Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)
1954-10-06 / 79. szám
A CsISz SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Bratislava, 1954. október 6. Aca/iÓ fillér. . KH. évfolgagn 79. szám A CsISz kassai kerületi bizottságának és a kassai kerületi nemzeti bizottság mezőgazdasági ügyosztályának felhívása az ifjúsághoz A kassai kerület CsISz-tagjai, de a szervezetlen fiatalok is, az ezidei nyári mezőgazdasági munkálatok, nál tettekkel bizonyították be hazafias gondolkodásukat. Aktív segítséget nyújtottak az aratási, és cséplési munkáknál, süt agitációs csoportjaik segítségével a felvásár, last is elősegítették. Jelenleg az őszi munkákban, különösen a kukoricakóré silózásában segédkeznek. A Csehszlovákiai Ifjúsági Szövet, ség kassai Kerületi Bizottságának elnöksége, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Megbízotti Hivatal felhívásának; értelmében, valamint az' ifjúságnak a mezőgazdaság ‘segítésében elért eddigi eredményei alapján, a kassai Kerületi Nemzeti Bizottság mezőgazdasági ügyosztályával egyetemben versenyre hívja fel a kassai kerület CsISz afapszervezeteit a falvakon, állami gazdaságokon és gép. és traktorállomásokon. A verseny1 célja minél több kukoricakó- - rőt besilózni silóárkokban és a felszínen. A verseny pontjai a kővetkezők: 1. Minél több kukoricakórót és más takarmányanyagot besilózni, métermázsákban. 2. Minél több CsISz-tag és szervezetlen fiatal kapcsolódjon be a takarmány silózásába. 3. A takarmány legrövidebb időn belüli silózása. A versenyt a következőképpen értékeljük ki: 1. A Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség járási bizottságainak elnökségei a járási nemzeti bizottságok mezőgazdasági, ügyosztályaival e- gyetemben 1954. október 31.ig hetenként kiértékelik a verseny lefo. lyását. 2. A Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség járási bizottságai a járási nemzeti bizottságok mezőgazdasági ügyosztályaival együtt 1954. november 4-ig beküldik javaslataikat és a verseny pontjai szerinti kiértékelést a legjobb CsISz.szerveze- tekríil a CsISz kassai Kerületi Bizottságának és a kassai Kerületi Nemzeti Bizottság mezőgazdasági ügyosztályának. 3. Ezen javaslatok alapján a CsISz Kerületi Bizottsága és a Kerületi 'Nemzeti Bizottság mezőgazdasági ügyosztálya kiértékeli a kas. sai kerület négy legjobb CsISz- szervezetét. A győztes CsISz-szer- vezetek 1954. november 12-én a falusi ifjúság kerületi konferencia, ján értékes jutalomban részesülnek. Szükséges, hogy a CsISz alapszervezetek tömegesen szervezzék meg a kukoricakóró gyűjtését. Ennek érdekében használjanak fel mindent, ami csak módjukban áll, a védnökségi ’ üzemeket, a traktorosokat, valamint más mezőgazdasági dolgozókat, továbbá minden rendelkezésre álló’gépi berendezést is. A CsKP X. kongresszusának irányelvei felÄlatul tűzik ki szamunkra, hogy minden fejőstehénnek 25 mázsa és minden egyes szarvasmarhának 10 mázsa silót biztosítsunk be A legjobb CsISz-szérvezeteket a következő díjakkal jutalmazzák: I. díj: harmonika. II. díj: rádió. III. díj: gramofon. IV dij; a Fucsík-jelvény megszerzéséhez szükséges könyvek. ^ A teljes kiértékelés után a két legjobb CsISz-szervezetet beírják a CsíSz Kerületi Bizottsága becsület- könyvébe és mind a négy győztes CsISz-szervezetet a CsISz kassai Kerületi Bizottságának oklevelével tüntetik ki. Ezen fontos és amellett örömteli és megtisztelő feladatok serkentsék fel a kassai kerület ifjúságát a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulója megünneplésére és a CsISz kongresszusára, hogy ezeket á jelentős feladataikat becsülettel teljesítsék. Dukla - a testvériség eszményképe Az 1944-es év, a Nagy Honvédő Háborúban a Szovjet Hadsereg nagy győzelmek jelentette. Ebben az évben szabadították fel a Szovjetunió területét és feltartóztathatatlanul vonultak nyugat felé, hogy felszabadítsák Európát a fasiszta rabszolgaságból. Történelmi küldetésüket teljesítve, a Szovjet Hadsereg 38. alakulata, vállvetve