Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-09-29 / 77. szám

Ol IFJÚSÁG

?954. szénféíttl®? tv.

Vitazáró cikk a hősiességről

Hogyan lehet az emberből hős?

Mi a bátorság ?

(Folytatás lapunk 74. számából.)

A mi fiataljainknak fel keli készülniük a haza védelmére. Nekünk oivan fiatalok kellenek, akik nemcsak nyugodt, békés napokban állják meg a helyüket, hanem, — ha sor kerül rá,

— a harcban is. Ezért kell minden fiatalt hozzászoktatni a kemény élethez, a nehéz körülmények közti harchoz, élethez. Aki mindig a könnyebb uta választja, sose lesz kemény kitartó ember, aki mindig mások mögé bújik, nem lógja megállni helyét ott, ahol tőle önállóságot, bátor kiállást követel majd az élet.

Ügy gondoljuk, mindezt meg kellett magyaráznunk, ahhoz, hogy eldöntsük ki a hős, ki bátor és hogyan válhatunk ilyen emberekké. A vitázók minderről nem beszéltek, vagy csak felületesen érintették az egyes kérdéseket. Pedig az említett tulajdonságok mind olyanok, amelyeknek hiányában az ember sohase lehet nagy, kiváló, bátor, vagy hős.

Olyan kérdés ez, amely már ősidők óta izgatja az emberek gondolatvilágát. A bátorság az erős akaratú ember jellembeli tulajdonsága. A bátor emberek mindig nagy megbecsülésben részesültek. Tetteiket feljegyezték a krónikások, az írók, történészek. Bátrak voltak Eger védői, Hunyadi, Zrínyi, Rákóczi katonái, 1848 harcosai, Kossuth, Petőfi, a huszita harcosok, a kommunista mártírok. Nevüket az egész világ ismeri, emléküket a haladó emberek megbecsülik. De hogy mi tette őket képessé nagy tettek, világraszóló tettek végrehajtására, arra aligha tudtak mindmáig kielégítő feleletet adni.

Régen elsősorban a fegyverek erejének, a varázserejű fegyvereknek tulajdonították a bátor tettek végrehajtását. A krónikások még azt is feljegyezték, hogy hogyan készülnek az ilyen varázs- erejű fegyverek. A varázskard elkészítéséhez például ezt javasolták: „A penge olyan legyen, amellyel már embert öltek. A hüvely olyan kerék küllőjéből készüljön, amelyet a hóhér egy kerékbetörésnél használt. A markolat olyan vaslánc anyagából legyen kalapálva, a- mellyel valakit felhúztak az akasztófára ..." és így tovább. De hogy a vitéz mégis minden félelem nélkül lóduljon neki az ellenségnek, szükség volt még a szíverősítő bátorság italára. A nagyszerű zagyvaléknak ez a receptje : „Nyár derekán lovaglóostorral csapkodj meg egy hangyabolyt, hogy a hangyák ijedtükben erősszagú, csípős nedvet fejlesszenek. Végy a hangyákból tetszésszerinti mennyiséget, tedd egy lombikba. Tölts rájuk tiszta, erős pálinkát, tapaszd be a lombik száját és rakd ki a napra. Hagyd ott tizennégy napig, akkor párold le s az így nyert szeszbe tégy féllat fahéjat.” Használati utasítás: ütközet előtt fél evőkanállal jóféle borban bevenni. A katonát hősi bátorság szállja meg tőle. Nem holmi vad, vérengző indulat, hanem nagy tettekre hevítő lelkesedés.

Természetesen ilyen csodás italokra csak azoknak volt szükségük, akik min- gen erőfeszítés és kockázat nélkül szerettek volna bátor, nagy tettet végrehajtani, akik a csodaital segítségévei akarták legyűrni magukban » félelmet és a gyávaságot.

>A bátorság, a félelem, a visszariadás gátlásainak legyőzése önmagunkban. Hogyan, hát a bátor emberek is félnek? — kérdezik most sokan. Igen! Nincs olyan ember, akiben ne lenne félelem, aki minden helyzetben teljesen higgadt, nyugodt tudna maradni. Gondoljunk csak a Csapajevről szóló könyvnek arra a részére, amikor Klucskov, a régi, bátor forradalmár, először megy a csatába. Megijedt és bizony elfutott. Később azonban Klucskov Csapa- jev hadseregének egyik legbátrabb katonája lett.

