Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)
1954-02-03 / 9. szám
új ifjúság W. Gorii): ^mj [<5 van bennem — mind a könyvnél« köszönhetem ziz eperjesi 11. számú alt ami munkaerőtartalékok szakintézetében uz irodaíom iránt érdeklődőknek az intézet könyvtárában szak- és szórakoztató könyvek állnak rendelkezésükre. Képünk a könyvtárban végbemen ö könyvkiválogatást ábrázolja. Karöltve a nemzeti bizottsággal ? NOVA KY t VÁRÓTEREM így se jó, úgy se jó... Tél ven, csípős, hideg tél. A keleti szél minden kis lyukét megtalál, kabátunk alá is behatol. A járókelőket szinte megállásra kényszeríti, amint arcukba vágja a havat. Mi is megállunk egy pillanatra. Megvárjuk, amíg a mostoha szél rövid szünetet tart, majd tovább folytatjuk utunkat. Cipónk talpa alatt csikorog a fagyos hó, arcunkat pirosra csípi a hideg. Kemény tél van Nováky utcáin. Szaporán szedjük lábunkat, hogy minél előbb elérjük' az állomás épületét. Már előre érezzük a váróterem melegét, amely majd kellemesen áthatja meggémberedett testünket. Kellemes érzésünk azonban nem tart sokáig. Amint a váróterem ajtaja", kinyitottuk, hátborzongató látvány tárult szemünk elé. A teremben szinte kibírhatatlan a levegő. A hatalmas kályhát úgy látszik csak dísznek állították a sarokba. A Várakozók ugrálással kímélik meg lábukat a fagyástól. Egyesek káromkodással próbálnak enyhíteni helyzetükön. Az egyik kis diáklány, aki éppen egy keresztrejtvény felett gondolkodott, kénytelen volt abbahagyni. Elkeseredetten dörzsöli hidegtől pirosra csípett kezecskéjét. Miért olyan hanyag az állomás vezetősége? Hogy szabad ilyesminek előfordulni? Az utazóközönségnek már elfogyott a türelme. Kiváncsiak vagyunk, mikor fogják már végre fűteni a nováki várótermet? Novákyban még nem ért véget utazásunk. Legközelebbi megállónk Partizánske. — Ott, ahol naponta több száz munkás várakozik vonatra, majd ott megmelegszünk — reménykedtünk. Már messziről láthatók a szép gyárépületek. A vonat csikorogva áll meg az állomáson. Sokan, olyanok, akik délután dolgoznak, kiszállnak a meleg kocsikból, a teremben várakozók pedig felváltják helyüket. Egy-két perc és már a melegben leszünk Sajnos azonban melegről szó sem lehetett. A váróteremben ugyanolyan hidegtől gyötört arcokat pillantottunk * meg, mint Novákyban. Arra a kérdésünkre,hogy mikor fognak fűteni ebben a váróteremben, egy. szintén a hidegtől elkeseredett elvtárs adott néím felvilágosítást, amikor egy cédulára ezeket • írta" „Kedves utazóközönség1 Ebben e pajtában csak 1954 május elsejétől füte- nek”. „ Jól nézünk ki, ettől ugyan nem melegszünk fel! Másképpen van ez Lé* ván. A váróteremben úgyszólván kiskabát is elég lenne. „Hogy szó ne érje a ház elejét”, az elvtársak még a W. C. helyiségekben is fűtenek. Itt meg viszont hiba van a fűtés körül. A W. C.