Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-09-17 / 37. szám

6

1955. szeptember 17.

— Mit csinálunk ma este?

— Elmegyünk a moziba.

És az ember odaáll a mozi jegypénztárához, megveszi a jegyet, beül a kényelmes karosszékbe, a nézőtér elsötétedik és potom négy koronáért végigszáguld a világon. Meglátja az alig néhány nappal ezelőtt megvívott válogatott futballmérkőzést, benézhet a meisseni porcellángyár- ba, jelen lehet tolakodás nélkül a Spartakiádon és útlevél nélkül Genfben, Moszkvában, a Balatonon. Ha szerencséje van, mulathat a- minden hájjal megkent Hurvínek gyereken és utoljára, de nem utolsósorban, élvezhet egy Shakespeare-tAgédi- át, a legjobb színészek előadásán

ban.

Nagyon szeretem a mozit határtalan lehetőségei miatt. És mert szeretem, érdekel is minden részlete. Bizonyára az Olvasót is. Látogassunk el a Csehszlovák1 Állami Film bratislavai stúdiójába, mely a barandovi filmváros kisebb testvérstudiója.

Vasárnap van, az autó megáll a filmváros előtt.

Az erdő zöld fái között emelkedő épületek alakja merőben eltér minden megszokott formától, sem gyárra, sem lakóházra nem hasonlít. Nagyméretű, ablaknélküli hombárok mellett a hosszú melléképületek látszólag rendszertelenül szétszórtan épültek.

— Hisz itt még építkeznek,—

mondom vezetőmnek — és 0" azt állította, hogy Jankó Jesen- sky kisvárosi szatíráját, a Francianégyest forgatják. ,

— Amit mondtam az igaz is. Az építkezések még folyamatban vannak, a bratislavai 711-es számú építkezési üzem készíti, de benn a helyiségek teljesen készen vannak már. Most próba folyik, ha felvételek vannak, úgy vasárnap is dolgozik a gyár. Ez úgyis elhúzódik, addig elmondok a ’film keletkezéséről egyet-mást, ha érdekli.

Kis sétára indulunk. Ideális helyen épült fel a gyár, az erdő néha kisebb külső felvételekre is alkalmas. A szünetben pedig a dolgozók szabad levegőn lehetnek. Ebben a pillanatban egy fura társaság bukkan fel az erdei úton. Két közöshadseregbeli fiatal hadnagy és egy kecskeszakállas emberke kockás nadrágban, cilinderrel a fején, arcuk sárga kenőccsel eléktelenitve. Statiszták, kiknek nincs jelenésük.

— A mozgókép feltalálása — magyaráz vezetőm — nem egy ember nevéhez fűződik. Történelmi fejlődés szempontjából a legelső mozi az árnyjáték. Ezt

'ajSIMKO MARGIT:

a játékot már évezredek előtt, a kínai népi bábjátékosok játszották, kik szárított szamárbőrből fekete vagy színes alakokat vágtak ki, ezeket egy kifeszített fehér vászon mögött mozgatták és kellő megvilágítás mellett művészi árnyjátékokkal szórakoztatták a nézőket, melyhez már akkor a legelmésebb fogásokat használták fel. E játék később meghonosodott a japánoknál, araboknál is és elterjedt egész Európában. A 18-ik században Ucnátius használta először az úgynevezett sztrobuszmozgást fényképezhettek le. A kilencvenes években Edison már jelentős eredményeket ért el, de a mozi mai szerkezete a francia Lumiére testvérek találmánya, kik 1895-ben az első kinematográf gépet szabadalmazták.

Lassan visszatérünk az épületekhez. A két nagy épületet, az ateliereket, melyekhez hozzátartozik a transformátoráliomás, hosszú .folyosók kötik össze. Itt vannak elhelyezve az öltözők. A magánszineszek öltözői talán nem olyan otthonosak, mint a

Mi ez? Óriások a törpék országában?

