Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-08-25 / 67. szám

4

1954. augusztus 25.

QIIFJÚSÁG

A legfiatalabbak tánca a mezőn.

Végre dolgoznak a tornai fiatalok

AZ ELSŐ TŰZKERESZTSÉG

Torna község lakossága, mint általában a községek dolgozói is kevesebb kultúrfellépést, színdarabot, vagy észt- rádmusort látnak, mint a városi doldo- zók és éppen ezért az ifjúság minden kultúrmegmozdulását örömmel fogadják.

Sajnos a tornai ifjúság az utóbbi időben nagyon keveset dolgozik. Amikor kedvük kerekedik egymásután rendezik a színdarabokat, falujárásokat, politikai iskolázásra járnak, naponta látogatják a kultúrházat. Ha pedig elmegy a kedvük, nem lehet őket egy rövid gyűlésre sem összehozni. így dolgozott a helyi CsISz-szervezet. Egy pár hónappal ezelőtt alakult meg a já- tási élelmiszer-elosztó üzemi szervezete. Sok nehézségbe ütközött és ütközik ma is a munkájuk, de fokozatosan minden nehézséget leküzdenek. Az egyik legnagyobb hiányosság volt, hogy nem tudtak hol összegyűlni, gyűléseket tartani és nem tudott a kultűrcso- port próbálni, mert nem volt helyiség. Végre az igazgatóság egy szobát adott a szervezetnek, de az öröm nem sokáig tartott, mert egy hét múlva lefoglalták raktárnak. Mikor kapják viáz- sza, az kérdés.

Lehangolólag hat ez is az ifjúságra, de ennek ellenére nem csüggednek. — Akarunk dolgozni és bár nehezen indul a munka a kultúrcsoportunk is rövidesen szerepelni fog — . mondja Szlo- venszky Istvin a CslSz üzemi szervezetének elnöke.

Nagyon szép munkát végeztek az aratás és cséplésnél. Minden nap munka után az EFSz-nek segítettek és szép eredményeket értek el. Ügy az aratási, mint a kultúrmunkában a lányok vezetnek, igaz, hogy a szervezetüknek csak egy pár fiú tagja van. #

— Hogy szerveztétek meg a kultúr- csoporlot — kérdezzük az elvtársaktól

— Nem volt nagy szervezés — mondja Szlovenszky elvtárs. — Megemlítették a lányok, hogy kellene már

valamit csinálni. Akkor csináljunk — határoztuk el. Betanultunk egy pár népi táncot, szavalatot, éneket,, s hu végre megkapjuk az oly sokat Ígért termet, megkezdjük a komoly munkát Színdarabot szeretnénk tanulni, de azt is olyan nehéz szerezni. Pedig a lányok már nagyon türelmetlenek.

— Gondoskodtunk „utánpótlásról” is — mondja nevetve egy barna kislány, Körösi Gizi.

Észrevették csodálkozó tekintetünket és igyekeztek felvilágosítani.

— Legtöbbünknek van húga, világosit fel Gombos Ica — húgainknak vannak lányismerösei, iskolatársai s a Csemadok segítségével betanítottuk őket különböző népi táncokra. Több falut látogattunk már meg velük és mindenütt szeretettel fogadták az ügyesen táncoló apróságokat. Ezekbe a gyerekekbe beleneveljük a rendszeres kultúrmunkát, legalább nem lesz olyan nehéz nekik a kezdet, mint nekünk.

Az akarat megvan ezekben a fiatalokban és remélhetőleg rövidesen gyakori szép műsorral fogják szórakoztatni a tanulásra, szórakozásra éhes lakosságot, különösen, ha a járási élelmiszer-elosztó igazgatósága több segítséget fog nekik nyújtani. F. P.

Otthon dolgoztak

Az apátfalusi Pol'ana textilüzemben, dolgozó napydaróci leányok szabadságukat a helyi EFSz-ben töltötték. Az EFSz vezetősége örömmel fogadta a segítséget, mert a rossz időjárás miat^ eléggé elmaradtak a nyári munkákkal. Amíg a szövetkezeti tagok 46 arató- párt tudtak kiállítani ez aratásra váró gabonatáblákra, addig helyüket a fiatal lányok foglalták el. A dohányszárítóben dolgoztak. Fűzték, simították és csómőzták a, dohányt. így elérték ezt, hogy a munka nem szünetelt sem a gabonaföldeken, sem a dohányföldeken.