az I. csehszlovák hadsereggel, 1944. szeptemberében kezdte meg támadásait a Krosno—Eresov vonalon, és október 6-án elkeseredett és nehéz harcok után, a szovjet és csehszlovák hadsereg a duklai szoros körzetében átlépte a csehszlovák határt. A győzedelmes duklai hadműveletekkel a Csehszlovákia felszabadításáért vívott harcok végső szakaszába érkeztünk. Az I. csehszlovák hadsereg a Szovjetunió oldalán legnagyobb és legnehezebb csatáját vívta és vérrel pecsételte meg a csehszlovákiai és a szovjet nemzetek közötti barátságot. ; Duklán született meg a jelszó: „örök időkre a Szovjetunióval!” Az idei Hadsereg Napján tízéves évfordulót ünnepelünk és a népi hadsereg eddig elért eredményeivel igazoljuk, hogy teljesítettük a dicső duklai csata üzenetét. Üj katonai tanintézeteket és iskolákat létesítettek,' a vezérkarban igazságosan megoldották a régi és új értelmiség problémáit és a harci, valamint a politikai kiképzés terén a Szovjet Hadsereg bevált tapasztalatai szerint haladunk. Évről évre nő a példás katonák száma. A kaszárnyák és gyakorlóterek minden módot megadnak arra, hogy a hadsereg tagjai a testnevelésben és a sport terén kiképezzék magukat és ápolják a szocialista kultúrát. Hadseregünk ideológiai alapját a marxizmus-leninizmus képezi. Népi hadseregünk kiváló iskolát jelent katonáink számára, akik mint. a szocializmus tudatos építői térnek vissza a polgári életbe. A Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség jelentékeny módon kiveszi részét a hadsereg felépítésében. Vezérkarunk kádereit a legjobb CsISz-tágok alkotják. A tankok, gépesített hadsereg és a repülök felett vállalt védnökség komoly lépést jelentett ezen alakulatok megerősítésében. A CsISz alakuiati csoportjai emelik a katonák ideológiai és politikai fejlettségét és a parancsnokok első segítőtársai a magasabb harci és politikai felkészültség és fegyelem elérésében. Az idei újoncok ötven százaléka CsISz-tag. Az újoncok több mint 40 százaléka átment a CsISz politikai oktatásán és ez a katonai nevelés szempontjából rendkívül előnyös. A Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség jelentősége és küldetése a haza védelme terén még sokkal nagyobb. Minden ICsfSz-szervezet és minden CsISz-tag tekintse becsületbeli feladatának ,és kötelességének, hogy az újoncok a hadseregbe már a Fucík-jelvénnyel és az MHK-jelvénnyel lépjenek. Minden becsületes polgár felelősségteljes feladata, hogy népi demokratikus hazája védelmére keljen, örömmel és büszkén lépjen a katonai alapszolgálatba, hogy legmegtisztelöbb polgári kötelességét teljesítse, kö- telességvállalást tegyen és példás katona legyen belőle. A nemes kötelezettségvállalásokkal teljesíti a dicső Dukla üzenetét és megerősíti a mi drága népi demokratikus hazánk védelmi képességét. Szombaton, október 2-án, a kormány- „s pártküídöttség jelenlétében, amelyet Antonín Zápotöcky, a CsKP KB politikai bürójámk tagja vezetése mellett, továbbá N. P. Firjubin, a Szovjetunió nagykövete és A. P. Beloborodov katonai küldött részvéteiével, a duklai harcok emlékére, Svidníkben leleplezték a Szovjet Hadsereg műemlékét. A baloldali három szoborból álló szoborzat, a Szovjet Hadsereg fogadtatását ábrázolja, a jobboldali három szobor pedig hazánk békés építését fejezi ki. Hadseregünk és dolgozó népünk nagy ünnepe Dolgozó népünk ma különös, mely szeretettel fordul a hadserege felé. Fegyveres erőink most ünnepelték a hadsereg napját. Hazánk minden becsületes lakosát és katonáját büszke és megnyugtató érzéssel tölti el az a tudat, hogy erős és bátor hadseregünk van, amely bármikor képes megvédeni szabadságunkat. A mi hadseregünk minőségben különbözik a kapitalista országok hadseregétől. Ezt a hadsereget nem kardcsörgető. monoklis, arisztokrata fiókák és tőkés csemeték vezénylik, hanem a dolgozó nép legjobb fiai..Az 1948. februári események után egyszerű munkások öltöttek egyenruhát és beálltak hadseregünk tisztjeinek soraiba. Ezek a tisztek sohasem1 felejtik