Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-11-19 / 46. szám
6 1935. november 19.----------------------------------------------------------Uadsue^imk =s —s ÉLETÉBŐL Példás katonák lesznek Az újoncok is beleszoktak már a katonai életbe. Megtanulták már a rendet. Megszokták a katonai élet ízét. Lassanként egész otthonosan érzik magukat a kaszárnyában. A kaszárnya udvarán mozgalmas az élet. Az újoncok lassanként levetik esetlenségüket. Mr nehéz megállapítani, hogy ki az újonc és a másodéves. Az újoncok már tudják, hogy kell viselkedni, biztosan, katonásan lépkednek. Az egyenruha csak úgy feszül rajtuk. A kaszárnya udvarán sok apróbb gódröcskét látunk, ezeket nem gránátok okozták, hanem az újoncok cipősarka, mert itt gyakorolják a menetelést, a fordulatokat, jobbra át, balra át és itt tanulják meg a tisztelgést. R kaszárnyákban irodalmi estéket- is rendezne'' Eleinte még bizony nehezen mennek a katonás fordulatok, de csakhamar sikerül és jelentkezik az első siker. Az újoncból igazi katona lesz. A kiképzés komoly, kemény munkát jelent. A kiképzés most egész más mederben folyik, mint valamikor Napjainkban csökkentik néphadseregünk létszámát, december végéig 34.000-el. A nemzetközi feszültség enyhült, de azért a kapitalista államokban még léteznek a reakciós erők és igyekeznek letörni a békeharcosok erejét. — Ezek a háborús uszítok élénk figyelemmel kísérik hazánk védelmi képességét. Hadseregünk létszámát csökkentettük, de a színvonalát emelnünk kell. Ez a feladat vár az újoncokra. Nagyon fontos, hogy tudatában legyenek annak, hogy menynyire fontos, minden egyes ka tona fegyelmezettsége, szorgalma és képzettsége. A% N. Szaburov vezérőrnagy a katonák között A. N. Szaburov vezérőrnagy, a Szovjetunió Hőse, a legendáshírű partizán szlovákiai tartózkodása alatt felkereste a Ján Nálepka kaszárnyát és a katonák körében hosszabb időt töltött. Sokat mesélt Ján Nálep- káról, a bátor hősről, akivel együtt harcolt. Katonáink számtalan kérdést tettek fel és Szaburov sokat mesélt a frontokon szerzett élményeiről. Szaburov vezérőrnagy többek között arról Is beszélt, amikor Kievnél elfogyott töltényük, és puszta kézzel, hatalmas hurrával, lelkesen Indultak a fasiszták ellen. Egyetlen egyszer se lőttek, de a lelkes hurrá szétkergette a fasisztákat. A hegyek között egyre nőtt a partizánok száma és fegyverben Is szépen gyarapodtak. — A nép támogatott minket — mesélte Szaburov vezérőrnagy, hitt a mi győzelmünkben. Egyszer — így elevenítette fel Szaburov emlékeit — egy szép kis falucskába érkeztünk, és ott egy elhagyott, nagyon öreg emberre bukkantunk. Lehetett vagy 95—100 esztendős Is. Tehetetlenül, feküdt az ágyban és a bibliát olvasgatta. Tréfásan megkérdeztem az öreget — mesélte Szaburov — vajon ír-e a biblia arról, hogy ki lesz a győztes? Az aggastyán elgondolkozott, majd felvillant a szeme és lelkendezve ezt válaszolta: „Bármilyen erős is legyen az ellenség, a ml népünket nem győzi le!" Sok hasonló kedves emlékét tárta fel Szaburov vezérőrnagy a katonák előtt. A katonák élénk figyelemmel kisérték beszélgetését. A háborús élmények megérlelték bennük azt a me90yőződést, hogy a bátorságon kívül a katonának Igazán, mélységesen szeretnie kell hazáját és helyén kell, hogy legyen az esze. Szaburov vezérőrnagy sok humoros történetet is elmondott a szovjet partizánok életéből és vidám derültséget keltett a hálás hallgatóságban. Km. Azt akarjuk, hogy katonáink képzettek és müveitek legyenek. Ezt bizonyítja a kaszárnyák