Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-08-11 / 63. szám

ül IFJÚSÁG

f<354. auSfUS7tÜS 1.1;

KÖZEL KÉT HÓNAPJA, hogy az Új Ifjúsúg-ban megjelent Török Elemér cikke a könyvterjesztés kérdéseiről. Azóta heten szóltak hozzá a felvetett problémákhoz és mindahányon megállapították: a Csehszlovákiában kiadott magyar könyv nem jut el oda, ahová szánták: dolgozóink kezébe, a magyar olvasók még arról sem tudnak, ki ír ebben az országban magyarul. kinek könyveiben keressenek választ a mai élet felvetette kérdésekre

Komoly bajokra, világított rá ez a vita, kulturális életünk egyik sarkalatos kérdésére. A könyvkiadás válóban nem lehet öncélú játszadozás, könyveket nem azért adunk ki, hogy a könyvterjesztő nemzeti vállalat raktáraiban porosodjanak, hanem csakis azért, hogy eljussanak magyar dolgozóinkhoz, bennük és általuk gyöze. lemre vigyék kultúrforradalmunkat.

Mielőtt részletesen foglalkoznánk a „Tegyük meg hát” cikkben és a vita folyamán felvetett kérdésekkel, vizsgáljuk meg, müven utat tett meg Csehszlovákiában a magyar könyvkiadás a felszabadulás óta. milyen feladatokat oldott meg eddig a könyv, kiadó munkaközössége és mik azok u feladatok, amelyek még előtte állnak.

1949 _ EZ AZ ÉVSZÁM olvasható első könyveink címlapján. Azóta több. százkötetes könyvtárat töltenek meg kiadványaink. Megtaláljuk köztük a magyar irodalom klasszikusainak Petőfinek, Jókainak, Mikszáthnak, Gárdonyinak, Móricz Zsigmondnak - a műveit csakúgy, mint a szovjet, a cseh, a szlovák és a világirodalom kiemelkedő alkotásait. És különösen az utóbbi két esztendőben ígéretesen gyarapodik a könyvek száma azon a polcon, ahol a csehszlovákiai magya- írók müveit helyeztük el.

Öt esztendő munkájáról beszélnek ezek a könyvek. Becsületes kultúr- törekvésekről, fejlődésről, gondos és lelkiismeretes munkáról, ugyanakkor azonban hibákról, megbicsaklásokról, melléfogásokról is. Hisz kezdetben, amikor nálunk is csatarendbe sorakoztattuk az apró ólombetűk hadseregét, hogy győzelemre vigyék kultúr- forradaimunkat, bizony igen keveset tudtunk felőle, mit is jelent a könyv, kiadás, mi a feladata, kötelessége a könyvszerkesztönek és a kiadó többi dolgozójának. Könyvre azonban szükség volt — így aztán gyakran a legkönnyebb, legegyszerűbb módját választottuk a feladat megoldásának: már megjelent kész könyveket küldtünk nyomdába és adtunk ki újból itteni olvasóinknak. Nem egyszer előfordult, hogy az ilyen másodkiaAásokat. a szerkesztő el sem olvasta. A kiadóvállalat lektorátusának‘ művészi érettsége, irodalmi és nyelvi tudása nem érte még el azt a színvonalat, amely kezessége a megjelenő könyvek jó minőségének, így aztán a lektorátus nem tudott hathatós és kívánatos segítséget nyújtani a szerzőnek, fordítóknak, néha előfordult, hogy a lektori beavatkozások a szövegben formálisak, sőt tévesek voltak, ami természetesen kárára volt a könyvnek. Nem alakult ki irodalmi szerkesztő gárdánk, műfordítóink csoportja, kevés volt a hozzáértő, a magyar írás ügyét szívén viselő ember. Az is megesett, hogy éppen az irodalmi szerkesztők elégtelen száma következtében a kiadóvállalatA Szlovák Nemzeti Felkelés egyik népszerű hőse Ján Nálepke, a bátor és becsületes tanító. 1912. szeptember 20- án szüeltett Snizanyban, az íglói járásban. Szegény családból származott: é- desapja ács volt, akit a nyomor arra kényszerített, hogy mindennapi kenyerét hol itt, hol ott keresse meg. Krakkóba, majd innen Becsbe és végül Amerikába vándorol, hogy családjának megélhetést biztosítson. A kis Ján már gyerekkorában megismeri a szlovák nép leírhatatlan nyomorát a kapitalista uralom alatt.

