Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-12-30 / 103. szám

i 1.054. decemHpr 30. «IIFIflS&R 5­H a tíz évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy 1954. kará­csonyán éreznie kell az emberiségnek a háborús félelem szorongató nyomá­sát, bomlott agyút, vagy jobb esetben, látnok szerepben tetszelgőt, fecseget látott volna benne mindenki, olya:. mint aki Sybilla könyvéből megjósol­ja, hogy jön két hadvezér, — egy keletről, egy nyugatról — és megüt­köznek és elpusztul az emberiség, nem marad ember csak annyi, ami egy körtefa alatt elfér, s ember meg­csókolja a forgácsot, amit ember vá­gott. Vagyis ezret élünk, ezret nem. S lám, úgy tűnik, mintha a jóslat, a sok bizonytalan, jövendölés betelni készülne, mert most még az éterből is hgllik a Marsra hívó toborzó ás megnyitotta újra megvolt a Lil Mar- leen nevére keresztelt kaszinót, — És ha sok a diplomáciai cselszövés — ötlik. A rádióhallgató és újságolvasó ember, szeretne megnyugtatást találni a mostanában sokat hánytorgatott kérdésre; vájjon megmaradunk-e bé­kében, elcsitul-e a zaj a világpoliti­kában ? Így forognak a kérdések, hogy le- het-e, még egyszer olyan világégés, mint tíz évvel ezelőtt, képesek len- nének-e az emberek még egyszer be­lemenni olyan pusztulásba és pusztí­tásba, mint amilyen a második világ­háború volt, felejtve van-e az a ten­gernyi szenvedés, a , háború embert destruáló és kisebbítő hatása ‘ és a rettegés, amit a hat év alatt rámér­tek. • És vajon a hitétől ignorált ember, aki a háborútól és talán még 8 val­lásos mítoszba csavart éhínségtől vaió félelmében képes volt a templom előtt ácsorgó remetekoldus megszállottságát is meghallgatni, (mert hisz gyermek­koromban magam is hallottam ezeket a jövendöléseket s éppen a háború előtt) tapasztalkodott-e, erősebb-e mint akkor? Egyáltalán mit vált ki az emberek­ből ez a nyugtalanító világkép? Nem nehéz meggyőzni a mai olva­sót arról, hogy mennyire a kis em­beren, a saját és a társadalmi boldo­guláson dolgozó emberen fordul- meg az emberiség békéje és mégis ide kí­vánkozik az a két-három nánai em­ber is, aki igazi meggyőződéssel fe­jezte ki békeakarását és két keze munkájával ad hitelt szavainak min­dennap ■— mint ahogy a hasadékon átszökö napsugár is a nap létezéséről tanúskodik. Nem egyedüli ^>élda Nána, hisz országszerte mindenfelé úgy él­nek az emberek, mint itt. Históriája van a falunak, múltbéli dolgairól szociografikai könyvet is le­hetne . írni, — igazi története (lega­lább is, amire a mai ember emléksziki összefügg az esztergomi káptalan oli­garchikus uralmával, a háború, még ma is szemlélhető pusztítást vitt vég­be rajta. A rombadőlt házak újrafel­épültek és a nánai állami gazdaság pa­rasztja tűnődve néz át a Dunán, az esztergomi bazilika márcsak műtör­téneti monumentalitására. Valamikor az egész falu az eszter­gomi meg a váci káptalan birtokán dolgozott, s a kisparaszti gazdálkodók talán még annak az adomány le vélnek késői és elszaporodott örökösei, ame­lyet Géza ajándékozott Nána-Beszter- nek. Köröskörül az a hír járja, hogy Nánán jó bor terem, ótelóval bajmó- lődnak a gazdák, ami kifizető is, mert a kisföldű parasztnak más nemigen hajt olyan hasznot, mint a szőlő. Vannak itt 30—40 hektoliteres szőlő- gázdák, akik pénzt tudnak csinálni még az árokparti homokból is, csak akáckató kell hozzá, meq néhány ve­nyige. És ezek a gazdák, akikről azt hi­hetne az ember, hogy az elmúlt .'0 év alatt nem történt változás ai éle­tükben, még ezek is az állami gazda­ságtól nyertek irösebb Rétalapot. A felszabadulás óta háromszor parcel­láztak ki az egyénileg gazdálkodóknak földet, házhelyet. így lehet, hogy hat­hét hektár kisbirtoka van annak is, akinek csak két-három, vagy éppen­séggel semmije se voltACsak a múlt évben és az idén valami ötven