gazdag kultúrélete is. Ezenkívül a katonáknak minden módjuk meg van arra, hogy színházakat, mozikat, kiállításokat látogassanak és kielégítsék kultúrigényeíket. A kaszárnyákban majdnem minden este filmeket vetítenek, színielőadásokat és irodalmi estéket rendeznek. Miloá Spilla altiszt alakulatában gyak ran rendeznek irodalmi estéket és így a katonáknak alkalmuk van megismerkedni irodalmunk és a világirodalom műremekeivel. Az irodalmi est előtt a katonák egyénileg, vagy az olvasó körökben foglalkoznak azzal az íróval, akiről előadást tartanak és így alaposan felkészülnek az előadást követő vitára. Nagy sikere volt a Vlagyimir Majakovszkij és Vítezslav Nez- val irodalmi, estéknek.. Katonáink egész szakszerűen foglalkoztak az irodalmi művek boncolgatásával és színvonalas hozzászólásokkal, szavalatokkal és töredékek felolvasásával színessé és értékessé tették ezeket az irodalmi estéket. DokumentáclóU fényképünk azt a történelmi pillanatot örök’tette meg, amikor Nálepka Ján (kapitány), Lysak Imrich főhadnagy, Petr Mlchal hadnagy és Benkovic Petr katona Szaburov vezérőrnagy partizán osztagainak előőrséhez érkeznek. ! THOMAS MANN: E'oditotta: Tóth Xii*8i Keservek Németországért {4 folytatás) (N«pl6j*gyr«tek) I Súrlódás mentesen, gondosan előkészítve ment végbe a be- | iktatás és az öregember halála, j amelyet távolból a válság előidézőjének véltünk, elfonyasz- j tofta az utóbbi napok remény- j ségeit. A nehézségek természe- I tesen ezentúl sem szűnnek, de j bennem irtőzatot kelt az új nimbusz, amely a bitangot övezni fogja. Mélységes lehangoltságot kelt i az események értelmetlensége, j az államcsíny sikere és az a j nyomasztó körülmény, hogy I „megy minden mint a karika- csapás”. Mi is marad az egész „nemzeti szocializmusból”, a sötét népi erők állítólagos szüleményéből'' Pacifisták és szabadon bocsátott fegyencek !á- zongásai és egy csöppnyi jelentéktelen birodalmi reform. A „Führer” eltaszítja magától a pártot és átáll a régi államhoz, a tábornokokhoz, nagyiparosokhoz és junkerekhez. Egyesek veszélyt látnak abban, hogy most már gátlás nélkül válthatják valóra a nemzeti szocialista eszméket. Ellenkezőleg, ez a nagy kamasz semmit sem fog megvalósítani, nem is teheti. A birodalmi véderő létszámét azonban megkétszerezik, got megháromszorozzák. A féltért- gott és megbecs telenített SA pedig azzal, hogy miként fogadja a veié szemben követett bánásmódot, azt bizonyltja, hogy nem más, mint Összeverődött csürhe söpredék. A németek legendát akarnak, mítoszt, olyasmit, ami nem igaz, de .teremtő”. Ez az akarás megtagadja az igazságot, a szellemi tisztaságot. Durván nyilvánul ez meg Schlageter és Wessel, esetében. Gerhard Hauptmannon nem uralkodott el ez az akarás, bár táryyilag alkalmas objektum lett volna. De Hauptmann a köztársaság híve volt, lehangolta a német lelkületet, ú®y, hogy munkája csak , feleérő,, bármennyire is törekszik, hogy ismét kegybe jusson. Az újságírók Stehrtől kémek interjút, nem tőle és neve hiányzik az „alkatók” kiáltványa alól. — Igaz, .Hinden- burg is kompromittálta magát a köztársasággal, de ennek az értelme éppen, ellentétes .volt, nem árt német monumentalitásának és nem csökkenti alkalmatosságát ahhoz, hogy a mítosz tárgya lehessen. Márpedig a Hindenburg-legendában sincs egy szó igazság. Nem őneki köszönhető a taimenbergi győzelem, amelynek színhelyén most lélekrikató hősi szertartásokkal eltemetik. Hoffmann és Prittwltzen tervei már készen voltak, Hindenburg csak jóváhagyta