Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-11-05 / 44. szám

1955. november 5. S í//' Íz//, m// ■HüH / lig hajnalódott s a nap /1 máris lemenőben van. t 1 Félhomály sűrűsödik a hidak és a partok felett. Nedves köd ül a folyó fodros vizére. Tompán, mintha fal mö­gül jönne — hallatszik a pus­ka- és gépfegyverropogás. Az időnkint beálló rövid csöndben üvölt és sípol a szél. Reggeltől alkonyaiig egymás után térnek vissza a cirkálóra az Auróra felderítői, Bábin Fo- tyejev, Krasznov és Sevcsenko osztagából. Jelentést tesznek a komiszár­nak a városban történő esemé­nyekről. A hadikikötő és a rá­dióállomás elfoglalása óta vagy hat óra telt el, de mindkét ten­gernagyi palotát, a „Fő"-t, és az „Üj"-at is megszállták azó­ta. Ugyanerre a sorsra került a Kerenszkij hívei által védett Mária palota és a pétervári ka­tonai körzet parancsnoksága is. A Téli Palotát forradalmi had­erők gyűrűje veszi körül'.. . Az ellenforradalom erői így festenek: este hétig az ideigle­nes kormány (a Téli Palota állományán kívül) három ko­zák- és hat junkerszázaddal, egy zászlóaljjal, valamint a legnagyobb petrográdi páncélos harckocsival, az „Athirec"-cél rendelkezik... Eső, köd, locs-pocs, hideg, viharos szél uralkodik, de Pet- rográdon a helyzet a végsőkig feszült. Közel már a kibontakozás. — Csónak a jobb párkány fe­lől! — adja hírül hangosan a jelzőmatróz. — Hol a komiszár? — kiál­tanak a csónakból. Bjelisev áthajol a parancsno­ki híd feljárójának korlátján: — Aliról vdn szó? — Komiszári Bjelisev! — ki­áltozza szakadozottan az ember a csónakból. — Bábin osztagá­ból jövök. A Forradalmi Kato­nai Bizottság képviselője üzeni: kilenc óráig. Kerenszkijnek és egész bandájának meg kell ad­nia magát. Ha megmakacsol­nák magukat, vörös tüzet gyúj­tunk a Péter-Pálon. Ha ezt meglátjátok, — ne bámészkod­jatok! Az Auróra jelt ad vak- töltéssel. A lövést a roham kö­veti ... A küldönc lélegzetet, vesz és folytatja az újságok elsorolá­sát: — Klevcovot, a hajómesterün­ket és egy gépészt a „Prozoli- vij“-ről valamennyi osztag meg­bízásából a Szmolnijba küld­ték, hogy biztosítsa a Szovje­tek Kongresszusát és Lenin elv­társat: ne kételkedjenek, bevesz- szük a Télit. A kozákok szépen hazamentek a kaszárnyáikba. Ők sem akarják Kerenszkijt vé­deni. A junkerek meg bariká­dokat emeltek a Palota előtt. Hősök!... Hány óra? — öt perc múlva háromne­gyed kilenc — válaszolnak egy­szerre a felső fedélzetről és a parancsnoki hídról. — Ne aludjatok el! — utasít­ja őket a küldönc. A csónak távolodik. Félhomály ül a folyón, a Pa- lota-híd mögött. Arról az oldal­ról, ahonnan a Péter-Pál-erőd sötét óriását sejti a tekintet, semmit sem látni. Fényjel nem érkezik. Kilenc órára jár az idő, de a szolgálatos hajómester — mint mindenki — elkábulva a mester. — Valami történhetett a Péter-Pálban. Másképp nem tudom elképzelni. — Tűz! Tűz! — kiáltoznak a fedélzeten. Most már mindenki látja a fedélzeten: a homályban lassan kúszik felfelé a híd mögött az Auróra mégbeszélt jele, egy pi­ros pont — a lámpás tüze. Kilenc negyven. — Lőjj — szól Bjelisev rö­viden. A harangóra jelzése he­lyett a hathüvelyes ágyú min­den hangot elnyomó dörrenése várakozástól, elfelejtette köteles­ségét. A hajóharang, amely máskor óránkint jelzi az időt, most hallgat. Az idő pedig nem vár. Perc perc után fut a végtelenbe, mint .hullám a hullám után. Feszült csönd ül a cirkálón. Sokszáz szem mered szakadat­lanul a sötétbe. A lámpa fé­nyét remélik meglátni. A Péter- Pál-eröd szétfolyó körvonala szinte táncol a szemek előtt. — Mit vacakolnak már ott! — morogja Zaharov és a feljárón felfut a parancsnoki hídra. Éle­sen vág a csöndbe a törzsha- jómester csizmáinak kopogása a lépcső fémfokain. Ügy tetszik, mintha egy hatalmas inga szá­molná sietve a másodperceket. — Kilenc óra harminc — je­lenti visszatérve a