A bátor ember tehát nem az, aki sohasem fél, hanem az, aki képes legyőzni félelmét, aki úrrá tud lenni félelmén.

Melyik fiatal nem határozta már el, hogy minden helyzetben bátor lesz, s mégis úrrá lesz rajta a nyugtalanság, a félelem, sokszor annyira, hogy a hirtelen eiéúgró kutyától is megrémül!

Mi hát a bátorság nyitja? Miből merítik erejüket a bátrak? Érdekes választ találunk erre Dzerzsinszkij életéből szóló történetben. A letartóztatása u- tán a következő eset történt vele a börtönvonaton:

„Két óra múlva; hogy az állomást elhagyták, váratlanul a parancsnok rontott a kocsiba. A nagy ivástól úgy nézett ki, mint egy farkas. Sötét volt. Revolvert tartott a kezében. A keserű tapasztalatokon okulva megállt az ajtóban és három kisérő katonát bocsáj- tott maga elé. Mögötte két kis katona és két kísérő csendőr állott, kellemetlen, feszült arccal.

— Vigyázzba állj és ne mozogj! — parancsolta a kíséretparancsnok gyanakvóan és dühösen a foglyokra nézett.

Ügyetlenül lépegetve rövid lábaival a kocsi ingó padlóján a kosárhoz ment, amelyben még néhány alma maradt, hunyorgatva dagadt, könnyzacskós szemét és megkérdezte:

— Ki kezdte ezt a huzavonát? Ki beszélgetett szabadonlévő személyekkel ? Ki merészelte a karcerállapotot elrendelő parancsot megszegni? Figyelmeztetem — tagadni nincs értelme. Ügyis mindent tudok.

— Ha tudja, akor minek kérdezi? — nevetett Dzerzsinszkij.

— Nem a te dolgod — kiáltott a parancsnok. — Megértetted? — Dzer- zsinszkijnek megrándult az arca.

— Ne ..egezz! eMgrétetted? — s könnyedén a kíséret parancsnokához lépett. Az ösztönös mozdulattal felemelte a revolvert. Hátul a puskák závárzata zörgött. Az emberek megmerevedtek. De Dzerzsinszkij, nyugodtan és szabadon, mintha nem volna előtte revolver, még egy lépést ttett előre.

— Vissza — kiáltotta a kíséretparancsnok. — Lelőlek! — A dübörgő és ingó vagon falához hátrálva még magasabbra emelte kezét a revolverrel, mintha eddig Dzerzsinszkij nem vette volna észre azt. Dzerzsinszkij még e- gyet lépett. Háta mögött az öreg professzor röviden feljajdult. Ez a látvány nem volt gyenge idegzetű embernek való. Egyetlen fegyvertelen ember lassan és nyugodtan megy nyolc állig felfegyverzett ember ellen, megy a puskák és revolverek csöve ellen. De legcsodálatosabb nem ez volt. A legcsodálatosabb az volt, hogy a kíséret parancsnoka hirtelen elvesztette bátorságát, megijedt ettől az egy szál fegyvertelen embertől.

Egész estig beszélgettek, hogyis történt az eset a parancsnokkal. Beszéltek róla Dzerzsinszkij előtt és nélküle is. Ö hallgatta. Nem szólt semmit, csak nevetett. Egyszerre megszólalt— Ez mind semmi, badarság. Nem az én akaraterőmtől ijedt meg. Nem azért, mert szememben valami különös kifejezés van — meggyőződésem erejétől ijedt meg. Én meggyőződött ember vagyok, ő pedig nem. Ő bérenc, én pedig nem.”