őket, csakúgy mint később, amikor egyetértett Lu- dendorfí vészhozó vállalkozásaival, egészen az összeomlásáig. A rendezett visszavonulás elsősorban a munkás- és katona- tanácsok érdeme. Igaz, Hindenburg nem szökött meg, mint Ludendorff, de az is biztos, hogy csöppnyi hősi gondolat sem volt benne, hisz a császárt ő biztatta menekülésié: Később aztán furcaa módon é ült a császár helyére. Schleichert feláldozta, miután előzőleg már hfltlenül elejtette volt Br'ünninget és Németországot kiszolgáltatta a hitlerizmus- nak, állítólag abban az eszeveszett hitben, hogy ezáltal elősegíti Németország egységét. Mindezek ellenére 6 marad a .hűséges Ekkehart, óriási méretűre felfújva, teli monumentális hűséggel, bár inkább cári generális volt, mint német gondolkodó stratéga. Moltke dicsősége sokkal tárgyilágosabb, szárazabb, tisztább és mítosztól merries volt. A „vezetés“ hűvös számítással és tudatosan kihasználja a németek '.igazság» gyűlöletét, a nehézkes, érzéket* len és jelentéktelen torzóból új áldást mintáz, csakúgy mint Schlageter és Wessel esetében, akiket népdalok hősiül szemelt ki. „Szükségünk van erre“. Az élet nem igazságból, hanem hazugságból fakad és az ördög vigyen minden tudományt. ■ 1934. július 29. Micsoda dolog is a politika? Olyan ember, mint Papén, érdemel-e többet; mint hogy lekopjék? Mindazok után, ami vele történt, kijelenti, hogy Hitler Hindenburg egyetlen méltó utóda és hódol előtte. Talán halálfélelemből, taláh azért, mert számára. nincs többé visszaút. De mégis, -magatartása megmutatja, mit jelent- „férfinek lenni“ olyan világban, ahol „megko- pasztják* az embert és a meg- Kopssztott néhány napig kissé megviseltnek látszik ugyan, de aztán férfiasán tovább menetel. (Folytatása következik! ni — valami gyanús ember. Éppen amikor eljöttem, mind. a ketten átölelték neki a nyakát, és az őrmester úr megsimogatta a fejét, és azt mondta: „Te aranyos szláv kölyök, aki vagy, te kis spionom nekem!“ Később, jóval éjfél után, az őrsparancsnok egyenruhástól ledőlt az ágyára s elaludt, nagyokat horkolva. Vele szemben ült az őrmester, lötyögtette a kontusovka maradékát az üveg alján, átölelte Svejk nyakát, könnyek csorogtak végig lebarnult arcán, bajusza összeragadt a kontusovká- tól, s az őrmester egyre csak ezt dadogta: — Mondd, hogy Oroszországban nincs nekik ilyen jó kontusovkájuk, mondd, hogy nyugodtan mehessek aludni. Valid be*, mint egy férfi. — Nincs nekik. Az őrmester Svejkre roskadt. — Örömet okoztál nekem, vallattál. Kihallgatáson így kel annak lenni. Ha bűnös vagyok, minek tagadjak? Felállt, az üres üveggel hadonászva bement a szobájába s közben ezt dünnyögte: — Ha nem t-t-tévedt volna ro-rossz útra, egészen máshépepn sült volna el mi-minden. Mielőtt amúgy egyenruhásán lerogyott volna az ágyára, kihúzta a fiókból a jelentését, s megpróbálta kiegészíteni a következő anyaggal: „Ich muss noch dazu beizufügen, dass die russische Kontuszowka* az 56 $ alapján...” Nagy pacát ejtett, lenyelte, bambán vigyorogva végigdőlt az ágyon, s már aludt is, mint a bunda. Hajnal felé a csendőőrsparancsnok, aki a szemközti fal mellett feküdt az ágyon, oly erős horkolásba fogott s egyúttal oly erősen fütyült az orrán keresztül, hogy felébresztette Svejket. A derék katona felkelt, megrázta az őrsparancsnokot, aztán visszafeküdt. A kakasok már elkezdtek kukorékolni, s miután felkeli a nap, megjött befűteni Pejzlerka nénim, aki szintén jót aludt az éjszakai futkározásra. Az ajtót nyitva találta, s mindent mély