Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-04-28 / 17. szám

1956. április 28. Uj park május elseje tiszteletére A nagysaílói kultúrházban 18 fiatal gyűlt össze, hogy megtárgyalják a kongresszus határozatait. A beszámo­ló után a tagok élénk vitát folytat­tak a sajtóterjesztés fontosságáról. Szó került a barsóvári fiatalok fel­hívásáról is, amelyet a sajtóterjesz­tés érdekében tettek. A CSISZ tagok érdeklődéssel néz­ték az Oj Ifjúság egynéhány számát, amit a járási kiküldött mutatvány- számként hozott magával. A lap min­den fiatal tetszését megnyerte, mert mindenki megtalálta benne azt, amit szívesen olvas. A lányokat a női ro­vat érdekli, a' fiúk egy részét a téré 10 tag a Fucsik jelvény meg­szerzésére kötelezte magát. Sok mindenről elbeszélgettünk Far­kas elvtárssal. Amikor a szövetkezeti gazdálkodásra terelődött a szó, meg­kérdeztük, milyen _ eredményeket ér­nek el az EFSZ-bén. — Nálunk minden CSISZ tag tagja a szövetkezetnek, ezért a CSISZ ve­zetőségi és tagsági gyűlésein fog­lalkozunk a szövetkezeti problémák­kal is. Molnár elvtárs a helyi nem­zeti bizottság elnöke, aki egyúttal a szövetkezet elnöke is, gyakran eljár hozzánk a tagsági gyűlésekre és so­kat segít a munkánkban. Az ő se­sport, a tudomány, irodalom és po­lka. Ügy határoztak, hogy minden CSISZ tag megrendeli az Üj Ifjúsá­got. Egy hét múlva meglátogattuk a gítségével alakítottuk meg a két CSISZ munkacsapatot. Az egyik csa­pat a zöldségtermelő brigádban, a másik pedig a mezei csoportban fog A nagysaílói CSISZ kultúrcsoportja nagysaílói alapszervezetet, . és elbe­szélgettünk Farkas elvtárssal a saj­tóterjesztésről. Az elnök elmondotta, hogy 20 fiatal rendelte meg az Üj Ifjúságot és két CSISZ tag a Práce Mladyeh-t. így elértük azt, hogy min­den fiatalnak jár az ifjúsági sajtó. Ez a fiatal szervezet, amely most ünnepelte egyéves fennállását oly rövid idő alatt eredményes munkát mutatott fel. A szervezet 12 taggal alakult, amely azóta 22-re növekedett. dolgozni. Szép eredményeket értünk el a legelő tisztogatásában is. Ezi- dáig 25 hektár rétet és legelőt hoz­tunk rendbe. Továbbá 30 hektár ku­korica és négy hektár burgonya fész­kes négyzetes ültetését és megműve­lését is vállaltuk. A CSISZ szervezet most minden erejét a május elsejei előkészületek­re összpontosítja. A nagysaílói kul- tűrcsoport május elsején Zselízen fog fellépni. A fiatalok május elseje tisz­Táncol, mulat az ifjúság Ezidáig öt tagot szereztek Hölvény községből, ahol még nincs CSISZ szervezet. Az első lépés, amelyet e- zek a fiatalok tettek a kultúrcsoport megszervezése volt. A fiatalok szí­vesen látogatják a tánc- és énekkö­röket. Az idén és az elmúlt évben több esetben rendeztek kultúrestet, amellyel új lendületet hoztak a dol­gozók életébe. De nem maradnak el a tanulás, a művelődés terén sem. Még a tél elején megalakították az olvasókört és május elseje tisztele­teletére vállalták, hogy rendbehozzák a falu parkját, amelynek közepén 12x15 négyzetméter nagyságú beton­alapot öntenek le. Ezidáig 300 bri­gádórát dolgoztak le a fiatalok. Re­méljük, hogy az idei szép május el­sejét, dolgozó népünk legnagyobb ün­nepnapját a falu népe és a fiatalok az új parkban ünnepelik