Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-03-24 / 12. szám
1986. március 24. 9 SZENEGÁLI KÉPEK, egy újságíró jegyzeteiből Felvillan előttem a napégette Szavanna, az elszórt nyomorúságos viskókkal, a modern város, amelynek utcáin hömpölyög a tömeg, közte a munka- nélküliek ezrei, felvillannak előttem a kevéssé ismert képek hazámról, amely szenved és harcol, hogy eljöjjön az öröm és a boldogság holnapja. Vessünk egy pillantást Szenegálra, most, amikor oly sokat beszélnek a civilizáció jótéteményeiről ... • Ha hajóval utaztok Dakarba, megkerülitek a Manuel-fokot — tengeri madarak lakta szigetecskék fogják körül — és felbukkan előttetek a Goree- szlqet. Aki nem ismeri az országot, annak számára semmit sem mond ez a név. Pedig ezen a szigeten sok, sok évvel ezelőtt véres harcok tomboltak. A város fájdalmas történetet zárt falai közé: Szenegál népeinek és egész Afrika népeinek történetét. Évszázadokon át itt virágzott a hatalmas rabszolga-piac. Innen indultak el „fekete elefántcsonttal” megrakott rabszolgahsjők, hogy más kontinenseken adják el az eleven portékát. A kikötőtől nem messze vörös épületre bukkantok: ez a rabszolgák háza. Pincéiben zsúfolták össze, vagy az udvaron látható vascölöpökhöz láncolták az éhségtől és szomjúságtól eleiéit rabszolgákat. Itt van az a kis kapu, amelyen áthaladnak, hogy hajóra szálljanak ismeretien tájak felé. Ma már nincsenek rabszolga karavánok, de a rabszolgaság ma is megtalálható Afrikában, elsősorban Dél-Szaharában, Szudánban, stb. A kis házat múzeummá alakították. Az afrikaiak tömegesen zarándokolnak el ide, és az épületből távozva új indítékokat szereznek a harchoz ,.. • Képzeljétek el Dakart, hatalmas modern létesítményével, palotáival, a gyarmatosítók hivatalaival, a szemérmetlen fényűzéssel, képzeljétek el a nyomorgókra nehezedő modern várost... De ha továbbmentek és ellátogattok az afrikai negyedbe, főidbe gyökerezik a lábatok. Összeszorul a szívetek a szörnyű valóság láttára. A homokkal beszórt utcákon, magasan áll a szemét, egész tömbök épültek fából, deszkából, rozsdás bádog anyagokból. Ez egy másik város, a viskók városa, ahoj a nyomor az úr. Az emberek itt mezítláb járnak, nyoma sincs a folyó víznek, vagy csatornázásnak. És milyen szörnyű látvány a sokezer vak koldus, aki az utcákon járva ivóvizet árul, hogy valahogy tovább tengethesse életét' A nyomor a fényűzés szomszédságában lakik. Elkeserítő látvány, amely gyűlöletre és harcra serkent. Vajon ezt hozta magával a civilizáció? Ki meri azt állítani, hogy Fekete Afrikában megszűnt a faji megkülönböztetés ? • Az ország gazdag mezőgazdasági termékekben és ásványi kincsekben. Szenegálban termelik a világon a legtöbb artfchl- dát (évi 600 000 tonna: az ara- chtda földi mogyoró, lehéjazása Után 33 százalék étolajat nyernek belőle. Az olajpogácsából sznptmnt és takarmányt készítenek), jelentős a rizs, az árpa, giimiarábikum, a gyümölcs — és a zöldségtermés is. A fold ir.óhében olaj, foszfát, alumí- r'um, titán, só, stb. rejlik. Tévedés volna azt hinni, hogy ezek a kipcsek a szenegáli nép javát szolgálják, biztosítják számára a viszonylag békés és emberhez méltó életet. A valóság azonban sajnos egészen más! A szenegáli nép zöme, és különösen a falusi lakosság, ma is a múltban él. Aki el tud jutni az én hazámba, tulajdon szemével láthatja, mindezt, beszélhet a fiatalokkal. A fiatalok beszámolnának sanyarú életükről. A munkabér? A munkatörvényt a sárba tiporják: mig a legalacsonyabb kategóriában tartozó európai órabére 151.15 frank, addig az afrikai mindössze 28,10 frankot