Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)
1954-02-13 / 12. szám
6 1054. fphnipr 1 A Ol DFJÖSÄS Az első hajó átsiklott a Volga-ka- pun a Cimljansziki-tenger vizére. A Lenin-csatorne építőd győzelmet ünnepeltek. Az archeológusok, akik az egész é- pítkezés folyamán gondosan tanulmányozták a föld belsejéből feltáruló múlt megmaradt emlékeit, egyelőre befejezték munkájukat és szintén ünnepeltek. Meghívták maguk közé a munkásokat, ekik munkájukban mindvégig segítségünkre voltak, elsősorban a híres ES-14/51 jelzésű lépegető exkavátor legénységét. Jelen volt Blagin is, ez Akadémia tagja és rajta kívül számos ifjú doktor és asszisztens. Kinn, a csillagos ég alatt folyt az ünneplés, a fényszórók fehér fényében. Egymást érték a felköszöntők. — S ekkor felállt a mindig jókedvű grúz, Leonid Beridze, Blagin legkedvesebb tanítványa, az asztal alá nyúlt és egy hatalmas ezüstkorsőt vett elő. — Azután így beszélt : , — Elvtársak, nálunk Grúziában egy régá szokás járja. A pohárköszöntőhöz bevezetésképen egy mesét mondunk. Hosszabbat, rövidebbet. Hallgassátok meg a Nagy Péter cár ezüst korsójáról szólót: A huszonkétéves I. Péter cár az 1694. esztendőben Kurakin herceget küldte erre a vidékre. „He már a természet tévedett", mondta a cár a hercegnek, mielőtt' útjára bocsátotta, — „és elmulasztotta összekötni a Volgát a Donnal, a cárnak kell ezt a tévedést jóvátennie. Vagy tán a hátamon cipeljem át hajóimat egyik vízről a másikra, tengerről tegerre? Amit hiába kísérelt meg ellenségünk, a török II. Szelim, elvégzem én. Összekötöm a Volgát a Donnal. Megépítem köztük a csatornát. Eredj herceg, és térj meg jó hírekkel!” Kurekiin hatalmas félkörben kilenc hónapig fürkészte a sztyeppét Caricín mellett és három hónapig írta a jelentést szemléjéről: „Alázatosan jelentem, hogy egy helyen, Caricín településtől nyugatra, csakugyan nagyon megközelíti egymást a két folyam, a Volga és a Don medre, anélkül, hogy egyesülnének. Ugyanezeken a helyeken két ismeretlen folyócska is .felbukkan. Az idevaló lakosság Kamfcinkánek és Ilovljának nevezi őket. Az említett Kamisinka azután Kamisin községnél a Volgába ömlik, míg ellenben az Ilovlja Isten rendelése folytán a Donba hordja vizét. Mindkét folyó medrét fel lehetne használni a cári Felséged által elrendelt csatorna építéséhez.” Az egész 1695-ös esztendő folyamán rajzolták a cár vízépítő szakemberei az Ilovlja és Kamisinka medrébe építendő Volga—Don csatorna terveit. Péter cár azonban az angol Brunne! katonai szakértőt hivatta, és megparancsolta neki: „Drága Sir, ön egy csatornát fog é- piteni. Adok önnek annyi katonát és jobbágyot, amennyire az építkezéshez csak szüksége ven. Selyemben járatom, és tallérokkal töltetem meg zsebeit. Ha kívánja, egész háremre való fehér- népet küldetek önnek. De a csatorna három év alatt meglesz, és magam megyek el, hogy megtekintsem. Ezt ez ezüst korsót ajándékozom önnek. Kedvére töltethet bele ez én személyes számlámra orosz pálinkát vagy olyan és annyi külföldi pálinkát, amilyet és amennyit csak szeme-szája kíván, és hajóim csak elhozhatnak. Ez a korsó az én cári kegyemnek záloga. Kedvelem az angolokat és .skótokat. Hiszek a becsületükben és eszükben. A korsóra ravésettem névrajzomat, lgyék és lásson muhkához1” Brunnel meghajolt, csoda, hogy a paróka el nem repült homlokáról, aztán vette a korsót és angol, skót és német kíséretével útnak indult Cari- cínba. Péter cár ebben ez időben elfoglalta a töröktől Azov várát. Brunnelnek török foglyokat küldött és ötszáz kiszolgált katonát, hogy őrizetüket ellássák. De harmincezer jobbágy érkezett gyalog Rjazany, Tambov, Vologda és Vjat- ka kormányzóságok területéről is. Ét- len-szomjan hajtották őket a sztyeppén keresztül. Később ezután szekerek jöttek utánuk kenyérrel megrakva, de ezekből sokat visszatartottak és eladtak útközben. A kormányzók pénzéhesek voltak. Szerette a pénzt Brunnel is Mint valami ozmán pasa dőzsölt a kamisinkamenti Kamisin községben felütött főhadiszállásán. Az ezüst korsó mindig színültig tele volt. A harmincezer jobbágy azonban télen-nyáron földbe vájt lyukakban lakott, és kora hajnaltól késő estig ásott, túrta és hordta az agyagot csákánnyal, lapáttal, de leginkább a puszta kezével. Legelőbb a fogoly törökök pusztultak el. Azután elkezdtek halni a többiek is. Voltak, akiket vastag botokkal vertek halálra. Másokat elvitt a mocsárláz Sokan éhenhaltak, számtalan volt a szökevény. Ezeknek az üldözésére lovas századok indultak, és bilincsbe verve hozták vissza őket. Aki ellenállt., ezt lándzsákkal keresztülszúrták. A kanesuka végnélküli orgiákat ült. és eszeveszett táncot járt a kiaszjtt muzsikok mezítelen hátán. Brunnel személyesen gyakorolta felettük a bírásFKUPKÄ fi eZM/em kodást, maga botozta és akasztatta őket. A harmincezerből rövidesen mindössze tizenötezer maradt. De küldött a cár újakat. Északról dél felé hosszú sorokban mezitlábos, lerongyolt emberek vonszolták magukat, és a lövészek lóháton keringtek körülöttük, mint kutyák a birkanyáj körül. A farkasoknak és varjaknak nagyszerű lakomájuk volt. Az 1697-es év nyarán Brunnel jelentette Péter cárnak, hogy a Kamisinka folyó torkolatánál készen áll az el6Ő vízduzzasztó. Azt azonban nem jelentette, hogy nyolcezer munkása. marad t, beleszámítva a felügyelő katonákat is. A futár még meg se érkezett Moszkvába, amikor az árvíz áttörte a Kamisin- ka gátját. Brunnel halálra botoztatott háromszáz jobbágyat, köztük az azovi hadjárat húsz kiszolgált katonáját.. Aztán elrendelte vízduzzasztó újraépítését. Nyakig merülve gázoltak a jobbágyok az őszi rizben és iszapban. Százával vette meg őket az 1697-es tél kegyetlen hidege. És kivontatta a színből Tyimofej Tyimofejevics káplár Brunnelnek egy szánját, elkötötte az istállóból három lovát és elindult vágtatva a hóban és fagyban Moszkva — az Anyácska felé. A Kremlben egész a cárig hatolt, és arcra borult a goszudar előtt. Meghanem tudta látni orosz emberek romlását. A kegyetlen áflglius éhen veszejti s bottal veri ago on őket. Ezerszám haltak rakásra, s ami megmaradt belőlük, elpusztul az idei télen. De ő maga arcátlan cimboráival hízott ürüpecsenyét fal, pálinkát vedel rá, és ledér nősze- mélyekkel táncol kedvére.” „És a csatorna?” — hördült fel a cár. „Nincs, goszudar, csatorna nincsen! Az ánglius aranyért árulja zsákszámra a lisztet, amelyet te hajón küldesz Ca- ricinbe, hogy kenyeret süssön belőle. Mi pedig éhen pusztulunk.” „És a duzzasztó?” — ordított rá a cár még hatalmasabb hangon. „Nincsen sehol, felséges cár, játékként