meg. SEBŐ ISTVÁN a CSISZ zselízi járási bizottságának titkára A tanítók szakképzettségének emeléséért A nevelés — az oktatás jobb eléré­sének egyik feltétele a tanítók szak­mai és elméleti nevelésének emelése. A múlt iskolai évtől kezdve a szlová­kiai iskolák tanító kádereinek sokol­dalú neveléséről a tanítók és iskolai dolgozók továbbképzését szolgáló egy­séges rendszer gondoskodik, melyet a bratislavai központi intézet, a kerületi intézetek, a járási pedagógiai közpon­tok, az egyes iskolák tantárgy-bizott­ságai és módszertani testületéi alkot­nak. A tanítók és iskolai dolgozók szak- képzettségét egyéves és kétéves tan­folyamokkal biztosítják. Ebben az is­kolaévben az egyéves tanfolyamon több mint 1300 tanító nyer szak-, pedagógiai- és módszertani képzett­séget. V$lís4#L-— További eredményeinkért Amikor a Doltná Krupa-i EFSZ és a CSISZ vezetőségének közös gyűlé­sén az ifjúsági munkacsapatok meg­alakítását, az EFSZ vezetősége egy­hangúan támogatta a CSISZ kiváló kezdeményezését. Az EFSZ vezetősé­gének minden oka megvolt rá, hogy az ilyen irányú elhatározást támo­gassa. A fiatalok már tavaly csopor­tokban dolgoztak és különösen a do­hánytermelésben igen jó eredménye­ket értek el. Az ifjúsági munkacso­portoknak köszönhető, hogy az EFSZ terven felül 77.30 métermázsával több dohányt adhatott be. Az ifjúsági mun­kacsoportok közül a mezei dohány­csoportok 28.367.- korona tiszta hasz­not hoztak az EFSZ-nek. Ez az oka, hogy az EFSZ vezetősége elhatározta az idén több ifjúsági munkacsapatot alakítanak és a dohányon kívül még 12 hektár kukoricát, és cukorrépát osztanak ki a fiataloknak.- Hasonló a helyzet Felsöpatonyban is, ahol az ifjúsági munkacsapatokat a kukorica termelésben a hozamot 10 métermá­zsával túllépte. A munkacsapatok élete és eredmé­nyei azt bizonyítják, hogy a szoro­san felzárkózott kollektívában a szö­vetkezeti munkacsoportokban szép eredményeket lehet elérni. Az ifjúság jó munkájának köszönhető, hogy míg az elmúlt években csak az egyes EFSZ-ekben alakultak ifjúsági mun­kacsapatok, most már sokkal nagyobb mértékben emelik a munkacsapatok számát. Főleg ott alakítanak ifjúsá­gi munkacsoportokat, ahol hiányok merülnek fel, ahol le kell győzni a régi nézeteket és előítéleteket. Sok helyütt az állattenyésztés terén is ifjúsági munkacsapatokat alakítottak. A szenei állami gazdaság Poros nevű gazdaságában az állattenyésztésben nyolctagú ifjúsági munkacsapatot a- iakítottak. A csoport tagjai arra kö­telezték, magúkat, hogy 1956-ban 43 ezer 440 liter tejet adnak be terven felül. Az EFSZ-ek és állami gazdaságok funkcionáriusainak • többsége támo­gatja a CSISZ alapszervezetek kezde­ményezését és helyeslik az ifjúsági munkacsapatok megalakítását, mert hisznek a fiatal mezőgazdasági dol­gozók erejében és meg vannak róla győződve, hogy nem csatlakoznak bennük, A szövetkezeti tagok bizal­mát meg kell becsülni. Tisztában kell tenni azzal, hogy a jó termés nem jön 'magától,* hogy “kémény' és' szívós munkára, sok tapasztalatra van szük­ség. A bratislavai és nyitrai kerületben sok ifjúsági munkacsapat elhatároz­ta, hogy négyzetes, fészkes módon ültetik a kukoricát. A duiiaszerdahe- lyi járásban például 15 ifjúsági mun­kacsapat 1.270 hektáron kukoricát fog termelni. Csúcseredményeket a- karnak elérni és ezért már a téli időszakban készültek fel a munkára. Megismerkedtek az EFSZ munkacso­port termelési tervével, tanulmányoz­ták a kukorica agrotechnikáját, ki­cserélték tapasztalataikat az idősebb dolgozókkal és gondoskodtak arról, hogy a kukorica számára jól előké­szítsék a talajt. A CSISZ szlovákiai kongresszusa megmutatta, hogy a szövetkezeti fia­talok, elsősorban a CSISZ tagok a szövetkezetben a legnehezebb részle­gekre jelentkezzenek, az új munka­A „Pál utcai fiúk“ színpadon A párkányi 11 éves magyar közép­iskola tanulói március végén a pár­kányi kultúrházban Molnár Ferenc ifjúsági regényének a „Pál utcai fiúk“-nak szinváltozatát adták elő. A fellépés kitünően sikerült. A siker elsősorban tanárainknak köszönhető, akik hozzáértő szakértelemmel, oda­adó készséggel vezették a próbákat, irányították az előkészületeket. A szereplők közül Bajko Istvánt említ­hetjük meg, aki Boka szerepében az igazi megértő, megfontolt jópajtást játszotta el. Minden mozdulatán meg­látszott, hogy otthonosan mozog a színpadon és teljesen átérezte sze­repének jelentőségét. Második, — szintén nagyszerű — alakítás Lovász Imre érdeme, aki kitűnő játékával az igazi, diákkollek­tíváért rajongó Nemecseket keltette életre. Jó alakítást nyújtott még Juhász László, Áts Feri szerepében és Szabó Éva, aki Nemecseknét alakította. E szereplők mellett a többi alakok is jó! beilleszkedtek a darab egyes for­dulataiba. KELECSÉNY1 LÁSZLÓ módszereket kezdeményezzék, legye­nek öntudatos gazdák, akik a szö­vetkezet gazdálkodásáért, a falu egész életéért felelősséget éreznek. A fiatal mezőgazdasági dolgozóknak tudniok kell, hogy az EFSZ sikere hinden egyes szövetkezeti tagtól függ, nemcsak az ifjúsági munkacsapatok­tól, hanem az összes munkacsoport­tól és termelési csoporttól. Ezért a szomszédos munkacsopor­tok is segítenek, hogy legyőzzék a nehézségeket és érvényesítsék az eddigi tapasztalataikat. A szövetkezet munkájára és a szo­cialista munkaverseny fellendítésére nézve rendkívül fontos, hogy az ifjú­sági munkacsapatok munkájukban ér­vényesítsék az új munkamódszere­ket, idejében kapáljanak és helyesen ápolják a növényeket. Ha a CSISZ funkcionáriusok több­sége helyesen értelmezi az ifjúsági munkacsoportok jelentőségét, és a kongresszusi irányelveket azért még­is mutatkoznak még hiányok, ame­lyekről szólni kell. A hiányok főleg ott mutatkoznak, ahol a CSISZ veze­tő funkcionáriusai, vezető dolgozói és a járási vezetőségek aktivistái nem ismerik az EFSZ-ek és az állami gaz­daságok szervezési munkájának el­veit. Ez főleg a nagymegyeri járásban mutatkozik, ahol az egyes szövet­kezetekben a kukoricatermesztés te­rén dolgozó ifjúsági munkacsapatok megalakulása körül sok formaiság- gal találkozunk. Az ifjúsági munka­csapatok gyakran tervszerűtlenül dol­goznak, előfordul, hogy nincs is ve­zetőjük, nincs kiosztott földjük, nem ismerik a munkacsoport termelési tervét és a kukorica agrotechnikáját. Ezeket a hiányokat minél előbb el kell távolítani, mert a tavasz már nem vár. A kukoricavetés agrotech­nikai határideje közeledik. A CSISZ járási vezetőségére és a CSISZ alap­szervezetek vezetőségeire hárul az a feladat, hogy ellenőrizzék, mennyire készültek fel az ifjúsági munkacsa­patok a tavaszi munkára, és fiatal szakemberek útján nyújtsanak azon­nal segítséget. Alaposan meg kell szervezni a munkacsapatok munká­ját. Csakis így érhetjük el, hogy a munkacsapotok megalakítása körül ne forduljanak elő formaiságok, és csak­is így teremtjük meg a jó termés alapfeltételeit. Az ifjúsági munkacsapatok mega­lakításánál óvakodjunk azoktól a hi­báktól, melyeket a múltban elkövet­tünk. Nem helyes, ha a CSISZ egyes funkcionáriusai arra törekednek, hogy a fiatalokat mesterségesen elválaszt­ják az idősebb dolgozóktól és tisztán ifjúsági munkacsapatokat, brigádokat vagy brigádközpontokat igyekeznek alakítani. Ifjúsági munkacsapatnak nevezhetjük azt a munkacsapatot vagy brigádot, ahol a fiatalok több­ségben vannak. Teljesen függetlenül attól, hogy hány éves a brigád, vagy a munkacsoport vezetője és vajon vannak-e közöttük idősebb tagok is. A fiatalok sok tapasztalatot átve­hetnek az idősebbektől, az idősebbek lendületet a fiataloktól. Úgyhogy a közös munkában kölcsönösen kiegé­szítik egymást. Fontos, hogy az ifjúsági brigádok jó példával járjanak elől, és a gya­korlatban bátran érvényesítsék a me­zőgazdasági tudományt és személyes So A „Liliomfi“ Szolnocskán A napokban adták elő a szolrtocs- kai CSISZ-tagok. Szigligeti Ede leg­kedveltebb vigjátékát a „Li!iomfi“-t, mely a magyar vándorszínészet XIX. század elejének hőskorát mutatja be. Nehéz, de mindamellett szép fel­adat hárult a CSISZ szervezet mű­kedvelő fiataljaira, attól az időtől kezdve, amikor leszögezték, hogy be­tanulják és előadják e vígjátékot. De hiszen azért ember az ember, azért CSISZ-tag a CSISZ-tag, hogy a nehézségeket és a feladatokat meg­oldja. Ezt tették a szolnocskaí fiata­lok .is. Szorgalmasan minden este összejöttek munka után és Szajkó Mihály elvtárssal, a darab betanító­jával próbálták. A közönség lelkesedéssel várta a színdarab bemutatását. A csinos kis kultúrterem egészen megtelt az elő­adás estéjén. A közönség nem csaló­dott a fiatal műkedvelőkben. Az elő­adás elnyerte a közönség tetszését. — Nagyszerű teljesítményt nyújtott Szil­vái professzor szerepében Geri Ár­pád, aki elénk tudta varázsolni a múlt század tipikus professzorát. Tehetsé­ges szereplőnek mutatkozott Feterik Gedeon is, Liliomfi szerepében. Dicsé­retet érdemel Szellemfi alakításában Bakura Frigyes, a Swartzot alakító példaadásukkal arra kényszerítsék a többieket, hogy a versenyben hátra- maradozók is élre kerüljenek. Az ifjúsági munkacsapatok megala­kításával az EFSZ-ékben, az állami gazdaságokban és a GTA-kon termé­szetesen növekedik a CSISZ alapszer- vozetek vezetőségeinek felelőssége. Az ifjúsági munkacsapatok vezetői és a munkacsapatok tagjai minden jog­gal elvárják, hogy az alapszervezetek vezetőségei és a CSISZ kollektíva minden segítséget megadjanak szá­mukra. Az ifjúsági munkacsapatok, a CSISZ vezetőségének segítsége nél­kül' nehezen tudnának meglenni. A CSISZ vezetőségének igen ruganyos tevékenységet kell kifejteni, hogy a munkacsapatok jó munkát végezze­nek. A CSISZ vezetőségének majd gyakran kell ellenőrizni az ifjúsági munkacsapatok munkáját, alaposan meg kell ismerkedniük az adott hely­zettel, meg ke.ll oldani a felmerülő nehézségeket és ellenőrizni kel! a fel­adatok teljesítését. A vezetőségek nem engedhetik meg, hogy az ifjú­sági munkacsapatok ne idejében gon­dozzák a növényeket és a mezei mun­kákat felületesen és rosszul végezzék el. Az ifjúsági munkacsapatok mun­káját az alapszervezetek vezetői és a CSISZ agitátorok útján lehet ke­resztülvezetni. A munkacsapatokban vezessük be az újságok rendszeres olvasását, beszélgessünk könyvekről és filmekről. A CSISZ sokoldalú te­vékenysége megkívánja, hogy a ka.l- túrális tevékenységnek, valamint a sportnak is komoly figyelmet szen­teljenek. Az ifjúsági munkacsapatok hétköznapi munkájában ne hiányoz­zon a jó ének, tánc és csasztuska. A CSISZ járási vezetőségei gondo­san kísérjék figyelemmel az ifjúsági munkacsapatok munkáját. Igen hasz­nos lesz, ha az egyes ifjúsági mun­kacsapatok vezetői rendszeresen ki­cserélik tapasztalataikat. Az a fela­dat vár rájuk, hogy munka közben a fiatalokkal megismertessék a veze­tő mezőgazdasági dolgozók munka- módszereit és így serkentsék a fiatal mezőgazdasági dolgozók kezdeménye­zését. Hasonló figyelmet kell szen­telni azoknak a fiataloknak, akik a többi munkacsoportban, az EFSZ-ben és az állami gazdaságokban dolgoz­nak. A magas terméshozam sokban a traktoristáktól, a munka gépesítésé­től függ. Hiszen a traktoristák kora tavasztól késő őszig együtt dolgoz-* nak a szövetkezeti tagokkal és a parasztokkal az EFSZ földjein. Ezért helyes, ha megszilárdítjuk az együtt­működést az ifjúsági munkacsapatok és a GTÄ brigádközpontjai között hogy közös erővel harcoljanak a nö­vények helyes ápolásáért, a magas terméshozamért. A CSISZ szlovákiai kongresszusá­nak határozatai kimondják, hogy fo­kozni kell az ifjúság részvételét a közös harcban a mezőgazdasági ter­melés emeléséért. Indítsunk falvaink- ban versengést a magasabb termés­hozamért. Hadd álljon versenyben egyik munkacsapat és brigád a má­sikkal. Ne kíméljük erőnket az ifjú­sági munkacsapatok részlegem, az EFSZ földjein, érjünk el mindenütt csúcsteljesítményeket. SZIGL FERENC S* o S Plönicky Pál és Kányái szerepében Geri Zoltán. A többi szereplő is kielé­gítő teljesítményt nyújtott. TOMI VINCE, Szobrocska Ponyvaregény az autóbuszban A múlt szombaton autóbusszal u- taztam haza Párkányból. A buszban utaztak a párkányi magyar 11 éves iskola tanulói is. Az autóbuszban elég sokan voltak, de annak ellenére lehetőség adódott olvasásra is. Az én szomszédnőm, egy diáklány egy ókori ponyvaregényt húzott elő. Már azért mondom, hogy ókori, mert nagyon rongyos volt, — Az elvtársnő bizonyára már fel­szippantotta a könyv tartalmát, mert barátságosan rámosolygott barátnő­jére és félig titkolódzva odasúgta ne­ki — persze én is haljhattam — hogy jó könyv, olvasd el „tanulj“ belőle. Nagyon kíváncsi lennék milyen je­gyeik lehetnek a tanulási előmenete­lükben, ha az autóbuszban is kihasz­nálják a „felesleges“ időt ponyvare­gények olvasására. Véleményem sze­rint az elvtársnők ebediek lehetnek. Javasolnám az iskola CSISZ vezető­ségének, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel. BORSICKY JÓZSEF NYITRA

Next

/
Thumbnails
Contents