FEHÉRRE MESZELT TORNÁCOS házban lakik Kojnok Béla. a feled, gépes traktorállomás raktárnoka. Munka után két kisleányával szokott szórakozni, játszogatni Olykor, he kedve kerekedik, mesél nekik.

Most is így történt. Már leszállt az alkony, lassan kigyúltak az utcai lámpák is. A gyerekek nyügösködtek, nem lehetett ellenállni á kérésnek — Apu. meséljen az erdei bácsikról. Magam :s kíváncsi voltam, azért biztattam őket, hogy kérjék az apjukat, hogy meséljen.

A nagy kérésnek nem tudott ellenállni az apa és újra hozzáfogott, már ki tudja hányadszor. Ezúttal az én kedvemért az elején.kezdte.

Nehéz napok voltak. Mi láttuk, hogy a németek rnáUett áltat hazaárulás és ezért mindent megtettünk, hogy akadályozzuk működését. Voltak azonban olyan emberek, akik elárultak bennünket és így történt, hogy 1944 júliusában több társammal koncentrációs táborba kerültem. Nem tudtak ránkbizonyítani semmit és ezért nem a Gestapo őrizete alá kerültünk, hanem tényleges szlovák katonák őrizték a tábort így valamivel könnyebb volt, mert a katonák közül is sokan velünk éreztek és he történt is valami a táborban, nem jelentették a németeknek. A fegyveres felkelés készületeiről már akkor tudtunk, mielőtt bekerültünk a táborba. A hírek most is eljutottak hozzánk, ezért nem ért váratlanul augusztus 29- ike. Harmincadikén megnyitották a tábor kapuit, az őrség nagyrésze a felkelők mellé állt. A foglyokat szabadon engedték. Ki haza ment, ki egyenesen a felkelők csapatai}, kereste.

ÉN EGY KIS CSOPORTTAL a hegyekbe indultam. Fegyverünk nem volt, lerongyolódtunk és annyira kiéheztünk, azt mondtuk, hogyha száz évig elünk, akkor sem tudjuk pótolni azt, amit itt elvettek tőlünk. A lakosság azonban bármerre mentünk, a lehető legjobb faiatokkal vendégelt meg,

Háromnapi keresés után találunk rá egy kisebb csapatra, illetve ők találtak miránk, mert olyan rejtekhelyük volt. hogy azf ember soha meg nem találta volna. Szerencse, hogy már tudtak jövetelünkről és így vártak bennünket.

Mintegy negyven ember tartózkodott a tisztáson, melynek közepében tábortűz pislákolt. Kísérőnk egyenesen a tűz felé tartott. Magas, csontosára!, harminc év körüli férfi állt fel a tűz mellől. Oldalán térképtáska, nyakában távcső lógott. Megállt előttünk. Egy pillanatig farkasszemet néztünk egymással. Mi álltuk a kutató tekintetet tudtuk, hogy minek jöttünk ide. Azét;; mégis éreztünk egy kis szorongást: hátha nem fogadnak be a csapatba. A csend már szinte kibírhatatlan volt. Aztán megszólalt a parancsnok, mert ő volt az a csontosarcú ember,

— Üdvözlöm az elvtársakat. Tudtuk, hogy jöttök us vártunk benneteket. Lehet azonban, hogy lesznek olyan dolgok .is a táborban, ami nem fog tetszeni. Ha valakinek nem tetszik, szabad az út visszafelé.

Mi mindenre elszántan álltunk ott, egy szót sem szóltunk. A parancsnok a tűz felé indult, melyet fatönkökké: raktak körül. Az ott ülő elvtársak szó- nélkül felálltak, átadták helyüket a most érkezőknek.

Nehéz dolgunk lesz elvtársak — kezdte újra a parancsnok. — Nekünk nincs raktárunk, amelyből titeket ruhával, fegyverrel elláhatnánk. Azoknak sincs mindnek fegyvere, akik már ti- előttetek is voltak a táborban. Megoldás csak egyféle lehet. Elvenni a némettől, saját fegyverével kiűzni országunkból — mondja parázsló szemekkel. — A feladat nehéz, éppen ezért, he az elvtársak közül valaki nem érez magában annyi erőt, hogy emellett ki tud tartani, még nem késő, még visszamehet.

Senki sem mozdult. Megelégedéssel tekintett rajtunk végig, majd rendelkezett, hogy adjanak vacsorát és utána feküdjünk le, mert bizonyára fáradtak vagyunk.

HARMADIK NAPJA voltam a táborban. amikor végre én is megbízást kaptam. Ügy vártam már, hiszen a tizes csoportból, akikkel együtt érkeztem, már csak négyen voltunk olyanok, akik még nem voltunk ki a táborból.