álomba merülve. A pertóleumtámpa még füstölt az őr- szobábanl Pejzlerka néni ébresztőt csinált, kirángatta az ágyból az órsparancsnokot és Svejket. Az örsparancsnoknak azt mondta: — Nem szégyenli magát, felöltözve aludni, mint az isten barma — Svejket pedig figyelmeztette, hogy a sliccét legalább begombolhatná, ha asszonyt lát. * Hozzá kell még tennem, hogy az orosz kontusovka ... Végül energikusan felszólította az álmos órsparancsnokot, hogy menjen, költse fél az őrmestert, micsoda rendetlenség ez, hogy ilyen sokáig döglődnek. — Maga is finom kezekbe került — morogta Svejknek az öregasszony, mikor az örsparancs- nok bement f elkölteni - az őrmestert — egyik nagyobb korhely, mint. a. másik. Elinnák még az orrukat is a szemük közül. Nekem már harmadik éve tartoznak a takarításért, és ha szólok, az őrmester mindig azt mondja: „Hallgasson, vén banya, mert lecsukatom: mi tudjuk, hogy a maga fia vadorzó és fái top az urasági erdőről.“ így kínlódok velük . már negyedik éve. — Az öregasszony nagyot sóhajtott, majd így folytatta: — Kivált az őrmester előtt vigyázzon, mézes-mázosan beszél, de közben hagy gazember. Mindenkit etkap és lecsuk, ka teheti. Az őrmestert nagyon nehéz volt felkölteni. Az örsparancsnoknak nem kis fáradságába került, amíg sikerült meggyőznie, hogy már reggel van. Végül felnézett, megdörzsölte szemét és homályosan emlékezni kezdett a tegnapi napra. Egyszerre csak egy borzasztó gondolat villant át a fején, aminek mindjárt hangot is adott, riadtan nézve az , őrsparancsnokra: — Megszökött? — Dehogy szökött, ez egy becsületes ember. Az örsparancsnok fel-alá kezdett járkálni a szobában, kinézett at ablakon, visszajött, felvett egy darab újságpapírt ez asztalról, széttépte és golyócskát gyúrt belőle. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit. Az őrmester bizonytalanul bámult rá, azután, hogy téljes bizonyosságot szerezzen arról, amit csak sejtett, így szólt: — Majd én segítek, őrsparancsnok úr. Megint dühöngtem és rumliztam tegnap, mi? Az őrsparancsnok szemrehányóan nézett fö- löttesére: — Ha tudná, őrmester úr, hogy mi mindent összebeszélt tegnap, hogy milyen dolgokat mondott neki Az őrmester füléhez hajolt, s belesúgta: — Hogy mi csehek és oroszok mind ugyanabból a szláv vérből vagyunk, hogy Nyikoláj Nyi- kolájevics a jövő héten. Prerovban lesz. hogy Ausztria már nem bírja sokáig, és ö csak tagadjon és hordjon össze helet-havat, akkor sokáig fog tartani a vizsgálat és ő kihúzza, amíg a kozákok ki nem szabadítják, hogy most már nemsokára összedől az egész, hogy úgy lesz, mint a huszita háborúkban és a parasztok cséphadaróval fognak Bécsre menni, hogy a császár őfelsége egy tehetetlen . vénember és a legrövidebb időn belül beadja a kulcsot, hogy Vilmos császár egy áltat, hogy az őrmester úr majd pénzt küld neki a börtönbe pótlásra, és még más ilyen dolgokat... Az őrsparancsnok ellepett az őrmestertől: — En minderre jót emlékszem, mert az elején csak egy kicsit voltam becsípve. Aztán én is eláztam, és tovább már nem tudók semmit: Az őrmester ránézett az őrspararicsnokra. — Eri meg arra emlékszem, -t- közölte, — hogy maga azt mondta, hogy Oroszországhoz képest mi ilyen kicsik vagyunk, ni. és hogy azt ordította az öregasszony előtt: „Éljen Oroszország!" Az örsparancsnok idegesen fel-alá kezdett járkálni a szobában. —- Maga úgy bömbölt, mint egy bika, — mondta az őrmester — aztán ledőlt az ágyra és hortyogni kezdett. Az őrsparancsnok megállt az ablak előtt, dobolt rajta és