁSZLÓ Losonc

tett a dunaszerdahelyi Csemadok népi zenekara, amely magyar verbunkos és népdalokkal lépett színre. A zenekar Csabi Gyula vezetésével már több községben szerepelt, sőt résztvett a kerületi versenyen is, ahol nagy sikert aratott. Szép teljesítményt nyújtott a bősi fiatalok 18 tagú tánccsoportja is. Nagyon szépen szerepelt a vásárúti zenekar az alig 16 éves Vontszemű János CSISZ-tag vezetésével. Ennek a fiúnak bizony sókat kellett tanulni addig, míg átvehette a zenekar vezetését. Persze a szorgalmas munka, mint mindig, most is meghozta a gyümölcsét.

Valamennyi tánccsoport és zenekar fellépését a közönség viharos tapssal üdvözölte.

Sajnos, hogy a kultúrszemlén nem yet.t részt, minden csoport és még..az ismert '.dunaszerdahelyi Konzervgyár táncegyüttese is távol' maradt. Ho'gy miért? Erre a kérdésre csak Sós elvtárs. a CSISZ üzemi szervezetének kultúrfelelőse adhatna pontos választ. Persze a dunaszerdahelyi közönség számára az lenne a legnagyobb meglepetés, hä rövid időn belül egy szép műsorral lépne fel a szervezet.

LOBEL Z.

(Prandl felvétele)

KORA REGGEL VAN. Még csen- des, kihalt a város Járókelőt is alig látni. De a Bratislava! szénraktárak szállítási osztályának udvarán már teljes ütemben folyik a munka. A hangszórón keresztül vidám muzsikaszó hallatszik. Mindenütt rend és tisztaság. A teherautók példás rendben sorakoznak.

Cacany elvtárs, a műhelytanács elnöke kalauzol minket az autók sokasága között. Elmondja, hogy az osztálynak minden egyes dolgozója, jobban mondva csoportja — a gépkocsivezető és a két szénhordó munkás — 100 százalékon felül teljesíti a tervet. Az

NR 54—73-as

jelzésű kocsinál tanácskozik — talán a napi munka menetét beszéli meg — a Nevoral-Ondrusek-Kulacs- csoport, amely mint megtudjuk, az osztály legjobb csoportja. Májusi tervüket 205 százalékra teljesítették, 8725 mázsa szenet szállítottak a megrendelőkhöz, ami körülbelül napi 300 mázsát tesz ki. Nevoral János, a kocsivezető, 25 év körüli, nyúlánk, mosolygós arcú fiatalember.

— Ügye szereti foglalkozását? — tesszük fel az első kérdést, hiszen szemével még beszélgetésünk közben is csak úgy simogatja kocsiját.

— Gyerekkorom óta vágyódtam kocsit vezetni, de nem volt módomban elvégezni a gépkocsivezető tanfolyamot. Mint szénhordó munkás kerültem ide. öt évvel ezelőtt résztvettem a vállalat gépkocsivezető tanfolyamán, s azóta ülök a volán mellett.

— És jól fogja a volánt — szól közbe Cacany elvtárs — még sohasem volt karambolja s egy év alatt mindössze egy kisebb javítást kellett végezni a kocsiján.

Nevoral elvtárs láthatólag nem szereti a dicséretet. Még azt tudjuk meg tőle, hogy szereti a szép slágereket, futballozik, nem hagy ki egy nevezetesebb mérkőzést sem. De mindennél jobban szereti három kislányát, — ennyit mond, s mint akinek már igazán nincs több mondanivalója, csoportja másik két tagját tolja előre. Hogy

1400 kilométert tesznek meg egy hónap alatt

azt már Ondrusek Mihály, a csoport egyik szénhordó munkása árulja el.

— Mióta dolgozik együtt a csoport? — kíváncsiskodunk.

— Két éve dolgozunk együtt s mondhatom, jól megértjük egymást. Összeszoktunk és mind a hárman szeretjük munkánkat.

— Én azonban túlteszek Nevora- lon — szakítja közbe társát Ondrusek elvtárs — mert énnekem ha hazamegyek, négy kislány ugrik a nyakamba!

A két vidám fiatal után Kulacs Imre veszi át a szót, kinek bár haja már kissé őszbe vegyült, alig 40 év körüli ember. „Nyomot hagyott rajta az idő“, meglátszik a keserves körülmények között eltöltött fiatalkor, a kora ifjúságtól való szakadatlan munka.

— Elismerés, jutalom? Ilyesmiről nem is hallottunk. Most pedig. ..

És Kulacs elvtárs arcán megelégedett mosolyt jelenik meg, amint elmondja, hogy csoportjukat tavaly a vállalat zászlajával tüntették ki.

Az utolsó szavakat már a kocsi nyitott ajtajából mondja, mert Ondrusek elvtárs már bent ül és Nevoral elvtárs keze a volánon van. Majd

biztos, megszokott mozdulattal gázt ad, s az NR 54—73 kigördül az udva.ból.