-ben kél nyitott kokszkályhát állítottak fel. Talán a fűtőanyag megtakarítása célgá*- ból tették ezt, vagypedig azért, hogy ne legyen használható a helyiség? Ez is magyarázatra vár. BÁN ZOLTÁN A nagysziabosi papírgyár CsISz-szervezetének életéből — Mit gyűléseztek annyit — kérdezte Jánost az anyja, mikor visszajött az utcáról. Reggeltől mást sem hallok, mint: CsISz-tagok gyertek, CsISz-tagok segítsetek és CsISz-tagok így, megy úgy... Jó, hogy hangszóró ven a faluban. — De mama — szakította félbe nagy lendülettel János — hiszen ma lesz a CsISz-szervezet évzáró közgyűlése. — Jól van no, hát csak menj, én nem tartalak vissza — felelte János édesanyja. Közeledett a délutáni négy óra. János, amint a kapun távozott, anyja hangját hallotta — Hol lesztek ma ? — Ott, ahol mindig, a kultúrházban — felelte s elindult lefelé a faluba. Amit az anyja mondott, hogy — bizony már ideje volna valami kultúrházat felépíteni, már nem hallotta. A CsISz utolsó vezetőségi gyűlésén elhatározták, hogy az évzáró közgyűlésen vitát rendeznek a nemzeti bizottságokról szóló új törvényjavaslatról. Tudták mindannyian, milyen fontos és nagyjelentőségű esemény ez, hogy kormányunk kiadta a nép közé az új törvényjavaslatot, hogy véleményt mondjanak róla. A gyűlésre meghívták a nemzeti bizottság képviselőit is. Mikor aztán az új törvényjavaslat megvitatására került sor, a CsISz-tagok bátran elmondták véleményüket. A vita a nemzeti bizottság eddigi munkájának kiértékelésével kezdődött. Bizony Plevníken sok minden megváltozott. Főleg a második világháború befejezése óta a község teljesen újjáépült. Üj házaik, hangszóró, a szövetkezet is megalakult a faluban ... De azért még sok minden hiányzik a községből. — Nincsen kultúrházunk — szólalt meg egy elégedetlen hang. — Hol jöjjünk ös. ze ? — Mi lesz a _ patakkal ? Meddig kell még szégyenkeznünk miatta — kérdezte egy másik. — Tudjuk mi azt, elvtársak. Tudja ezt a nemzeti bizottság is, de mindent mi sem tudtunk eddig felépíteni. Any- nyit azonban elárulunk nektek, hogy a kultúrház építését erre az évre terveztük. » Erre a kijelentésre a terem elcsendesedett. Egyesek arcán átsuhant egy-egy futó mosoly, biztosan már maguk előtt látták a szépen berendezett kultúrházat. Természetes, hogy megalakítják a különböző köröket is. Szép táncokat tanulnak be, esetleg színdarabokat, ezzel szórakoztatják majd a polgárokat. Bár már felépülne az a kultúrház. — Szabad javasolni, —* * nyújtotta fel kezét János, aki az első sorban ült és az egész vitát nagy érdeklődéssel hallgatta. — Tudjátok mit, fiúk — fordult kipirult erccail a többiek felé. — A nemzeti bizottság tagjainak bizonyára nagy V rveik vannak a falu átépítése, és a dolgozók életszínvonalának emelésére vonatkozólag. Mi pedig brigádmunkával, segítsük őket. — Mégiscsak ügyes és mindenre kész ez a mi fiatalságunk — mondotta elismeréssel a nemzeti bizottság egyik tagja, közben már jegyezte is: a CsISz- szervezet tagjai a nemzeti bizottságokról szóló új törvényjavaslat vitáján felajánlást tettek, hogy az épülő kultúrház építkezésén ledolgoznak 500 órát, a patak szabályozásánál 100 órát, a szövetkezeti istálló és a sertésólak építésénél 100 órát s ezenkívül a nyári munkáknál 100 brigádórát. A vita befejezéshez közeledett. A szervezet elnöke felállt. — A hangszó- rőedásokat polgáraink részére tovább fogjuk folytatni — mondotta. Erre készítsetek elő mindig új, érdekes dolgokat. Legközelebbi feladatunk, hogy polgáraink érdeklődését felkeltsük, hogy minél többen jelenjenek meg a nemzeti