keres. És ez még istenes: sok-sok ezer olyan fiatal dolgozik az építkezéseken, aki meghatározott munkaidő, vasárnapi szabadnap, fizetett szabadság nélkül havonta 3 000 frankot kap kézhez. Mélységes a nyomor, A vidéken, így Cayorban, Baolban, Foutában, Djolovban, 100 újszülött közül 30 meghal, mielőtt elérné a 30 hónapos kert! Az ENSZ gyermekekkel foglalkozó szervezetének (UNICEF) tájékoztató közlönye leszögezi (1952 decemberi szám), hogy az afrikai gyermekek 43 százaléka nem éli meg a 15. életévét! Szörnyűségesen pusztítanak a járványok, ezrivel szedi áldozatait az elégedetlen táplálkozás. A városokban a munkanélküliség uralkodik, ipari iskolának nyoma sincs. Stadionok, sportolási lehetőségek? Hallgassuk meg, mit mond erről barátunk, Diof Ale Samba: „Alig vannak sportpályák, alig van felszerelés, és ami van, az is a legkezdetlegesebb. Sportoktatásokról gyakorlatilag nem is beszélhetünk. Fekete Afrikában nincsen sportoktató képzés. A felelősek jól tudják, hogy a fiataloknak az életkörülmények és az elégtelen táplálkozás ellenére is komoly képességeik vannak, Ezek a képességek azonban csak az anyagi feltételek biztosítása esetén bontakozhatnak ki”. És a diákok? Egy körlevél nemrégiben hírül adta, hogy Francia Nyugat-Afrikéban bezárták a középiskolákat. (Sibik Hazamé, Dabou, Katibougou, Rüfiscue)! S vajón miért? Azért, hogy megtakarítsanak 200 000 frankot. A líceumokban és kollégiumokban igen kevés helyet tartanak fenn az afrikaiak számára. Ezt a hivatalos statisztikai adatok is tanúsítják: a 323 761 iskolaköteles gyermek közül mindössze 82 268 (Í6 százalék) részesülhet oktatásban. És akiknek lehetőségük van a tanulásra, azok kövessék el akár a legcsekélyebb hibát — máris az iskola falain kívül találják magukat! Minderről nem beszélnek a történelem könyvek, nem beszél a „jóindulatú" sajtó, sem rádió, sem a film. Ez a hallgatás, ez a csend... a bűnösök csendje! • „Vajon vétek az, ha átkaroljuk egymást, ha jobban, megakarjuk Ismerni és meg akarjuk szeretni egymást? Vétek az, ha Összefogva, jobb jövőt akarnak építeni? —kérdezik a szenegáli fiatalok. Bárhol jártok Dakarban, vagy az ország mélyén, mindenütt visszaemlékeznek 1955 február 21-re: a Szocialista Ifjúság, a Harlem City, a Francia Cserkészek, a Muzulmán Kulturális Szövetség, a Baráti Kulturális Szövetség, a CGT ifjúsági tagozata és az Afrikai Ifjúsági Demokratikus tömörülések közös bizottságot szervezett, nagyszerű találkozón ünnepelte meg a gyarmatosítás elleni harc napját. A szenegáli ifjúság ma erőit nem kímélve harcol létfontossági jogainak védelmében. Az ország 60 ifjúsági szervezete, az erőfeszítések egyesítése érdekében egyesült a Szenegáli Ifjúsági Tanácsban és ez a szervezet a szabad, boldog és munkás jövő útjára lépett. Az egység és a barátság gondolata átlépi a határokat. Ugyanazon a napon a Szenegáli Ifjúság Tanácsának meghívására eljöttek Bamakoba, Francia Szudán — Szudán, Szenegál, Niger, Dahomey, Elefántcsontpart és Guinea — Ifjúságának képviselői. Miről tárgyalt a negyven küldött és megfigyelő? Az ifjúság életéről és tevékenységéről. Megalakították Francia Nyugat-Afrika Ifjúságának Szövetségi Tanácsát, hogy a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés szellemében összehangolják szervezetük harcát a gyarmatosítás ellen küzdő ifjúság javára. * A szenegáli ifjúság rendületlenül halad előre, békében és barátságban akar- élni a szomszéd országok ifjúságival, Franciaországgal, a Francia Unió keretei között, barátságban akar élni a világ ifjúságával. Felvillan előttem a nyomor és a harc, de a harmonikus