Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-09-08 / 71. szám

TtSTNtVmS* * N FMZHVtDÍLtM Torinói jegyzetek Torino, szeptember 4. A z európai úszóbajnokság utolsó, előtti napján sorra került há. rom döntőben a magyar indulók a második és a harmadik helyen végez­tek. A versenyek színvonala ezekben a zámokban is magas volt, s a ma­gyar versenyzőknek nem kell szégyen­kezniük az eredményeik miatt. Külö­nösen áll ez a 100 méteres férfi hát. úszásra, amelyben a 18„esztendös Magyar László nemcsak a nagy sikert jelentő második helyet érte el. hanem új magyar csúcsot is felállított. Ma­gyar teljesítményének értékét megvi­lágítja, hogy legyőzője, a világcsúcs­tartó francia Bozon, a Helsinki olim­pia második helyzetije volt. Sőt, még mást is hozzáfűzhetünk. Magyart szín. te csak valóban a „hajszál" válasz, tóttá cl az elsőségtől. Az utolsó 10 méteren a fiatal versenyző ritkán Iá. tott szédületes hajrába kezdett és cen­timéterekre közelítette meg a francia világcsúcstartót. Amikor az idömérOk órájukra pillantottak, arckifejezésü­kön meglátszott: „Ez igen, ez nagy eredmény.,..” Valóban a francia Bo­zon 1:05.1 mp-es és Magyar 1:05.3 mp.es időeredménye ritka jó teljesít, meny. A verseny magas színvonalára jellemző, hogy még az utolsó helye­zett is 1:08.4 mp-es időt úszott, ami­vel néhány évvel ezelőtt nagy iölény- nyel győzhetett volna európai verse, nyen. I szombati nap három döntőjében a magyar szakkörök Uttasy Sán. dórtól vártak jó eredményt. Különö­sen azért, mert legutóbb a Főisko1ui Világbajnokságon biztosan győzte le a Német Demokratikus Köztársaság mellúszóját Bódingert, aki a délelőtti időfutamokban a legjobb időt úszta. A versenyen azonban a táv jelentős részében nem Bódinger, hanem a len­gyel 100 m-es világcsúcstartó Petru- sevicz haladt az élen. Különösen ér­dekes színfoltja volt a küzdelemnek az indítás utáni első 40 méter. A ver. senyzOk túlrtyomó többsége víz alatt tette meg az első úszodahossz felét, és Petrusevicz fehér sapkája bukkant fel legelöl. A vízalatti úszásban szerzett előnyt a lengyel versenyző majdnem a táv végéig tartani tudta, de arra nem számított, hogy Bódinger az utol­só hossz közepétől még újítani képes. Nagyszerűen sikerült hajrájával nem­csak befogta a német versenyző Pét. ruseviczei, hanem az utolsó métere, ken biztosan utasította maga mögé Uttasy az első helyért folyó küzdelem­be nem szólhatott bele, mert jól haj­rázott ugyan, de olyan lassan kezdett, hogy hátrányát már nem tudta be­hozni. Figyelemreméltó a fiatal egri úszó, Fábián teljesítménye is, aki 2:45.9 mp.es időt ért el s az erős mezőnyben a hatodik helyen végzett. Z’topek ostromol ... Zátopek pénteken este Stockholm­ban, a „szeptemberi játékok” nem­zetközi atlétikai versenyén megkí­sérelte az 5000 méteres síkfutás új világcsúcsának megjavítását. A kí­sérlet nem sikerült, mert Emil Zá­topek, alezredes, a sport érdemes mestere 13:57 percet futott a szov­jet Kucnak az Európa-bajnokságon elért 13:56.6 p-es időeredményével szemben. Zátopek tehát nem sokkal maradt el az új világcsúcstól s re­mélhető, hoqv a