bizottságokról szóló új törvényjavaslat vitáján. A plevníki nemzeti bizottság örül a CsISz-tagok munkájának. Látni, hogy az elvtársek tisztában vannak a szervezet küldetésével s céljával. Segítenek előkészíteni a nép körében a beszélgetéseket és fellendítik az építést a községben, A nemzeti bizottság pedig mindent mígtesz, hogy a CsISz-tagok minél előbb megkapják az új kultúrházat. A komáromi hajógyár hírei az ói évben Az új év első munka felajánlása A komáromi hajógyár üzemi újságjában őrömmel olvashatjuk az újév első szocialista munkafelajánlását, amely így hangzik: „Alulírott Darabos Mihály, a melléküzem műszaki tisztviselője kötelezem magamat, hogy 1954. január elsejétől kezdődően a következő vállalásokat fogom teljesíteni: a) Átveszem a SDGP összes tervezett javításait, a generáljavítás kivételével. b) A gyártási alapokat 24 óra leforgása alatt kiadom. c) Naponta, reggelenként eljárok a munkahelyekre, ahol a mesterekkel együtt orvoslás >'éoett megbeszéljük a nehézségeket és hiányosságokat. d) Szabad időmben segítségére leszek munkatársaimnak, hogy a gyártási alapokat időben el tudják készíteni. e) Politikai felvilágosító munkával további dolgozókat bekapcsolok a szocialista munkaversenybe. Kötelezem magamat, hogy ezeket a felajánlásokat teljesítem és az új évben feladataimat időben és minőségi szempontból kifogástalanul fogom végezni. DARABOS MIHÁLY ★ r Újabb győze'met arattak az első szektor dolgozói Az új év első hónapjában az első szektor dolgozói is megmutatták, hogy a múlt évi jó hírnevet kiérdemelték. A 213-as munkarészleg, Svitana elv- társ vezetésével az új év első dekád- jában 107 százalékra teljesítette termelési feladatait. A munkarészleg tagjai közül eddig 26-a - tette’ munkafelajánlást. A szektor sikereinek elérésében nagy része van a többi munkarészlegnek is. Az egész szektor dolgozói január első dekádjában 104.3 százalékra végezték el feladatukat. Ezek az eredmények máris arra mutattak. hogv az első szektor dolgozói az új gazdasági évben, 1954-ben is megállják helyüket és megtartják eddig kivívott hírnevüket. ★ Több figye^et az újítási javaslatoknak Az anyagmegtakarítás fontosságát szem előtt tartva a 10. hajó építési vezetője, Hroncsik elvtárs 1953. október 26-án egy újítási javaslatot adott be. A technológiái osztály a beadott javaslatot azonban csak másfél hónap leforgása után vizsgába felül. Szükséges, hogy az üzem vezetősége nagyobb gondot fordítson a jó újítási javaslatok minél elObbi bevezetésére és alkalmazására. A nagysziabosi papírgyár CsISz-szer- vezetének tagjai a napokban bemutatták f-edislav Mtíacko, szolvák író „Hidak kelet felé” című négyfelvonásos I színművét. Ezzel megmutatták, hogy az üzemben dolgozó fiatalok tudnak eredményesen dolgozni. Szükséges azonban, hogy vezetőik szeretettel és nagyobb gonddal törődjenek a nevelés kérdéseivel. Mindazok a munkások, akik részt vettek a színműelőadáson, jói érezték magukat. A színmű sikeres előadását Polomsky elvtársnak is köszönhetik, aki a színmű betanulását kezdeményezte és vezette. Az üzem fiataljainak ez a lelkesedése a jövőben is bizonyára megnyilvánul* J\/l inden szovjetmunkás saját tal'1 