A Nálepka családban nyolc gyermek volt: rettenetes nagy nyomorban éltek. Ma már egyetlen fiatal sem tudja elképzelni, hogy az ifjú Nálepkánek mennyit kellett nélkülöznie és csak rendkívül szívós akaratának köszönhette, hogy az iglói tanítóképzőben tanulhatott. Az éleseszű és tehetséges Ján azonban nem elégedett meg csupán a tanulással. Szorgalmasan olvasta a haladó irodalmat és ez mutatta meg neki az utat, hogyan segítsen a dolgozó népen. Ján Náíepka hamarosan e haladás lelkes hirdetőjévé vált, harcolt a maradi, klerikális légkör ellen. Már 1931- ben, 19 éves korában, amikor Zólyomban a földműves ifjúság gyűlésén felszólalt, beszéde szocialista meggyőződésről tett tanúságot, úgyhogy beszédét be sem fejezhette, erőszakkal rántották le a tribünről. Ezután az eset után Nálepka a munkásifjúság között kezd dolgozni. Nany érdeklődéssel olvasna a marxista irodalmat, különösen jó! ismeri Marx: „Töke” című művét.

Ettől az időtől kezdve mindjobban növekszik a Szovjetunió, az első munkásállam iránti szeretete és tisztelete. S ő maga is dolgozott a Szovjetunióban egy utazás megszervezésén, de terve

Tegyük meg hát... és miért nem tettük meg eddig?

(Vitazáró cikk)

Tájékoztatjuk a tömegszervezetek, elsősorban a Csemadok vezetőségét a szóbanforgó kérdésekről és felkérjük, hogy mozgósítsa szervezeteit a magyar könyvek terjesztése érdekében.

ban hosszú ideig, néha egy-másfél évig elhevert egy-egv kézirat anélkül, hogy munkába vettük, nyomdakésszé tettük volna.

KÖNYVKIADÁSUNK FEJLŐDÉSÉ. BEN 1953 elején következett be döntő fordulat. Megalakult a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, önálló szépirodalmi kiadóvállalatunk Sikerült gyarapítani a lektorok, szerkesztők számát. új munkatársakat megnyerni. A pártszervezet és a tömegszervezetek vezetésével megkezdtük a kiadóvállalat dolgozóinak pólitikia és szakmai nevelését Az eredmény hamarosan megmutatkozott. Ma már aligha hagyja el a nyomdát olyan — a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó cégérét viselő — könyv, amely ne elégítené ki 'az olvasók igényeit, ne ütné meg a szükséges irodalmi színvonalat. Egyre iobban elmélyül íróink és a kiadóvállalat kapcsolata, együttműködése. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy 1952 végéig csehszlovákiai magyar szerzőktől mindössze 5 könyvet adtunk ki. a legutóbbi két év folyamán azonban 12 kötetet. Művészibb, elmélyültebb, igényesebb lesz műfordítóink munkája is, méltó és szinte egyenértékű fordításokban ismertetjük meg magyar dl. vasóinkkal a cseh és a szlovák irodalom remekeit

Sokban elősegíti könyvkiadásunkat a csehszlovák-magyar kultúregyez- ménv létrejötte a közös kiadások ügyében. Ez lehetővé teszi elsősorban hogy elkerüljük ugyanazon könyv szinte egyidejű külön-külön kiadását Csehszlovákiában és Magyarországon amellett biztosítja a tapasztalatok kölcsönös kicserélését, elmélyülő együttműködésünket a magyarországi kiadó, vállalatokkal