közeljövőben sike­rülni fog megjavítania Kuc nagy­szerű világcsúcsát. Három angol mérföldön 13:31.2 p-es volt Záto­pek ideje, egy másodperccel jobb, mint Green és Chataway angol fu­tók eddig érvényben lévő világcsú­csa, de gyengébb Kucnak ugyancsak Bemben elért 13:27.4 p-es, eddig még nem hitelesített világcsúcsánál. A versenyen a svéd Bengt Nüs­sen, a magasugrás Európa-bajnoka szintén világcsúcsjavítási kísérletet jelentett be. Az ö kísérlete sem járt sikerrel: 210 cm ugrott, így 2 cm- rel maradt el W. Davis 2 méter 12 centiméteres világcsúcsától. További jobb eredmények: 800 méteres síkfutás: 1. Moens (belga) 1:53.5 p. 400 méter: 1. Wolfbrandt (svéd) 48.6 p. 1500 méter: S. Erics­son (svéd) 3:48.8 p. 400 méteres gát: 1. S. Ericsson (svéd) 52.8 p. 100 méter: 1. Hogan (Ausztrália) 10.7 mp. 2. Janecek (Csehszlovákia) 10.8 mp. Súlylökés: 1. Skobla (Cseh Szlovákia) 17.14 m. Távolugrás: 1. Fikejz (Csehszlovákia) 708 cm. Női gerely vetés: 1. Zátopková (Csehszlo­vákia) 48.56 m. Magyarország nyerte a torinói úszó Európa-bainokságot A béketábor diadala Torinóban ♦ Csordás nyerte az 1500 méteres gyorsúszást a magyar Schuszter előtt ♦ Magyarország nyerte a vízilabda Európa-bajnokságot ♦ Brenner (Szovjet­unió) fölényesen nyerte a férfi toronyugrást Vasárnap ünnepélyesen befejezték Torinóban az európai úszóbajnokságot. Az utolsó versenynapokon újabb hatalmas sikereket értek el a szovjet, de különösen a magyar versenyzők. Magyarország a megszerezhető arany­érmek 50 százalékát szerezte meg. A szovjet versenyzők különösen a mű- és a toronyugrásban szerepeltek nagy­szerűen, ahol minden aranyérmet megszereztek. A mi versenyzőink közül egyedül Baclk ért el helyezést. RÉSZLETES EREDMÉNYEK: 400 m-es gyors: 1. Csordás (megy.) 4:38,8 p. (új magyar csúcs). 2. Romani (olesz) 4:40,4 p. 3. Ostrand (svéd) 4:40.9 p. 4. Gremblowski (lengyel) 4:42,5 p. 5. Boiteux (francia) 4:43,2 p. 6. Nyék (megy.) 4:49,2 p. 100 m-es gyors, női: 1. Szőke (megy.) 1:05,8 p. 2. Temes (megy.) 1:06,7 p. 3. Wieleme (hollend) 1:07.3 p. 4. Netz (nyugatnémet) 1:08,4 p. 5. Andersen (dán) 1:08,7 p. 6. A-réne (francié) 1:09.6 P­200 m-es mellúszás: 1. Bodingei (NDK) 2:40,9 p. 2. Petruszewicz (len­gyel) 2:42,5 p. 3. Utessy (magy.) 2:43,4 p. 4. Pandúr (jugoszláv) 2:45,4 p. 5. Enke (NDK) 2:45,7 p. 6. Fábián (megy.1 2:45.9 p. 100 m-es férfi hátúszás: 1. Bozon (francia) 1:05,1 p. 2. Magyar (magyar) 1:05,3 p. (új magyar csúcs). 3. Brock- way (angol) 1:05.9 p. 4. Solovjev (szov­jet) 1:07,2 p. 5. Baclk (csehszl.) 1:07,5 p. 6. Skaneta (jugoszl.) 1:07,8 p. 1.500 m-es férfi gyorsúszás: 1. Csor­dás (magyar) 18:57.9 p. 2. Schuszter (magyar) 19:05.6 p. 3. Lavrinenko (szov.) 19:10,6 p. 4. Lehman (nyugat­német) 19:16,5 p. 5. Press (szov.) 19:17,5 p. 6. Bernardo (francia) 19:51 perc. 4x100 m-s női váltó- 1. Magyaror­szág (Gyenge. S»bő, Temes, Szőke) 4:30,6 p. 2. Hollandia 4:33,2 p. 3. Nyu­gatnémetország 4:37,2 p. 4. Dánia 4:38,5 p. 5. Anglia 4:40.1 p. 6. Franc e- ország 4:41,1 p. Toronyugrás: 1. Brenner (szov.) 144.01 pont. 2. Csacsba (szov.) 142,06 pont, 3. Cheakly (angol) 133.59 pont. 4. Sobek (nyugatnémet) 131.33 pont. 5. Ohmann (svéd) 130.17 pont. 6. Gjör- ding (dán) 128.11 pont. Műugrás: 1. Brenner (szov.) 153.25 pont. 2. Udalov (szov.) 141.16 p. 3. Píré (francia) 136,97 p. Női toronyugrás: 1. Karakaszjar (szov.) 79,86 p. 2. Hansson (svéd) 72.17 p. 3. Pharrhofer (osztrák) 65.68 p. VÍZILABDAEREDMÉNYEK: Magyarország—Spanyolország 5:2 (2:0), Olaszország—Hollandia 5:4 (4:1), Olaszország—Anglia 4:3 (3:1), Hollan­dia—Nyugat-Németország 7:6 (5:1), Szovjetunió—Jugoszlávia 1:1 (1:0) Nyugat-Németország—Spanyolország 4:1 (1:1). A döntőbe Magyarország, Olaszor­szág, Jugoszlávia és Hollandia küzdötte be magát. A döntő eredményei: Magvarorszag—Hollandia 8:3 (5:1), lugoszlávia—Olaszország 3:1 (1:0), Ju­goszlávia—Hollandia 4:0 (2:0), Magyar- ország—Olaszorszáo 8:1 (4:1). Magyarország a döntőben elért két tölényes győzelmével kiharcolta az Eu- rópa-bajnoki címet. A vízilabda-tornán minden mérkőzést megnyert, kivéve a I ugoszlávia—Magyarország találkozót amely 3:3 arányú döntetlennel végző­dött. A második helyen Jugoszlávia vá­logatottja végzett 2 pont veszteséggel Jugoszlávia Magyarországgal és a Szov­jetunióval játszott döntetlent. Sajnála­tos, hogy a Szovjetunió kiesett a dön­tő küzdelmekből, ugyanis a harmadik helyet így is elfoglalhatta volna 4 Szovjetunió vízilabda-csapata sokkal jobb együttes, mint Hollandia és Olasz­ország válogatottja Az Európai Cszóbajnokság végleges sorrendje: 1 2 3 4 5 6 1 * C i_ CL .0) 1. Magyarország 9 6 3 1 1 3 165 18 2. Szovjetunió 4 3 4 1 4 0 90 11 3. Hollandia 1 2 1 2 0 1 38 4 4. Nyug.-Ném. 1 0 2 4 2 2 38 3 5. Franciaorsz. 1 1 1 2 3 3 37 3 6. NDK 2 0 0 1 2 1 28 2 7. Svédország 0 2 1 1 1 1 25 3 8. Anglia 0 0 3 1 3 1 25 3 9. Judgoszláv a 0 1 1 2 0 1 22 2 10. Olaszország 011000 17 2 11. Lengyelország 010202 15 1 12. Dánia 010111 13 1 13. Ausztria 001000 5 1 14. Csehszlovákia 000010 2 0 15. Belgium 000001 1 0 A többi részvevő ország egyetlenegy helyezést sem ért el. FURÖPA-BA JNOKOK: 100 m-es férfi gyorsúszás: Nyéki (Ma­gyarország) 57.8 mp. 1x200 m-es férfi váltó: Magyarország 8:47,8 p. 200 m-es férfi pillangóúszás: Tumpek (Magyarország 2:32.2 p. 400 méteres gyorsúszás: Csordás (Ma­gyarország) <:38,8 p. Férfi műugrás: Brenner (Szovjetunió) 153,25 pont. 100 méteres hátúszás: Bozon (Francia- ország) 1:05,1 p. 200 méteres mellúszás: Bőd nger (NDK) 2:40,9 p. 1500 méteres gyorsúszás: Csordás (Ma­gyarország) 18:57,9 p. foronyugrás: Brenner (Szovjetunió) 142,06 pont. NŐK: 100 méteres hátúszás: Wielema (hol­land) 1:13 p. 100 méteres pillangóúszás Langenau (NDK) 1:16,6 p. 400 méteres gyorsúszás: Sebő (Magyar- ország) 5:14,4 p. Műugrás: Csumicsevov (Szovjetunó) 129,45 p. 100 méteres gyorsúszás: Szőke (Ma­gyarország) 1:05,8 p. Toronyugrás Karakasancov (Szovjet­unió) 79 86 pont. 200 méteres mellúszás: Happer (Nyu- gát-Németország) 2:54,9 p. "4x100 méteres váltó (Magyarország) 4:30,6 p Vízilabda: Magyarország. SPORT 7U weh A köztársasági bajnokságért folyó küzdelemben vasárnap három mér­kőzést játszottak. Eredmények: Zsolnai Iskra—Spartak Prága