Feladatunk egy híd elfoglalása volt, melyet német őrség őrzött. Heten mentünk. Négynél géppisztoly, egyiknél puska, nekem és egy másik társamnak pedig rohemkés volt a fegyverzetűnk. Pontosan 24 órakor volt az őrségváltás. Ezt az időt akartuk kihasználni, ártalmatlanná tenniz az átadó és átvevő őrséget is.

A hidat megközelíteni nem lehetett, mert ez őrbódé tetején fényszóró és gépfegyver volt. Mintegy jó kilométerre a hídtól átgázoltunk az akkor elég sekély folyón. A víz elég hideg volt, de mi nem éreztük. Mindannyian a^eikö- vetkezendő nehéz percekre gomtnltunk és ez felmelegített bennünket. Nagy vargabetűt írtunk le. míg végül odaértünk az országúihoz, melyen az őrségnek kellett e'haladma. Eddig minden jól ment, nem vettek észre. Meghúzódtunk az útmenti árokban és lé- lekzetvisszafojtve vártunk. Sok függött most attól, hogy kellő időben, kellő gyorsasággal végezzünk ez ő-ségge1, anélkül, hogy egy hangot is adjanak, mert sok időt nem szabad veszteni, nehogy gyanút keltsen a váltás.

Jó félóráig feküdhettünk a harmatos fűben.

Végre felhangzik a lábak ütemes dobogása. öt alak válik ki a sötét háttérből. Négyen az őrség tagjai, mindegyiknél géppisztoly. Az őrségvezetőnél pedig pisztoly. Gyanútlanul közelednek. Hallgatom a léptek dobaját, mely nem egyszerre hangzik. Megfeszülnek az izmaim. Jobbkezemben erősen szorítom a rohamkést,, balkezemmel az árok 1 füvébe markolok, hogyha elhangzik a

megbeszélt jel, könnyebben kiugorhaa- sak az árokból. Már .egészen köze! kopognak a léptek. Én már ugranék. de a parancsnok még nem adta meg a jelt a támadásra. Óráknak tetsző kírjos másodpercek következnek. Nem is hajlóm, csak sejtem az alig hallható füty- työt. Mint a rúgó ugrottam előre, ki az úttestre. Pillanatok alatt befejeztük a meglepett németeket.

Á levetkőztetés és átöltözés csak pillanatok műve volt. Öten indultak tovább, mi ott maradtunk. Szorongva várakoztunk, vájjon sikerül-e a hídnál. Sikerült. Alig pár perc múlva felhangzott a hívó fütty. Összeszedtük a ruhákat, fegyvereket és lőszert. Az őrbódéban talált petróleummal leöntöztük a falúdat és mielőtt elmentünk, felgyújtottuk.

HAJNALODOTT, mire a Jáborba értünk. Jelentést tettünk a parancsnoknak. Nem dicsért meg, csak jóságosán végignézett rajtunk és keményen kezet szorított mindnyájunkkal. Többet mondott ez minden dicsérő szónoklatnál.

Az igazi tűzkeresztség azonban csak ezután következett. Egy hgsszú német auMkeraván lőszerrel megrakva, rejtekhelyünktől nem messzire akart, átkelni a Garamon. Tervbe vettük a híd felrobbantását. A német autók előbb odaértek, mint számítottuk, s ezért a robbanás^ után vagy 15-en. a Garam azon partján maradtunk, amelyen a német autók. Csikorogtak a fékek, ugráltak a németek, mi pedig tüzet nyitottunk rájuk. A küzdelem nagyon egyenlőtlennek Ígérkezett. A németek sokkal többen voltak. Szétszóródtunk a réten azzal az elhatározással, hogy utolsó leheletünkig harcolni fogunk.

Már két órája tartott a tűzharc, hol itt, hol ott hallatszott egy-egy vészes ■kiáltás, mely azt jelezte, hogy valamelyik társunk megsebesült, vagy talán meg is halt. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a másik oldalon szintéit ropognak a fegyverek, mégpedig sokka! hevesebben, mint itt. Megértettük. hogy mi történt. A társaink átkeltek a folyón és hátbatámadták az el- bizokodott németeket. Mi s összeszedtük maradék erőnkét, újra közelebb és közelebb kúsztunk az országúihoz, magunk előtt szorítva u németeket. Már egész közel voltunk az úthoz, amikor az utolsó autó is mozogni kezdett. Mellettem rohanó elvtárs egy tankclhárító gránátot dobott az autó tetejére, Dobhártyát szaggató robbanás volt rá a válasz. Az autó eltűnt, még porát sem lehetett találni. De ezt má" csak a barátaim elbeszéléséből tudtam meg, amikor harmadnap magamhoz tértem a tábori ágyon* A lábamat nem bírtam mozdítani. Véresre haraptem a szám szélét nagy fájdalmamban. Ez volt az igazi tűzkeresztség. Akor azt gondoltam, hogy ettől nagyobb nem lehet, de akkor még nem is tudhattam, hiszen ^ez volt az első és valahogy mindég erre emlékszem vissza legtisztábban, mintha most történne.

M \RKOTÄN PÁÍ

(Folytatása 3. oldalról)

— Isten éltesse, őrmester úr!

— Heti Hitler! — hangzott a gépies válasz.

— Mi a békének örülnénk, Őrmester úr. Maguk talán nem'.'

A gyorsan felhajtott szesztől még vörösebb lett az Őrmester sebe, a szeme élénken csillogott s váratlan bizalmassággal, oda- ' hajolt Mártonhoz— Müller a nevem, civilben tanító vagyok. Jaj istenem, de régen volt... Kedvesem, -n ismerem az oroszokat. Ne örüljenek annyira nekik. Ázsiai horda ■. ■ Akinek kezeJába. ép, azt elhurcolják Szibériába. A ,nőket megbecstelenííik ... Istentelen fenevadak, nem ismernek magánvagyont... Rombolás, ziillesztés az ő szocializmusuk ... A Führe ré az építés és a rend. a javak igazságos elosztása.

Márton egykedvűséget kénu- szerített magára. Szerette volna odamondani: te rettegsz az elhurcolástól s most rájuk kened mindazt a bűnt, amit esztendőkön át szervezett német alapossággal intézményesen esi. náltatok.

— Elképzelni is szörnyű, mi lenne Európából, ha ők kere. kednének felül — kesergett a; Őrmester. — Hát ezért mondom, ne Ujjongjon senki! Ősszel otthon voltam, láttam Münchent és Nürnberget.. . Romokba döntenek egy ezeréves kultúrát.

Márton hallgatott. Mit is feleljen ennek a kesergő embernek. De kedve lelt volna a szemébe vágni: .későn siratod Münchent, a gazdag képtárakat és Berlint, a birodalom szívét, későn keseregsz, hogy bombák hullanak a kölni dómra, Achen.

re, Nürnbergre, a gótikus csodákra é$ barokk műremekekre. Gondolj' Varsóra, Rotterdamra és Belgrádra' Templomokat siratsz, de neked nem fáj a reim- si székesegyház, az ukrán fal. vaéskák felperzselt fatemplo. ma, a Don-medencé felrobbantott gyárai, vízzel elárasztott ezer bányája, munkásemberek székesegyházai, ahol vas és kőszén változik ízes kenyérré? Te csak azt érzed ' veszteségnek, amit a megtorlás omlaszt össze és nem látod a bűnök forrását

Vallatás

az eredendőt ebben a világégésben !. . .

Másnap két szavon a Hodul- hegy felől német tisztek érkeztek.

A tanítónő, egy huszonötesz- iendős fiatalasszony, akinek férje szeptemberben német fogságba esett, később elmesélte Mártonnak, hogy a tisztek gondosan szemügyre vették az isko. lát. Egy SS-századnak kerestek alkalmas szállást. A rozzant, széljárta épület nem felelt meg nekik, túlságosan veszélyeztetett helyen áll — ezt megértette a tanítónő, amikor a tisztek egymás között németül tárgyallak -- négyfelöl megtámadható, négyfelől kellene védeni. Az egész Hrasni-dombon nincs más rendes hely, ahol száz ember együtt elférne, nem aprózhatják szét az erejüket az irtván)/ lakóházaiban és pajtáiban. 1 így kerültek el a Hrasni- domb a megszállást. De feljebb, a Jávorhegy felé, a hairnadik irtványon, alig egy kilométerre a hadiúttól új volt az iskola és a tanító lakásában akadt egy alkalmas parancsnoki szoba is. Ott rögtön szétkergették a gyerekeket és estére beköltözött a század.

Az iskola körüli irtványok fiataljai még azon az éjtszakán menedéket' találtak a távolabbi védettebb dombokon.

eggel elkezdődött a rend- szeres hajsza a partizánok után. Egy-egy települést nagyobb osztagok fogtak körül é.s házról-házra kutattak. Ahol öregebb altiszt vezette az osztagot, a keresés lanyhán és felületesen folyt. Minden nagyobb pajtánál rajtaütéstől tartottak, be se kukkantottak, senki sem akart egy körülzárt partizán- csoport áldozatául esni.

Néhány napig kutattak így, de mindössze csak három katonaköteles legén// .került horogra. Ezt a három fiatalt bevitték Vágújhelyre, másnap kettőnek sikerült kiszöknie a kaszárnyából,-A század parancsnoka, egy halálfejes jelvéni/ű Gestapo- százados, aki a tanítói lakás legjobb szobáját foglalta te, éktelenül szidta embereit:

— Gyáva disznó banda! Mindjárt teli a gatyátok, ha megzör- ren a szalma!,.. Belelöni a kutyákba’ Felgyújtani, kifüstölni mindent!

Simaha./u, nyúlánk férfi volt; kefeszer'd szemöldöktől árnyékolt hideg kék szeme mélyen ült üregében. Ritkán mozdult ki az iskola udvarából, szerette a kényelmet, a zenét és a könyveket, napközben a pam- lagon heverészve olvasott és a rádiót hallgatta. A szobákat te. lerakta szőnyegekkel és képeket aggatott a. falakra. A szőnyegeket az-ukrán frontról hoz. ta, a képeket hazulról. Francia impresszionisták müveinek színes lenyomatai voltak.

Márton a tanítótól megtudta, hogy a százados naphosszat Moszkvát és Londont hallgatja, nem kíváncsiságból, ahogy magyarázta, hanem kötelességből. A hadihelyzet csak látszólagosan rossz. Az összevont arcvonalon ők lesznek az erősebbek. Ügy szajkózta ezt, mint a per- zseltképü őrmester, Egy széllé, mi koszton híztak mind. a ketten.

Csöndesebb napok jöttek aztán és bő bőrkabátjuk mögé rejtett fegyverekkel újból meg. jelentek az irtványokon a par-1 tizánvezetők. Kezdték újra beszervezni a szétugraszíott és rejtekhelyeken lesben váró embereket.

2.

A/Tárton alkonyatidöben tért haza útjáról. A tisztást hosszában kettészelő útról látta, hogy Helen, a felesége lélekzet- szakadva szalad elébe

— Mi történt, Heten/

— A németek elfogták Pétert! — lihegte az asszony. Rémület, iszonyú eszelős rémület

lángolt a szemében.

Márton egy pillanatig nem értette, az agyával nem tudta felfogni, mi történt a, .fiával.

— Pétert! Miéri? — borzadt aztán össze.

— Alig, hogy elmentél. Bun- csák jött érted. Megállt az udvaron, nem akart beljebb )ón- ni. Azt mandta. az orosz parancsnok küldte. Péter vele ment, hogy együtt megkeressenek.

A szomszéd vette át a szót, aki az úton hozzájuk csatlakozott

— Láttam őket, Az iskola felé

mentek. Ahogy felértek a dombra, egy sváb patrul ereszkedett le a kocsma felől. Buncsák a fiúval óvatosan kikerülte őket s együtt leereszkedtek a völgybe ... ' g voltak a félúton,

egysze intőm, hogy ötszáz lépésnyire tőlük az erdőből egy másik patrul bukkan fe. Buncsák bizonyára megijedet. Futni kezdett a szakadék felé. Azt hitte, egérutat nyer, ha eléri.

— Péter is vele futott?

— Ö is. A svábok rögtön lőni kezdtek rájuk. Buncsák két golyót kapott. Egyet a mellébe, a másikat az altestébe. Ott hagyták a havon. Azt hittem, Pétert is golyó érte, mert elvágódott. De csak elbotlott, vagy nem bírta tovább a magas hóban. Ügy akadtak rá, tele volt a zsebe tölténnyel, két pisztolyt is találtak nála. Biztosan segíteni akart Buncsáknak.

— Hol van most? Merre vitték?

— Fel rítták az új iskolába, a halálfejesekhez.

Mártont egyszerre száz gyöt- relmes gondolat rohanta meg. Mi történik, ha Pétert vallatják s a rettegés, a kín vallomást csikar ki belőle? Egyetlen vigyázatlan szóval elárulhatja az anyját, a testvéreit! Mi lesz, ha beszél a partizánokról? Sokat tud, nem lehetett mindent eltitkolni előtte! Egész irtványok sorsa van most a kezében!

Péter, kicsi Péter, légy erős!

— Azonnal el kell innen men(Folytatás az 5. oldalon)