kijelentette: — Maga se kötött szalvétát a szoljára, őrmester tír, az öregasszony élőit, és emlékszek rá, hogy azt mondta neki: „Jusson eszébe, anyó, hogy minden császár és király csak a zsebére gondol, azért csinál háborút, még akkor is', ha olyan vénember, mint az öreg Procftázka, akit már ki se engedhetnek a kiozetről, mert összecsinálja nekik az egész Schönbrunnt". — Hogy én ezt mondtam volna? — Ezt őrmester . iír, éppen ezt mondtam mielőtt kiment okádni az udvarra, is még azt kiabálta: „Anyó, dugja le az ujját a torkomon!" — Maga is szépen fejezte ki magát, — szakította félbe az őrmester — hogy jutott eszébe olyan hülyeség, hogy Nyikoláj Ntjikolá- jevics cseh király lesz? — Arra nem emlékszek — mondta bátortalanul az őrsparancsnok. — Hogy is emlékezne rá. Olyan részeg volt, mini a csap, a szeme mint a disznóé, és amikor ki akart menni,- az ajtó helyett a kályhára mászott fél. Mindketten elhallgattak, végül az őrmester megtörte a csendet: —• Mindig mondtam magának, hogy az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. Maga nem bírja és mégis iszik. Es ka megszökött volna magának az az embert Hogy magyaráztuk volna meg? Uramisten, majd szétpattan a fejem. Idehallgasson, örsparancsnok úr, — folytatta az őrmester — éppen azért, mert nem szökött meg, egészen világos, hogy ez egy veszélyes és rajfináí! ember. Mikor majd odafent kihallgatják,, el. fogja mondani, hogy szabadon volt egész éjszaka, és ezerszer is megszökhetett volna-, ha bűnösnek érezte volna magát. Még szerencse, hogy az ilyen embernek egy szavát se hiszik, és ka mi Hivatali eskü alatt valljuk, hogy kitalálta és -szemér- netlen hazugság az egész, akk'crr az úristen se segít rajta, és csak eggyel több paragrafus tesz a nyirkán. Az *• <5 esetében ez perese egyáltalában semmilyen szerepet se játszik. Csak a fejem ne fájna úgy. Cterid. Egy idő múlva megszólalt az őrmester: — Hívja ide ’azt a vénasszonyt. — Idehallgasson, anyó, — szólt rá az őrmester Pejzlerka népire, szigorúan a szemébe nézve — kerítsen oalahonnit egy talpas feszületet és hozza ide. ' Látva Pejzlerka néni kérdő tekintetét, az •őrmester ráorditoti: Mozgás, már itt is legyen:^ . V Az őrmester kivett a fiókká! két gyertyát, amelyen még pécsi ictasz-eseppek maradtak a hivatalos iratok tepecsételésétől, s amikor végül Pejzlerka néni becsoszogott a feszülettel, az őrmester odatette a keresztet a két gyertya közé' az asztal szélére, meggyújtotta a gyertyákat, s komolyan így szólt: — Qljön le, anyó. 1 ■ . • .4 kővé dermedt Pejzlerka néni lerogyott a díványra, s rémülten nézte az őrmester, a _ gyertyákat és a feszületet. Erőt vett rajta a félelem, s ahogy a kötényen tartotta a kezét, látszott, hogy remeg a térde.-4z őrmester komoly arccal járkált ide-oda az öregasszony körül és amikor már másodszor állt- meg előtte, ünnepélyesen így szólt: — Tegnap este maga egy nagy eseménynek volt a tanúja, anyó. Lehet, hogy ezt .maga. nem is fogja ‘fel a buta fejévet. Az a katona, az egy spion, anyó, egy kém. — lesszusam, — kiáltotta Pejzlerka néni — Skclicei Szűz Máriám! — Csend legyen, árutól Mi ki akartunk szedni belőle valamit, és ezért mindenféléket keilt, hogy mondjunk. Hiszen' hallotta, hogy milyen furcsa dolgokat beszéltünk, nem? — Azt kérem, .hallottam, — felelte remegő hangon Pejzlerka néni. — Csakhogy az a beszéd, anyó, csak azért volt, hogy megoldjuk vele a nyelvét, hogy bízzon bennünk. Így aztán sikerült is. Mindent kihúztunk belőle. Léprecsaltuk. (Folytatása következik)
