Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-05-21 / 20. szám
1955. rríájüs 21. 9 a SPARTAKIADE^ Az érsekujvári járási spartakiádról Az elmúlt vasárnap Szlovákia öt kerülete 30 járásában rendezték meg a spartakiádot. Harminc járási székhely dolgozói lehettek szemtanúi ifjúságunk szép és gyönyörködtető spartakiád gyakorlatainak bemutatóin. így többek között Érsekújvár is azt a megtisztelő szerepet kapta, hogy megrendezhesse a járási spartakiádot, az erő, szépség és az öröm landóan szóló hangszórón keresztül. Mondom az ünnepi hangulat, a lázas előkészülés, az izgalmas várakozás nagy volt. Nagy volt, annál is inkább, mert a spaitakiád a testnevelésnek, az egészséges sportnak ú] fajtáját jelentette Érsekújvár dolgozói számára. Vasárnap délután egy óra. A levegő kissé hűvös. Az égen apró bunA Sokol lányok színvonalas bemutatójuk közben szemléjét S mely, tegyük hozzá, mindjárt, valóban az ifjúság erő és szépség ünnepi szemléje volt. A vasárnapi spartakiád fellépését megelőzve szombat délután az érsekújvári Slovan pályán Léva város és Érsekújvár vá'ogatott futballcsapatai barátságos mérkőzést játszottak. A mérkőzés végig baráti légkörben folyt le. Habár a mérkőzést az érsekújvári együttes nyerte meg 3:1 arányban, a döntetlen mégis reálisabb lett volna. Hogy vereséget szenvedett Léva együttese ez csupán a kapus hibájának tudható be, aki a két elsO erőtlenül rúgott gólt védhette volna. Az e'ső félidő szünete alatt egy kis ízelítőül spartakiád akrobata gyakorlatokat mutatott be a helyi Sokol együttese. A szombati nap ezzel véget is ért volna, mely a vasárnapi spartakiád megrendezésének e- lOünnepe, jobbanmondva előkészítője volt. Este még az utolsó próbák és a még nem teljesen jó gyakorlatok csiszolásának és egyes kérdések megbeszélésének ideje volt. Egyébként a járási spartakiád ünnepélyéről a városka apraja-nagyja már hírt szerzett, mégpedig a plakátok vaskos betűin és a majdnem áldásfelhOcskék úszkálnak ide s tova, melyek olykor-olykor nagyobb fel- hőfátyolt alkotva függönyként gördülnek az izzó nap elé, hogy felfogják sugarait. De mindez csak percekig tart, aztán újra ragyogóan süt a nap. A lelátók már megteltek a kíváncsi emberek százaival. S mire az óra mutatója fél hármat mutat, minden hely foglalt. A kürtök, trombiták, sípok indulót fújnak, jelezve, hogy megkezdődik az ünnepély. S már nyílik is a sportpálya nagy kapuja s feltűnnek a nemzeti és a sportzászlókat lengető, ünnepi díszbe öltözött fiatalok. Szinte jóleső érzés és gyönyörködtető nézni a felvonuló egészséges, szép tettrekész fiatalok százait. Tele a pálya fehér-kékinges, sárga és zölflszoknyás, napbarnított hátú fiatalokkal. Szép sorban, fegyelmezetten állnak. Elhangzanak a himnuszok, a rövid ünnepi beszédek és a menet elvonul. a tribün előtt. Fel zúg a taps, tombol az éljen, s utána csend. Csend, de csak egy pár percig. S most újra szól az induló, s bevonulnak a spartakiád első fellépői, a nyolcéves iskolák tanulói. Fiatalok, pionírok mind, fiúk és lányok vegyesen. A hangszórón keresztül felcseng a zene, egy néhány másodperc s a zeno ritmusára magasba, oldalra, előre lendül száz és száz kéz. A tempós, ritmusos lépések, fordulatok, testmozgások újabb tapsra és éljenzésre lelkesítik