törzshajö­hangzik f-l a viharon át, a ha­jó, a sötétségbe burkolt Petro- grád fölött. Visszhangoznak a gránitpartok. A lövés villanása egy pilla­natra megvilágítja Bjelisev, Li­patov, Zaharov, Ognyev és a tüzérek a Téli Palota jelé haj­ló — szinte megmerevedett alakját. Újból felerősödik a szél zú­gása. Sortüzek zaját, golyószó­rólövések hangját hozza a fo­lyón túlról. A távoli sortüz egy­befolyik az emberek ezreinek fülsiketítő, kitartó, elnyújtott ki­áltásával: — Hurrráááá!... A roham megkezdődött. — Élesre tölts! Bjelisev ismét szokott, nyu­godt hangján ‘beszél. A komi­szár ura magának. A BARÁTSÁG JEGYÉBEN ALEKSZANDR NYIKOLAJEVICS SZABUROV VEZÉRŐRNAGY BRATISLAVABA ÉRKEZETT, Október 29-én az esti órák­ban Bratislavába érkezett Alek- szandr Nyikolajevics Szaburov vezérőrnagy, a Partizán Szö­vetség volt parancsnoka, a Szovjetunió Hőse, az ukrán partizánmozgalom legendáshírű harcosa. A kedves vendég, aki­nek alakulataihoz 1943 májusá­ban a Dél-Bjeloruszkoért foly­tatott harcokban csatlakozott Jan Nálepka, a Szovjetunió Hő- se, bratislavai látogatása alkal­mából a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének döntése folytén átadta Jan Nálepka szü­leinek megőrzés végett a „Nagy Honvédő Háború Partizánjá­nak“ elsőfokú érmét. Az érem átadása október 31- én hétfőn, délelőtt 10 órakor ünnepélyes aktus keretében tör­tént meg, Bratislavában a Meg­bízottak Testületé elnökénél Ru­dolf Strechajnál. Kedden, november 1-én déle­lőtt 10 órakor A. N. Szaburov vezérőrnagy a Szovjetunió Hő­se, a Slavinra látogatott el, Rudolf Strechajnak, a Megbí­zottak Testületé elnökének, dr. Milos Krno írónak, a Szlovák Nemzeti T;nács képviselőjének, és Jan Nálepka, a Szovjetunió Hőse volt bajtársainak kísére­tében, ahol szalagokkal ellátott koszorút tett le az emlékműre. ben a szép akcióban, de az idén sokkal több kapcsolódik bele. Az idei stafétában tömegesen 'vesznek részt idősek és fiata­lok, úgyhogy a staféta ismét az egész ország ügyévé vált. A staféta főágán kívül a já­rásokban csillagstafétákat szer­veznek, amelyek minden köz­ségen keresztül haladnak. Ma­gukkal viszik népünk üdvözle­teit, kötelezettségvállalásait és szimbolikus ajándékokat a szov­jet barátainknak. A CSISZ járási vezetőségi és az alapszervezetek, elsőso: ban a csillagstaféták rendezi sénél veszik ki részüket. Csehszlovák Szovjet Barátc Szövetségével együttműködve a alapszervezetek nagy gondo: Sággal, örömmel jelölték ki azc kát a fiatalokat, akik a falvi kon keresztülhaladó csiliagsti féta egy-egy ágát viszik máj tovább. A járási titkárságoké összegyűjtötték a fiatalok érti kés kötelezettségvállalásaika ajándékaikat, amelyeket a stí fétával küldenek el a szovji fiataloknak. ELKÉSZÜLT A SZÖVETSÉGI VASÚTVONAL A BÉKE ÉS BARATSAG STAFÉTÁJA A dicső múltú Óváros térről, határokra. Az északi és déli a prágaiak manifesztációjának ágban a futók, kerékpározók és színhelyéről, melyet a Nagy Ok- motorkerékpározók, az ifjúság tóberi Szocialista Forradalom és felnőttek viszik a béke és 38-ik évfordulójának tiszteletére barátság üzenetét a szovjet rendeznek, indul hétfőn, novem- népnek. Tavaly körülbelül hé­ber 7-én a staféta a szovjet rom millió ember vett részt eb­November 5-én, a Csehszlo­vák Szovjet Barátság Hónapjá­nak kezdetén adják át rendel­tetésének a szövetségi vasútvo­nalat. A vasútvonal építésének befejezése 1955 december else­jére volt kitűzve. De győzött- a munkások, technikusok, mérnö­kök lelkesedése, és elhatároz­ták, hogy a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 38-ik évfor­dulójának tiszteletére lerövidítik ezt a határidőt. Hogy milyen nagy építkezés volt ez, bizonyítja az a tény is, hogy sokmillió köbmét földet kellett áthelyezni az ép: kezés folyamán. Völgyeket ki lett áthidalni, a Hernád foly sát megváltoztatni, 152 kiseb nagyobb hidat