Nem. A felvétel egy filmtriikkröl húzza le a leplet: a filmstúdió technikai munkásai „múhavat“ — naftalint — szórnak a „Falu a hegyek közt” című film modell-házacskáira.

kopot, mely készülék célja az emberi szemben keletkezett útó- kép bebizonyítása, t. i. az emberi szemben keletkezett képeket még egy ideig látjuk akkor is, ha a kép a valóságban már eltűnt. Ha a következő kép nem ugyanaz, hanem egy kevéssé különbözik az előzőtől, szemünknek ez a jelenség mozgásnak tűnik fel. Az említett készülékben a képek még rajzolva voltak (ez az alapja a rajzfilmnek is), később e rajzolt képek helyébe fénykép került. Daguerres ’ fényérzékeny üveglemezeket, Estmann már celuloid szalagot használt.

Később egymásmellé felállított fényképezőgépekkel kísérleteztek, futó ember vagy állat mozgásának lefényképezésére. A sorban felállított gépek előtt szaladó alak, a gépekre kötött vékony szálakat elszakítva, sorozatosan exponált és így folytatólagos

színházak öltözői, mert míg a színész egész évben lakója öltözőjének, itt egyes film lefor- gatása után Változik az öltöző lakója. De a kényelem példás, minden második öltözőhöz fürdőszoba van. A közös öltözők és mosdóhelyiségek, külön a nők és a férfiak részére, gyönyörűek. Hosszú mosdósoron kívül, a csempével kirakott hygiénikus helyiségekben 8—8 meleg-hideg zuhany áll a statiszták rendelkezésére.

Belépünk a maszkírozó helyiségbe. A fal mellett asztalok tükrökkel és karosszékekkel. Az asztalkákon tégelyek, festékek, ollók, ecsetek — olyan, mintha egy kozmetikai intézetben lennék. Az egyik székben fiatal színész ül és a mester őt vette kezelésbe. Finom, nőies kezével épp a hamis szemöldököt ragasztja fel. A színész arca barnás krémmel van bekenve, homlokán és arcán szürke redők. Közelfelvételre — premier plán — készítik elő, és ez nagyon alapos kikészítést igényel. Az orr túl egyenes, de kis plasztikai munka után már öregesen dúzzadt. A fehér szakáll, mit ügyes mozdulattal ragaszt rá a mester az állra, élénk ellentétben van a hollófekete hajjal. De nem tart sokéig. A szakállt kissé körülnyírja és a finom hártyára feldolgozott hajat felfeszíti a fejre. Míg a bajusz, egy pár ecsetvonás — és az előbb még 30 évesnek látszó ifjú szemem láttára 40 évet öregedett.

— Kérem, meg tudná ezt fordítva csinálni! Mondjuk 20 évvel megfiatalítani?

— Hát ezt is lehet — volt a mosolygós válasz — minden esetre az nehezebb.

— Magam is azt hiszem — búcsúzom és már újabb ajtó nyílik.

Női parókák. No ez igazán boszorkánykonyha! Hajfonatok a szivárvány minden színében, villanygépek, hajbodorítók, csipeszek és babafejek a próbákhoz.

A műhelyek a melléképületekben vannak. Bemegyek az asz- íalosműhelybe, mely a legmodernebb gépekkel van felszerelve. A díszletek óriási favázai munka alatt, vasárnap a műhelyek nem dolgoznak. Vezetőm azért megmutatja a mechanikai és finommechanikai termeket, mindenütt villanygépek. Ez itt a kárpitos és festőterem a kisebb díszletek festésére, a nagyméretű díszleteket a helyszínen, a nagy atelierekben festik, mindent maga készít a gyár, amire

csak szüksége van.

Szeretnék már felvételt látni.

— A mesék országába csak akadályokon keresztül lehet eljutni. Kérem jöjjön utánam ... — mondja a vezetőm.

Egy kis tapétaajtó nyílik kt és kanyargós fa lépcsőkön megyünk valahová. Zene üti meg a fülem. Hisz ez Bizet örökszép Carmenje! Vezetőm elengedi a kezem és már benn is vagyok a mese keüös közepében. 1910, egy kisvárosi bálterem tökéletes mása.

Szerencsém van. A Francianégyes nagyjelenetét próbálják. A díszletek és jelmezek tökéletesek. A polgármesterné rózsaszínű uszályos ruhában torony- magasságú fejdísszel, az ezredes karján, a lila rózsákkal agyon- tüzdelt ruhájú főszolgabíróné az adjutáns mellett olvadozik, és így rangsorban vagy negyven pár lejti, a katonaság varázsától félig aléltan, életük legszebb francianégyesét. Az óriási bálterem körül árkádszerű folyosókon asztalok vannak elhelyezve, hol a táncból kimaradt, felcico- mázott polgárok tömege intrikál és pletykál.

A négyest többször próbálják, míg a felvételre kerül a sor.

Az úgynevezett play-back az előre felvett-zenét adja le, mert a cigányzenekar a felvétel alatt már csak markíroz. A gyönyörű csilláron gyertyák égnek, de az igazi fényt az 1—5 kW-os óriás égők és a magasintenzitású ívlámpák szolgáltatják, melyek töménytelen mennyiségben vannak az atelier emeletén elA „Töretlen föld” egyik külső felvétele.

helyezve. A fény minőségét a fővilágosító, kezében a luxmérővel ellenőrzi. A rendező asztalán egy nagy nyitott könyv, a forgatókönyv fekszik. A filmhez, mint minden alkotáshoz, ötlet kell. A rendező a szerző ötletéből megírja, vagy megiratja a forgatókönyvet, mely természetesen egy, már rég megíri. regényből vagy más írásból is készülhet. A forgatókönyv kéúele, első alakja az irodalmi forgató- » könyv, ebből készül az úgynevezett technikai forgatókönyv, melyben már a felvételre jónak látott jelenetek, az ehhez tartozó párbeszédek, zene, vagy zenei % aláfestés, a felvevőgép helye a természeti tünemények zaja . (szél, eső) pontosan fel van tüntetve.

Ezt a technikai forgatókönyvet kapja kezébe a rendező és az ő vezetése rhellett veszi fel filmre az operatőr.

Hogy ebben az egyszerű mondatban mondottak mit jelentenek, annak legjobb bizonyítéka az, hogy vannak filmek, melyeknek előmunkálatai hosszú hónapokat vesznek igénybe. — Mert mielőtt a felvételek megkezdődnék, e munkába még egy egész vezérkar kapcsolódik be, többek között, hogy csak a főbbeket említsem, a díszlettervező, a modell és kosztümtervező, a hangmérnök, a technikai dolgozók tömege és természetesen a színészek és statiszták. A színészek kiválasztásánál hosszú munka ’ a hang kiválasztása, mely most, a hangosfilmek korszakában a máskülönben megfelelő színészt, hangja miatt használhatatlanná tehet. Ha most hozzávesszük, hogy a díszletek, építkezések (néha egész város-« részeket építenek fel), a kosztümök mily nagy tanulmányt és műhelymunkát igényelnek, — főleg történelmi vagy kosztümös filmeknél —, és ha a külső felvételekre alkalmas helyek felkutatása befejeződött, akkor lehet csak szó a felvételek megkezdéséről.

A filmfelvevő készülékek az atelier két pontján vannak felállítva, de síneken, mint egy kis vasúton mozgathatók, hogy a jelenetet egyszerre* több oldalról is lehessen fényképezni. A felvevőgép alapelve egy fénymentes kazettába zárt filmszalag, mely ^ a felső tekercsről az alsó tekercsre csavarodik. Eközben a kifeszített rész a fényképező kamarában a lencse előtt halad el. A gyors csavargatás nem egyenletesen történik, hanem szaggatottan.

(Folytatjuk)

A két jóbarát ismét koccintott. Svejk még a háború elöttröl. kuiyakereskedö korából ismerte Blahníkot: Btahník szállította neki az árut. Tapasztalt férfiú volt ez a Blahník, azt mesélték róla. hogy gyanús kutyákat szokott vásárolni feketén a pecértelepröl, s aztán továbbadja őket. Sőt egyszer meg is kapta a veszettséget, és a bécsi Paszteur-intézetben már egészen otthon érezte magát. Most kötelességének tartotta, hogy önzetlenül a segítségére siessen a hadbavonult Svejknek. Ismerte Prága és környéke összes kutyáit, s azért beszélt olyan halkan, hogy el ne árulja magát a kocs- máros előtt, mert egy félévvel azelőtt elvitt a sörözőből egy dakszlikölykő4 a kabátja alatt; cuclisüvegből szoptatta, úgyhogy a buta dakszli- kölyök az anyjának hitte Blahníkot, és meg se moccant a kabát alatt.

Elvből csak fajtiszta kutyákat lopott, s hites törvényszéki szakértőjük lehetett volna. Szállított kutyákat az összes telepeknek és magánosoknak is, ahogy éppen adódott; az utcán rávicsorogtak az egykor általa ellopott kutyák, s ha megállt egy kirakat előtt, gyakran odasettenkedett a háta mögé egy-egy bosszúálló eb, felemelte a lábát és megöntözte Blahník nadrágját.

* * *

Másnap reggel nyolckor Svejk, a derék katona, ott sétált a Havliéek tér sarkán, a park mellett. Várta a cselédet a szálkásszőrü pincs- csel. Végül megjöttek, s egy bozontos, szurós- szőrű, okos fekete szemű kutya elfutott mellette. Vidám volt, miint minden kutya, ha elvégezte a szükségét, s rávetette magát a lócitromon reggeliző verebekre.

Aztán odaért Svejkhez a nö is, akinek a gondjára bízták a kutyát. Idősebb lány volt, illedelmesen koszorúba font hajjal. Füttyentett a kutyának, a nyakörvet, s az elegáns korbácsot lóbálva.

Svejk megszólította:

— Bocsánat, kisasszony, merre kell menni Zizkov felé?

A cseléd megállt, ránézett, hogy nem tré- fál-e, de Svejk jámbor ábrázata azt sugallta, hogy ez a derék katona valószínűleg csakugyan Ziíkövba akar menni. A lány arckifejezése megenyhült, és szívélyesen elmagyarázta Svejknek, hogy merre is vezet az út Zizkov felé.

— Engem csak a multkorában helyeztek át Prágába, — mondta Svejk — nem vagyok idevalósi, én vidéki vagyok. Maga szintén nem prágai?

— Nem, vodnarU vagyok.

— Akkor nem vagyunk messze egymástól, — felelte Svejk — mert én meg protivini vagyok.

Dél-Csehország földrajzának ez az alapos ismerete, amelyet Svejk az ottani hadgyakorlatok idején sajátított el, felmelegitette a lány szívét: most mqg a földijét látta Svejkben.

— Akkor ismeri Protivinben a Pejchar mészárost, a téren?

■— Afdr hogyne ismerném, amikor édes testvérem. Mtnálunk mindenki szereti öt, — mondta Svejk, — nagyon derék, szolgálatkész ember, jó húst árul és megadja a súlyát.

— Maga nem Jares fia? — kérdezte a lány, aki rokonszenvezni kezdett az ismeretlen katonával.

— De igen.

— A kréi vagy a razicei JareSé?

— A raziceié.

—■ Még mindig körrel jár az öreg?

— Még mindig.

— De már jóval túl lehet a hatvanon, nem?

— Idén tavasszal töltötte be a hatvannyolcat, — felelte nyugodtan Svejk — most szerzett magának egy kutyát, és nagyon jól megvan vele. Ott ül neki a kutya a kocsiján. Éppen olyan kutya, mint ez itten, amelyik a verebeket kergeti. Szép kis kutya, nagyon szép.

— Ez a énk — világosította fel Svejket új ismerőse. — En itt szolgálok az ezredes úrnál. Maga nem ismeri ezt az ezredes urat?

— Ismerem, derék, intelligens ember, —

mondta Svejk — nálunk Budéjovicében is volt egy ilyen óberszt.

— A miénk nagyon szigorú, és amikor a múltkor azt beszelték, hogy Szerbiában kiporoltak rrtinket, hát egészen magából kikelve, jött haza, összetört a konyhában minden tányért, és fel akart mondani nekem.

— Szóval ez itt a maguk kutyája, — szakította félbe Svejk, — kár, hogy az én ober- lajtnantom ki nem állhatja a kutyákat, mert én nagyn szeretem a kutyát. — Elhallgatott, aztán hirtelen kifakadt: — De nem minden kutya eszik meg mindent.

— Ez a mi Foxunk is borzasztó válogatós, egy ideig egyáltalában nem akart húst enni, aztán most megint rákapott.

— Es mit zabái a legszívesebben?

— Májat, főtt májat.

— Borjú, vagy disznómájat?

— Az neki mindegy — mosolyodon el Svejk „földije", aki az utóbbi kérdést valami sikerületlen tréfálkozási kísérletnek vélte.

Még sétálgattak egy darabig, aztán csatlakozott hozzájuk a szálkásszőrü pines is, és a lány pórázra fogta. A kutya igen bizalmasan viselkedett Svejkkel, megpróbálta legalább a szájkosarával széttépni Svejk nadrágját, ráugrált, aztán egyszerre csak, mintha megérezte, volna Svejk szándékát, felhagyott az ugrálással, s szomorúan, letörten ballagott mellette, a szeme sarkából pillogva rá, mintha azt akarná mondani: „Hát énrám -is rákerül a sor?"

Aztán a lány még elmondta Svejknek, hogy minden nap délután is lejön ide . hat órakor a kutyával, hogy n prágai férfiaknak egy szavát se hiszi, hogy egyszer hirdetett az újságban és jelentkezett is egy lakatos házassági szándékkal, és kicsalt belőle nyolcszáz koronát valami találmányra és aztán meglógott. Most már, ha férjhez menne, csak vidéki emberhez menne, de csak a háború után. Szerinte ostobaság a háborúban esküdni, mert az ilyen nők a legtöbbször özvegyek maradnak.

Svejk vérmes reményeket keltve, megígérte a lánynak, hogy hat órakor visszajön, s elment közölni barátjával, Blahníkkal, hogy a kutya májat zabái, lehet akármilyen fajta.

— Marhamájjal fogom megvendégelni, — határozta el Blahník — így fogtam meg a Vydra gyáros bernáthegyijét is, ametyik borzasztó hűséges állat volt. Holnap megkapod a kutyát, életnagyságban.

Blahník betartotta a szavát. Másnap délelőtt, amikor Svejk éppen végzett a takarítással, az

ajtón kívül kutyaugatás hangzott fel, és Blahník bejvonszolta a lakásba a tiltakozó szátkás- szörű pincset, aki most még borzasabb volt, mint természettől fogva. Vadul forgatta a szemét, és oly komoran nézett, mint egy éhes tigris, amelynek a ketrece előtt jóltáplált látogatók állnak az állatkertben, ügy vicsorította a fogát, mintha azt akarná mondani: „Széttéplek, felfallak."

Odakötötték a kutyát a konyhaasztalhoz, és Blahník elmesélte az árubeszerzés lefolyását.

— Direkt odamentem hozzá, és a kezemben fogtam a főtt májat, amit papírba: csomagoltam. Mindjárt elkezdett szimatolni és felugrált rám. Nem adtam neki semmit, és tovább mentem. A kutya utánam. A parknál befordultam a Bredovská utcába, és ott adtam neki egy darabot. Futtában zabálta meg, hogy szem elől, * ne veszítsen. Bekanyarodtam a Jindfich utcába, ott kapott még egy portíót. Aztán mikor telezabálta magát, pórázra vettem, és a Vencel téren át elhúztam Vinohradyba, onnan meg Vrsovicébe. Útközben szörnyű, hogy miket művelt nekem. Amikor átmentem a villamossíneken, lefeküdt és nem akart mozdulni. Talán

el akarta gázoltatni magát. Hoztam egy üres pedigré-lapot is, a Fuchs-féle papírkereskedésben vásároltam. Te tudsz pedigrét hamisítani, Svejk?

— A te kezed írásával kell, hogy legyen, írd, hogy a lipcsei von Bütow kutyatenyészet- bői való. Apja Arnheim von Kahlsberg, anyja Emma von Trautensdorf, apai részről Siegfried von Busenthal családjából. Apja első díjat kapott a szálkásszőrü pincsek 1912-es berlini kiállításán. Anyját aranyéremmel tüntette ki a nürnbergi fajkutyatenyésztö egyesület. Mit gondolsz, milyen idős?

— A foga szerint két éves.

— írd, hogy másfél éves.

— Rosszul van megstuccolva, Svejk. Nézd a fülét.

— Azon lehet segíteni. Esetleg utánanyirjuli neki, majd ha megszokott nálunk. /Most még csak dühösebb lenne tőle.

Az ellopott jószág dühösen morgott, fújt, dobálta magát, aztán kioltott nyelvvel, fáradtan lefeküdt, és várta, hogy még mi történik vele.

Lassanként nyugodtabb lett, csak néha vonított fel panaszosan.

(Folytatása következik)

A

yliig a film eljuf a moziba