Tehát a bátorság igaz forrása a meggyőződés. Ezt bizonyítja a hősök egész élettörténete. De egyúttal ez ad magyarázatot arra is, hogy miért a kommunisták hajtották végre eddig a leg- bátrabb tetteket. A kommunisták meggyőződését mérhetetlen szenvedések, nélkülözések és küzdelmek formáltak ki, erejüket a nagy nehézségek legyőzése acélozta meg. Minderre azért képesek, mert meggyőződésük olyan élenjáró elméletre támaszkodik, mint a marxizmus-leninizmus.

De hiszen a kisgyereknek nincs meggyőződése és mégis bátor, vagy gyáva — vetik fel sokan a kérdést. Érdekes választ ad erre Oleg Kosevoj édesanyja. Az Ifjú Gárda vezérét édesanyja már kisgyermekkorától tudatosan bátorrá, merésszé nevelte. így ír erről: „Nyaranta sokat és gyakran sétáltunk a mezőn. Palló vezetett a patakon át. Azt mondtam neki: Eredj előre, Oleg. Éberen őrködve lépkedtem mögötte. A vékony kis palló erősen hintázott a víz felett, de Oleg nyugodtan, hátra se nézve sétált át rajta."

Kevés anya neveli így a gyermekét.

A legtöbb anya, nemhogy nem küldi előre ilyen esetben a gyermekét, hanem maga is megijed és felkiált: Jaj istenem, beleesel fiam, ne menj át! A gyermek megijed. A szülők aztán értetlenül beszélnek arról, hogy a gyermek félénk, bátortalan.

A gyermek bátorsága nem magától formálódik ki. Csakis tudatos, nevelő munka eredménye lehet. Ennek ellenére a gyermek bátorsága nem meggyőződésből fakad. Á gyermek bátorságának a forrása legtöbbször a meggondolatlanság, a hősködés. Legtöbbször csak azért bátrak, vakmerők, mert még nem ismerik az élet értékét. De amikor rájönnek, hogy az embernek csak egy élete van és az pótolhatatlan, akkor meggondoltabbakká válnak. S ettől kezdve a meggyőződés, az eszme egyre nagyobb szerepet játszik magatartásukban.

A szovjet pionírokat nemcsak természetes bátorságra, hanem a haza sze- retetére is nevelik és ezért mar egész kis korukban képesek tudatos önfeláldozásra. Vannak már nálunk is ilyen pionírok. Ilyennek mondhatjuk azt a három oroszvári pionírt is, akik képesek voltak elfogatni három felfegyverzett kémet, akikkel a határmenti erdőben akadtak játék közben össze. Tettükért a hadsereg kitüntette őket.

A vakmerőség és a bátorság tehát nem egy és ugyanaz. A bátorság természetesen nincs bizonyosfokú kockázat, elszántság nélkül. De a bátorság nr'ndig magában foglalja a céltudatosságot, a célratörést, amelyről már előző cikkünkben szóltunk. A vakmerőség

viszont legtöbbször öncélú. A bátor ember is kell, hogy bizonyos fokig vakmerő legyen, de vakmerősége mindig meggondolt. Viszont igazán bátorrá akkor válik az ember, amikor vakmerő sége, merész cselekedete céltudatossággal párosul.

kommunista értelemben tehát nem lehet bátor embernek nevezni azt, aki egyszer kockáztatni mer és valami rendkívülit, „hőstettet” hajt végre. Példa lehet itt Cskalovnak, a rettenthetetlen szovjet pilótának az esete, aki képes volt arra is, hogy a Moszkva folyó kis hídjának főíve alatt átrepüljön gépével. Csejcmiv hosszú ideig nem tudott különbséget tenni bátorság és vakmerőség l-özött. Egyszer Sztálin elvtárs magához hivatta és ezt mondta neki: „Meghalni fájdalmas dolog, de nem olyan nehéz. Én azoknak az embereknek a pártján állok, akik élni akarnak, élni, lehetőleg minél tovább. Harcolva minden területen, verve az ellenséget, és győzedelmeskedve.” Cskalov csak ezután értette meg, hogy az igaz bátorság nem abból áll, hogy az ember vakmerő, meggondolatlan és sokszor feleslegesen is kockáztatja az életet.