kellett felépíte és csupán a sínekre 18.000 to na vasat használtak fel. A sí anyag és vasúti váltók szál fására 34 százvagonos von kellett. Továbbá 296.000 köbm tér kavicsot használtak, mely 25.550 vasúti kocsiban, az, 511 vonatban szállítottak. A nagy napok „...A helyzet a végletekig kritikus. Napnál világosabb, hogy a felkelés halogatása most már igazán egyértelmű a haláHal. . — írja Lenin 1917 november 6-án (október 24-én) este. A fegyveres felkelés három főereje: a Vörös Gárda, a pet­rográdi helyőrség és a balti flotta készenlétben állott. A munkások, katonák, matrózok izzó hangulatú gyűléseken, fel­hívásokban, határozatokban szenvedélyesen foglaltak állást: tettrekészen várják a Központi Bizottság felkelésre hívó paran­csát. Követelésük röviden így szólt: „Minden hatalmat a szov­jeteknek!” A városban egyre feszülteb­bé vált a helyzet. A proletariá­tus harci kedve nőttön-nőtt — a burzsoázia rémülten, nézett elébe a forradalomnak. A Forradalmi Katonai Bizott­ság már november 4-én éjsza­ka megbízottakat nevezett ki a helyőrség összes csapataihoz. Felszólította a helyőrség ezre­déit, hogy csak a Forradalmi Katonai Bizottság aláírásával el­látott parancsot teljesítsék. Az ellenforradalom táborában ugyanakkor fokozódott a fej- vesztettség. A kormány úgy te­kintette a Forradalmi Katonai Bizottság határozatát, mint a hatalom tényleges megragadá­sának kezdetét a szovjetek ré­széről. A kormány bomladozni kezdett, Kerenszkij idegesen kapkodott: hol a miniszterek­kel tárgyalt, hol a vezérkari tisztekkel. November 5-én éj­szaka az Ideiglenes Kormány a helyőrségi parancsnokokkal e~ gyütt ülést tartott és elhatá­rozta, hogy „akcióba lép". Aljas szándéka az volt, hogy körülzá­ratja a Szmolnijt és megsem­misíti a forradalom vezérkarát. November 6-án hajnalban kezdték meg az ellenforradalmi provokációt: egy hadapródosz- tag betört abba a nyomdába, ahol a bolsevikok lapját, a „Ra- bocsij Puty”-ot és a „Szoldát”- ot nyomták. Sztálin elvtárs er­re azonnal páncélautót küldött a nyomdához: a forradalmár katonák szétkergették a had- apródokat. Néhány óra múlva megjelent az újság, élén Sztálin elvtárs cikkével, amelynek cí­me: „Mi kell nekünk?” Ebben a lelkesítő és mozgósító felhí­vásban Sztálin elvtárs kímélet­lenül lerántja a leplet az ideig­lenes kormányról, amely gálá­dul hitegette a népet, majd ezt írja: „A földbirtokosok és tőké­sek mostani kormánya helyébe a munkások és parasztok új kormányát kell állítani... Ilyen és csakis ilyen úton vívhatjuk ki a békét, a kenyeret, a földet, a szabadságot”. November 6-án szédítő iram­ban követték egymást az ese­mények. Percről-percre nőttek a forradalom erői. A gyárak és üzemek ontották az új és új harcosokat A Központi Bizott­ság még utoljára összegyűlt, röviden határozott a teendőkről, kiosztotta a feladatokat. Riadókészültségben állt a Pé- ter-Pál-erőd, őrségét megbíz­ható forradalmárokkal erősítet­ték meg, lövegei fenyegetően irányultak a Téli Palota felé. A Vörös Gárda 1500—2000 főhyi munkásosztagot küldött a Szmolnijba, megszervezte a gyá­rak és üzemek őrizetét, fegy­veres erőt küldött a kormány- hivatalok elfoglalására. A For­radalmi Katonai Bizottság állan­dóan készenlétben állt. Sztálin elvtárs Szverdlov elvtárssal e- gyütt irányította a munkát. A még fegyvertelen vörösgárdistá­kat felfegyverezték. Kiadták a parancsot a telefon- és táv­íróközpont megszállására. Csa­pátokat vezényeltek a hídhoz. A balti flotta rejtjeles távira­tot kapott: „Küldjétek az alap­szabályt!” (értsd: azonnal küld­jétek hadihajókat és tengerész­csapatokat.) A felkelés megkez­dődött! Nappal Lenin még illegális lakásán rejtőzött. Feszült figye­lemmel kísérte az eseményeket. Levelet küldött a Központi Bi­zottságnak, amelyben engedélyt kért, hogy elhagyhassa lakhelyét és átmehessen a Szmolnijba. Az