Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)
1954-12-01 / 95. szám
V HiW. december T. ÓI IFJÚSÁG Szervezeti életünkből A politikai korok i<5 előkészítésétől függ a siker A lónyabányai Magnezit-művek az utóbbi időben kétszer nyerték el a kormány és a Szakszervezeti Tanács Vörös Zászlaját. Már ez is «okát mond. Itt biztosan nem állnak fenn nehézségek a termelési terv teljesítésében. A gazdaságosság nemcsak az egyének Ugye. Valószínűleg politikai téren sem maradnak alul Hiszen a jó eredmények eléréséhez elsősorban öntudatos, céltlátö és becsületes munkások kellenek. Már pedig ilyen mun-> kások nélkül nem nyerték volna el kétszer a Vörös Zászlót. Nézzük csak meg közelebbről, hogyan dolgozik itt a fiatalság. Felkerestem a CsISz elnökét és a politikai felelőst, akikkel néhány műhelyben munkahelyükön megtekintettük a fiatalokat. Hogy miért tettem ezt. előre megmondom. Az 1953—54- es évi politikai iskolázás kiértékelésénél az üzem ifjúsága a jotónci járásban első helyre került. Azv.pt politikai kör 81 tagja közül, 72 sikeresen befejezte az előirt tananyagot. A fiatalság gazdag tapasztalatokat nyert és az eredmény szemmelláthatóar a termelésben is megmutatkozott. Jelen voltam az üzemben a multévi kiértékelésnél is és így tudom, hogy a 69 megjelent tag .közül 14-en szólaltak fei és bizony értékes javaslatokat terjesztettek a vezetőség elé. Most tehát annál inkább érdekelt, hogy az idén milyen úton halad a fiatalok politikai oktatása. Fel is tettem az első kérdést a politikai megbízotthoz: — Hány kört létesítettek ebben az évben ? — Három körünk van . .. — Három ? Az elnök elvtárs az előbb azt mondta, hogy . . — Tudom, tudom. — mondja Pavlik elvtárs. négy körünk van, de az egyik nem működik, mivel Hortolányi Tibor, a propagandista elvtárs az iskolázás kezdetén visszaadta a megbízását és kijelentette, hogy üyen és ilyen okoktól az iskolázást nem vezetheti. — Hm, vagy úgy, te azt akartad mondani, hogy három körötök van. ahol együttvéve 56 fiatal tanul, szépen dolgozik, de a negyedik kör .. . — ... a negyedik kör, vág a szavamba Pavlik elvtárs, egy *kicsit elmaradt, de már meg is tettük a ke'lö lépéseket. Hortolányi elvtárs ügyét az üzemi pártszervezet elé terjesztettük, ahol elbeszélgettek vele és a végén Hortolányi elvtárs továbbra is vállalta a kör vezetését és megígérte, hogy az elmaradt anyagot hamarosan átveszi a hallgatókkal, mégpedig úgy, hogy január elsejétől már lépést akar tartani a három jól működő körrel. Ezután megkértem Pavlik elvtársat mondja csak el, a jövőre nézve hogyan biztosították a körök zavartalan jó működését és bízik-e atban, hogy mind a négy kör idejében és rendszeresen, terv szerint veszi át az előírt anyagot. A politikai körök sikere, nagyrész- | ben a jó előkészítéstől függ, Első | dolgunk az volt, hogy kijelöltünk négy propagandistát és a szemináriu- j mi vezetőt. Az utóbbit, aki már j amúgy is tapasztalt propagandista volt a párt üzemi szervezete egyhónapos iskolázásra küldte. Onnét vlsz- szajövet Fujerik elvtárs a négy propagandistával és a CsISz-vezetőségé- vel nekiláttak a nagy munkának Első kötelességüknek tartották, hogy minden egyes fiatallal idejében elbeszél - gessenek, elmagyarázzák az iskolázás értelmét, célját és meghallgassák kérelmét és javaslatait Ez a munka egy kicsit nehezen ment mert az üzem három műszakban dolgozik és a fia- j talság 85%-a különböző falvakból jár j a munkába. Különösen a divinyiekkel j ment a beszélgetés nehezen, piert azt | állították hogy ők majd odahaza fogják az iskolázást látogatni. De mégis csak megkezdődött a körök összeállítása Nagy gondof fordítottunk arra hogy a köröket a hallgatók tudása és tapasztalata szerint. osszuk be. Biztosítottuk. hogy a gyengébbek a tapasztaltabbak mellett' hamarabb könnyebben megértik az előadott anyagot, a vita pedig élénkebb és tanulságosabb lesz majd a gyengébbek száméra A tagsági gyűlésen mindenkivel közöltük, hogy hová osztották be, melyik politikai vezetőhöz és melyik segítőtárshoz. A propagandisták több ízben resztvettek a járási szemináriumokon, ahol kicserélhették tapasztalataikat és kibővíthették ismereteiket. Biztositlak — mondja Pavlik politikai felelős elvtárs, hogy az .iskolázás idejében és terv szerint halad tovább. A vezetőség minden két hétben foglalkozik a politikai iskolázás ügyével, úgyhogy a legkisebb hibát is azonnal orvosoljuk. — Még azt mondd meg nekem, hogy álltok a tanulással? — — A harmadik téma előkészítésén dolgoznak a propagandisták, úgyhogy . — — Szép, mondom neki és folytatjuk beszélgetésünket. Az egész a vtl- lanyműhelyben folyt lé, ahol egy fiatal szerelöruhás, víg, pirosarcu gyereket pillantottam meg. Odahívtam és érdeklődtem élete és munkája iránt. Vrbinák József, 19 éves és már egy éve mester! Havonta 1.350—1.450 koronát keres tisztán! No, de meg is dolgozik érte. Azonban vígan, örömmel végzi kötelességét. Cipője, ruhája van elegendő, semmiben sem érez hiányt. ajd megkérdeztem, hogy la- togatja-e a politikai iskolázást, mire azt felelte, hogy nagyon sajnálja. a múlt héten kimaradt, mivel a villany- hálózatban nagyobb rongálás állott be. gyorsan ki kellett javítani és így kénytelen volt a második témáról kimaradni. De van tankönyve és az olyan érthetően van összeállítva, hogy a könyv alapján is tud készülni — mondta Vrbinák elvtárs. Innen az autószerelőműhelybe méntünk át. Ott Bolyos Jancsival kerültünk szembe, aki olajosán és porosán közeledett felénk Épp egy „elromlott Hough-ot javított nagy szorgalommal Kijelentette, hogy a CsISz második kongresszusának tiszteletére a barátaival anyagmegtakarítással foglalkozó csoportot alakít, amely főleg a benzin, az olaj. a vatta, pléh más anyagok és alkatrészek takarékoss-- gához vezeti majd a műhely dolgozóit. Utunkat a mechanikus műhelyben folytattuk, ahol a fiatalság taggyűlésen tárgyalta a második kongressi is tiszteletére felajánlott kötelezettségvállalásokat. A gyűlésen résztvett Ftohács mester elvtárs is, aki meg- gyarázta, hogy a kötelezettségvállalások milyen célt kövessenek és tisztaságra, rendre hívta fel figyelmüket. Tovább mentünk, mert a hangszóró összüzemi gyűlésre szólította a dolgozókat. A gyűlés a választásokkal volt összefüggésben, megjelent Kuris elvtérs is, akit a losonci járás a nemzetgyűlésbe képviselőnek jelölt. Vita során a fiatalok is felszólaltak. * A politikai iskolázás a Magnezitké- ban jó úton halad. Nagy gondot fordít erre a CsISz vezetősége is. Eg én már most megjósolom, hogy mind a négy kör terv szerint, idejében átveszi az előírt témákat. Ez nagyon is fontos, mert a fiatalság politikai fejlettségét itt lehet a legjobban emelni és ellenőrizni. KONKOLY LAJOS un iiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiimiiiiiMtiiiiiiiiiliiiiiiiii iiiiin A aagymegyeri járási Jednota CsISz szervezetének munkájáról A nagymegyeri járási Jednota CsISz üzemi szervezetének munkája a vezetőség átszervezése után kissé megjavult. Jól működő kultúrcsoportjuk van. Magyarics elvtársnő a kultúrfe- lelős jól végzi munkáját. Igaz, a kezdet nehéz volt náluk is, mert a tagok kissé fegyelmezetlenek voltak. Nem jártak rendesen a próbákra és egyes tagok azt akarták, hogy a közösség azt csinálja, amit ők akarnak. Magyarics elvtársnő ezeket hibákat mindjárt az elején kiküszöbölte, úgy, hogy most már elég szép eredményeket mutatlak fel. Ének- és táncműsorral lépnek fel a falvakban rendezett divatbemutatókon. Szép sikert értek el Balonyon is. De azért mégis vannak hibák a kul- túrcsoport körül. Az üzemi tanács ugyanis nem nyújt segítséget a CsISz szervezetnek. A ruhákat a fellépésekhez mostanáig kölcsönözték. A legutolsó fellépéshez kaptak ugyan ruhaanyagot, de maguknak kellett megvarrni. Az a kérésük sem talált még éjidéig meghallgatásra, hogy a divat- bemutatókon beszedett pénzből valamicskét a CsISz-szervezet is kapjon. Pedig nagyon jó lenne, ha az üzemi tanács meghallgatná a CsISz-tagok kérését, hiszen más bevételi forrásuk | nincs és a kiadások fedezésére szűk- i ségük van pénzre. , Még a ruhák ki- | kölcsönzésének díja sincs kifizetve és ha a szervezet vezetősége kultúranvagot vásárol, kénytelen a maga zsebéből fizetni. Nagyon jó lenne, ha az üzemi tanács segítségére lenne s CsISz-cso- portnak. Vájjon volt-e már az üzemi tanács valamelyik tagja a CsISz-cso- port gyűlésén, hogy közelebbről megtekintse a fiatalok munkáját és kritikával és tanáccsal segítse őket? A politikai köröket ugyan megszervezték, de ezek csak papíron működnek. Az elnöknek Öllé elvtársnak erélyesebbnek kellene lennie, feltétlenül javítani kell a politikai meggyőző munkát, mert csak helyes politikai nevelés útján győzhetik meg az irodákon kívül dolgozó ifjúságot, hogy nincs különbség az irodai személyzet és a többi dolgozó között. A gyűléseken jobban ki kellene használni a helyes kritikát. ,< Ebben példát vehetnek a dunaszer- dahelyi Kárpátia üzem CsISz-csoport- játől, ahol hasonló akadályok álltak fenn, de alapos kritikával elég hamar eltávolították őket. És most elmondhatjuk, bogy a dunaszerdahelyi járás legjotífif-, szervezetei közé tartoznak. Nagyon jól működik a kultúrcsoportjuk. Csak a vláasztási, kampány alatt tizennégyszer léptek fel. A CslSz- tagok • szorgalmasan látogatják a politikai és szakköröket. Ennek meg is van az eredménye. Több CsISz-tag, jó munkája elismeréseképpen az ü- zemben oklevelet kapott. Az ifjúság átlagban 150 százalékra teljesíti a tervet. Az üzemi tanács sokat segít a csoportnak úgy anyagilag, mint kritikailag és tanácsokkal is. A nagymegyeri Jednota CsISz-cso- portja javítsa meg munkáját, különösen a politikai nevelőmunka terén, hogy teljesíteni tudják a rájuk rótt feladatokat és tegyenek meg mindent 1 szocialista kereskedelem megjavitá- I sáért. v. E. Helyiség kell a szügyéni fiataloknak Olvashatjuk az újságokból, vagy gyűléseken, összejöveteleken hallhatunk arról, milyen nagy munkát végez a CsISz. Ezzel szemben a szügy éni CsISz-szervezet mégsem fejt ki komolyabb munkát. Az évzáró közgyűlésen Klimo elvtárs, a CsISz-szervezet elnöke ki is fejtette ennek az okát. Elsősorban kevés tagja van az alapszervezetnek. A négyezer lakosú községben hetven tagból álló alapszervezet működik. A helyi nemzeti bizottság" egyenesen elfelejti, hogy a faluban fiatalok is élnek. Lassan az összejöveteleinket, gyűléseinket az utcán kell megtartani. mert nincsen helyiségünk és a helyi nemzeti bizottság mégsem oldja meg a helyiség kérdését, dacára annak hogy módja lenne rá. A fiatalságnak ping-pong asztala i* van. Nem tudják használni, nincs hely ahová bet^gyék. ezért a községházán használják fel íróasztalnak. A sakktáblák a szekrényben porosodnak, a könyvtár szintén rendezetlen, nincs ahová elhelyezzék. Amint látjuk, van mindenünk, csak helyiségünk nincs, mert. hát a községházán mégsem rendezkedhet be a CsISz-szervezet. Sokszor próbáltuk pedig megoldani a he- Iviség -kérdését, de a. helyi nemzeti bizottság nem segített bennünket ebben. Azonban helyiség nélkül jó munkát nem tudunk elvégezni. Szeretnénk, ha a helyi nemzeti bizottság végre belátná az ezen a téren elkövetett hibáit és helyiséghez juttatná a fiatalságot. PÉK VENDEL, Szügyén Asszonyoknak—Leányoknak Egészségügyi tanácsok Fagyás Nagy hidegben, főleg nedves, viharos időben a test olyan mértékű lehűlése következhetni; be, hogy az élet megszűnik. Az erős szervezet természetesen könyebben viseli a nagy hideget is, de elgyengült szervezetű emberek könnyen megfagyhatnak. A fagyást arról ismerhetjük