Csak a szilárd meggyőződés, a haza iránt érzett forró szeretet teszi képes;- sé az embert önfeláldozásra, élete kockáztatására. Azok az emberek válnak igazén bátrakká, akikben az ifjúkor ban kialakult természetes, ösztönös bátorság — mely nevelés eredménye — eszmei meggyőződéssel párosul. A kommunisták bátorságát épp azért, mert e bátorság forrása a meggyőződés, az jellemzi, hogy vigyáznak életükre, hogy azt felelőtlenül nem teszik kockára. De a párt szeretető, a meggyőződés ereje arra is képessé teszi őket, hogy ha kell a legdrágábbat, az életüket is feláldozzák.

Hogy a megfontoltságnak milyen jc lentösége van a harcban, nagyszerűen megvilágítja az az eset, amelyet Po- levoj ír le a „Mi szovjet emberek” című könyvében.

— Öt tank s egy század gyalogság — kilenc katona és egy parancsnok ellen! Visszavonulni? Megfutamodni? Nem, a tank elől nem lehet elfutni. A futás ilyenkor halált jelent. Harcolni kell! Kilőni a tankot. Ez az egyetlen lehetőség, hogy megmeneküljenek! Győzni! Mindez egy pillanat alatt futott át Malik agyán, miközben maga mögött húzva kézigránátokkal és gyújtópalac- kokkal megrakott kenyérzsákját, a havon a tank elé kúszott.

A tankok a németek által megszokott rendben, vagyis ék alakban haladtak és az első tank éppen arra tartott, ahol egy mélyedésben Malik feküdt.

A gép egyenesen feléje tartott Páncélján már minden karcolást meg tudott különböztetni. Ebben a másodpercben a dübörgő gép olyan közel húzott el mellette, hogy a fényes hernyótalp majdnem elkapta a kezét, Malik úgy ugrott fel, mintha rúgó lökte volna. A kézigránát a gép hűtőjét találta el.

A robbanás légnyomása mellbevágta és félredobta Malikot. Ez mentette meg az egyenesen feléjetartó második tank hernyótalpától. Nem vesztette el lélekjelenlétét. De már késő volt kézigránátot vetni. Malik egy pillanatig várt, majd a hernyótalp alá vágta a kézigránátot és félreugorva a földre lapult. A robbanás oly erős volt, hogy a lank majdnem az oldalára dőlt..

A kommunisták bátorságának forrása tehát a céltudatosság, a megfontoltság, a kockázatra való készség és határozottság.

HOGYAN VÁLHATUNK BÁTRAKKÁ ?

Ahhoz, hogy az ember minden esetben úrrá tudjon lenni ösztönein, félelmén, hogy bármilyen helyzetben is fegyelmezett magatartást tudjon tanúsítani, ahhoz hosszú, szívós, kitartó nevelő munkára van szükség. Ez elsősorban edzést és önedzest jelent. Melegházban, csupa kényelemben, nem lehet bátor embereket nevelni.

Csak ha életünk, munkánk minden területén merészen, de mindig meggondoltan, önfeiáldozóan neveljük magunkat bátrakká Talán h'hetetlen, de a bátorságot is gyakorolni kell. De nemcsak néha, sportszerűen, hanem szüntelenül, minden helyzetben. Érdekes ezzel kapcsolatban az a történet, amelyet Oleg Kosevoj édesanyja mondott el az Ifjú Gárdáról.

„A vezérkar kiadta a parancsot, hogy Szerjozsa Pervomajkiben vegye, át a fegyvereket. Tyulenyin, a parancsot végrehajtotta, mai'" a hadianyagot egy zsákba gyömöszölte és eljött a lakásunkra. Oleg azt az utasítást adta Szer- jozsának, hogy vigye a fegyvereket a raktárba. Szerjozsa megígérte, hogy vigyázni fog és aztán kézigránáttal a hóna alatt félrecsapott sapkájával a fején, eltűnt.

(Folytatjuk)

A kitüntetett bősi kultúrcsoport táncegyüttese.