törte ketté és sodorta el a víz. Sírok, kegyelmes cár, sírunk mindany- nyian. Tudjuk, hogy a csatornának meg kell lennie, ha valamennyi ördög ellenünk esküszik is. Meg kell lennie, mint ahogy meg kellett lenni Azov elfoglalásának. A sztyeppe szomjúhozza a csatornát, az orosz föld hozzá kiált. De a csatorna nincsen sehol, amint azt cári Felségednek éppen jelentettem.” „Brunnel katonai építész feljebbvalód,e néked?” kérdezte a cár szigorúan. „Feljebbvalóm, Felség” — jelentette Tyimofej Tyimofejevics. ragudott pedig a cár, és azt kiáltotta rettenetes hangon: „Az azovi hadjárat káplárja egyenesen álljon uralkodója előtt! Állj föl és beszélj!” Felállott Tyimofej Tyimofejovics és jelentette: „Lótolvaj lettem, és egy szánt is eloroztam, goszudar, mert két szemem „Megbüntetlek” — .mondta a cár, — „mert szolgálati úton kívül emelsz panaszt feljebbvalód ellen. 4 trojka eltulajdonítását megbocsátom, mert azt visszaadod tulajdonosának Hajolj le!” És a cár gyengéden megérintete káplárját botjával, mely mindig a kezében volt. Azután megajadékozta húsz tallérral, és meghagyta neki, hogy a további parancsokat várja ki í Kreml főkapujának őrségén. Majd pedig asztalhoz ült, és rettentő betűkkel a következő parancsot írta: „Golicsin hercegnek. Asztrabán kormányzójának! Megparancsolom neked, hogy azonnal indulj Carecinba az angol Brunnel megkeresésére. Az ezüstkorsónál találod meg őt. A korsót elveszed tőle és a fején zúzod szét. Azután megkorbátsoltatod ez ángliust és elkergeted. Menjen amerre lát. A parancs teljesítését nekem hírül adod. Péter.” Ezzel a levéllel küldte a goszudar Tyimofej Tyimofejevics káplárt Asz- trahánbe. Golicio herceg udvarias férfi volt, aki még soha senkinek sem vágott korsót a fejéhez. Azt se igen tudta elképzelni, hogyan lehet valakinek a fején egy ezüstkorsót darabokra törni, még ha történetesen angol is az a fej. Ezenkívül pedig a herceg kövér volt és nem magas növésű, míg Brunnelről ez a hír járta, hogy öles termetű és erősizrrí férfi. De a cár saját kézírásé parancsa törvény. Kar isinban jólfűtött kőházban a díványon fekve találta meg Brunnelt. Brunnel felemelkedett, és üdvözlés helyett töltött a he-cegnek ez ezüstkorsó jóféle skót nedűjéből egy apró csészé(Mikulka Gyula rajza) be. Ő maga a korsóból ivott és hanyagul kérdezte: „Mivel szolgálhatok kegyelmességed- nek?” A herceg le sem ült, hanem elkapta a korsó fülét, é.s meglóbálva a levegőben kijelentette: „Parancsot kaptam a cár kezeírásá- val, hogy ezt a korsót, nagybecsű úr, az ön fején szétverjem. Amit ezennel megteszek!” Brunnel felugrott. „Hogy az én fejemet szétverje?” „Nem, drága iram. csupán ezt a korsót kell az ön fején szétvernem— És a herceg nekiveselkedett. A pálinka végigömlött a perzsaszőnyegen. Édes illatot árasztott. Brunnel szomorúan nézte a sárga pocsolyát és kitépte a korsót a hercegi kézből. A herceg a- zonban nem hagyta megát. Dulakodtak. A hórihorgas Brunnel feldöntötte a kövér Golicint és a hasára térdelt. „Engedj el, ánglius”, — sziszegte a herceg, — „és ne ellenkezz a cári paranccsal. Szét kell vernem a fejeden a korsót. Engedj el, esdekelve könyör- gök.” Az angol nem hallgatott a kormányzó könyörgéseire. Ismét kezében tartotta a korsó fülét. Meglóbálta és kihajította a