és ragyogó világ reményének képe is. Irta: LO CHEIKH BARA A Fesztivál előtt: a fiatalok örömmel olvasták és terjesztették a Fesztivál-újságot. A Varsói Találkozón számottevő szenegáli, küldöttség vett részt, a Hazatérő küldöttek az ország minden részén beszámoltak élményeikről. A szenegáli szántóföldeken még az ősi munkaeszközöket használják. Sorbanállás a kútnál. Igen kevés a kút néha órákig tart, míg a lakosok hozzájutnak az értékes folyadékhoz. Az 1955. február 21-i nagygyűlés tribünje. március 21 -28 Világifjúsági Hét Afrika ébredése Afrika, ez a hosszú ideig mozdulatlan földrész mindinkább belekapcsolódik a nemzetközi élet forgatagába. Elmúltak azok az idők, amikor az imperialista országok úgy tekintettek erre a világrészre, mint gyarmati hatalmuk legszilárdabb, legkevesebb gondot okozó hátországára. E kontinensen is megkezdődött a függő sorban tartott népek nemzeti öntudatra ébredése. A felszabadító küzdelmek fellendülőben vannak. S ezzel Londonban, Párizsban és a többi gyarmattartó ország fővárosában egyre jobban kénytelenek számolni. Elég itt utalni a szudánl eseményekre, vagy arra, hogy a francia politika jelenleg legdöntőbb problémája Francia—Észak—Afrika, Algéria kérdéseinek rendezése. Az Afrikában kibontakozó változások késztették II. Erzsébet angol királynőt is arra, hogy legutóbb Nigériába látogasson. A gyarmati rendszer piramisának a második legnagyobb világrészen is megindult omladozása komoly riadalmat kelt az imperialista hatalmak körében. Ennek okára jól rávilágított John Gunther, amerikai újságíró „Inside Africe” című könyvében, amikor arról írt, hogy Afrika „létfontosságú a nyugati világ számára, nemcsak stratégiai helyzete és nyersanyag gazdagsága miatt, hanem azért is, mert ez az utolsó határunk, Ázsia nagy része elveszett, marad Afrika.“ Ennél világosabb beszédre nincs szükség. Afrika legjelentősebb országa, Egyiptom, már elindult az önálló, független élet útján, a „békeövezet“ számottevő tagja. Példája, a békés egymás mellett élés elvén, a katonai csoportosulásoktól való távolmaradáson alapuló politikája nagy vonzerőt gyakorol a többi országokra is. Ennek a magatartásnak például kétségtelenül része van abban, hogy a világ legfiatalabb független állama, Szudán, szintén hasonló politika mellett kötelezte el magát. A „fekete földrész“ kilenctized részén azonban még mindig gyarmatok vannak. De ezeken a területeken is megmozdult a nép. Egyre határozottabban lép fel önállósága megszerzéséért. Természetesen, a fellépés formái nem azonosak, mint ahogy különbözik erejük is. A felszabadító mozgalom lendü- let/e Francia—Észak—Afrika országaiban, és Kenya angol gyarmaton érte el a legmagasabb fokot. Az Atlasz-hegység lábainál és Kenyában a hazafiak fegyverrel a kézben indultak küzdelembe szabadságukért. Ennek a harcnak már megszülettek az első eredményei. A francia kormány mé? tavaly kénytelen volt elismerni Tunisz „belső autonómiáját“, legutóbb pe dig Marokkó függetlenségét. Napirendre került Algéria követelése is. A függetlenségi mozgalmak, ha nem is ilyen hevességgel, kiterjednek egész Afrikára. A trópusi területeken, Ugandában, Rhodéziában, az Aranyparton, Nigériában és Belga-Kongóban éppúgy, mint a Dél-afrikai Unióban szintén figyelemreméltó eseményekről érkeznek jelentések. A sorozatos, mind gyakrabban ismétlődő sztrájkok, tüntetések, itt is a népi ellenállás erősödéséről tanúskodnak. Így a gyarmati uralom ellen emelték fel szavukat azok a rhodéziai asszonyok, akik karjukon csecsemőikkel tüntettek Droken Hillben az angol kerületi biztos hivatala előtt. Ugyancsak