Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-06-11 / 23. szám

IMS június 11.

n^.v/ßHs^L

s

„Mókázzunk, játsszunk” cím alatt új rovatot nyitunk lapunk hasábjain.

Az új rovat célja, hogy segítsen álapszervezeteinknek a nyári kirándulások helyes megszervezésében és irányításában, hogy fiataljaink szervezeti életét a nyári kirándulásokon és egyéb összejöveteleken eltöltött órákat széppé, kellemessé és vidámtelivé tegyük.

Várjuk kedves olvasóink leveleit, amelyben megírják szerkesztőségünknek, hogy mennyiben segített a „Mókázzunk játsszunk" rovat a nyári kirándulások megszervezésében.

A szerkesztőség.

Hiábavaló kísérlet

Kérdezzük meg társaságunkat, vajon van-e közülük kettő, aki egymással szembe térdelve, a másiknak poharába vizet tud önteni, vagy a másik kezében tartott- gyertyát meg tudja-e gyújtani. Vállalkozó szellem mindig akad. Tér- deltessük Ókét egymással szemben olyan távolságra, hogy kinyújtott kezükkel elérhessék egymást. Adjunk az egyik balkezébe égő, a másik balkezébe pedig nem égi! gyertyát. Jobbkezükkel fogják meg jobb lábfejüket és emeljék fel a rajz szerint jobblábukat a padlórák Most — a baltérdükön térdelve — próbálják meggyújtani az egyik gyertyával a másikat.

Ez természetesen nem sikerülhet. mert mindkettő egyensúlya bizonytalan. Lábukat felemelték, igv elveszett a támasztó sík egy része. Az egyensúly fenntartásához az kellene, hogy a test súlyvonala minden időpillanatban keresztülmenjen azon a kis területen. amelyet az egyik térdükkel elfoglalnak. Alig közeledik az egyik gyertyával a másik felé, természetesen elveszti egyensúlyát, ösztönösen visszahajlik.

Annak ellenére, hogy a feladat nagyon egyszerű, mégsem sikerül nekik a gyertyát meggyűl tani.

Menetelős

Ez is érdekes játék. A részvevőknél eggyel kevesebb szék szükséges hozzá. A székeket két sorban kell felállítani, háttal egymásnak támasztva, hogy mindkét oldalon rájuk lehessen ülni. A székek mellett felállnak a játék részvevői és a játékvezető vezénylésére, valamelyik ismert induló dallamára menetelni kezdenek körülöttük. A játékvezető újabb

vezényszavára a dal elhallgat és mindenkinek a legközelebbi székre kell ülnie. Mivel eggyel kevesebb szék van, mint játékos. valakinek nem jut hely, ez kiáll a játékból. Ugyanakkor egy széket is félre kel! tenni. Igv folytatódik a játék mindaddig, míg egy szék körű1 már csak egy játékos kering. Végül aki az utolsó székre le tud ülni, az a játék győztese.

Képünkön Käthe Ko'lwitz 1924-ben a középnémet ifjúsági kongresszusra rajzolt plakátját látjuk.

„A békéért keményen harcolni kell, de elérjük célunkat...” — írta kisérő levelében Käthe Kollwitz.

KÁ THE KOLLWITZ

Olvasóink figyelmét szeretnénk felhívni a Bratislavában Hviezdoslav-tér 20. szám alatt megrendezett Käthe Kollwitz kiállítás a. Sajnos csak reprodukciókban gyönyörködhetünk a nagy német művésznő válogatott műveiben, de így is értékeljük a képek rendkívül mély művészi értékét.

Käthe Kollwitz 1867-ben született. Ugyanabban az évben jelent meg Marx Töké-je. Ez a körülmény jelzi élete útját. Haladó szellemű polgári családból származik, apja eredetüeg jogász, de nem akarta a hatalmon lévő osztályt szolgálni, s ezért kőműves mester lett. A gyermek Käthe Kollivitz, már egész fiatal korában részt vett a munkásmozgalomban és a német munkásmozgalom kiválóságaival közvetlen baráti kapcsolatot tartott fenn. Mint fiatal leány az 'oroszországi munkásokat segítő bizottság vezető tagja, 1927-ben látogatta meg először a Szovjetuniót. Előzőleg a berlini Képzőművészeti Akadémián a grafikai műtermet vezeti és hazajövetele után elvesztette állását.

Käthe Kollwitz nem érte meg az áhított felszabadulást, 1944 őszén. Drezdában közvetlenül a vörös hadsereg bevonulása előtt 70 éves korában meghalt.