fel, hogy a bőr hideg, az orr, száj. végtagok kékbsek és csontkeményre fa- gyottak. Előbb álmosság, eszméletlenség következik, majd beáll a halál. Első segélynyújtásnál a megfagyott embert ne vigyük azonnal meleg ne- lyiségbe Védett, szabad terűiden vagy hűvös helyiségben dörzsöljük 6- vatosan és gyengéden puha ruhával a fagyott testrészeket A keményre fagyott testrészek a kíméletlen segélynyújtás közben 'etörhetnek. A merevség oldódása után lassú felmelegítés célszerű, melegített kendőkkel, takarókkal, úgy, hogy negyedóránként emeljük a takarók hőmérsékletét Ha a balesetet szenvedő magához tért, adjunk neki meleg teát, kávét, forr. 'tbort, stb. Szükség esetén alkalmazzunk mesterséges lélekzést. Első segélynyújtás ficamnál kificamított testrészt 's sérült tudja mozgatni. Először\is a sé- végtagot rögzítsük le Kötéssel, A kificamított testrészt nem rült vagy háromszögletű kendővel abban a helyzetben, amelyben van. Sosem kíséreljük meg a sérült végtagot helyretenni! A sérültet szállítsuk minél előbb kórházba. Sugárul*íitás kötött csipketeritő Átmérője 105 centiméter. Öt. mindkét végén hegyes 2 és feles tűvel készül. Kis kört horgolunk és abból 8 szemet szedünk fel. mindegyik tűre két-két szemet. A kötés állandóan körbe csak a jobboldalán (felszínén) történik. A mintarajzon csak a mintásán kötött sorok szerepelnek a nem jelzett sorokat végig tiszta sima szemekkel kötjük. Az 1—21 sorig a minták 8-szor, a 28—128 sorig 24-szei. a 137—147 sorig 72-szer ismétlődnek egy soron belül. A 147. sor az utolsó. Most horgolótűvel a kővetkezőképpen fejezzük be A 147. sor a 16 sima szemnél kezdjük. két szemet összefogva lehorgolunk, majd négyszer 1—1 szemet útból, 2 szemet egyszerre, azután négy láncszemet horgolunk. A kővetkező két szemet összehorgoljuk, megint négyszer 1—1 szemet, azután kettőt horgolunk össze. Most két láncszem következik, három szemet összehorgolunk. utána két. láncszemet horgolunk, igv folytatjuk körbe a terítő szélét. Az így elkészült térítőt kivasaljuk, előtte a nagy láncszemeknél fogva feszesen. egvenlő távolságban kitűzzük, így lesz cakkos Szélű. 1 ráhajtás X sima 2 szemet összekötünk, úgy, hogy az első szemet leemeljük, a másodikat szintén lekötjük (simán) és a leemelt szemen áthúzzuk. 2 szemet simán összekötünk. Három szemet ösz- szekötünk úgy, hogy egy szemet leemelünk, két szemet simán összekötünk és a leemelt szemen áthúzzuk. Egy szemből annyi szemet kötünk le, amennyit a jelzés mutat. Egy ráhajtásból a következő sorban annyi szemet kötünk le, amennyit a feltüntetett szám mutat. Annyi szemet kötünk össze símán. amennyit a jelzés mutat. Egy fordított szem. A jelzett sor első tűjéről annyi szemet kötünk le, az előtte lévő sor u- tolsó, vagyis negyedik tűjére, a- mennyit a jelzésben lévő szám mutat. Lacika boldogságáért Az elsők között léptem be a szavazó terembe. Amikor a kezembe kaptam a szavazó cédulát, olyan különös melegség öntötte el a szívemet. Férjemre tekintettem, aki mellettem állt és észrevettem, hogy tít is ugyanazok a gondolatok foglalkoztatják, amik engem. Magam előtt-láttam , a picinyke szobácskát a hófehér bútorokkal és a drága gyermeket, amint édesen alussza álmát. Ö még nem tudja, hogy az ő és az útban lévő kis Lacika boldog jövőjére jöttünk most szavazatot adni. Arra, hocjty boldog, megelégedett családi életünket sohasem veszélyeztesse egy újabb háború. Arra, hogy apuka, akinek a nevét csak nemrégen tudja kiejteni, örökké közöttünk legyen és dolgozhasson. Arra, hogy soha többé ne lássunk vért, éhező és síró gyermekeket, ha- lálrarémült anyákat.. Szavazatommal nemcsak polgári kötelességemnek teszek eleget, hanem ígéretet adok, hogy mindenkor a párt és kormány mellett állok, elismerem és támogatom államunk politikáját és annak teljesítésében méltón kiveszem a részem. BODNÁR AGATES