a nézőket. S hadd áruljam el, elsősorban az anyákat és apákat, akik boldog örömmel gyönyörködnek gyermekeikben. Nem egy helyről hangzik „ó, mily édesek. de szépen csinálják, lám, az ott az én kis Mariskám, az meg ott az én Feri fiam.. Vége a gyakorlatnak, újra taps. Másodikként a Sokol együttesének férfi és női fellépése következik. Ezek már kevesebben vannak, de az eiö az akarat annál nagyobb. Am a gyakoritok már nem annyira tet- szetösek, de a taps, az elismerés őket is megilleti. Most a Hadsereggel Együttműködő Szövetség tagjainak fellépése következik. Már jönnek is fehér ruhában és papucsban puskával a kezükben, katonás díszmenetben. Az ő fellépésük mindössze 10 percig tartott. S e tíz perc alatt különböző fegyverfogási gyakorlatokat mutattak be, de szépen és dicséretreméltóan. Közben az idő egyre hűvösebbé vá'ik és már teljesen beborult, a szél is hevesen fúj. S még ez a szerencse, mert az esőthozó sötét felhőket könnyed papírként röpíti tovább. De a közönség ügyet sem vet a megkergült időre. Mert a mai ünnepi hangulat, a szebbnél szebb gyakorlatok varázsa, a fiatalság hatalmas ereje lenyűgözi őket. S tudom, hogy egy álló nap is elnéznék növekvő, izmosodó, szépen serdülő fiataljaink erejének és szépségének seregszemléjét. Igen, ifiúságunk ereiének seregszemléje volt a mai ünnepi spartakiád, s ezt mutatta meg a Munkaerő Tartalékok iskoláinak, a Forradalmi Szakszervezeteknek, a gimnáziumok tanulóinak fellépése is. S ha voltak is itt-ott kevésbé sikerült gyakorlatok, de mégis a több mint három óra hosszáig tartó spartakiád. komoly ünnepi hangulattal és jóleső megelégedéssel töltötte meg az emberek szívét. S ez a jól sikerült járási spartakiád is bizonyítja, hogy fiataljaink komolyan készülnek az L Országos Spartakiádra, ahol az ifjúságunk legjobbjai tesznek majd bizonyságot erejükről, lankadatlan lelkesedéséről, melyet csak szabad hazában élő erős és egészséges fiatalok tanúsíthatnak. TÖRÖK ELEMÉR Prága—Berlin — Varsó A világ legjobb amatőr kerékpározóinak 16 napos kemény küzdelme e hó 17-én ért véget Varsóban. Több mint száz versenyző állt rajthoz Prágában, ezek közül azonban csak nyolcván bírta erővel Prágától egészen Varsóig. Minden ország kerékpárosai kiválóan készültek fel, amit az útszakaszok küzdelmes kilométerei mutatnak meg legjobban. Csapatversenyben az elsőségért folyó harc egészen az utolsó útszakaszig tartott. Csehszlovákia csapatát az elsőségben legjobban a Német Demokratikus Köztársaság csapata veszélyeztette. Az első négy útszakaszon a csehszlovák csapat érte el a legjobb eredményt, így 11 perc 53 másodperces előnyt szerzett a többi csapatok előtt. A következő útszakaszok már nem hoztak teljes csehszlovák sikert, de ennek ellenére is a csehszlovák csapat megtartotta vezető szerepét. A Német Demokratikus Köztársaság területén az NDK csapata már szorosan Csehszlovákia mögé zárkózott. A német csapat mindenáron meg akarta szerezni az elsőséget, de á csehSchur (NDK) a kerékpáros Békeverseny egyéni győztese szlovák csapat kitűnően küzdött és nem engedte elhódítani. A további útszakaszokon csapatunk megtartotta vezető szerepét. Az egyéni versenyben Schur (NDK) lett a nyolcadik kerékpáros Békeverseny győztese. A fiatal 24-éves versenyző