Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-06-19 / 48. szám

(S^)Loa

QMfi

5

meg hát

W ^

iy

)e

nt?

m.

:et

üiy3-e

ges

nyják,

;teni

Uene ben- sem? nem’ a nem választ

ira vitt.

■.=■■■■ ildetésem

elintézése után, Tietertem a járási könyvtárba. Anyagot szerettem volna gyűjteni egy riport megírásához. S gyűjtöttem is.

A könyvtár a városka főuteán. így külsőre olyan, mint ás kisvárosi épület. De be- dves, otthonos. Kis, kerek, ztalkák, diőberne könyv- ények, képek, különböző mű jelszavas plakátok dí- ;. A terem egyik részében tű asztal, rajta szebbnél j díszítéssel ellátott köny- ■'Ságok, képes folyóiratok, anyvek újak Még kevés ké- furtíulhe'.«k meg Az első intasra ez volt a benyom«- De egy fél óra muiva, már sz más.

i könyvtár vezetője, Kere- :ky Márton. Úgy huszonhá- n év körüli, értelmes, szőke i. Hosszasan elbeszélgettem le a könyvtár eredményeiről, ihézségeiről és más-más kérésekről. Tőle tudtam meg, hogy könyvtár csak március elsejé- 31 áll rendelkezésére a dolgo- óknak. Azelőtt nem volt itt íönyvtár. Vagy ha volt is, nem sokat törődtek vele. S annak ellenére, hogy a könyvtár csak márciusban létesült, mégis figyelemreméltó eredményeket ért el. S ez való igazság. Amit ezek a számok is bizonyítanak.

A könyvtárnak 166 tagja ven. Ebből 112 fiatal, 554 pedig idősebb dolgozó. Nem egy olyan tagja van a könyvtárnak, akik a 90 nap elett több mint 20 könyvet olvasott el. Szmelán Mária és Skodák Lujza, 22—22 könyvet olvastak el. Alig van a 166 tag közül olyan, aki legalább 5 könyvet ne olvasott volna el március óta.

erepcky elvtárs kérésemre pontos képet adott • arról, hogy márciusban és áprilisban hány könyvet kölcsönöztek ki, és olvastak el. És arról is, hogy hány olvasó látogatta a könyvtárt. Márciusban például 429 volt a kikölcsönzött könyvek száma. Ugyanebben a hónapban 797 látogatója volt a könyvtárnak. Ugyanis, a könyvtár délután háromtól este tízig nyitva van. így, több fiatal és idősebb dolgozó a korcsma helyett itt tölti szabad idejét, ahol nemcsak szórakozik, hanem tanul is.

A két hónap alatt összesen 850 könyvet kölcsönöztek ki. Ebből 304 ifjúsági könyvet.

A galántai könyvtár olvasói között legkedveltebbek Jókai, Mikszáth, Móricz, Szabó Pál, Veres Péter írásai. Ezen Írók

műveit szeretettel és megbecsü-» leesel olvassák. De mennyivel népszerűbbek lehetnének ezek az írók, he több könyv állna e könyvtár rendelkezésére. Mik- száthtól, Móricztól és Veres Pétertől alig van egy pár kötet a könyvtárban. Kevés a könyvtárban a magyarra fordított szovjet, cseh és szlovák írók művei is. És még kevesebb, illetve még bemutatóban sincs a Csehszlovákia' élő magyar írók és költők müveiből. Szinte fáj az embernek. ha végiglapozza a könyv- jegyzéket és egyedül Egri Viktor. államdíjas írónk egy müvét találja ott, az „Ártatlanok igaz- ságá"-t. Ebből is csak egy kötet van itten. És hol vannak a többi írónk és költőnk művei? Szabó Béla, Petrőczy Bálint, Dénes, Bábi és mások művei? A könyvtár vezetője nem is ismeri ezeknek a nevét. Csoda ez? Lehet, hogy egyesek számára igen. De az az egy biztos, hogy az ilyen állapot tűrhetetlen és valamilyen módon segíteni kell rajta. Én nemcsak a könyvtár vezetőjét vonnám felelősségre a fennálló hibákért. Ezekért felelős a Slo- venská kniha propegendaosztá- lya és a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadóvállalat is. Hogy név szerint ki, ezt nem tudom, talán ők majd igen.