az elnyomás, a szörnyű életkörülmények ellen tiltakozott az az 52 ezer nigériai bányász, aki a sztrájk fegyveréhez nyúlt. Ilyen megmozdulások néhány év Vei ezelőtt valósággal elképzelhetetlenek voltak. A felszabadító küzdelem különösen kiemelkedő állomása a 20 ázsiai—afrikai ország múlt év áprilisi bandungi értekezlete, egységes gyarmatellenes kiállása. Ez a történelmi tanácskozás, mely megvitatta a közös létfontosságú problémákat, nagy erővel juttatta kifeiezésre, hogy az afrikai tömegek sem hajlandók a régi módon élni. Az afrikai tömegek öntudatának hatalmas növekedéséről tanúskodott az a nagy találkozó is, amelyet röviddel Bandung után a Délajjrikai Unióban, Fokvárosban tartottak. Az ekkor elfogadott szabadság-bulla kifejezésre juttatja a néptömegek leghőbb kívánságait, legfontosabb követeléseit. Érdemes közülük néhányat feleleveníteni: minden hatalom legyen a népé; egyenjogúságot minden nemzetiségű csoportnak; szűnjék meg a faji megkülönböztetés, emelkedjék az életszínvonal és kultúra; legyen béke. az egész világon és kösse egymáshoz barátság a föld népeit. Mlhdez világosan bizonyítia, hogy Afrikában is megingott a gyarmati rendszer építménye. Ez természetesen nem (elenti azt, hogy az elnyomók önként meghátrálnak, leteszik a fegyvert. Ellenkezőleg: amilyen változatos a leigázott népek sza- badságküzdelme, annyira különböző módszerekkel kísérlik meg az imperialisták elhárítani, késleltetni a kikerülhetetlen véget. Kenyában még mindig a régi módszerrel, a fegyveres elnyomással igyekeznek fenntartani uralmukat. Több mint 60 ezer hazafi sínylődik a börtönökben, koncentrációs táborokban, fél év alatt több mint másfél ezer négert gyilkoltak meg. Ugyanekkor az Aranyparton, Nigériában, az áliftólagos önkormányzat Ígéretével is igyekeznek éket verni a nemzeti felszabadító mozgalomba, megszilárdítani gyűlölt uralmukat. S Afrika népeinek két fronton is fel kell venniök a harcot. Egyrészt „hivatalos“ lelgázóik ellen, másrészt az amerikai imperialista Új gyarmatosító törekvései ellen. Az Egyesült Államok ugyanis fokozódó mértékben nyomul be szövetségeseinek birtokára. „Az amerikaiaknak ellenőrizniük kell — itta a már idézett John Günther, — hogy mit csinálnak az európai „gazdák" Afrikában". Ez az „ellenőrzési Igény“ is mulatja, az amerikai monopóliumok ténylegesen kezükbe Igyekeznek kaparitani azt a földrészt, amely — az ENSZ adatai szerint — az arany világtermelésének felét, a gyémánttermelés 93 százalékát, a kobalt négyötödét, a króm és mangán világtermelésének több mint egyharmadát adja. Mindinkább az a helyzet, hogy a politikai hatalom még az angol, francia és más hódítók kezében van, a gazdasági pozíciók pedig már az amerikai monopolisták birtokába jutottak. így van ez például az észak—rhodéziai értékes rézbányák esetében 1$. Érthető, hogy az Egyesült Államok lelkes támogatója az Északafrikai Szövetség a NATO-hoz hasonló tömörilrés megteremtésének. Ennek létrehozásáról már 1951-ben, az Anglia által összehívott nairobi konferencián megkezdték a tárgyalásokat. A blokk-kovácsok természetesen ebben az esetben is „védelemről“, Afrika „biztonságáról“ beszélnek, a valóságban azonban a tervezett csoportosulással is a gyarmati rendszer „védelmét“, fenntartását, akarják biztosítani. Az utóbbi tíz esztendő története azonban világosan bizonyította, hogy semmiféle „új" módszerrel nem lehet megakadályozni a gyarmati rendszer szétesését. Ezek a módszerek éppoly hatástalannak bizonyulnak majd, Afrikában, mint amennyire Ázsiában sem tudták megakadályozni a történelmi fejlődés menetét.