Sta- lingrád 4:2 (3:1). A hazai együttes jobb mezőnyjátékkal és lövökész- ségge! megérdemelten jutott a két bajnoki ponthoz. Kladnói Bányász— Slovan Bratislava 3:4 (1:1). Kiegyen­súlyozott félidő után a vendégcsapat vette át a iáték irányítását és ne­héz küzdelemben szoros győzelmet aratott. ODA—Eperjesi Tátrán 3:1 (1:1). A tavalyi bajnokcsap^' gyen­gébb kezdés után feljavult ugyan, de a győzelmet csak az utolsó per­cekben tudta megszerezni. A kiesés ellen küzdő eperjesi csapat lelkiis­meretesen küzdött a bajnoki pon­tokért, de kénytelen volt meghajol­ni a nagyobb tudás előtt. ♦ Moszkvában lesz az 1956. év: sakktsepctvilágbejnokság. Világ­szerte nagy érdeklődés nyilvánul meg az Amszterdamban szeptember 4—28. között megrendezésre kerülő 11. sakkcsapat világ bajnokság iránt. A világbajnokság ünnepi megnyitá­sára szombaton délután kerül sor Mint a TASZSZ közli a Nemzetköz. Sekk Szövetség kongresszusának határozata szerint az 1956 év; sakk világbajnokságot Moszkvában rendezik mea Ugyancsak Moszkvá­ban rendezik meg 21 női sakkozó részvételével az 1955. évi női sekk­világbajnok jelöltek versenyét is. Osztravai Bányász—Wismut Aue 3:1 (1:1) A DSO Bánik kerületi szpartakiá- dá,iának versenyműsora keretében a helyi bányászcsapat nemzetközi mérkőzést vívott. A vendégcsapat önfeláldozó küzdőképességével lepte meg a közönséget. A helyi csapat technikásabban játszott és megér­demeltebben győzött. Kridla vlasti—Fiamura Rosie Arad 0:3 (0:1) A Kridla vlasti csapata romániai portyáján az egyik legjobb román csapattól szenvedett meggyőző ve­reséget. A gólokat Váczi és Mercec lőtték. A Fatal magyar Szentgáli Lajos va­lósággal üstökösként vonult be az at­létika történetébe, mikor a berni atlé­tikai Európa-bajnokság ok alkalmával a mindenidők leonagyobb 800 méteres síkfutó versenyének keretében 1.47,1 perces idővel győztesként szakította el a célszelagot. A 800 méteres döntőre a világ leg­jobb középtávfutói állottak rajthoz, csak a dán G. Nielsen, az amerikai M. Whitfield és W. Santee hiányoztak. A verseny előtt méq a legvérmesebb szur­kolók se mertek álmodni arról, hogy olyan mezőny küzdelméből, amelynek tagjai az idei világranglista vezetői R. Moens (1,47,5), De Muynck (1.48,6) és A. Boysen (1,48,1) közül az apróterme­tű Szentgáli kerüljön ki győztesként. A rajt után felejthetetlenül szép ver­seny alakult ki, anol hasonló klasszisú atléták küzdöttek az Európa-bajnok büszke címéért. Hogy ilyen kitűnő eredmények születtek az a norvég A. Boysennek köszönhető, aki tudva, hogy csakis erős iram diktálása esetén lehet esélyes, már az első százméter után átvette a vezetést és az iramot fokoz­va az első 400 métert 52,4 másodperc alatt tette meg. Szentgálinak, aki De Muynck és Moens mögött futott 52,8 mp-es 400 méteres részidőt mértek. A célegyenesben Szentgáli egyszerűen állva hagyta ellenfeleit és ragyogó könnyed futással mintegy kétméteres előnnyel szakította el a célszalagot. Ez volt a világ eddigi legnagyobb 800 méteres síkfutó versenye, ahol 4 új országos csúcsot állítottak fel. E négy futónál gyorsabban eddig csak Harbig Rudolf tette meg a 800 métert. A. Boysen kitűnő iram diktálása és a .versenyzők nagy küzdőszelleme párat­A világ legnagyobb 800 méteres síktutó versenye lan eredményt hozott: 1. Szentgáli Lja- jos (magyar) 1.47,1 perc, magyar és Európa-bajnoki csúcs, 2. De Muynjck (belga) 1,47,3 perc, belga csúcs. 