elvtársak azonban azt üzenték: korai, veszélyes lenne még Le­ninnek az utcán járnia. Amikor ezt az üzenetet megkapta, leült és megírta híres levelét a Köz­ponti Bizottság tagjaihoz: „Eze­ket a sorokat 24-én este írom ... Olyan kérdések vannak napirenden, amelyeket nem ta­nácskozások, nem kongresszu­sok döntenek el, hanem egyes egyedül a népek, a tömegek, á felfegyverzett tömegek harca..f Nem szabad várni! Mindent el­veszíthetünk!!” Fofanova, akinél Lenin lakott, elvitte a levelet a Szmolnijba. Közben azonban megérkezett az összekötő: Le­nint hívta a Központi Bizottság. A forradalom vezére éjfél u- tán ért a főhadiszállásra, a Szmolnijba. Lenyűgöző kép tá­rult szeme elé. A kapuknál ha­talmas emberáradat hömpöly- gött, az óriási épületet zsúfolá­sig megtöltötték a fegyveres katonák és vörösgárdisták. Le­nint Sztálin elvtárs tájékoztat­ta a helyzetről. És Lenin, a világtörténelem legnagyobb fordulatának szer­vezője, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom vezére, köz­vetlenül kezébe vette a felke­lés irányítását. Felvirradt november 7-e haj­nala. Ezen a napon a _Vörös Gárda és a forradalmi ezredek katonái egymásután tisztították meg Petrográd kerületeit az' ellenségtől. November 8-ra vir­radó éjjel megadta magát az ellenforradalom utolsó petrográ­di menedéke, a Téli Palota is. Ezzel Petrográdon — példát mutatva Oroszországnak és az egész világnak — diadalt ara­tott a világ első győztes prole­tárforradalma. Az általános feszültség mégis a végsőkig fokozódik, hiszen a lövés, amely a parton lévő for­radalmi csapatoknak szolgált jeladásai, a hajón tartózkodó tengerészek számára egyenlőre csak figyelmeztetés: álljanak készen, hogy élesen lőjjék a Téli Palotát. Az éji homály elfedi a hu­szonöt hadihajó nagyszerű lát­ványát, amelynek minden ágyú­ja most, az Auróra fényjele után, egy százszorosán gyűlölt — cél felé irányul ■ - A hajó­raj valamennyi — bolsevik ké­zen tévő — ágyúja készen ált, hogy rátörjön az ideiglenes kormány várára, mihelyt az Auróra árbáckötélzetén felvillan a várvavárt bíborszínü jel. Az idő azonban nem vár... Már több mint két órája tart a roham. Fáradhatatlanul ro­pognak a gépfegyverek a Téli Palota felől. Egymás után ér­keznek az összekötők és jelen­tik a komiszárnak a Palota- téren történteket. Mindjárt éjfél. Hirtelen elviselhetetlen csönd támad. A kiáltások, a gépfegy­versorozatok. a puskalövések el­hallgattak. Csak az elnémitha- tatlan szét fütyül a hajókötelek között. — Ügy látszik, betörtek a pa­lotába — véli Zaharov. — FényszórótI Gyorsabban! í — sietteti a komiszár a fény- i szórásokat. — Vigyétek végig • a partonl 1 A fényszóró sugara, mint va­lami ösvény húzódik végig a i part hosszában, A fénysugár- i ban, amelyben táncolnak a por- i szemek, égy híd felé futó ember i alakja tűnik föl. _ i Sevcsenko osztagának küldőn- 1 C€. • A hídról integet sapkájával. — „Az Aurórának" — veszi ] fel a kéz- és sapkajelzéseket a i jelzőfnatróz a parancsnoki hí- : dón. — Ne tőjjetek többet! A ; mieink a Téliben vannak! _ A lépcsőházakban és a folyosókon ] harcolnak!" 1 — Éljen a szovjethatalom! — ; ' kiált Bjelisev teli torokból. 1 A tengerészek örömmel ismét­lik a komiszár szavait: — Éljen a szovjethatalom! Ugyancsak teli torokból kiált- ] i ja Bjelisev: — Hajónagy polgártárs!... < ' Poljenov elvtársi Megbízom, hogy mint ügyeletes tiszt, a ha- '■ . jónaplóba írja be a következő- . két: „Október 25-én este 9 óra '• . ,45 perckor a Forradalmi Kato- . nai Bizottság parancsára az ■t Auróra leadta a megbeszélt lö- . vést a Téli Palotára, hogy az ideiglenes kormányt a dolgozó nép jogainak elismerésére kény­szerítse és arra,. hog.y átadja a hatalmat a szovjeteknekü (Részlet Junga: „A hal­hatatlan cirkáló“ című könyvéből). Lövés az Auróráról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents