Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)
1954-09-11 / 72. szám
4 1954 ■szentemíier Vf. — öl IFJÚSÁG — Hozzászólás a „Hősiességről“ című vitához A hősiesség, hős, hőstett, hősködés szavakat ismerjük, azonban nem ismerjük vagy legalább is kevésbbé ismerjük a felsorolt szavak fogalmát, amennyiben erről még igen keveset, mondhatnánk egyáltalában nem olvashattunk újságjaink hasábjain, vagy brosúrában. A hozzászóló lényegében csak a saját elgondolására támaszkodhat. Mindamellett azokhoz a hozzászólókhoz csatlakozom, akik helyeslik az Üj Ifjúság hasábjain megkezdett vitát. Az a tény azonban, hogy az eddig hozzászólók 'Véleménye megoszlott abban a kérdésben, hogy mi is legyen a vita tárgya — a hősöket sorakoztassuk-e fel, vagy a hősiesség fogalmát tisztázzuk — bizonyíték arra, hogy Tar elvtárs vitaindító cikkében nem adta meg a vita irányát. Ez csak a hozzászólásokban alakult ki. „Helyes lenne először külön meghatározni a hős, hőstett és a hősiesség fogalmát...” — írja Kandikó elvtárs. Én is ezt helyeslem és megpróbálom a fogalmakat fejtegetni. Szerintem azt a személyt, akit hősnek nevezünk cselekedete, alapján nevezünk hősnek — tehát a tett az, ami meghatározza a hőst. Ezek szerint elsősorban a hőstett fogalmát kell tisztázni, meghatározni. Mi tehát a hőstett? Véleményem osztom azokkal, akik megcáfolták Tar elvtárs gyermekkori elképzelését a hősiességről. Ha megvizsgáljuk mélyebben ezt a kérdést rájövünk arra, hogy ahány gyerek — annyi elképzelés. A gyermekeknek egy bizonyos valamiről más-más az elképzelésük. Például: Tar elvtárs hősnek érezte magát, amikor az udvaron agyoncsapott egy kendermagos tyúkot. Viszont Bakos Tivadar gyermekkorában a tyúkölésben gyávaságot Iát. Én gyermekkoromban, amikor agyoncsaptam egy csibét, nem hősnek, hanem bűnösnek éreztem magam és elfogott a félelem a csíny után. A gyermekek elképzelése tehát különbözik és attól függ, hogy milyen körülmények közt - volt, vagy van a gyermek nevelve. „... a gyermeki képzelet... a legegyszerűbb eseményekből is hősi tetteket formál magának” — írja Gyurcsó István. S mivel a hőstett csakis kimagasló cselekedet lehet, nem nevezhetjük a gyermeki hősiességet — az erről való el- ; képzelést — hőstettnek. Tehát a hőstett egyik alapfeltétele a j kimagasló cselekedet. Vizsgáljunk most meg a hőstettre j tekintettel egynéhány kimagasló csele- ! kedetet: Amerikában a cowboy egy ökölcsapással két embert leterít; ötven méter távolságból kilövi a cuclit a gye- ( rek szájából; vagy egy másik személy felhúzatja magát a hajánál fogva az ! ötvenedik emeletre stb. stb. Ezek kimagasló cselekedetek. Megvan tehát a hőstett egyik alapvonása, ami alapján a nyugati országok érdekkörei a hasonló kimagasló cselekedetek nyújtóit j hősöknek nevezik. Elegendő-e azonban, j hogy a kimagasló cselekedetet az in- j dítóok megvizsgálása nélkül hőstettnek i nevezzük? — Nem! Nem elegendő, mert a hőstettnek indító oka van és ez az indító ok, az, ami hőstettre sarkalja az embert. Az említett kimagasló cselekedetek indító okai nem azok, amik a kimagasló cselekedetet hőstetté tehetné. Ezért nem hőstett és nem Is lehet az! Mikor nevezhetjük hát a kimagasló cselekményt hőstettnek? íme, két példa: Eudovít Kukurelli „az Eperjes—Mezőlaborc útvonalon, kevéssel a hanusovcei állomás előtt segédtisztjével együtt megállította a gyorsvonatot s felugrott a mozgó vonatba. Senki sem tudta mi történt, miért állt meg a vonat, a lefegyverzett német SS tisztek pedig — akik azt hitték, hogy hatalmas partizáncsoporttal állnak szemben — engedelmesen ugráltak ki a kocsiból”. Ján Sverma, amikor Banská Bystrica elesett, megsebesült. Beteg is volt, mégsem volt hajlandó elrepülni. Nem tette meg, mert a körülmények olyanok voltak, hogy a nép szabadsága forgott kockán. Ezekután bárki fel teheti a kérdést, mivel különbözik például Kukurelli hőstette az amerikai cowboy „hőstettétől”? Mind a kettő kimagasló cselekmény s mindkettőjükre jellemző a bátorság, ügyesség stb. A különbség nagy! Mégpedig az indító ok között. Míg Kukurellit a nép iránti szeretc te, a nép érdeke sarkalta a bátor, kimagasló tettekre,'addig a cowboy virtusságból, érdemekért, hírnevéért cselekszik. Ezért ez csak hősködés — más szóval virtuskodás — a gyakorlat során elért kimagasló cselekedet, ami elismerésre, jutalomra, hírnévre vár. Eudovít Kukurel'i és Ján Sverma a Szlovák Nemzeti Felkelés hősei. De nem azért hősök, mert életüket vesztették a harcokban, hanem azért, mert nemes hőstetteik az emberiség, a dolgozó nép érdekeit szolgálták. Téves tehát Bakos Tivadar meghatározása, hogy: „Hős az. aki nem sajnálja feláldozni az életét a nép érdekében” — amit saját maga mindjárt a következő sorokban megcáfol, amikor ugyanis azzal vádolja Tar Emilt, hogy „nem tesz különbséget a hős és a munkahösök között”. Ezzel ellentmond a hősről adott meghatározásának, mert elismeri az élő hősöket is a Szocialista Munka Hőseit. A vád természetesen a saját véleménye is, mert alább nyíltan kimondja: „a két hős között feltétlenül különbséget kell tennünk”. Ez olyan hamis állítás, hogy lehetetlen egyetérteni vele. Hős, mint hős. A különbséget egyedül csak a hőstettek közt kereshetjük. A Szlovák Nemzeti Felkelés hőséről, amikor beszélünk a harcokban elért kimagasló cselekedetekre gondolunk. Viszont, ha egy Szocialista Munka Hősről beszélünk az esztergapad mellett vagy egy bányában dolgozó emberre gondolunk — tehát a különböző munkahelyeken elért kimagasló cselekedetre. Hőstett és hőstett között tehát különbség van. Véleményem szerint a Szocialista Munka Hős hőstette a gyakorlat során elért kimagasló cselekmény. Természetesen, ha megvan az indító ok. Ez az indító ok kell, hogy mindig a társadalom fejlődését, a nép érdekeit szolgálja. (Ellenkezője a hősködésnek). Ellenben a Szlovák Nemzeti Felkelés hősének a hőstette nem a gyakorlat során születik meg, hanem a szükség pillanata hozza létre. Például Kukurelli nem gyakorolta, hogy miképpen hajtja végre a hőstettet. A két hőstett így különböző körülmény közt jön létre, tehát csak a körülmények különböznek egymástól. Végül meg jegyezhető, hogy egy hőstett több hőst kovácsolhat. Példa: a Szovjet Hadsereg győzelmet aratott a megszálló német fasiszta hadsereg fölött. A győzelem — hőstett. Ezért jogosan: Hős Szovjet Hadsereg. Már most i fejtegetések alapján a következő meghatározáshoz jutok: A hőstett olyan kimagasló cselekedet, amit egy személy — de több emberből álló csoport is — bármilyen körülmények közt tudatosan hajt végre s a társadalom fejlődésében a dolgozó nép érdekeit szolgálja. A hőstett meghatározása után — amennyiben ez sikerült — fel lehet tenni a kérdést: ki a hős? Ezt fejtegette Oláh elvtárs és tökéletesebb fogalmazásban Gyurcsó elvtárs a hős fogalmát a következőképpen határozza meg: „egy ember, aki hősi cselekedetet hajt végre már legyőzte magában a félelmet, lustaságot, vágyat, önzést és cselekszik”. Vájjon a hőstett meghatározása alapján helyes-e a hős fogalmának az ilyen meghatározása? Harmincöt évvel ezelőtt, 1919. szeptember 5-én pusztult el a szovjet hu. záért folytatott harcokban, a szovjet hadsereg rendkívül tehetséges parancsnoka, a szovjet-oroszországi polgárháború (1918—1919) legendás hírű hőse, Vaszilij Ivanovics Csapaíev. Csapajev, mint egy szegény paraszt fia, a kazanyi tartományban, Budajka falucskában született 1897-ben a Vol- gamenti vidékeken pusztító éhség arra kényszerítette a családot, hogy a városban keressen megélhetési lehetőséget. Itt tanulta ki Vaszilij az ácsmesterséget, amelyet egészen 1914-ig, az első világháború kitöréséig folytatott. A háború kitörésekor V. I. Csapa- jevet besorozták és mint egyszerű katonát a német frontra küldték. A háborúban megsebesült, többször ki is tüntették, négy györgykeresztet és két érmet szerzett és törzsürmesteri rangot kapott. A bonyolult fronthelyzet és a súlyos áldozatok, amelyeket a nép hozott az imperialista háborúban, mély benyomást gyakoroltak Csapa- jevre és arra késztették, hogy feleletet keressen a kérdésekre, amelyek ezeket az eseményeket előidézték. — Csapajev mélyen együttérzett az orosz nép cárizmus alatti szenvedéseivel, szívvel-lélekkel a nép felszabadítására vágyott, de nem tudta, hogy mily mó. dón lenne ez elérheti'. A februári burzsoá demokratikus forradalom győzelme és később a szocialista forradalom szélvészszerű elterBár a hőst — aki természetesen azért az, mert hőstettet hajtott végre — valóban jellemzik ezek a vonások, azonban véleményem szerint hiányos ez a meghatározás íme, egy egyszerű példa (lehet, nem a legsikerültebb): Amerikában gyakori jelenség a rablás. Mondjuk egy bandita kirabol egy bankot. Mivel egyedül volt kimagasló cselekedetet hajtott végre. S amikor cselekedett bizonyára nem félt, nem volt lusta. A sok pénz elrablása után nem volt önző, mert szétosztotta kollégái közt. így a gazdagodás utáni vágyát legyőzte. Mégsem tartom hősnek és nem is lehet az. Amint már fentebb említettem a hőst a hőstett határozza meg. A cowboy tette pedig nem olyan tett, amit — bár kimagasló cselekedet — hőstettnek nevezhetünk, mert nem felel meg a hőstett fogalom meghatározásának. Legalább is a tett nem a dolgozó nép érdekében történt. jedése, megragadták Csapajevet <-s bevonták Ot a forradalmi mozgalom, ba 1917 júliusában belép a kommunista vártba és önfeláldozóan harcol soraiban a szovjet hatalom megszilárdításáért. A Volgamenti Nyikolajevszkban megszervezi a vörös gárda egy osztagát. amelynek segítségével erőtelje, sen elnyomja a kulákok lázadásait, felújítja a szovjeteket és a legszegényebb mrasztokból csapatokat szervez a szovjetek védelmére, Csapajev neve villámgyorsan híressé válik az egész Volgamentén. A lázadóknak több sem kellett, csak, hogy meghallják, hogy Csapajev közeledik harcosaival s máris futásnak eredtek, vagy vedig letették a fegyvert. A munkások és parasztok azonban lelkesen üdvözölték a csapajevistákat, amerre csak megjelentek és minden- ben segítették őket. Amikor 1918-ban a kommunista párt és a szovjet kormány megkezdték a Vörös Hadsereg rendszeres felépítését, V. I. Csapajev örömmel vesz részt ebben a munkában. A vezetése alatt álló forradalmi csapatokból brigádot alakított, amely a keleti front negyedik hadseregének részévé vált. Ekkor, mint egy magától nőtt titka drágakör fénye csillant meg Csapajev harcászati tehetsége és adottsága. - 1918 (Jszén a negyedik hadsereg a Volga mentén, Uralszk környékén harcolt a fehérgárdisták ellen. Csapajev a front legnehezebb helyein is mesteri ügyességgel igazgatta a katonaság harckéjxsségének megszilárdítására irányuló törekvéseit, határtalanul bíztak benne és a harcokban bátorságot. önfeláldozást és derekasságot tanúsítottak. A Vörös Hadsereg soraiban több olyan parancsnok volt, aki az egyszerit katonák soraiból került ki és nem rendelkezett kellő műveltséggel. Éppen ezért a párt és kormány felső katonai iskolát létesített, ahol ezek a parancsnokok kiegészíthették tudásukat. Csapajev is az akadémia hallgatója lett. Azonban nem sokáig maradt az iskolában, mert minden oldalon magasan lángolt a jxlgárháború tüze. Kelet felöl Kőlcsák admirális katonasága fenyegetett, délről Denyikin „önkéntes" fehér hadserege nyomult heA fejtegetések alapján a hős fogalmát így határoznám meg: hős az az egyén, vagy embercsoport, aki tudatosan uralkodik az emberi tulajdonságok felett és felelősségérzettel hőstettet hajt végre. A vita folyamán felmerült még az a kérdés, „hogy hős e a tudós, aki ezer és ezer balsikerrel, kudarccal nem törődve harcol...” ? Gyurcsó elvtárs nem tartja hősnek, hanem a becsület dolgának, munkakötelességnek. Ám hőssé emeli a tüdőst, mihelyst nem törődik az életveszedelemmel stb. stb. Ezzel megint csak nem értek egyet, mert ismétlem: a hős nem azért hős, hogy az élete veszélyben van, vagy életét vesztette. Hozzászólásomban csak a problémák fejtegetéséhez akartam megmutatni az irányt. Ha ez sikerült, érdemes volt megírni. KEREKES ISTVÁN felé, észak-nyugaton pedig Jugyenyics generális gyűjtött össze csapatokat és Leningrád félé indult. Csapajev mindent elkövetett, hogy visszatérhessen a hadsereghez, míg végre engedélyt kapott, hogy elfoglalhatja helyét a fronton- Először a brigád parancsnokává, később pedig a 25. divízió parancsnokává nevezték ki. Ezzel a híres divíziójával harcolt Kolcsak katona, sága ellen. A szovjet parancsnokság az II divízióját küldte a legfontosabb szakaszokra. És Csapajev divíziója minden, bármilyen nehéz harcból győztesen került ki. 1919 nyarán a 25. divízióra bízták, hogy szabadítsa fel Uralszkot a fehérgárdista kozák bandáktól. Ezt a várost, amely az Ural déli részének szovjet középpontját képezte, már hónapok óta bekerítve tartották a fehér kozákok. Uralszk védőinek már sem élelmiszerük, sem lőszerük nem volt. Az a veszély fenyegette őket, hogy a felbőszült ellenforradalmárok karmaiba esnek. Csapajev lelkesedéssel fogott hozzá a rábízott feladat teljesítéséhez. Divíziójának úgyszólván villámgyorsan Uralszkba való áthelyezése, gyors akciói, valamint Csapajev és a csapaje. visták legendáris hinteye megzavarta a fehér kozákokat, Úgyhogy nehéz és heves harcok után a' szétvert kozák egységek fejveszetten menekültek dél felé. Uralszk felszabadult. Csapajev divíziója délnek vette útját és könyörtelenül szétverte az ellenség még megmaradt csapatait. A fehérgárdisták, akik a harctéren nyílt támadásban féltek összekerülni Csapajev divíziójával, áruláshoz es megvesztegetéshez folyamodtak. Sikerült nekik éjtszaka bekeríteni Csapajev vezérkarát és nagy túlerejük eredményeképpen lefegvverezték az őrséget. Ebben az utolsó harcban Csapajev súlyosan megsebesült, s miközben az Ural folyón úszott keresztül, megfulladt. Csapajev a szovjet nép büszkesége. Városokat, falvakat, üzemeket és kolhozokat neveztek el róla. A szovjet nép dalba foglalja Csapajev és dicső társai nevét, tőle tanul derekasságot az ellenséggel folytatott harcban, tőle tanulja meg szeretni szocialista nazá- ját. /Q polgárháború hőse Csehszlovákia dolgozó népe a hősök emlékéhez méltón ünnepelte meg a Szlovák Nemzeti Felkelés 10. évforduA Szlovák Nemzeti Felkelés a képzőművészeti alkotás tükrében lóját. Minden faluban és városban megemlékeztek arról, hogy mit élt át Szlovákia 10 évvel azelőtt, amikor fegyvert fogott a fasiszta betolakodók ellen. A szlovák nép szabadságáért vívott hősies harcának egyes mozzanatait a legkiválóbb képzőművészeink örökítették meg alkotásaikban. Legjobb festőink, szobrászaink, grafikusaink és tervezőink számos mí^vet alkottak, melyekkel a dicső harcokat elevenítik meg. Á Szlovák Nemzeti Felkelés 10-ik évfordulója alkalmából „A Szlovák Nemzeti Felkelés képzőművészeti alkotások tükrében" címmel Bratislevában képzőművészeti kiállítást rendeztek. Ez a kiállítás egyike a legnagyobb jelentőségű kiállításoknak, melyet Szlovákiában rendeztek. Ehhez hasonló kiállítás! csak tavaly láthatott a látogató, amikor ez új szovjet képzőművészeti alkotásokat mutatták be. A „Szlovák Nemzeti Felkelés képző- művészeti alkotások tükrében” kiállítás nem egyszerű áttekintése a legújabb képzőművészeti alkotásoknak, hanem ennél sokkal több. Jelentőségét növeli az, hogy témája kizárólag a Szlovák Nemzeti Felkelést öleli fel, továbbá az, hogy eredményhirdetője < Szlovák Nemzeti Felkelés 10-ik évfordulójára kitűzött pályázatnak és ne utolsó sorban az, hogy képzőművészeink ideológiai fokmérője. A szlovákiai képzőművészek szinte tüntető menetben vonulnak fel ezzel a kiállítással dolgozó népünk előtt, hogy állást foglaljanak népünk haladó hagyományai mellett és hogy bebizonyítsák hozzátartozásukat dolgozó népünk legnagyobb megnyilatkozásához, a Szlovák Nemzeti Felkeléshez. A kiállítás anyagának nagyobb részét azok a művek teszik ki, amelyekkel képzőművészeink a Szlovák Nemzeti Felkelés 10-ik évfordulójára kitűzött díjakra pályáztak. A pályázat igen sok értékes és maradandó alkotást eredményezett, de a többi kiállított mű is méltón tolmácsolja népünk hősies harcát, szenvedését :s győzelembe veteti hitét. Különösen festőink és grafikusaink szerepelnek nagy sikerrel a kiállításon. Szobrászaink ugyan elmaradtak mögöttük, de e azzal magyarázható, hogy a legkiválóbb szobrászművészeink nem vettek részt a pályázaton. mert máo műveken dolgoztak. Meg kell azonban említeni, hogy szobrászaink is sokat foglalkoztak a Szlovák Nemzeti Felkelés dicső harcaival, 6 a kiállításon műveik különböző reproduk cíókban láthatók. A kiállítást két helyen, e szlovák legyetem bölcsészeti fakultásának termeiben és a vele szembeniévé kiállítási csarnokban rendezték meg. A helységek díszítését mér egy hónappal a kiállítás megnyitása előtt megkezdték. Ha végigmegyünk a kiállítás termein és folyosóin, mindenütt gondos, ízléses rendezői munkával találkozunk. A látogatókat a kiállított anyagon kívül filmelőedás és hanglemez műsor is szórakoztatja. A bejárati csarnokban szobrokkal és ablaküveg festmény javaslattal találkozik a látogató. Az itt elhelyezett Ján Kulich: „Felkelés” című szobra első díjat nyert. A szobor annyira meggyőző, hogy a hoz nem értő látogató is hosszú időre áll meg előtte, s mikor elolvassa e kis cédulát, melyen az áll, hogy a mű első díjat nyert, azt mondja: megérdemelte. A szobor egy ifjú partizánt ábrázol. Jobb kezében géppisztoly, balkezével a hátárevetett kis kabátját fogja. Tekintetéből a győzelembe vetett hit sugárzik. A falon függő ablaküveg festmény javaslat is első díjat nyert. A mű Dubrevec, Král és Stasík közös munkáját dicséri. A festmény nagyobb partizán csoportot ábrázol, hozzátertózóikkfi! győzelem után. A zászlókat és * fegyvereket a csoport egyik része a magasba emeli, a többiek pedig az ellenséget figyelik. A mű kifejezi, hogy a partizánok a győzelem után sem pihenhettek, nem értek rá t győzelmüknek igazén örülni, mert újabb támadás visszaiveré6ére kellett összpontosítaniuk erejüket. A kiállítás egyik termében Hlozník Vincent állemdíjas grafikus 12 képből állő „Felkelts" ciklusát láthatjuk, amely szintén első díjat nyert. A ciklus képei rendkívül meggyőzőek, elevenek és hűek, A ciklus harc, pihenés, őrségszolgálat teljesítés és szenvedés közben ábrázolja a partizánokat, ezenkívül egy kép a családtagokkal töltött perceket is elénk tárja. Mélyen megrendítő a partizán kivégzést ábrázoló kép, amelyen hat férfi és két nő kivégzését láthatjuk. A képen öt férfi és egy nő egymás mellett ál!, egy férfi és egy nő nagyobb elekje tőlük valamivel távolabb. A kiváló grafikus ezzel a megoldással tette lehetővé, hogy a kivégzésüket váró partizánok gondolatait tolmácsolja arckifejezésükön keresztül. A szélén állő férfi és nő elszánt arca nem félelmet, hanem megvetést fejez ki. Tekintetükből e győzelembe vetett hit sugárzik. A képre nézve a látogató egy pillanatig sem kételkedhet, hogy a kivégzett partizánok igaz, győzedelmes ügyért halnak meg. A ciklus többi képei rendkívül meggyőzök. Fáradságot tükröz a_ pihenő partizánokat ábrázoló kép, győze-