korsót ez utcára a csukott ablakon. Csörömpöltek az üvegcserepek és a fűtött helyiségbe jeges szél fütyült be. Mr. Brunnel felkelt és kirohant az ajtón. Nagynehezen a herceg is feltápász- kodott. Először is kitekintett a törött ablakon. A hóborította sztyeppén óriás kőhalmozok között hajlotthátú robotoló férfiak csapatai nyüzsögtek. A herceg elfordult ettől a látványtól és kilépett a ház lépcsőjére. Segítségért kiáltott. Senki sem jött. Kitámolygott a ház elé. Ott a kocsisa azt mondta neki: „Itt ülök a bakon. Különös dolog ez. Legelőbb is kirepül ez ablakon egy korsó. Aztán kirepül az ajtón kabát nélkül egy férfi. És végül, megkövetem alássan, kirepül nagyságod. Ki tépázta meg a gallérján a csipkét?” „Magaddal törődj! A bundát ide! És utana!” „Ki után?” „Az ember után, aki kifutott az ajtón ...” „És a korsó?” „Azt szedd fel...” De a korsónak már hült helye volt. Lopott akkor azon a vidéken- mindenki. Ami nem volt odaszegezve, annak gy szemvillanás alatt lába kelt. így a korsónak is. Brunnelt már nem érték utói. Elment két zsák arannyal, cobolyprém- bundában egy szép tatár lánnyal nyugatra ... 5 Egy ideig vájták még a jobbágyok a földet a kiszolgált katonák felügyelete alatt, aztán szétszéledtek. Hó lepte be Kamisin befejezetlen duzzasztóját. Kétszáz évig hordta a szél a keleti pusztaságok finom homokját az Ilovlja folyó. megkezdett csartonájáre és az orosz föld fiainak sírjaira. Betemette Nagy Péter ezüst korsóját, amely ott hevert a föld mélyében nem messzé Kalacs városától, ahová ismeretlen kéz vitte... Amíg aztán az 1951-es esztendő egy szép reggelén kiköpte a korsót az ES- 14/51 exkavátor acél állkapcsa, amely agyaggal és kőtörmelékkel vegyest szittya kopjákat, tatár vérteket, török kardokat, nérrfet sisakokat, szovjet szuronyokat és porladozó, különböző korú és ereuetű embercsontvázakat hozott az új hajnalra virradó sztyeppe felszínére — Elvtársak, — fejezte be elbeszélését Beridze asszisztens, és felemelte a korsót, — a mese hosszabb lett, mint akartam. Most pedig emelem a poharamat a dicső, bár keserű emlékű Péterre, aki a messze holnapba látott ugyan, de vak volt egyszerű embertársai szenvedéseivel szemben. — Iszom a Tyimofej Tyi- mofejevicsek dicsőségére, akik öröktől fogva tudták, hogy a Volga és Don közötti csatornának meg kell lennie. Köszöntőm Vladimír Iljics Lenin halhatatlan emlékét, aki már államunk születésének pillanatában vízépítésünk elsőrendű feladatként jelölte meg e csatornának megteremtését. — Köszöntöm az ES-14/51 exkavátor 145 éve született Darvin Károly Ma 145 éve, 1809 február 12-én született Shrewsburyban Darvin Károly, angol természettudós. Orvosi, botanikai, valamint teológiai tanulmányainak 'elbeszakílása után természettudományi pályára lépett. Huszonkétéves korában résztvett egy ötévig tartó világkörüli expej dición, melyről gazdag állati és nöJ vénygyüjleménnyel tért vissza. Ezj zel vette kezdetét tudományos páj lyafutása, mely huszonkét évi ke< mény munka után „A fajok eredete” ] című művében érte el tetőpontját. Darvin elmélete az elmúlt század j második felében a termész’ettudoI 1 mány terén forradalmat jelentett és alapjában felbontotta az eddigi természettudományi elméletet. Darvin előtt az volt az általános felfogás, hogy a különböző