pasztalatából ismeri a munka örömét, azt a boldogságot, amit akkor érzünk, ha legyőztünk valamilyen nehézséget, ha elértük célunkat. Az acélolvasztár számára azonban minden új' olvasztás — új feladatot, újabb örömöket, új boldogságot és a megelégedettség érzetének újabb átélését jelenti. • Évtizedeken keresztül dolgozhatsz a martinkemencék . mellett, kitűnő acélolvasztár hírében állhatsz, mégis minden egyes olvasztás előtt épp oly nyugtalan leszel, mint önálló munkád első napján. Ez az én kedvelt munkámnak, az acélolvasztár munkájának sajátossága. De különös büszkeség tölti el ám. az acélolvasztár szívét. Ha lépten-nyo- mon találkozik az acéllal, amit ő maga olvasztott a saját üzemében, műhelyében, a saját „kis kemencéjében’, ahogy a martinkemencéket hívjuk. Munkába megyek. A földalattival néhány perc alatt a Szmolenszki térről a Kurszki pályaudvarra érkezem Innét villamossal az első megálló — a „Sarló és Kalapács”. Már itt is vagyok a gyár kapujánál! Útközben azonban láttam acélomat a földalatti vasút állomásának oszlopaiban, a kényelmes vasúti kocsi sok-sok alkatrészében. — Kijöttem a földalatti pályaudvarról a térre. Gépkocsik suhannak el mellettem. .,Pobedák”. A kocsik nagyon sok alkatrésze fővárosunk acéljából készül Fejem felett remii őgépek szállnak — ez is a mi acélunk, fenn a magasban ... Az országban körülbelül hatszáz vállalat kap acélt és félgyártmányt az én üzememből, a „Sarló és Kalapácsból”. A gyár martinkemencéiben ködl moszkvai ma rtinkem en elk nil (V. JMkafLtw, « „fSar/ó és. fXa/a fiáét“ yyái Sefá/in-dífni acéla!naizfárfa rülbelül hetven fajtájú rhinőségi- és nemesacélt olvasztanak. Hogyne töltené el büszkeség az acélolvasztár szívét! A „Sarló és Kalapács” acélolvasz- sJ- tárjait, Nyikolaji* Csesznokovot, Anatolij Szubbotyint, engem és „bi- tyuskánkat”, a műhely főmesterét. Szemen V aszilyevics Csesznokovot, Sztálin-díjjal tüntették ki. Mi hárman fiatalok vagyunk. A főmester, ahogy az egy főmesterhez illik, sokat dolgozott, sok mindenfélét látott az életben és nagy tapasztalattal bíró ember. Mindnyájan kommunisták vagyunk, a nagy bolseviki párt, Lenin és Sztálin pártjának tagjai vagy jelöltjei. Ha visszatekintek aránylag rövid kohómunkási pályafutásomra, rajtunk négyünkön kívül sok kiváló elvtársat látok magam előtt, öregeket és fiatalokat. meglett embereket és jóformán még gyerekeket, akik mindnyájan hozzájárulnak ahhoz, hogy ilyen magas kitüntetésben részesültünk. ■* Itt van Filipp Ivanovics Szvesnyi- kov, akinek jótanácsai keltették fel bennünk azt a. gondolatot, hoqy harcoljunk a martinkemencék élettartamának meghosszabbításáért Kerülte tek bármilyen nehéz helyzetbe menjetek hozzá, 0 feltárja a balsikerek valódi okát úgy, ahogy azt egy olypi ember teheti, aki a lehető leqtökéb• tesebben ismeri munkáját Vagy itt van műhelyünk vezető te Alekszander Alekszejevics Lchegykov aki nemcsak számunkra, fiatalok szármára, minden kétséget tkizáró szaktekintély. A műhelyvezető szigorú, de őszinte és elvtársüag kedves. JTzemünket valamikor „Gúzson"’- • nak nevezték. Ez, a mai viszonyokhoz képest csak kis vállalat volt De forradalmi hagyományokat őrzőit Moszkvától elválasztani