ház­helyet parcelláztak ki a faluban Mindezt az ezerötszáz hektáros állami ga dóságból. Aztán ott van Oj-major esete, az egyik majoré a négy közül, jmely szintén az egyházi birtokhoz tartozott. Valami negyven család él a majoron, újabban egész utca épül új lakások­ból, két-szoba konyhás fürdőszobás lakásokból, két éve kapott villanyt és vízvezetéket, negyven családnak, har­mincnyolc rádiója van. "T ehát történt egy és más az ' egyéni gazdák életében is, a volt majori cselédek életében is és mégis az motoszkált a fejemben: ugyan ' van-e megelégedettség ezek között az emberek között, olyan, ami nem hagyja feledtetni a tíz év előtti tragédiát, a falu harminc halottját, a szétdúlt falut? Az emberek különbözőképpen via­szoltak, mindegyik a maga szempont­jából, mert a megélhetés, a családi exisztencia arra szorítja a családapá­kat, hogy megküzdjön a kenyérért most is, s ha úgy érzi, hogy valami­vel is meg van rövidítve, akkor han­got ad az elégedetlenségének. így volt ez a gazdaság tehenészeté­ben. Tizenegy ember panaszkodott ar­ról, hogy ők nem kapnak prémiumot, míg kint a földeken dolgozók az évi tizenkét-tizennégyezer koronás fizeté­sen felül kaptak három mázsa kuko­ricát, egy mázsa búzát, fél mázsa ár­pát, harminc kilo mákot, huszonkét kilo cukröt fejenként és hat-nyolc- száz korona prémiumot. — Tudja-e, hogy engem kinevet a jányom — aprehendált Tácsik Mihály adó bajok az emberek szempontjából. De ez még nem minden, mert az új-majoriak meg azt panaszolják, hogy még csak most épül a kultúr- házuk, hiányzik a bolt, még nincs böl­csőde. az pedig előbb kellene mint c. játszótér, amit két hektáros parcellá­ra építenek. Ahogy szóba kerül a falu helyzete a negyvenötös évben meg a háború, egyszerre megváltozik a hang. — No hát, már csak engedje) - meg. Békés, csendes Nána új utcája. az egyik fejő — mert" ő''prémiumon kívül keres ezerkétszáz koronát Én már szégyenlem magam, hogy amért ő kint dolgozik ezerkétszáz koronát kell neki keresni, én meg itt bent nem keresek ezer koronát. — Pedig higyje el, — igyekeznek érvelni — mert még az nem a leg­magasabb fizetés, vannak még, akik többet is keresnek kint. Elpanaszolják, az á baj, hogy nincs legelőjük és a benttartott állatoktól László Mihályék az új házban is ne­hezen felejtik a háború borzalmait. nem lehet megkívánni a napi három­szori fejést. Pedig a százharminckét darab te­héntől már szeptemberben teljesítet­ték- a kétezer hatszázhuszonnyolc li­teres beszolgáltatást és prémiumot is kapnak, csakhogy a gazdaság vezető­sége megköveteli a napi háromszori fejést, nem elégszik meg a hét literes istálló átlaggal. — Majd, ha megnagyobbítják a silógödröt — mondja Ruzicska János hisz panaszkodik az ember t- barát- ságoskodik Bitter János nevezetű fejő ember, aki külsőre, koponyára, ba­juszra, mintegy napóleonkori obsitos és akiről azt mondják, hogy olyan te­henész, aminő kevés van és van neki egy kis szőleje, milye, régen is állat­tal bajlódott és hát megszedte magát — de már a háborúról inkább ne bér szeljünk — mondja. Az itt szóba se jöhet folytatja. Akkor inkább magam kifejek kétszáz litert naponta, pedig már nem vagyok legény. — Tudja, én magam is katona vol­tam, meg az én házam is összedőlt a háború alatt. Pedig keservesen sze­reztem, ha elgondoljuk, hogy én kő- hídgyarmati születésű vagyok', a leg­szegényebb család hetedik sarja, Már tizenhétéves koromban a Szentes csa­lád cselédje . voltam, utána meg tt a káptalan birtokán, ahonnan nekem menni kellett, mert követeltem Fayer- től, a jószágigazgatótól, hogy a fejők kapják meg a kommenciőn félül j liter tej differenciát. Én kihajtottam, ' de amikor már megkapták a cselédek nekem azt mondta Payer: látod mi­lyen kár volt akadékoskodni, nőst már el is mehetsz ahová akarsz. El­mentem, kitanultam a