Käthe Kollwitz művészetével egész életében a munkásosztály jogaiért harcolt. A kiállításon látható művei visszatükrözik belső fejlődésének állomásait. Alkotása a szociális valóságban gyökerezik. Maga Käthe Kollwitz beismeri, hogy az irányművészet követője. Sok önábrázo’ásán kívül forradalmi témákat dolgoz fel gyermek- és anyamotívumokat és a halál-motívum variációit. Minden egyes képe vád a társadalom ellen, meglátásai egészen egyéniek, és eltérnek kora művészetének kifejezésmódjától. Käthe Kollwitz a proletariátust már mint politikai valóságot és politikai erőt mutatja be. Képei rendkívül közszeretetnek örvendenek. M. M.

TU D © M ÁN Y:

Földünk légrétege

A meteorológiai tudomány fejlődése során ma már eljutott odáig, hogy biztos tapasztaltokat és méréseket szerzett a bennünket körülvévő légkör hőmérsékleti rétegezüdéséről. Ötven évvel ezelőtt még azt képzelték, hogy felfelé a magasabb légrétegek csak abban különböznek az alsóktól, hogy a levegő egyre ritkább és fokozatosan hidegebb.

Az újabb kutatások bebizonyították, hogv a bennünket körű'vevő levegőréteg több részből tevődik össze és igán változatos- hőmérsékleti rétege- ződést mutat. A talajról elindulva. felfelé gyors hőmérséklet csökkenést találunk 10— 15 km-ig. Az alsó rétegekben kilométerenként 4—5 fokkal van hidegebb, majd feljebb 6—8 fokkal. Ebben a rétegben is előfordul, hogy bizonyos távolságban változatlan a hőmérséklet. vagy esetleg fordított hőmérsékletű eloszlás lén fel. Ezt a réteget a meteorológusok troposzférának nevezik. Efölött 11—35 km-ig egységes hőmérséklet eloszlású hideg réteg fekszik, ez a sztratoszféra. Ennek átlagos hőfoka mínusz 50—60 fok. E felett 35 — 55 km-ig foglal helyet az ozo- noszféra, itt lényegesen melegebb van. Mindez az ózonnak köszönhető, amely elnyeli a napsugárzás ibolyántúli részének rövidebb hullámhosszait és ezektől felmelegszik. 55—70 km-ig ismét egy állandó hőmérsékletű rétegeződést, 70— 85 km-ig újból hidegebb hőmérsékletet találunk. 85—90 km között ismét egységes hideg hőmérsékletű réteg található. 90 km fölött fekszik az ionoszféra rendkívül meleg tartománya. 100 km körül többszáz fok a hőmérséklet és ez egyre fokozódik, úgy. hogy 200 és 400 km között, már ezer foknál melegebb észlelhető.

A légkör vastagságát kereken ezer kilométernek vehetjük. A 400 km feletti réteg ritka. Ott a molekulák csak elvétve ütköznek egymással, hőmozgásuk nagyon hasonlít a szabadon hajtott testek mozgásához. Természetesen a magasban uralkodó többszáz fokos hömérsék'etet nem szabad úgy értelmezni, mint az idelent levő hőmérsékletet, mert ott már rendkívül ritka a levegő.

Az atomenergia nyersanyaga

Az atomenergia békés és háborús felhasználása egyaránt az atommag átalakulásakor felszabaduló hatalmas energia- mennyiségeket hasznosítja. Mai tudásunk szerint erre elsősorban a legnagyobb atomsúlyú elemek alkalmasak, például a 235 atomsúlyú urán. Az urán csaknem mindenütt megtalálható, azonban nagyon kis mennyiségben. Megtalálható természetes vizekben, sőt még a levegőben is. Koncentrálva több mennyiség egy helyen nagyon ritka. Bomlási termékeivel együtt az uránszurok- ércben található, azonban még itt is kis mennyiségben. Az urán ritka elem ugyan, de mégsem annyira, mint gondolnánk, csak nagyon bonyolult összetételű ásvány. B. V. Niyek- raszov szovjet kémikus szerint a Föld szilárd kérgének ötmilliomod része urán. Tehát nincs belőle kevés, csak nagyon egyenlőtlenül oszlik el a Föld kérgében. A múlt század végéig az uránbányák csaknem teljesen kihaszná'at- lanok voltak, mert néhány különleges célra csak kevés uránt használtak. Ma már az egész földön kutatnak utána, mert az atomenergia békés és háborús célokat szolgáló felszabadítása hallatlan mértékben fokozta az urán jelentőségét. A múltban a legnagyobb urán és rádiumtermelés hazánkban Jachimovban volt.