épp úgy nem lehet, mint például a Krásznája Presz- nyát a „Hármashalmi manufaktúrát’■ ... Ennek ellenére a „GuzsonbmC ugyanazok a törvények uralkodtak, mint Oroszország városainak többi ‘-~o- hóiizemében Itt is titokban tartott k az öreqebb mesterek ncélnlraszt i módszereiket itt is épp úgy, m:s1 másutt mén azt sem engedték meg n fiatal kohói, nmkásoknak. hogy heteI hintsenek a kemence torkába, nehogy a folyékony fém izzásáról megtanulják megismerni, hogy kész-e az öm- 1 eszí és vagy sem, mert így a mesterek- vetélytársaivá válhattak volna. Magától értetődik, ezekben az időkben semmiféle mester olyan tapasztalatokkal, mint amilyenekkel rendelkezik Filipp Ivanovics Szvesnyiko y, nem hozta volna nyilvánosságra az üzemi újságban tanácsait a fiatal acélolvasztárok számára. De hisz újság a gyárakban nem is volt! Semmiféle műhelyvezető olyan ismeretekkel mint Alekszandr Alekszejeincs Lebegykov. nem lehetett volna a munkások elválaszthatatlan társa. Hiszen akkoriban elgondolhaiatlan volt. hogy három ácélolvasztár a főmester vezetése mellett harcot indítson a kemencék, élettartamának meghosszabbításáén és hogy az egész kollektíva, ha tönk. ha szakad — támogassa kezdeményezésüket’ Kollektíva — hatalmas erő! Ez tette lehetővé számunkra hogy olyan eredményeket ériünk el a martinkemencék kihasználásának terén az egyik .idénytől" a másikig, raqvis az egyik főjavítástól a másikig, amilyenekre a kohászatban még nem volt példa. L bbe a kollektívába a magam J számára is- kissé váratlanul ke riiltem Tizenhét éves voltam. Épp, h'-gy befejeztem tanulmányaimat a renülőklubban. azzal büszkélkedtem- hoqy tudok repülőgépet vezetni arról álmodoztam, hogy a levegőben fogom megmutatni, ki vagyok. A hadsereg számára azonban még fiatal voltdm. Kegyetlen idő volt az... 1941 októbere. A hitleristák Moszkvához közeledtek. A város felett a légvédelem aerostatjai lebegtek. Gyakran szólaltak meg a szirénák, légi veszélyt jeleztek. Fiatal fiúk és lányok, teherautókon, az elővárosokba menő vonatokon, de gyalogszerrel is, Moszkva peremére igyekeztek, hogy futóárkokat ássanak a főváros körül és hogy erődítményeket építsenek. A rádióból gyakran hallottuk az induló szavait: Igyet vojna narodnája. szvjascsennaja vojna...” Pad, harcbahívó dal ez, engedelmeskedsz neki, akárcsak a harci parancsszónak. Moszkvai vagyok. — Szeretem fővárosunkat, szeretem, mint minden szovjetember, de talán még jobban, mint olyan ember, aki ebben a gyönyörű városban született. Természetes, hojjy én is, épp úgy mint mások, a város környékére igyekeztem, erődítményeket építeni. Körülbelül három hónapot töltöttem a védelmi határvonal építésén. 1941 decembere. Megsemmisítő csapást mértünk a gyilkosra. Hitler hordáit elkergettük Moszkva alól. Le lehet tenni a lapátokat é erőnket másra használni. Villamossal mentem vissza Moszkvába- Az utolsó megálló a főváros előtt a „Sarló és Kalapács” áílomá,sa volt. Sarló és Kalapács, ez a mi Szovjet államunk jelkéye. — „Sárló és Kalapács” — ez a moszkvai kohóüzem neve.” — „Sarló és Kalapá — ez acélt jelent harckocsik, töltények.,, repülőgépek számára. 1 .1 (Folytatás a 6. oldalon.) .' ’-i . . <i L--Í.I