vasbetonszere­lő munkát,, osztán Pesten dolgoztam, meg Isaszegen építettem templomon Ha így nevezetes, úgy szólva a Szieszta-szanatóriumot is építettem én Pesten, a Kékgolyó utca ötbe'. Szóval, én így voltam a régi világban. Nekem három gyerekem van. unokáim van­nak, de ha még hatvanéves Vagyok is azér tudok különbözetet tenni... — Attól ne féljen elvtársam' — teszi hozzá péciásan. Azt tanácsolták, hogy menjek el László Mihályékhoz, vagy Matus Gyu- lánéhoz, vagy akár Dudok Mihályék­hoz, nekik, de még sokaknak van halottjuk, akik itt, a faluban haltak meg az ostrom alatt. Gondolkodás, latolgatás nélkül in­dultam el László Mihályék felé, anél­kül, hogy bővebben információt kér­tem volna róluk. A falun véges-végig, házról-házra háborús forradások, az ostromállapot tíz év múlva is árulkodó képe, fog- hijjas utcák, csupa renovált ház. sok újjáépített (valarni ötven), sok még úgy áll, mint akk’br, ahogy telefröcs­költe az akna. László Mihályékhoz érve semmi se különös, csak a ház homlokrészén val, mert a fiai után szomorkodó anyát naponta könnyekre fakasztja a tízéves bánat. D izony, nekem azóta könny a *-* levesem, hacsak rá gondolok. Mintha ippen most vona ... Négy csa­lád, volt itt a házunkban, a két fiam. a Mihály meg Jancsi, amelyik életben maradt, itt ültek az ágy helyén, egy­szer csak nagy füst, se látunk, se haílunk, osztán beszakad az ajtó, ez a szobaajtó. Mihály szemben ült az ajtóval, szilánkot kapott a hasába, meg légnyomást. A gégéje egyszerre olyan nagy lett mint á két tenyerem oszt csak jajgatott, jajgatott. Én is kaptam szilánkot meg Jancsi is a lá­bába, arcába, majd kiütötte a szemit. Szaladunk aztán Mihállyal ide a szom­szédba, Martinkovicsékhoz, le a pin­céjükbe, mert ott volt orosz orvos . levisszük . , . dehát már nfem lehetett segíteni, mert akkorra elvérzett. Ott halt meg bizony, február 19-én reggel kilenckor. Aznap jöttek vissza a né­metek, ők lőttek be a házunkba. A beszélgetés közben egy kis le­gény, négyéves forma. — az unoka — állít be apjával, a három fiú közül az életben maradottal, Jánossal. Most már közösen mondták el a szomorú emlékeket. Hat hétig állt a front a faluban. Karácsonykor jöttek be a szovjet csa­patok. Január hatig tűz alatt állt a falu, hatodika után átszorították s németeket a Garamon túlra. Február tizenkilencedikén, a gyászos napon visszajöttek a németek és csak hús­vét nagyhetében verték ki végleg őket. De hat hét minden nevezhető értéket elpusztított. — Csak egy ló maradt a faluban, meg egy szamár, meg vagy két tehén. Kilakoltattak a szomszéd faluba, Muzslára. Én a nagy hóban csak úgy jutottam el, hogy belekapaszkodtam egy kocsi saroglyájába, osztán, mikor Muzslára kerültünk, már semmit nem láttam. Csak azt nem tudom, hogy értem el odáig. — Rettenetes volt, — könnyesedik el Erzsi néni arca — hétfői napon halt meg a fiam. csak csütörtököh tudtuk eltemetni. Szegénnyel minden száz méterbe be kellett szaladni vala­melyik házba, amikor temetni vittük, annyira lőttek. — Nem is jó rágondolni és mégis csak rágondol az ember mindig. — Bizony, olyan volt ez a falu, mint' a hangyazsombik. úgy össze­vissza volt ásva, mindenütt futó árok, még a házfalakba is befurkáltak. Amiket elmondtak, ki tudja hány­szor beszélték már egymás között, sóhajtozva, de sose megbocsájtón. mert nem lehet azt felejteni, hogy fiút, apát, anyát, vagy lánytestvért pusztított el a háború. Hiszen az ő életükbe is belegázolt és csak az örö­kös emberi bizakodás segítette begyó­gyítani a sebet. László Mihály vasutas volt/ előfütő, a két fia Mihály, meg Ernő is a vasútnál dolgozott. Negy­venháromban építették fél a házukat, egy évre rá rombadőlt és rombadőlt a lélek békéje is, meghalt a nagyfiú. — Olyan jó volt, annyira szerette mindenki, az nem ivott, az minden­áron azon