el a származásukat és minden erejükkel azon vannak, hogy katonáinkban még jobban elmélyítsék a népünk iránti őszinte szeretetet. megbecsülést és áldozatkészséget. Hadseregünknek ez a népi jellege már megmagyarázza a hadsereg célját is. Célunk: népünk szabadságának a védelme, nyugodt, zavartalan rimnká- jának a biztosítása. Hadseregünk szoros, testvéri egységet képez a dolgozó néppel. Közös a célunk, közösek az érdekeink és közösek feladataink is. Ennek a kölcsönös megbecsülésnek és szeretetnek szám- ' tálán bizonyítéka van. Mi katonák, gyakran elmegyünk gyárakba és a földekre segíteni munkásainknak és parasztjainknak a termelésben. És Ok is eljönnek hozzánk: szervezetet alakítottak, amelynek az a célja, hogy még jobban elmélyüljön az együttműködés dolgozó népünk és katonaságunk kö. zött. Hazánk minden polgára ma mar világosan látja, hogy az egyik legfontosabb feladatunk fokozni hazánk védelmi képességét. Mi katonák ezt a feladatot a gyakorlótereken teljesítjük. munkásaink pedig munkapadjaik mellett, parasztjaink a földeken, értelmiségünk a tervező asztaloknál. Mennyivel más jellegűek a kapitalista országok hadseregei! Ott a kato. náknak az a feladata, hogy védelmez, zék a burzsoázia érdekeit és egyre nagyobb nyereséget biztosítsanak a burzsoázia számára. A hadsereg tehát az uralkodó körök népellenes, népelnyo. mó szerve. Ha a munkásság munkát, vagy nagyobb bért követel, a hadsereget küldik ellene. Ha a tőkésnek szíík a piaca, nagyobb nyereségre vágyik, elküldik a hadsereget területeket hódítani. idegen népeket rabigába hajtani. hogv a meghódított területeket gazdaságilag kihasználhassák. így válik ott az egyszerű katona csillogó arannyá a tőkés számára. Néphadseregünk erejének és bátorságának másik fontos gyökere katonák öntudata és mély humanista szelleme. Itt a katona gondolkodó, érző ember, a szó legteljesebb értelmében- A katonai kiképzés egyik legfontosabb célja katonaságunk szellemi erejének és öntudatának a fokozása és nevelése. Mi itt nemcsak haditudományt tanulunk, de olyan ismeretekkel is gyarapítjuk tudásunkat, amelyek segítségével biztosan tudunk tájékozódni a társadalomtudományi kérdésekben, a nemzetközi eseményekben és a világnézeti kérdésekben. Megtanuljuk szeretni hazánkat, becsülni dolgozó népünket és megtanuljuk látni boldog jövőnk távlatait. Nem vagyunk gondolkodásnélküli gépek és alázatos szolgák. mint a burzsoá államok katonái. Bennünket éppen a népünk iránti tudatos szeretet nevel jó katonákká. Néphadseregünk erejét növeli dolgozó népünk áldozatos támogatása. Iparunk és mezőgazdaságunk növekvő termelékenysége és dolgozó népünk áldozatkészsége folytán van élelmünk, van ruhánk, van jó felszerelésünk és kitűnő haditechnikánk. Mi nem ron- gyoskodunk. nem éhezünk és nem fá. zunk, mint ahogy rongyoskodtak, éheztek és fáztak annakidején apáink. Mindez, különösen napjainkban nagyjelentőségű, amikor a nyugati államok, élükön az Egyesült Államokkal. minden erejükkel új háborút akarnak kirobbantani. Minél erősebb a Szovjetunió és a népi demokráciák hadseregei,, annál biztosabb a béke megvédése. A kapitalisták nem szívesen kezdenek ki erős ellenféllel. Ők is könnyű zsákmányt és a nehéz hasznokat szeretik. Ebből adódik számunkra a feladat: még jobban fokozzuk hadseregünk katonai és erkölcsi erejét és még jobban fokozzuk államunk gazda, sági erejét. Minél nagyobb mértékben érjük ezt el, annál jobban biztosítjuk ,a békét. Most, mjkor a néphadseregünk napját ünnepeltük, mély őszinte szeretettel gondolunk felszabadítónkra a Szovjet Hadseregre. Tíz évvel ezelőtt lépte át a dicső szovjet hadsereg együtt az I. csehszlovák hadosztállyal a duklai hágót. A szovjet hősök nemcsak szabadságot hoztak nekünk, hanem elhozták tapasztalataik és tudásuk egész kincsestárát, hogy mi is okuljunk, tanuljunk, nevelődjünk és váljunk olyan jó katonákká, mint a hős szovjet katonák. A csehszlovák hadsereg minden becsületes tagjának ez a legőszintébb kívánsága. Sz. I., katona \