eddig még minden békeversenyen részt vett. A múlt évi versenyen is nagyban hozzájárult csapatának kitűnő szerepléséhez s ő egyéniben a harmadik helyen végzett. A múlt évi kerékpáros világbajnokságon Sollingenben (Nyugat-Németország) szintén jő eredményt ért és a hatodik helyen végzett. Az utolsó útszakasz győztese a belga Verhelst lett Van Looveren és Kubr előtt. Az elsőség Varsó utcáin dőlt el, mikor a stadion bejárata előtt sikerült a két belga versenyzőnek megelőzni Kubrt. A verseny befejezése után ünnepélyesen hirdették ki az eredményeket. A győztes csehszlovák csapat és Schur (NDK) tiszteletére eljátszották a csehszlovák, illetve a Német Demokratikus Köztársaság himnuszát. A Békeverseny végleges helyezése A csapatverseny végleges állása: 1. Csehszlovákia 176:45,17 ó., 2 Német Demokratikus Köztársaság 176:56,33 ó., 3. Bulgária 178:00,10 6., 4. Szovjetunió 178:01,22 ó., 5. Belgium 178:01,55 ó„ 6. Lengyelország 178:06,11 ó., 7. Dánia 178:40,56 ó., 8. Svédország 178:49,01 ó„ 9. Franciaország 180:01,19 ó., 10. Románia 180:06,08 óra. Egyéni verseny: 1. Schur (NDK) 58:51,20 ó., 2. Vesely (CSR) 58 59,48 ó., 3. Brittain (Anglia) 59:02,34 ó., 4. Amell (Svédország) 59:02,34 ó„ 5. Królak (Lengyelország) 59:03,10 ó„ 6. Verhelst (Belgium) 59:03,24 ó., 14. Klich (CSR) 59:38,47 ó., 21. Kubr (ÖSR) 60 02,57 ó„ 31. Sváb (CSR) 60-27,45 ó„ 32. Krivka (CSR) 60:34,57 ó. A GYŐZTES CSEHSZLOVÁK CSAPAT TAGJAI Ján Vesely, Jan Kubr a sport érdemes mestere sportmester Josef Krivka sporunester iiÉfolimliiBVteSÉíÉIIrtii MMMi'í Torma és Maldloch indul a legnagyobb eséllyel az Európa Bajnokságon Az idei ökölvívó Európa Bajnokságot Berlinben rendezik meg e hó végén. Válogatottunk szorgalmasan készülődik az idei Európa Bajnokságra. Május 25-éig edzőtáborban készül fel a nagy erőpróbára, ahonnét egyenesen Berlinbe, az Európa Bajnokság színhelyére utazik. Az előkészületek során válogatottunk két nemzetközi mérkőzésen vett részt külföldön, hogy megszokja az idegen környezetet. Mind a két külföldi szereplés sikerrel járt: válogatottunk fölényesen legyőzte Finnországot, a Skandináv országok (Svédország, Dánia és Norvégia) legyőzőjét és Budapesten döntetlen eredményt ért el a jó játékerőt képviselő magyar ökölvívó válogatottal szemben. Az eredmény értékelésekor figyelembe kell vennünk, hogy válogatottunk Magyarországon döntetlen eredménynél még jobbat nem ért el. Az ökölvívó Európa Bajnokság e- iőtt gyakran felvetik a kérdést, vajon milyen eséllyel indulnak válo- gatottaink az idei ökölvívó Európa Bajnokságon. A két külföldi szereplés és az itthoni edzőtáborozás után tiszta képet nyerhetünk az esélyekről. Elöljáróban meg kell állapítanunk, hogy ökölvívóink jó formában vannak, tehát jogosan várhatunk tőlük jó szereplést. Válogatottunk két nagy esélyese Tonna és Majdloch Majdloch kitűnő formában van. Fölényes győzelmet aratott Budapesten is a jóképességű Nagy ellen. A magyar szakértők és vezetők véleménye szerint Nagy a legtehetségesebb légsúlyú versenyző valamennyi eddigi légsúlyú versenyző között. Majdloch mellett Torma indul a legnagyobb esély- lyel. Torma semmit sem vesztett ragyogó technikai és taktikai művészetéből. Fölényesen győzött Helsinkiben és Budapesten is. Az Európa