Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-01-15 / 2. szám
1955. január Rh « SPARTAKrADRA; B besztercebányai kerület szorgalmasan gyakorol Az ez évi prágai spartakiádra vaió készülődés országszerte folvik. A besztercebányai kerületben is készülnek a spartakiádra. bár meg kell állapítanunk, hogy itt az előkészületek nem a legjobbak. Sajnos, az iskolai ifjúságon kívül a többi ifjúság nem tanúsít megfelelő érdeklődést a tornára való készülés iránt. De azt is meg kell állapítani, hogy a kerület üzemeinek vezetősége nem fordít ma még mindenütt kellő gondot arra, hogy az üzem a spartakiádra minél sikeresebben felkészülhessen. S ez a helyzet egyes egyesületeknél is, ahol nincs meg a keilt) megértés és támogatás sem a gyakorlatokra való mine) pontosabb előkészületekre. A nem teljes felkészülést bizonyítja az a tény is. hogy a ROH mostani jelentése alapján a besztercebányai kerületből mintegy 1.850 versenyzőt mutat csak ki. akik közül 490 férfi. 610 nő és 750 ifjúsági versenyző. Jellemző, hogy a sokkal rosz- szabb helyzetben levő falusi Sokol egyesületeknél, ahol tornatermek híján nehezebb a felkészülés, nagvobb a megértés a spartakiád iránt, mint az üzemeknél. Persze azért több o- lyan üzeme van a kerületnek, ahol tényleg komolyan dolgoznak a spartakiád sikere érdekében, ahol poitikailag is fel tudják fogni a spartakiád és testnevelésünk fontosságát. Hiszen valamennyiünk érdeke, hogy azon a lehető legnagyobb számban vonuljanak fel aktív versenyzőink. Ennek ellenére is meg kell állapítani. hogy a besztercebányai kerületben is javul a helyzet. Az össz- eredménnyel ha elégedettek is lehetünk, az előkészületek során még sok hiánnyal találkozunk, amiket gyorsan kell majd eltüntetni. Különösen a nemzeti bizottságokkal a ROH- va! és a CsISz-el kell még a közös munkát javítani A kiadott jelentések szerint a besztercebányai kerületben a spartakiádra az alábbi arányban folynak az előkészületek. A számadatok alapján a helyzet a kővetkező' A ROH vonalán 154 vezető mellett 421 férfi. 672 nő 654 fiú és 533 leány készül a spartakiádra. A Sokol vonalán 126 vezető mellett 683 férfi. 451 nő és 151 ifjúsági versenyző gyakorol. A Hadsereggel Együttműködők Szövetsége (Sväzarm) vonalán 26 vezető mellett 1.216 férfi'és 230 nő készül. A legszebb eredményt az iskolai ifjúság tudja itt is felmutatni, ahol 4.286 ifjúsági versenyző és 6.379 diák tanulja a spartakiád gyakorlatait. A munkaerőtartalékok vonalán 569 férfi és 133 nő gyakorol. Összegezve az egészet, meg kell állapítani, hogy a besztercebányai kerületben összesen 16.353 sportoló készül rendszeresen a spartakiádra Az előkészületek eddig a breznói ipolvságj. korponai, selmecbánvai. fü- ’eki és zólvomi járásokban folvnak a legjobban. Ezeknél a járásoknál a vezetőség rendszeresen ellenőrzi a gyakorlatokra való készü'ődést és a felmerült hibákat azonnal kiküszöbölni igyekszik Ezekben a járásokban már minden tanítónak beosztott munkaköre és csoportia van amelynek munkájáért felelősségei is tartozik, Ezenkívül az ipolvsági járásban még minden tanítónak külön instruktora is van. aki munkájában segítséget nvújt. Szükséges lenne, hogy ezen iólműködö járások néldáiából a kerület gvenge járásai is tanulnának tgv elsősorban a hnústai. körmöc- bányai. losonci, kékkői, újbányái poltári, rimaszombati és tornaijai járást* Reméljük, csakhamar a kerület valamennyi járásában megindul a komoly és rendszeres munka hogy valamennyien alaposan felkőszülhessenek a kerületi, maid később az Országos Spartakiádra. A versengés segít az előkészületekben Az f. Országos Spartakiádra való előkészületek még mindig nem kielégítők. Különösen az eperjesi és a kassai kerületben maradnak eH a gyakorlással és a toborzással is. Ez részben annak is a következménye hogy a járási CslSz-szervezetek még a mai napig sem értették meg a Spartakiád jelentőségét és feladatát. Nem értették meg, hogy a Spartakiád<„ nemcsak a felszabadulásunk 10. évfordulója ünnepségének lesz a része, hanem egyúttal a tömegeket — különösen a fiatalok számtalan tömegét — mozgósítja a testedzés és a sport útjára. Felszabadulásunk 10. évfordulója új alkalmat nyit testnevelésünk további fejlesztésére Ez a fejlődés csak a tömegsport fejlődésén keresztül mérhető le. Ezért nagyon fontos, hogy a Spartakiád előkészületeit bíráljuk. Az ifjúság nem okozhat — s nem is fog okozni — csalódást a Spartakiád előkészületeiben. A kassai kerületi CsISz mellett működő testnevelési és sportbizottság pályázatot indított a Spartakiád sikere érdekében. A pályázat értelmében 6.725 korona értékű jutalmat kap az az üzemi, iskolai, vagy helyi CslSz- szervezet amely a legjobb eredményt éri el a Spartakiád gyakorlatainak a tanulásában. Ennek a versenypályázatnak az a jelentősége, hogy elősegíti a tömegsportunk fejlődését és újabb tömegeket mozgósít a Spartakiád számára. Ki vehet részt ebben a versenyben? Részt vehet valamennyi üzemi. iskolai és helyi CslSz-szervezet. A jelentkezési határidő június 15-e. A versenypályázat feltételei: 1. A 14—26 év közötti ifjúság minél nagyobb mértékű bekapcsolása a Spartakiád gyakorlatainak a tanulásába. 2. A 2. pont értelmében azt a szervezetet értékelik a legjobban, amely a legjobb eredményt éri el a qyakorló órák látogatásában. 3, A3, pont az I. Országos Sparta- kiádán való részvétel anyagi biztosítására vonatkozik. Eszerint az a szervezet győz, amely a legjobban biztosítja az I. Országos Spartakiádán való részvételt. Gölnicbányán eddig még nem tudták megnyerni a fiatalokat a Spartakiád számára. A gölnicbányai járásban eddig mindössze 385 fiatal tanul. A gyakorlók túlnyomó része tanuló, akik az iskolákban gyakorolnak. Ebben a járásban nem tudták megnyerni a falusi ifjúságot a gyakorlatok számára: Ezzel szemben szép eredménnyel dicsekedhet a járási Hadsereggel Együtt- mílködök Szövetsége, amely eddig 115 férfit és 10 nOt kapcsolt be a Spartakiád gyakorlatainak a tanulásába Az I. Országos Spartakiád« előkészületeivel és annak hiányosságaival foglalkozott a CsISz kerületi konferenciája is, amely konkrét határozatokat hozott a Spartakiáda sikere érdekében. Hasonló hiányosságok találhatók a rozsnyói járásban is. A kérdéssel foglalkozott a járási CsISz elnökség és felhívással fordult a helyi CsISz- szervezetekhez, hogy minél nagyobb számban nyerjék meg a fiatalokat a Spartakiád számára. Eddig 228 gyakorlója van a járásnak A kassaiak versenyfelhívása bizonyára segíteni fog a rozsnyóiaknak is a tagtoborzásban. Hogyan készülnek ifjúsági labdarúgóink a nemhivatalos világbajnokságra? 1948 óta rendezik meg évente a FIFA nemzetközi ifjúsági tornáját, a nemhivatalos ifjúsági labdarúgó világbajnokságot. A tornát eddig Spanyolország kétszer (1952 és 1954). Anglia, Franciaország, Ausztria. Jugoszlávia és Magyarország (19551 egy szer-egyszer nyerte meg. Tavaly 18 ország legjobb ifjúsági csapatai küzdöttek az elsőségért amú Spanyolország ért el Nyugat-Német- ország előtt Az 1953-as győztes ma gyár válogatott a legnehezebb csoportba jutott és ott 3 győzelemmel es 1 vereséggel második lett. majd meg nyerte a négyes „kisdöntőt” és ezze végeredményben ötödik helyezést éri el. A magyar csapatot az egész torna alatt tulajdonképpen csak egy vereség érte: Nyugat-Németországtól kapott ki (itt is!) 2:0-ra. Az idei tornát Olaszország rendezi, s a mérkőzéseket előreláthatólag Rómában, Bolognában és Firenzében ,ját- szák majd le. A húsvét hetében lebonyolítási;- kerülő tornára eddig -- kővetkező országok nevezték csapatukat- Spanyolország, \yugat-Németország, Magyarország, Csehszlovákia Ausztria Belgium, Bulgária, Francia- ország, Írország. Luxemburg, Olaszország, Románia, Svájc, Sarrvidék es Svédország. A benevezett országok közt van tehát Csehszlovákia is' A csehszlovák ifjúsági válogatott szép budapesti győzelme nagy visszhangot keltett. Bukovi Márton — a legjobb magyar edző — mondotta az alábbi hízelgő nyilatkozatot: „A csehszlovák ifik játéka jobban hasonlít a magyat nagyválogatott játékához, mint a magyar ifjúsági válogatotté!" A fiatalok fejlődését szolgálja majd az olaszországi tornán való részvétei is. Az ifik előkészítése már megkezdődött Az első edzőtáborozáson 36 játékos vett részt Boksay, Seifert Kreil, Bulis és Pospisi! edzők irányítása mellett a táborozás alatt napi 4 órás edzésen technikacsiszolö és erőnlét javító gyakorlatok szerepeltek műsoron, az értékes előadások során oedig megismertették a fiatalokat a korszerű labdarúgás elméletével. Az első edzőtábort februái elején követi u második, Erre azt a 25 ifjúsági játékost hívják meg, akik majd az országos válogatott keretet képezik. Ebben a keretben nem lesznek a budapesti győzelmet elért Játékosok mert az Olaszország -urnán csak 1936 szeptember 1 után született játékosok vehetnek részt, ami az általános ifjúsági korhatár alatt van. A trencséni Merina-üzemben a nők Klanska elvtársim vezetése mellett készülnek a Spartakiád szabadgyakorlataira. 1. Százhat szereplő adja elő a prágai Téli stadionban a „Büszke hercegnő” című mesejátékot, melyben több kiváló műkor cc-olyázónk is szerepel Képünkön Dagmar Lerchová alakítását láthatjuk 2. A mesejáték nagyon népszerű alakja Kaspárek aki mókáival jól szórakoztatja a nézőket. Mesejáték a prágai Téli stadion jegén 1955-ös könnyűatletika programja Az idén — a Melborne-i olimpia előtti évben -- ismét sok nemzetközi sportesemény« bonyolítanak le a vilác minden táján. Jó néhány országban arra törekednek, hogy egyes sportágakban a bajnokságot szokatlan időben. novemberben decemberben renI dezzék meg, mert az 1956-os olimpiát is télen rendezik meg Ausztráliában A világ- és Európa-bajnokságok azonban 1955-ben is januártól októberig j kerülnek sorra. A lista most vált tel- I jessé. Tizennégy világbajnokság szerepe! az idei sportműsorban, ezek közűi hatot Nyugat-Németországban bonyolítanak le, Svájc és Olaszország 2—2. a Szovjetunió. Ausztria, Finnország. Hollandia 1—1 világbajnokság megrendezését vállalta. A hét Európa- bajnokság közül kettő Magyarországon kerül sorra, egy-egy pedig Svédországban Nyugat-Németországban. Hollandiában Romániában ős Belgiumban. Az 1955. évi világbajnokságok műsora. Január 22—30: St.-Moritzban bobsleigh. Február 10—13: Finnországban női gyorskorcsolyázás. Február 19—20: Moszkvában férfi gyorskorcsolyázás. Február 28—március 6: Nyugat-Németországban jégkorongozás. Március 6: Saarbrückenbén kerékpáros terep világbajnokság. Április 16—24 Utrechtben (Hollandia) asztalitenisz. Április 21—24 Karlsruheban kötöttfogás«; birkózás Május 28—június 3 Milánóban korcsolya-hoki. Június 2b—július 10: Nyugat-Németországban kézilabda. Július 1—10: Aachenban díjugratás. Október 5—9: Münchenben súlyemelés. Október 7—23: Rómában vívás. Október 12—16, vagy 19—23: Magg- lingenben (Svájc) öttusa. Az Európa-bajnokságok listája: Január 27—30 Budapesten mükörcso- lyázás. Február 5—6. Stockholmban férfi gyorskorcsolyázás. Május 27—június 4: Berlinben ökölvívás. Június 8—19 Budapesten kosárlabda. Július 30—31 Zaandanban (Hollandia) kenu, kajak. Augusztus 4—7: Bukarestben női evezés. Augusztus 25—28: Gandban (Belgium) férfievezés. Megjegyzendő, hogy a jégkorong- és súlyemelő-világbajnokságon a legjobban szereplő európai versenyzők és csapatok elnygrik az „Európa-bajnok” címet is. A világbajnokságok során 58 az Európa-bajnokságok keretében pedig 93 első helyért küzdenek a versenyzők. , Az év legnagyobb versenyei közé tartozik még a Világifjúsági Találkozón, Varsóban rendezendő nagy nemzetközi viadal egész sereg sportágban, valamint a teniszezők „nem hivatalos” világbajnoksága, a Davis-Kupa torna és a Wimbledoni verseny (június 20 és július 2. között). Sportolóink számos versenyen t észtvesznek. A legtöbb sportágban megkezdődtek már a tervszerű előkészületek.