fajhoz tartozó növények és állatok keletkezésük óta változatlanul tartották meg eredeti ! formájukat. Meg voltak róla győződve, hogy a hal mindig hal, a ló j mindig ló, az ember teremtése óta S ember volt. Darvin elődei azt az el1 méletet állították fel. hogy a fajok j változatlanok. Ez a természettudományi elmélet nagy részben a val- ( lásnak a világ teremtéséről szóló t tanain alapszik és évszázadokig a- kadálya volt a természettudomány helyesirányú fejlődésének. A múlt századbeli ásatások olyan megkövesedett állati maradványo- kat hoztak felszínre, melyeknek formái teljesen elütnek a ma élő állatok formáitól. Darvm számos példa alapján rámutatott a növények és állatok alkalmazkodó képességére. Bebizonyította azt, hogy a növények és állatok legkülönbözőbb fajainak keletkezésükkor egészen más formái voltak, mint ma. Darvin maga felfedezését a következőkben foglalta össze munkájának előszavában. „Sokai led még homály, kétségtelen azonban az. hogy a legtöbb természettudós nézete — mely sokáig az én nézetem is volt, s amely szerint minden faj egymástól függetlenül let: megteremtve. téves Meg vagyak róla győződve. hogy a fajok változásokon mennek át, és hogy a természetes kiválasztás a legfőbb, ha nem is kizárólagos módja volt ;. fajok továbbfejlődésének.” Darvin tehát arra a meggyőződésre jutott, hogy az állatok és növényei' mai formái csak utódai a- zoknak a termáknak, melyekből az idők folyamán kifejlődtek. Ez a fejlődési, eimélet döntő befolyást gyakorolt az emberiség haladására. Jelentősége messze túlhaladja a biológia kereteit, mert megadta a lehetőségét annak, hogy az életjelenségekét mater.aliszlikus alapon magyarázzuk meg. Ezért volt Darvin elmélete a XIX. század tudományos kutatásának rendkívüli vívmánya. De Darvin elmélete egyúttal megdöntötte az addigi idealisztikus világnézetet is, amely Darvinig megbénította s természettudomány fejlődését. Teóriájának óriási jelentősége abban is rejlik, hogy mate- rialisztikus és a gyakorlattal szorosan összefügg. A darvinizmus nemcsak arra tanít meg bennünket, hogy a t> '.-méezei rt megértsük, hanem arra is, hogy azt uraljuk. ELEK IDA legénységét, amely jobban ért a természet legyőzéséhez, mint értett a cárok le nagyobbike. Köszöntőm végül a szovj'* népet, amejy egy olyan korszakban, amikor a Brunnelek fajtájának íjabb szédelgői új háborút készítenek elő, meg tudott valósítani egy ősrégi álmot. Köszöntőm a szovjet népet azért is, mert a múltban is, most is szét tudta verni a betolakodó idegen rablók fejét! — Köszöntőm a hajókat. amelyek tengerről tengerre járnak majd az általunk épített és még építene« csatornákon — és leg forróbban köszöntöm a nagy révkalauzt, azt, aki ma harmadszor nyerte meg a Volga és Don közti ütközetet, köszöntőm a nt: Sztálin elvtársunkat! / És ittak. Nagy Péter korsója kézről- kézre járt hajnalig, amikor kihunytak a reflektorok fényei, és a megváltozott sztyeppe felett megsápadtak a mennv- bolton a csillagok, és csak egyetlen- agy ötágú vörös csillag szikrázott tovább a Lenin-csatotne bejárata felett. Fordította Boné András Készlet a szerzőnek a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadónál 1954 elejen megjelenő „Picasso galambja” című csehszlovák békedíjjal kitüntetett kötetéből.