3. A. Boysen (norvég) 1.47,4 perc, norVeg csúcs. 4. D. Johnson (angol), 1.47,4 perc, angol sues. 5. R. Moens (beírja) 1.47,8 perc. 6. Rasquin (luxemburgi) 1.51,4 perc, 7. Ekfeldt (svéd) 1.55,8 perc. 8. Delaney (ír) 2.03,5 perc. Teljiát Szentgáli csak 0,5 másodperccel nka- radt el Harbig Rudolf 1.46,6 perces vi­lágcsúcsától, amelyet 1939-ben állított fel Milánóban az olaszok nagy futójá­val Lanzival vívott izgalmas versenye során. Mindenidolc legjobb 800 m-es síkfutói 1.46,6 H. Harbig, Németország 1939 1.47,1 L. Szentgáli, Magyarorsz. 1954 1.47.3 De Muynck, Belgium 1954 1.47.4 A. Boysen, Norvégia 1954 1.47.4 D. Johnson, Anglia 1954 1.47.5 R. Moens, Belgium 1954 1.47.9 M. Whitfield, USA 1953 1.48.0 G. Nielsen, Dánia 1954 1.48.3 M. Hansenne, Franciaország 1948 1.48.4 S. Wooderson, Anglia 1938 1.48.4 W. Santee, USA 1953 1.48.6 J. Woodruff, USA 1940 1.48.6 S. Jurgwirth, Csehszl. 1953 1.48.9 Niels Horst-Sörensen, Dánia 1943 1.49.0 M. Lanzi, Olaszország 1939 1.49.0 P. Moore, USA 1940 1.49.0 T. Ekfeldt, Svédország 1953 Cvi­Szentgáli apja, aki a maga korában hosszútáv­futó volt. a labdarúgástól „csábította el” az atléti­kához. Már 17 éves korá­ban Híres László, a neves volt középtávfutó felügye­lete mellett dolgozott. Először csak 400 méteren versenyzett. Csak midőn az egyesület érdeke kí­vánta, versenyzett 800 méteren, ahol kiváló ké­pességeit már 1952-ben bebizonyította, midőn még mint ifjúsági atléta 1,54,1 percet futott. 1953-ben legjobb ideje 800 méterre 1.50,1 perc volt. Szentgáli szokatlanul ap­ró termetű futó, testsú­lya 62 kg. Legjobb ered­ményei a következők: 10G m: 11,0 mp. 200 m: 22,3 mp. 400 m: 48,2 mp. 800 m; 1.47,1 mp. Szentgáii szerény fellé­pésével, bajtársaias visel­kedésével és kitűnő sport­szellemével kivívta úgy atlétatársai, mint a közön­ség szeretetét és megbe­csülését. Alábbiakban közödjük tú­zoknak a futóknak neveit és idejét, akik 1.49,0 per­cet, vagy azon beiül íu- tottak eddig a világon. A fűti shoz ész is kell Ezt mondotta Boysen Szentgálinak (746) homlokára mutatva. Mint ismeretes, a magyar versenyző nagy taktikai ügyességgel nyerte meg a versenyt. OJ IFJÚSÁG — a CsISz Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelölik hetenként kétszer. Kiadja a Smena a CslSz Szlovákiái Központi Bizottságának ..ladóhivataia Bratislava, Prazska 9. — Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő Szőke József. — Szerkesztőség és kiadóhivatal, Bratislava Prazska 9. Telefon 227-17, 237-01. — Nyomja Merkantil n. v. nyomdája. — Előfizetés egy évre 30.— Kés, félévre 15.—- Kés. — SBCS Bratislava száma 419-214-0617. — Hírlap bélyeg engedélyezve Bratislava 2. Kerületi Postahivatal. Feladó é<- ránvitó postahivatal Bratislava 2. — irányító szám 1400-1. E-53058

Next

/
Thumbnails
Contents