volt, hogy építsünk házat. Minden keresetét Ideadta, mert mind a hárman dolgoztak az apjukkal. S most odavan, odalett... — sírt fel a soha megnembékíthető anyai szív. Most ott élnek a kitatarozott ház­ban, hárman, mert János az após háj zában él. Nyugdíjas család, háború- sújtott emberek, akikből ezrek van­nak mindenfelé az országban, de — osztán nem lesz olyan füjött a ta­karmány. Mert igy hiába adunk akár negyven kilót is, nincs kedve az állat­nak hozzá. Szóval ilyenek a mindennapos gaz­dálkodási gondok a gazdaság szem­pontjából és ilyenek kesergésre okot A leégett, rombadőlt raktár is felépült. látni, hogy új építés. Bent a házban, a falusi konyhában kínos tisztaság, a rpegbékélt élet rendje. A konyhában az ötvenkilencéves László Mihályné. Erzsi néni, meg el- adóleánya fogadott. Nem is kellett nagyon előhozakodni a jövetel célja­akiknek a hite, életereje erősebb min­den fegyvernél. Azzal búcsúztak tőlem: — Hát legyen háború, de csak olyan, amiben azok pusztulnak el, akik elkezdik. Mert mi már így akarunk élni, ilyen békében. Mikus Sándor KULTUR­KRÓNIKA „A népek közötti béke megszilárdí­tásáról” elnevezésű Nemzetközi Sztá- lin-díjakat a következőknek ítélték oda: Denis Nowell Pritt, jogász, Alain Le Léap, a CGT főtitkára, Takin Kodo Hmaing, író (Burma), Bertold Brecht, költő (Németország), Felix Iversen (Finnország), André Bonnard (lausen- nei egyetemi tanár, Svájc), {Baldomero Sanin Cano, (Kolumbia), Prijono pro­fesszor, a dzsakartai állami egyetem irodalmi karának dékánja, Nicolas Guillen költő. 1848 december 21-én jelent meg Czuczor Gergely szenvedélyeshangú, lelkesítő, a fegyveres ellenállásra buz­dító verse, Riadó címmel. A szabad­ságharc elnyomása után a költőt sú­lyos várfogságra ítélték. Karácsonkor került a közönség élé a „Simon Menyhért születése“ című új magyar film. A főszerepeket Mé­száros Ági és Szirtes Ádám játszák. Filmre dolgozták a „Liliomfi”-t, Szigligeti Eede bűbájos darabját. A főszereplők Dayka Margit, Ruttkay Éva, Peti Sándor. A. Kállai Kettőst, a Magyar Állami Népi Együttes előadásában filmre ve­szik a közeli napokban. A szovjetírók második kongresszu­sán Borisz Polevoj beszámolót tartott az ifjúsági és gyermekirodalomról. 1955. január 28-án lesz Csokonai Vitéz Mihály, a XVIII. század legki­válóbb magyar lírai költője .halálának 150. évfordulója. Magyarországon nagyszabású ünnepségsorozatot készí­tenek elő. A Tudományos Akadémia nyelvmű­velő bizottsága elhatározta, hogy olyan kis film készítésére tesz javaslatot, amellyel a helyes és szép magyar be­széd oktatását segítik elő. A közelmúltban jelent meg Örkérr István: Hóviharban című elbeszélése; gyűjteménye. Örkény a fiatalabb pró' zaíró g’neráció egyik legtehetségesebl tagja. A Magyar Autonóm Tartományban (Erdély) a felszabadulás óta óriási Mértékben fejlődött az iskolahálózat. Marosvásárhelynek magyar tannyelyú egyeteme van. Sok középfokú szakis­kola és 800 magyar tannyelvű külön­böző fokú tanintézet biztosítja a gyermekek anyanyelvükön való taní­tását. A Szlovák Tudományos Akadémi az 1954. évben elért eredményekéi 57 kollektívát kitüntetésben részesi tett. A brünni Állami Színház világhemu- tatója nagy feltűnést keltett. Nagy siker mellett bemutatták Nazim Hik- met: „Az első ünnepi nap című szín­művét, amely egy gazdag/török csa­lád életképén keresztül kérlelhetetle­nül ítéletet mond a kapitalizmus fe­lett. A gondosan megrendezett előadásnak nagy sikere volt. Szárnyas kígyó csontvázára bukkant két favágó, Borgosesia (Piemont) kö­zelében. A szárnyak világosan látha­tók. A lelet azért is keltett nagy fel­tűnést. mert a szárnyas kígyó egy régi piemonti legenda főhőse. A Magyar Tudományos Akadémia 20-kötetes 1000-oldaIas lexkont ad ki. Az első kötet 1960-ban jelenik meg. \

Next

/
Thumbnails
Contents