Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-02-19 / 7. szám
s WÜJB. fébruSr T9. ' •'.''* • \ v*. .:•? <..■■. A Ceské Budéjovice-i kerületben épül legnagyobb vízmüvünk - az orlicei vízierőmű. Képünkön a Vltava völgyét látjuk, az orlicei erőmű színhelyét. A nehéz terepre gyártott autóbuszaink egyre ismertebbé válnak más országokban is. Baloldali képünkön egy új kocsit látunk, a- mint megkezdi kitudja hány tízezer kilométeres útját. Vlagyimir Ivanovics Csicserov, a Moszkvai ABami Egyetem népművészeti tanszékének tanára tanulmányi úton van hazánkban. A múlt napokban ellátogatott Bratisla- vába is, ahol a Szlovák Tudományos Akadémia dolgozói, de j Komensky Egyetem tanárai és tanulói is nagy szeretettel fogadták. Csicserov professzor sokáig beszélgetett a Szlovák Tudományos Akadémia zenetudományok intézetének dolgozóival. Képünkön Csicserov professzort látjuk, amint dr. Mária Kosovával és Oskar Elsek tudományos dolgozókkal beszélget, (lent) A legényke, akivel együtt gya\o- “■ goltam az egyik fejűből a másikba. sápi gyerek. Egy kicsit büszke, egy kicsit nyers, — mint a sápiak. Mindez rendben is lenne, hiszen utóvégre nem mehet az ember lehor- gasztott fővel a vőki lányokhoz udvarolni, vagy mulatságra. A bátrat, az erőset kell mutatni. Márcsak azért is, mert a Dunán onnani Vők is termett néhány legényt. — ha nem is annyit mint Sáp, vagy Bél... — azok meg bizony tetőtől talpig megnézik az idegent. Milyen gúnya van rajta, sokat iszik-e, nem háborgatja-e a cigányt, és hogy kivel táncol, kinek udvarol. Különösen az utóbbit. Bántja is néha a vőki legényeket a dolog, de hiába. Szerelemben errefelé sem parand’A * bíró. De még más sem! Hogy a vvki lányok jobban szeretik a sápi legényeket mint az otthoniakat, arról már hallottam. Igaz, sápi legény mondta. De azért lehet, hogy van benne valami. után. Többen is megfogadtuk. Nem lány miatt volt... Az még semmi se lett volna. Nagyobb szégyen esett velünk. Titok, de már úgyis tudja mindenki, nevettek is rajtunk sokáig, hát elmondom. Éppen ilyen szépen ragyogtak akkor is a csillagok. A farsangi mulatságról indultunk ** hazafelé. Voltunk vagy tizenöten. Hótalan volt a tél, de azért , hogy. Tükör . ! Tükör.... / Tükör. .1 így szoktuk. Az öreg Tükör János hordja itt már évtizedek óta a szerelmeseket. Ladikkal, át a másik partra. Egy kis pálinkáért szívesen megteszi. . . Kiabáltunk, kiabáltunk, de az öreg Tükör csak nem jött. Csodálkoztunk rajta, mert nem szokott aludni, már így hajnal féle. Hiszen nyolcvanon túl van, az ilyen embereknek elég néhány óra az éjszakából. Dolgozni se bír már, de a térítéshez még jobban ért, mint bárki a fiatalok közül. Káromkodva, morogva evezett át a Kis-Dunán. Máig sem tudjuk, hogy mi baja lehetett. Egyesek szerint — igaz-e? — Nem tudom én azt. Hogy becsünk van odaát náluk, annyi biztos. De talán csak szokás dolga. Úgy vagyunk, hogy apám is Vökről nősült. a nagyapám is, a bátyám is. — Édesanyám meg azt mondja, hogy ha már megkezdték apádék. ne rontsd el te se fiam a sort... Mit tudjak csi- nálni? szusz! Vigyázni, ott kölykök...! Haj, ha az anyátok lennék,... majd én... Mind beleszorultunk. Vagy tizenöten egyetlen ladikba. Senki sem gondolt semmire, csak haza, az ágyra, az alvásra. Baj történt, Az öreg Tükör kezébe vette az evezőket, hogy