IGAZTALANUL ÁLTATNÁNK azonban magunkat és a közönséget, ha azt képzelnénk, hogy a hibákat, nehézségeket már leküzdöttük, felszámoltuk és könyvkiadásunk most már rózsák szegélyezte úton akadálytalanul haladhat előre, író, olvasó és kiadó gyönyörűségére, igaz, a könyvkiadó keretén belül javarészt megszüntettük a hibákat, és fogyatékosságokat, elejét vettük annak, hogy könyv címén kultúrselejtet adjunk ki. De hogyan áll a könyvkiadás és könyvterjesztés ügye a kiadón kívül, a városokban és falvakon, ahol tulajdonképpen eldől, hasznos és eredményes munkát végzünk-e vagy sem? Itt érkeztünk el ahhoz a kérdéskomplexumhoz, amely az „Oj Ifjúság” vitájának tárgyát alkotta és amelynek feltárásával a lap szerkesztősége és a hozzászólók bíráló megjegyzéseikkel sokban hozzájárultak ahhoz, hogy tisztábban lássuk sürgős és halaszthatatlan feladatainkat, rádöbbenjünk, mi is a teendő ?

Az egyik legnagyobb akadály, amely Csehszlovákiában a magyar könyv terjesztésének útjában áll, könyveink hallatlanul nagy ára. Hadd mutassak rá néhány esetre: Sas Andor „Történelmi és irodalmi tanulmányai” (fék vászon kötés, 326 oldal) — 53.90 korona; „Üj Hajtások”, szlovákiai magyar írók és költők antológiája (egész, vászon, 166 óldal) — 37 korona; „Három fiatal költő — Török, Ozsvald, Veres versei” (fűzve, 124 oldal) — 22 korona! — Mi az oka annak, hogy a magyar olvasó ugyanolyan terjedelmű és jellegű könyvért közel kétak- kora árat kénytelen fizetni, mint a cseh vagy a szlovák olvasó? Egyrészt az, hogy a nyomda indokolatlanul 50 százalékos felárat számít fél a magyar szöveg szedéséért, idegennyélvű szedés címén, noha könyveinket szinte kizárólag magyar nyomdászok szedik, akik az anyanyélvükön írt szöveggel természetesen minden nyelvi nehézség nélkül dolgoznak. Legfőbb ideje már. hogy az illetékes hatóságok véget vessenek ennek az indokolatlan pótléknak, amely végeredményben nem más, mint a magyar olvasók megsarcolása

Könyveink magas árának másik oka kiadványaink kis példányszáma. Még a hozzá nem értő előtt is világos, hogy sokkal olcsóbban adhatjuk ki ugyanazt a könyvet — mondjuk — 5000 példányban, mint — ahogy az a szlovákiai magyar írók műveinek esetében általános jelenség — 1000 vagy 1500 példányban. Nagyobb példányszám esetében a gyártási költségek túlnyomó része változatlan maradt, csak a papír ára növekedik. Egy példányra tehát sokkal kisebb hányados jut. Miért nem adjuk ki tehát nagyobb példányszámban könyveinket? A könyvterjesztő vállalat tiltakozik a nagyobb példányszámok ellen azzal az indokolással. hogy a magyar dolgozók kevés könyvet vásárolnak. Indokolt-e ez az állítás? Egyáltalában nem A magyar olvasók várják és szívesen megvásárolják a jó könyvet, de a hiba bennünk van, kiadóban és könyvterjesztőben egyaránt. Nem gondoskodunk róla, hogy olvasóinkat tájékoztassuk kiadványainkról, megszerettessük velük a könyvet és ezzel biztosítsuk a nagy példányszámok előfeltételét.

Ez év májusában kiadóvállalatunk a Csemadok képviselőinek jelenlétében megvitatta a könyvterjesztő vállalat (Slovenská kniha) küldötteivel

1955. évi előzetes könyvkiadói tervünket. A legélesebb nézeteltérések termézetesen ismét a példányszámok kérdésében merültek fel. Megállapodtunk abban, hogy a Csemadok és a könyvterjesztő külön-külön a maga vonalán piackutatást végez és megállapítja, as egyes könyvekből hány példány kelne el olvasóink között, hogy reálisan dolgozhassuk ki a példányszámok tervét. E célból sokszorosítva rendelkezésükre bocsátottuk

1955. évi kiadványaink jegyzékét. — Sajnos, mindmáig egyetlen szó választ sem kaptunk sem a Csemadoktól, sem a könyvterjesztőtől, a helyzet tehát az, hogy felőlük ismét sötétben ta- pogaíódzhatunk a példányszámok tér. vének kidolgozásánál.