Ma Európa legnagyob urántelepei Lengyelországban vannak. Űjabban Bulgária és Románia is az urántermelő államok sorába lépett. A vi’ág legnagyobb urántelepei azonban a Szovjetunió hatalmas, sok ókori kőzetet tartalmazó területén találhatók. A számítások szerint a Föld kérge ötvenbillió tonna uránt tartalmaz. A világ ielen'egi villamosenergia szükségletének fedezésére ötvenöt tonna urán, egész energia szükségletének fedezésére pedig hatszáz tonna urán elegendő évenként.

Aztán a tábori lelkész még egyszer belenezett a kehelybe. hogy nem maradt-e benne talán még egy csepp borocska, bosszúsan legyintett, s a hallgatósághoz fordult:

Nahát, most már hazamehettek, zsivá- nyok, vége van. Megfigyeltem, hogy nem mutattatok igaz jámborságot, amilyet kéne, amikor templomban vagytok, a legszentebb oltári szentség előtt, akasztófáravalók. Szemtől szembe a magasságos mennybéli úristennel is ván pofátok hangosan röhögni, köhögni és krákog- ni, sőt lábbal dobogni énelőttem, aki itt a Szűz Máriát. Krisztus Urunkat és az atyaúristent képviselem, hülyék. Ha ez még egyszer előfordul, úgy elbánok veletek, hogy ittál koldultok, és meg fogjátok látni, hogy nemcsak az az egy pokol van, amiről a múltkor prédikáltam nektek, hanem van egy pokol a földön is,és ha az elsőtől meg is tudnátok szabadulni, ettől a másiktól nem fogtok, mert gondom lesz rá. Abtreten!

A tábori lelkész, aki ilyen gyönyörűen ültette át a gyakorlatba a foglyok látogatásának átkozottul régi elvét, kiment a sekrestyébe, átöltözött, megtöltetett egy kancsót a miseboros demizsonból, kiitta, majd a vöröshajú ministráns segítségével felült az udvaron kikötött hátaslovára, de aztán eszébe jutott Svejk, lemászott a lóról és bement az irodába Bernis hadbíróhoz.

Bemis vizsgálóbíró-hadbíró világfi volt, elbűvölő táncos és erkölcsileg teljesen züllött egyén, aki itt szörnyen unatkozott és emlékkönyvekbe való német versikéket írt, hogy mindig legyen belőlük raktáron. Ő volt a katonai törvényszék apparátusának a legfontosabb alkatrésze, mert olyan iszonyatos meny- nyiségű restanciával és összekuszált ügyirattal rendelkezett, hogy tiszteletet fakasztott az egész hradcanyi hadbíróságból. A vádiratokat el szokta veszíteni, s így újakat kellett kitalálnia. Összekavarta a neveket, elvesztette a' vád fonalait és újakat tekerített a helyükbe, ahogy éppen eszébe jutott. Dezertőröket lopásért ítélt el, tolvajokat szökésért. Még politikai pereket is szőtt, a hasára csapva. A legkülönbözőbb hókuszpókuszokat hajtotta végre, hogy rábizonyítson a vádlottakra mindenféle bűntetteket, amelyekről ezek soha nem is álmodtak. Változatos felségsértéseket agyait ki, s az agyában fogant inkriminált kijelentéseket mindig rávarrta valakire, akinek a vádirata, vagy a feljelentése elveszett a hivatali akták és átiratok kibogozhatatlan káoszában.

— Szervusz, — mondta a tábori lelkész, kezet nyújtva — hogy vagy?

—Nem valami jól, — felelte Bemis hadbíró — összedobálták itt az irataimat, és most az ördög se ismeri ki magát köztük. Tegnap

felküldtem egy lázadásért lecsukott pasas ügyét, teljesen kidolgozva, és visszaküldték azzal, hogy ebben az esetben nem lázadásról van szó, hanem konzervlopásról. Pedig egészen másik számot, adtam neki, isten tudja, hogy mégis hogy jöttek rá.

A hadbíró köpött egyet.

— Jársz még kártyázni? — kérdezte a tábori lelkész.

— Már mindenemet elkártyáztam, legutoljára makaót játszottunk azzal a kopasz ezredessel, és az utolsó filléremet 'is elnyerte. De tudok egy jó kis nőt. Hát te mit csinálsz, szentatya?