A NEVORAL-CSOPORT eredményéhez hasonló jó munkáról tanúskodik az a tény, hogy januárban, a Szénraktárak vezető dolgozóinak országos konferenciáján Prágában, Slo- boda elvtárs, a belkereskedelmi minisztérium tüzelőanyag ellátási fő- igazgatóságának igazgatója a Bratislava! szénraktárak szállítási osztályát értékelte ki, mint akik a szállított szén tonnamennyiségét illetően országos méretben a legjobbak voltak.

Közben egyik kocsi a másik után hagyja el az udvart, csak néhány marad itt, amelyeken kisebb javítani való van. Ezeket a kisebb javításokat ugyanis az udvar végében elhelyezett saját javítóműhelyükben . végzik el. Kár, hogy nem ismerhetjük meg Vadkerti elvtársat, a műhely vezetőjét, aki most éppen beteg, mert úgy halljuk, hogy olyan kiváló szakember, hogy a gép zakatolásából már mesz- sziről megismeri, ha egy kocsinak valami baja történt. Ö vezette a kollektivet olyan jó munkára, hogy az utolsó technikai ellenőrzés során a forgalmi inspektor kijelentette, hogy a BUS szállítási osztályának van Bratislavában a legjobban rendben- tartott autóparkja.

— Emberfelettin nehéz munka ez

— mondja vezetőnk, Cacany elvtárs,

— de bátran mondhatom, hogy minden dolgozónk megállja a helyét. Jó a kollektív s a munkaszeretet szinte

ragad egyikről a másikra.

— De vannak nehézségeink is' — veszi át> a szót Farkas elvtárs, az üzemi bizottság elnöke. — A legtöbb bajunk azzal van, hogy az- üzemek nem veszik át a megrendelt árumeny- nyiséget, többnyire csak egy részét.

— Talán nincs helyük a raktározásra?

— Dehogv nincs. De az már ’úgy van, hogy inkább átveszik télen a kevésbé jó minőségű árút, minthogy nyáron ellátnák magukat elsőosztályú szénnel.

— Megtörténik az is hogy egyenesen visszaküldik az árút? — érdeklődünk.

— Nem ritkaság — feleli keserűséggel teli hangon Farkas elvtárs — hogy reggeltől bolyong egy kocsi az árúval s délre visszajön úgy ahogy elment, mert egyik címzett sem vette át. Komoly szerepet játszik ebben a fűtők hanyagsága, akik saját kényelmüket nézik s nem törődnek azzal, hogy kárba vesz az üzemanyag és kár az időért is.

Közben Vavrovic elvtárs, a szállítási osztály vezetője is tud már egy kis időt szakítani részünkre. Ö ugyanis reggel fél hattól kapja a jelentéseket a különböző raktárakból, hogy mennyi szén érkezett s e jelentések szerint osztja be és adja ki a napi feladatokat. Vavrovic elvtárs szereti a pontos munkát. A falon elhelyezett nyilvántartó táblára tűzdelt cédulácskák jelzik ki beteg ki van szabadságon, melyik kocsi van javítás alatt. Nem kis dolog vezetni és irányítani

ezt az osztálvt. áldozatkész munka- szeretet és kiváló szervezőképesség szükséges hozzá.

Probléma is van

elég, ez csak természetes. Az egyik főpróbléma a munkaerőhiány, ami* természetesen a nehéz munkának tudható be. Bizony két munkás 50 kilójával 150 mázsa szenet cipel kosarakban ,a hátán, lépcsőn le, lépcsőn fel. Körülbelül olyan nehéz munkát végeznek, mint a felszínen dolgozó bányászok. A fájó pont az, hogy az elosztó kereskedelemhez tartoznak, e szerint van megállapítva a no'rmasze- rinti díjazásuk. Ha a termeléshez, vagy a bányaiparhoz tartoznának, kedvezőbbek lennének a fizetési feltételek is, és így valószínűleg lenne is, ami csábítaná a fiatalokat erre a foglalkozásra. Nem kevésbé lenne kívánatos természetesen a munka gépesítése is, hogy a munkások legalább a munka legnehezebbjétől felszabaduljanak.

A SZÁLLÍTÁSI OSZTÁLYON megállás nélkül, télen-nyáron, éjjel-nappal, vasárnap is folyik a munka. A vasúti vagonokból éjjel vagy vasárnap is kirakják a szenet, egyrészt, hogy a vagonok felszabaduljanak, másrészt, hogy minél kisebb legyen a fekbér.

Megkezdődik a második műszak,

autók jönnek és mennek. Nyár van, tikkasztó hőség. És emberek a szénpor és izzadság keveredtével bemocskolt háttal görnyednek a kosarak alatt, hordják, lapátolják a szenet, megállás nélkül, hogy majd télen ne fázzanak a betegek a kórházakban, gyerekek az iskolákban, dolgozók az üzemekben, és hogy a napi munka után mindenki meleg lakásban pihenhessen.

, GERŐ KATALIN