Kilencven éve alakult meg az I. Internacionálé

Az 1848-as forradalmak után a kapitalizmus fejlődése meggyorsult s ez a körülmény a munkásosztály fokozódó számbeli gyarapodását és ugyanakkor centralizálódását hozza magával. A számbeli gyarapodás és a centralizáló, dás következtében a munkásosztály egyre inkább ráébred tömegerejére és osztályöntudata fejlődik. Ugyanakkor, amikor 1848 után a kapitalizmus belső ellentmondásainak a kiéleződése és a még viszonylag jelentős feudális erőkkel vívott harc rázkódtatja meg, a munkásmozgalom erősödik.

Az 1857-es esztendő gazdasági válsága megrázkódtatja a tőkés rendet. Háboi-úk, fokozódó nemzeti felszabadL tási mozgalmak bontakoznak ki. Élesednek az ellentétek a tőkések között, az uralkodó osztályokon belül, növekednek az ellentétek, élesedik az osztályharc a munkásosztály és, a tőkések között.

Viharos harcok, növekvő osztályellentétek időszakában meggyorsul a munkásosztály öntudatának és harcának fejlődése. A szakszervezetek, munkásmíívelődési egyesületek és más egyesületek erősödtek, politikai aktivitásuk nőtt, a marxizmus befolyása erősödött. Megérett a helyzet arra, hogv a Kommunisták Szövetsége utódaként megalakuljon a nemzetközi proletariátus új harci szövetsége, a munkásosztály harcának nemzetközi összefogására és irányítására.

Marx Károly, a nemzetközi munkásosztály első nagy vezéralakja, 25 esztendős volt, amikor felismeri a munkásosztály világtörténeti feladatát, nevezetesen, hogy a munkásosztálynak kell megdöntenie a kapitalizmust és fel kell szabadítani saját magát ahhoz, hogy egyszer és mindenkorra felszabadítsa az egész emberiséget. Ehhez a felismeréshez úgy jutott el, hogy vizsgálta és megértette a társadaimi élet anvagi feltételeit és ezekbő! vezette le a társadalom előtt álló feladatot és e feladat megoldásának eszközeit.

Az a körülmény, hogy Marx hatalmas elméleti munkát végzett és ennek eredményei alapján állította a munkásosztály elé azt a hatalmas világtörténelmi feladatot — a kapitalizmus megdöntését — nincs ellentétben, hanem ellenkezőleg szoros összefüggésben van azzal a' ténnyel, hogy Marx mindenekelőtt forradalmár volt. Nem elégedett meg azzal, hogy a tudományos elmélet kidolgozásával megmutatta a gyakorlati munkásmozgalom útját. Ö maga állt a munkásosztály élére, hogy a gyakorlati küzdelemben, mindennapi harcaiban előre vezesse a felszabadítás felé vezető úton. Az állandó és legszorosabb kapcsolat a munkásmozgalom gyakorlatával feltétele is volt annak, hogy kidolgozhassa a tudományos szocializmust, amely Lenin szerint ,,a munkásmozgalom elmélete és programmja”.

Marx már 1844-ben érintkezésbe lépett az illegális párizsi német és francia munkásszervezetekkel és ezek kö. rében szocialista agitációs és propaganda munkát végzett. 1846-ban Brüsszelben megalapította a „Kommunista Levelező Bizottságot”, amelyben a nemzetközi munkásmozgalom első „hivatásos forradalmárai” egyesültek. 1847-ben pedig Marx vezetése alatt alakult meg a ,.Kommunisták Szövetsége” az első — illegálisan működő — nemzetközi kommunista párt. Szabályzatának első pontja szerint a „burzsoázia megdöntését, a proletáriátus uralmát, az 'osztályellentéten alapuló régi burzsoá társadalom megsemmisítését. új osztály és magántulajdonnélküli társadalom alapítását tűzte ki célul”. 1848-ban, miután Marx és Engels kiadják közös munkájuk eredményeképpen a „Kommunista Kiáltványt"; amely új korszakot nyit a proletárforradalom harcában.