— Kéne nekem egy puccer, — mondta a tábori lelkész — azelőtt egy öreg könyvelő szolgált nálam, akinek nem volt egyetemi végzettsége, de anélkül is nagjj marha volt. Folyton csak óbégatott és imádkozott, hogy az isten oltalmazza meg őt, úgyhogy kiküld- tem a frontra egy marsbatyákkal. * Ebből a bátyákból állítólag tisztára fasírtot csináltak odakint. Aztán küldtek nekem egy alakot, aki semmi mást nem csinált, csak ült a kocsmában és vedelt az én kontómra. Ezt az embert még ki lehetett volna bírni, de izzadt a lába: Így hát őt is kiküldtem egy marsbata- lionnal. Ma meg találtam egy pasast prédikáció közben, aki a hecc kedvéért elbőgte magát. Ilyen ember kéne nekem. Svejknek hívják és a „tizenhatosban’’ ül. Kíváncsi volnék, miért csukták le, és nem-e lehetne csinálni valamit, hogy magammal vihessem innét.

A hadbíró keresgélni kezdte a fiókban a Svejkre vonatkozó iratokat, de mint mindig, most se talált semmit.

— Biztosan Linhart kapitánynál lesz, ■— mondta hosszas keresgélés után — én nem tudom, hogy a fenébe vész el nálam minden akta. Valószínűleg átküldtem Linhartnak. Mindjárt telefonálok neki. — Halló, Bernis hadbíró főhadnagy beszél, kapitány úr. Kérem, nincsenek önnél valami Svejíc nevezetű egyén iratai?... Hogy Svejknek nálam kell ’enni? Csodálom... Hogy átvettem öntől? gazán csodálom... A tizenhatosban ül . Tudom kapitány úr, hogy a tizenhatos az enyém. De azt gondoltam,• hogy ennek o Svejknek az iratai ott hányódnak valahol ort* A „marsbatalion”, menetzászlóalj rövidített a'akja.

nél... Tessék? Hogy kikéri magának? Hogy önnél semmi se hányódik? Halló, halló ...

Bernis hadbíró leült az asztal mögé, és elkeseredve szidalmazni kezdte a vizsgálati osztály vezetésében honoló rendetlenséget. Közte és Linhart kapitány között már régóta dűlt az ellenségeskedés, amelyben mindketten rendkívül következetesek voltak. Ha Bernis- nek a kezébe került valami Linhartnak tartozó irat, úgy elrakta, hogy soha az életben nem találta meg senki. Linhart viszont ugyanúgy járt el a Bemisre tartozó iratokkal. Kölcsönösen elveszhették egymás mellékleteit. * (A Svejkre vonatkozó ixatokat csak az ösz- szeomlás után találták meg a hadbíróság archívumában, a következő megjegyzéssel ellátva: „Szándékában állott, hogy ievesse a képmutatás álarcát és nyilvánosan lépjen fel ura- kodónk személye és államunk ellen." Ezeket az iratokat egy bizonyos Josef Koudela aktáihoz csatolták. Borítójukon egy kereszt állott, alatta az „Elintézve” szó és a dátum.)

— Mit csináljak, ennek a Svejknek nyoma veszett, — mondta Bernis hadbíró — majd felhivatom, és ha nem vall be semmit, kieresztem és átküldőm hozzád, aztán te majd elintézed valahogy az ezrednél.

A tábori lelkész távozása után Bernis hadbíró elővezettette Svejket, s jóidéig állni hagyta az ajtóban, mert éppen kapott egy teíe- fonogrammot a rendőrkapitányságról, hogy a Maixner közlegényre vonatkozó 7267. számú vádirathoz kért anyagot az 1. számú iroda Linhart kapitány aláírásával már átvette.

Közben Svejk szemügyre vette a hadbíró irodáját.

Nem lehet, azt mondani, hogy valami nagyon szívderítő benyomást keltett volna, különösen a falakon lógó fényképek miatt. Ezek különböző kivégzéseket ábrázoltak, amelyeket Galíciában és Szerbiában hajtott végre a hadsereg. Művészi felvétetek voltak, leégett kunyhókról, aztán fákról, amelyeknek ágai meghajlottak az akasztottak súlya alatt Különösen szép volt egy szerbiai fénykép, egy ‘elakasztott családról. Kisfiú, apa és anya. Az akasztottak fáját két szuronyos katona őrzi, s az előtérben valami tiszt áll diadalmas póz* A helyőrségi fogházban ülő emberek harminc százaléka ott ülte végig az egész háborút, anélkül, hogy egyszer is kihallgatták volna. Hasek jegyzete.