Bajnokságon valószínűleg a lengyel Európa Bajnok, Kukier lesz a legnagyobb ellenfele. A harmadik ökölvívó, akitől szintén sokat várunk: Koutni. Budapesten szép küzdelem után Plachynak egyik vereségét visz- sza sikerült fizetnie. Eggyel még adós maradt. Az utóbbi három találkozó során ugyanis Plachy kétszer, most az utolsó találkozón pedig Koutni egyszer győzött. Koutni technikailag igen képzett ökölvívó, és az utóbbi időben az ütései is elég kemények. A szoritóban most már támadólag lép fel az ellenfe'ével szemben, ami igen fontos a győzelem kivívásánál. Az előkészületek során az edzCtá- , borban sokat javulhat még Vitovec I és Ivanus is, akik szintén jó helye- 1 zésre számíthatnak Berlinben. Vitovec Budapesten Dőrive! szemben igen jól küzdött és megérdemelten győzött Ivanus már jóval gyengébb teljesítményt nyújtott Szakács ellen, aki fölényes győzelmet aratott felette. Ivanu§ azonban távolról sem nyújtotta azt, amit tud. Az edzőtáborban valószínűleg jobb formába sikerül majd jönnie, igen nehéz feladat elé kerül Berlinben olimpiai bajnokunk Zachara, akinek Európában már több igen veszélyes ellenfele van. Nemzetközi mérkőzéseken már eddig is több vereséget szenvedett. Az edzőtáborban azonban ö is fokozhatja még teljesítményképességét, és ha jól felkészül, ö sem esélytelen. Az eddigi ellenfeleink közül igen jó ökölvívó a finn Hamäiäien, aki legyőzte Zacharát és a Szovjetunió ellen vívott hármas találkozón mindhárom ellenfelét legyőzte. A finn szakértők véleménye szerint nincs ellenfele Európában. Ezek szerint Berlinben súlycsoportjában 0 a leg- ; esélyesebb. Utána még Grönroshoí , fűznek a finnek nagy reményt, aki a I szovjet Satkovomot győzte le. A ma- | gyarok közül magasan az Európa I Bajnokság mezőnye fölé eme'kedik l papp László, a kétszeres olimpiai j bajnok. Rajta kívül még Juhász indul nagy eséllyel súlycsoportjában. Válogatottunk tapasztalatai alapján tehát igen erős mezőny indul az idei Európa Bajnokságon. Ökölvívóink tehát nem állnak könnyű feladat előtt. Az előkészületek azonban lehetővé tették számukra, hogy sikeresen képviseljék hazánk színeit az idei ber- i lini Európa Bajnokságon. T, Zdenek Klich sportmester Antonin Sváb Jan Novak CWKS—Cervená Hviezda 3:1 (1:0) A Kerékpáros Béke-verseny utolsó szakaszának alkalmából rendezték meg a varsói CWKS—Cervená Hviezda labdarúgó mérkőzést. A CWKS csapata a lengyel országos bajnokság dső helyezettje. A csapat sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint legutóbbi csehszlovákiai szereplése alkalmával. A Cervená Hviezda csapata nem játszott úgy, mint ahogy a legutóbbi időben láttuk. A csatársora a kapu előtt nem tudta kihasználni a kínálkozó gólhelyzeteket A csatárok egyénileg sem nyújtották megszokott teljesítményüket. A közvetlen védelem szintén hibás felfogásban játszott és így hozzájárultak a lengyel csapat győzelméhez. A CWKS mindhárom gólját a jobb- összekötő Brychczy lőtte. A Cervená Hviezda egyetlen gólját Vl. Hla- vaty rúgta a hálóba. A mérkőzést ötvenezer néző' előtt Alexandrovlcz (lengyel) mind a két fél megelégedésére vezette. Ol vasóinkhoz ! Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy mai számunk technikai akadályoknál fogva nem jelenhetett meg kétszínnyomással.