Az 1848—49-es esztendők forradalmi harcaiban a nemzetközi munkás- mozgalom vereséget szenvedett. A burzsoázia Írnokai ilyesmikről károgtak: „a szocializmus meghalt. Beszélni

róla annyi, mint gyászbeszédet tartani”. Marx azonban tudta, hogy a munkásmozgalom csak ideiglenesen kényszerült visszavonulásra, „hogy megannyi vérontás sem taposhatja el, mert a talaj, amelyből sarjadt maga a modem társadalom”.

A munkásosztály a hatvanas években kiheverte a vereséget és a mozgalom hulláma újra emelkedni kezdett. Ez a körülmény tette lehetővé, hogy 90 évvel ezelőtt. 1864. szeptember 28-án Londonban angol, francia, német és belga munkások részvételével megalakított nemzetközi nagygyűlés kimondotta a Nemzetközi Munkás Szövetség megalakítását. Ez a szövetség később az I. Internacionálé nevet kapta. A szövetség megszervezésé, nek hatalmas munkáját Marx Károly végezte és annak egész fennállása alatt vezére volt.

Az I. Internacionálé alapító nyilatkozatot bocsátott ki, amelyet Marx fogalmazott meg. A nyilatkozat azokat az alapelveket tartalmazza, amelyeket már a Kommunista Kiáltvány kifejezett. Leszögezi, hogy a termelő erők kapitalista tulajdona, azok kapitalista alapokon való fejlődése elmélyíti a társadalmi ellentmondásokat és kiélezi a társadalmi ellentéteket. A kapitalista bérmunka rendszer, „csupán időleges forma”. Ennek megdöntése azonban nagy harc kérdése, mert az uralkodó osztály most is körömszakadtáig védi majd kiváltságos helyzetét. ,.” ezért a politikai hatalom meghódítása a munkásosztály nagy kötelességévé vált”.

Az Internacionálénak szervezeti szekciói voltak az egyes országokban, illetve az egyes országok különböző városaiban. Vezérkara a Főtanács volt, amely központilag vezette a különböző országokban működő szekciókat. Ezen szekciók tulajdonképpen harci szervezetek voltak, amelyek az egyes országokban igen komoly mozgalmi tevékenységet fejtettek ki, irányították, vezették a munkásosztály mindennapi harcát és mozgalmát. A Főtanács és- szekciói irányították a legjelentősebb sztrájkokat Angliában, Franciaországban, Svájcban, Belgiumban stb. Sikeres nemzetközi akciókat is szerveztek. Ilyen volt például, amikor 1866-ban Angliában nagy sztrájk tört ki. Az angol tőkések Franciaországból akartak sztrájktörőket hozni, amit az Internacionálé és a szekció akadályozott meg felvilágosító és szervező tevékenységével.

Az Internacionálé kiszélesítette az ideológiai küzdelem formáját a különböző nem-marxista irányzatok ellen. Ezeknek a harcoknak a során a legnagyobb küzdelmet a munkásmozgalmon belüli három alapvető irányzattal szemben kellett elsősorban folytatni.- Németországban és a német befolyás alatt álló országokban a Lassalle Fer- dinánd által vezetett irányzat. A latin országokban olasz, spanyol, Belgiumban a Prometheus tanítását követő anarchista mozgalom, végül Angliában a szakszervezetek (Trade-Union) által képviselt „politikamentes” munkás- mozgalom.

Sok más káros irányzat mellett elsősorban ezekkel az irányzatokkal szemben folytatott az I. Internacioná. lé eredményes küzdelmet jóllehet teljes győzelmet nem sikerült felettük aratni még ebben az időszakban.

*

Az Internacionálé a Párizsi Kom- Az Internacionálé a Párizsi Kommün- nel zárult le, amelynek Marx sietett saival. Példamutató harcot folytatott az idegen befolyások elleni kérlelhetetlen elvi harc területén. Mint nemzetközi szervnek igen nagy tekintélye volt. igen nagy segítségére volt az egyes országok marxistáinak, mind az elméleti, mind a gyakorlati harc terén! Lenin a következőket írja az Első In- ternacionáléról: „ .. .lerakta a munká-- sok nemzetközi szervezetének alapját a tőke elleni forradalmi támadások előkészítése céljából”.

Dr. SZAKÁL ISTVÁN