igen fontos, hogy megteremtsük az írók és az olvasók közvetlen kapcso- látát. Már két éve javasoljuk a könyvterjesztő vállalatnak, a Csemadok és a Szlovákiai írók Szövetségének, hogy kiadóvállalatunkkal együttesen rendezzenek irodalmi estéket Dél-Szlovákiai magyarlakta városaiban, íróink részvételével. Mindezideig csak két irodalmi estét sikerült nyélbe ütni: Dunaszerdáhelyen és Bratislavában. — Az előbbi eredménye minimális, ami a rossz közönségszervezésnek tudható be, Bratislavában pedig a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó önállóan rendezte meg első irodalmi estjét a Három fiatal költő (Török, Ozsvald, Veres) verseskötetéről. Az irodalmi estnek meglehetősen nagy közönség- sikere volt, de a rendezés visszhang nélkül halt el, lapjaink meg sem emlékeztek róla.

Kiadóvállalatunk igazgatója és gazdasági osztályának vezetője az utóbbi hetekben sorra látogatták Dél-Szlová- kia városait, hogy — elsősorban a könyvesboltokban — személyesen győződjenek meg a könyvek fogyasztásáról, az olvasók érdeklődéséről kiadványaink iránt. Megállapították, hogy a könyvterjesztő vállalat és a tömegszervezetek, elsősorban a Csemadok és a CsJSz együttműködése majdnem mindenütt a nullával egyenlő, sokhelyütt hiányzik a kívánatos kapcsolat a népművelésügyi és iskola- ügyi szervekkel, a magyar falvakban a nyilvános könyvtárakat nem látják el megfelelő számú és választékú magyar könyvekkel, elsősorban azért, mert a nyilvános könyvtáraknak nincs fedezetük könyvek vásárlására. Majdnem kivétel nélkül mindenütt megállapítást nyert, hogy megfelelő propagálás esetében 50—100 százalékkal növelhetjük a könyvfogyasztást. Igen örvendetes volt számunkra, hogy ott. ahol a szlovákiai magyar írók műveit a központi raktárból megküldték a könyvesboltoknak, az olvasóközönség érdeklődéssel fogadta és vásárolta ezeket a könyveket. A könyvterjesztő gondatlanságát bizonyítja az a tény, hogy olyan könyvek, amelyeket a központi raktárban mint eladatlanokat tartanak nyilván, nem egy helységben keresnek, sőt, egyes boltok ezekből a könyvekből még mutatványpéldányt sem kaptak.

MIK TEHÁT AZOK A LEGFONTO. SABB FELADATOK, amelyek mielőbbi teljesítésével a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó hozzájárul a könyvterjesztés megjavításához, igyekszik biztosítani, hogy olvasóink megismerjék és megszeressék könyveinket?

Intézkedéseket tettünk, hogy csökkenthessük a könyvkiadás gyártási költségeit (könyveinket a jövőben javarészt borítéklap nélkül, félvászon kötésben adjuk ki); támogatunk minden olyan kezdeményezést, amelynek célja az egységes ív-árak bevezetése az egész köztársaság területén.

Fokozzuk könyveink propagálását. Még ez év szeptemberében könyvjegy. zéket adunk ki, amely tartalmazni fogja elődünk, a Magyar Könyvtár még raktáron heverő könyveit, valamint a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó 1953. jan. 1-e óta megjelent és 1955-re iervbevett kiadványait. Ezt a könyvjegyzéket elküldjük a délszlovákiai népkönyvtáraknak és a jövőben is rendszeresen tájékoztatni fogjuk őket könyveinkről.

Az eddiginél még fokozottabb mértékben állítjuk sajtónkat (Oj Szó, Fáklya, Űj Ifjúság, stb.) kiadványa, ink ismertetésének szolgálatába, a lapok szerkesztőségét rendszeresen ellátjuk kiadványaink rövidebb és hosz- szabb ismertetésével. Ugyancsak fokozzuk könyveink propagálását a Csehszlovák Rádió magyar adásában.

Lehetőségeinkhez mérten minden erőnkből támogatjuk a „Magyar Könyvhét” megrendezését és javasoljuk a Csemadok vezetőségének, hogy Dél-Szlovákiar városaiban és falvaiban megszervezze és végrehajtsa ezt az akciót.