majd ő evez is, meg térit is. A fiúk meg, tudták, hogy nem fog bírni, nem akartak engedni. Annyira ment a dolog, hogy huzakodás lett belőle. Mire meg elkezdett sodorni bennünket lefelé a víz. Se térítés, se evezés ... Nem tudom, hogy, — érdekes, hogy senki sem tudja, félrebilleni a csónakunk. Próbáltuk mi a vizet küo- csolni belőle, János bácsi kiabált is, hogy a másik oldalra, a másik oldalra!. de minden hiába mit. Egy pillanat alatt lesü’lyedt a ladikunk a Duna fenekére. Mink meg a vízbe! Azt a kiabálást, kétségbeesést soha sem fogom elfelejteni. Szerencsénkre nem mit mély a víz, némelyikünknek még a melléig sem ért. De hideg volt, olyan hideg, hogy majd beténkfagyott a lélek. Keservesen kecmeregtünk ki a partra. Elindultunk hazafele, bandukolva mire hazaértünk ránkfagyott a ruha. TJ át akkor fogadtuk meg, hogy 11 nem megyünk többet a vőki »lányokhoz. Rá is esküdtünk, hogy soha, meg, hogy hallgatunk mindenről, mint a sír. Másnap már az egész falu azzal volt tele, hogy megfürdettek bennünket a vőki legények. Pedig nem így mit. Szavunkat sem álltuk. Nem tudtuk állani. — És nem unjátok? Hetente átkutyagolni a szomszéd faluba, a Csallóközbe, meg hozzá még rettegni is, hogy nem csapnak-e valahol a derekadra egy karóval... ? — Nem lehet azt megúnni. Egyszer már azért éppen egy esztendeje lesz a jövő héten, azt mondtam, hogy soha többet nem megyek a vőki lányok Azt a kiabálást, kétségbeesést soha s nem volt mély a víz, némelyikünknek kopogott a sár a lábunk alatt. Fáztunk. Mikor Rajter Pista is utóiért bennünket. — már megszoktuk, 0 szokott mindig az utolsó lenni — hozzáfogtunk kiabálni. Át a másik partra em fogom elfelejteni. Szerencsénkre még a melléig sem ért. (Petrásek rajza) Annus nénivel pörölhetett, mert ilyenkor szokott morcos lenni az öreg. Nem is nagyon ügyelt semmire, mint máskor. Csak kiabált, hogy: szaporán, szaporán, mert már belétek fagy a Tavasszal, amikor minden kizöldült és virágoztak a fák, a csallóközi éjszakák meg még szebbek lettek, visz- szamentünk a vőki lányokhoz. Először.i egyenként, azután meg úgy mint azelőtt; együtt, barátok, s cimborák. KARDOS ISTVÁN PETR1K JÖZSEF: Szülőfalum Barátaimnak, kikkel együtt keltünk át a Kis-Dunán. Apró, kacérkodó szelek ha lágy rezgést simítanak a falevélre, szívemet akképp érinti ez a táj: a házak, fák s e zöld patak. Ügy járkálok mint ahogy csak egy ide való járhat itt, kinek szívére rakodtak rossz bánatok, vig örömek mig élte gyerek-napjait. Nem mered itt templomtorony a felhőlombos ég felé, hogy benne Isten lakozzon. Más isten élt e nép nyakán, Más úr, nem a kék mennyeké. övé volt vízpart, vö'.gv halom, virágok s zöld fák illata, övé a csókos szépasszony ... Szegény embernek ez jutott: görnyesztő villa és kapa ... Úgy járkálok most/ ahogy csak egy volt napszámos járhat itt, kinek szívébe kopogtat az öröm, mert a cselédnép elűzte dölyfös urait. Üj házak sora túlfutott a kis utcák határain és minden napszámos-utód hasznos mesterség embere ... Öh, mennyi változás van itt! S a messzenyúló sík határ többé nem zsarlás színhelye. A paraszt, ki itt vet, kaszál — csoporttag. A dús föld-gyümölcs az ő zsákjába hull bele. Rajongó, ifjú telkemet megragadja az indulat: Mondanék szép köszönetét, forrón ölelnék: ... látom már szépülni szülőfalumat.