EREDMÉNYTELEN MARADNA AZONBAN minden igyekezetünk, ha munkánkban nem számíthatunk az egyes városok és falvak kultúrmunká- sainak támogatására. Elsősorban a könyvtárosokról, könyvbizalmiakról van szó. Az országot járva, ha azt kérdezzük, mit olvasnak az emberek, szinte már előre tudjuk a választ: Jókai Mikszáth, Gárdonyi... Miért van ez? Azért, mert dolgozóink nem ismerik a többi írót. Nem ismerik azért, mert azok, akiknek meg kellene velük ismertetniük az új irodalmat, nem törődnek ezzel a feladattál és beállnak a tömegek uszályába: nagy hangon hirdetik, hogy olvasóközönségünknek csak Jókai, Mikszáth, Gárdo. nyi, esetleg Móricz kell. Még jó, ha nem feledkeznek meg közben Veres Péterről vagy Szabó Pálról. A somor- jai könyvesbolt dolgozói írják hozzászólásukban a „Tegyük meg hát” vitához:

„A főhiba pedig az, hogy a könyv, tárak nem szerzik be új íróink könyveit. Azzal indokolják, hogy a dolgozók nem olvassák őket. A somorjai járásban sok könyvtár van, de egyetlenegy könyvtáros sem vásárol a cseh. szlovákiai magyar írók könyveiből. - Nem ismerhetik és nem olvashatják például Petrőci novelláit, vagy Bábi és Dénes verseit, amikor azok üzleteink polcán porosodnak”.

Komoly és megszívlelendő szavak ezek, figyelmeztetésül szolgálnak mindazoknak, akik a falvakon hivatottak sáfárkodni kultúrkincseinkkel Hát ki ismerje a csehszlovákiai magyar írók müveit, ha nem a szlovákiai magyar dolgozók? Vagy talán igazat akarunk adni a helytelen régi közmondásnak: Senki sem próféta a hazájában? A szlovákiai magyar írók müvei ebből a földből sarjadtak, ennek az országnak a névéhez szólnak. Ne fogjuk be hát fülünket, ne forduljunk el tőlük: a mi életünk, a mi sorsunk kérdéseire igyekeznek válaszolni. nem egyszer magunkra isme. rünk műveik alakjaiban, a magunk problémáira vívódásaikban. És ne feledjük: a kultúra, az irodalom ma az egész nép ügye. Csehszlovákiai magyar irodalmunk fejlődésének kezdetén tart. Csak akkor terebélyesedhet, gyarapodhat, ha az egész nép gondos szeretettel segíti, támogatja. Tegyük meg hát — mindnyájan, egy igyekezettel.

TÓTH TIBOR

Ján Nálepka, a hősiesség példaképe

nem sikerült. Ján Nálepka ekkor még nem is volt tagja a kommunista pártnak, de teljes szívéből a kommunista politika híve volt. A fasiszta Hlinke- párt (szlovák néppárt) „Slovák” című lapjában nem egyszer támadták őt azért, hogy nem teljesíti a „ludák”-ok követelményét, nem imádkoztatja a gyermekeket a tanítás megkezdése e- lőtt. Nálepka tanító igen tehetséges pedagógus volt. Cikkei gyakran jelentek meg Zdenék Nejedig „Ucitel'ské noviny” c. lapjában. Célja az volt, hogy a gyermekeket minél nagyobb mértékben ismertesse meg a haladószellemű tudománnyal és ügyelt arra, hogy maga is példaképül szolgáljon a gyermekeknek. Nagy on szorgalmas és szívős volt.

Az úgynevezett Szlovák Állam alatt Nálepkát, mint államellenséget állandóan szemmel tartották. Amikor az á- ruló Tiso-Tuka klikk belépett a Szovjetunió elleni háborúba, azonnal a keleti frontra küldték őt, kapitányi rang ban (tartalékos tiszt volt.) Nálepke azzal az elhatározással indult a frontra, hogy a legrövidebb időn belül átmegy a Vörös Hadsereg oldalára, esetleg egész csapatával együtt. ’Csapata tagjait személyes rábeszéléssel igyekezett meggyőzni tervéről, hogy felfegyverezve menjenek át a szovjet oldalra. Azonban helyettese, Cunderlík alhadnagy, elárulta a tervét: Nálepká- nak éppen csakhogy sikerült elhárítania magáról a gyanút. A német pa rancsnokság azonban sejtette a tervei s éppen ezért Nálepkát Ukrajnából Fe- hér-Oroszországba, Jelszkbe helyezték

Nálepka itt is ugyanúgy, mint 1942-ben Ukrajnában — felvette a kapcsolatot a partizánokkal. És végre sikerült hő vágya, egész csapatával együtt átment a szovjet partizánokhoz. A partizánosztagot Szaburov vezértábornegy vezette.

Az intelligens és fasisztákat szívből gyűlölő parancsnok ténykedése mindeddig főleg a fogságba került partizánok életének megmentésére szorítkozott. A Szaburov-pertizánosztagnál kifejtett tevékenysége azonban összehasonlíthatatlan változást jelent Nálepka életében. A szovjet partizánok segítségétől felbuzdulva, Nálepka csapata kitűnik rendkívüli tevékenykedésével Nálepka és csapata a német hátország rémévé válik. Az I. csehszlovák par- tizánosztág az egyik csapást a másik után méri a fasisztákra a legváratlanabb helyeken. Nálepke a heditervek kidolgozásában sokat tanult Szaburovtől. Bár Nálepka nagy gondot fordított a katonákra és műveltségük fokozására, látta, hogy a csapatnak szüksége van egy politikai tisztre. Kérelemmel fordult a felsőbb parancsnoksághoz, hogy osszanak be csapatához egy politikai tisztet. A parancsnokság eleget tett kérésének és nemsokára megérkezett Fedorov, egy kommunista, magasrangú vezérkari funkcionárius. Fedorov nagy tapasztalatokkal rendelkezett s hamarosan az egész csapat megszerette őt. Az I. csehszlovák partizánoszteg mind politikailag, mind katonailag egyre harc- képesebbévált. Gyakran előfordult, hogy egy éjtszaka alatt hosszú kilométereket mentek előre. Nálepke saját példájával nevelte katonáit szívósságra és kitartásra. Megtörtént például, hogy Nálepke és katonái 120 kilométeres gyaloglás után egyenesen megtámadták Da- vidgorovszk városkát — és győztek.

Reggelre pedig ismét 90 küométerre voltak a helységtől.

Hőstettei jutalmául Nálepkát felvették a Szovjetunió Kommunista Pártjába. Mikor Szaburov gratulált neki, ebből az alkalomból, Nálepka így válaszolt: „Régi vágyam volt, hogy a kommunista párt tagja legyek. Azonban nem is sejtettem, hogy olyan magas kitüntetésben lesz részem, hogy Lenin és Sztálin pártjának tagja lehessek. Esküszöm, hogy mindig méltó leszek arra a nagy tisztel tre és megbecsülésre, amit irántam tanúsítottak.”

Nálepka kapitány ekkor még nem is gondolta, hogy csakhamar tettel is bebizonyíthatja ünnepélyes esküjét, 194„. november 16-án mint mindig, támadásra vezette csapatát; Ovrucs városkát akarták elfoglalni. Kemény harc volt, de minden katona ismerte Nálepka jelszavát: „A feladatot minden áron teljesíteni kell.” A várost elfoglalták, de a fasiszták egy része elberrikádozta magát a vasút melletti erődítményben. Nálepka engedélyt kért Szaburovtől a harc folytatására. Katonáival bekerítette a fasisztákat, akik erős gépfegy- vertüzzel védekeztek. Nálepka kiadta a pa un csőt: „Előre” és ő maga elsőnek támadott. Egy mellébe fúródott gépfegyvergolyó azonban leteritette. Még súlyosan sebesülve is a harc folytatására hívta fel a katonáit. „Élőre elvtársak. üssétek a gyilkosokat!” Néhány perc múlva utolsót lélekzett, s mint hős esett el. Egész hazánk népe szeretettel emlékezik rá. Ifjúságunk szívében örökké élni fog a szlovák nép nagy fia!

Az SzlKP Történelmi Intézetének „Elestek a hazáért" című kiadás alatt álló gyűjteménye alapján.