Kérdem, mi fáradságába kerülne a magyar nönyvkiadóvállalat- nak, rövid recenziókat küldeni a megjelent és a jövőben megjelenő csehszlovákiai magyar írók műveiről a könyvtárnak?

a ezt megtenné a magyar könyvkiedóvállalat vezetősége, bizonyos vagyok benne, hogy könyveinknek nem kellene évekig a könyvesboltokban porosodni és sokkal nagyobb volna a népszerűsége is írásainknak. Vagy például, nem tudná a könyvkiadó megtalálni a módját, hogy minden egyes könyvtárba legalább egy könyvet küldhe.s- sen” Hisz ma már kevés olyan magyar község van, ahol ne volna könyvtár. S ha ezt megtenné e magyar könyvkiadó, ezzel nemcsak azt érné el, hogy írásaink népszerűbbek lennének, hanem olcsóbbak is, mert 1500 példányszám helyett 3000-et is kiadhatnának s ez lényegesen csökkentené könyveink árát. S én hiszem, hogy ez valamennyiünk érdeke. Tegyük hát akkor meg !

TÖRÖK ELEMÉR

A második tavasz

A mezők dolgozója leszek én is

„Darumadár útnak indul, búcsúzik j fészkétől...”, ezzel a dallal búcsúztak a szenei nyolcéves magyar középiskola növendékei az iskolától, tanulótársaiktól, tanítóiktól, mindenkitől. Ez a búcsűnap egyben örömnap is volt a hatvan diák s rámára, akik ma elhagyva az iskola kapuját, új életet kezdenek, amely valójában folytatása az iskolában elkezdett munkájuknak.

— Az iskolánk második otthonunk volt, ahol édes anyanyelvűnkön lanultuk meg a szépet, a jót, szeretni hazánkat és gazdagon termő földjét — mondotta Szitkó Ilona.

Ilona, ez a tizennégyéves, ep- rótermetű szőke lányka, most. amikor búcsút vesz az iskolájától, hatvan diáktársa nevében fogadja, hogy „rosszat rólunk sem ti, diáktársaink, sem ti, szeretett tanítóink ném fogtok hallani.” Ebben a pár őszinte, igaz szóban, minden benne ven.

Hatvan, tizennégy-tizenötéves fiatal fiú és lány. Majdnem mind parasztszülők gyermekei, a mezők, a rétek népének a fiai, akiket már a bölcsőjükben megtanítottak szeretni a földet. S ők szeretik is.

Amikor megkérdem Szitkó Ilonát, Klempa Rozáliát, Mészáros Sándort, Száléi Jánost és másokat, hogy miért választották

pályájuknak a mezőgazdaság, munkát, csak egyetlenegy válasz van, amivel válaszolhatnak, és válaszolnak is, „mert mi is a mezők fiai és munkásai akarunk

lenni.” Száléi Sándor egy kis szerénységgel hangjában a feltett kérdésemre, még ezeket mondja.

— Apám is paraszt volt, én is az akarok lenni. Már gyerekkorom óta szerettem ez eke szarvát fogni. S most, amikor tanítónktól hallottam, hogy miiy megtisztelő feladat mezőgazda- sági munkásnak lenni, még jobban megérlelődött bennem ez az elhatározás, hogy én is a mezők munkása legyek.

— És mit szeretsz a mezőgazdasági munkák közül a legjobban?

— Ezen még nem sokat gondolkodtam — feleli némi hallgatás után. — De talán úgy érzem, hogy mindent.

— Engem a növénytermelés érdekel a legjobban — mondja Szitkó Ilona. — Szeretek a sarjadó zöld növény kék között dolgozni. A búzával és a tengerivel kísérletet is végeztem, hogy mennyire bírják a száraz, páramentes éghajlatot.

— No és sikerült-e a kísérleted ?

— Erre jelenleg még pontos választ nem tudok adni. De he hazamegyek a szövetkezetünkbe dolgozni, ott majd tovább folytatom kísérleteimet. Remélem, hogy majd eredményt is érek el.

Mészáros Sanyi traktoros szeretne lenni.

— Apám is az, a balogfelvei szövetkezetben — mondja egy kis büszkeséggel a hangjában. — És az, hogy traktoros leszek, nem jelenti azt, hogy más mezőgazdasági munkát majd nem végezhetek. No meg azért a jó traktorosokra is szüksége van « szövetkezetnek. Én meg jó traktoros akarok lenni.

— A jó traktoros második ag- ronómusa a földnek — vág a szavába Szalai János. — Ezt az egyik tanítómtól hallottam.

Közben Margitfalvai elvtárs, az iskola igazgatója is csatlakozott ahhoz a kis csoporthoz, a- mellyel oly kedvesen és hosz- szan elbeszélgettünk a földről, a perasztmunka szépségéről. Az igazgató elvtárstól tudtam meg, hogy a nyolcadikos tanulók huszonöt százaléka jelentkezett a mezőgazdaságba.

— S azok, akik jelentkeztek, biztos vagyok benne, hogy jó gazdasági szakmunkások lesznek és mind szeretik a földet — jegyzi meg az igazgató elvtárs.

— Azt, hogy szeretik a földet, és hogy- tetszik nekik a mező- gazdasági munka, én tudom a legjobban — mondja az egyik tanító. — Ugyanis az iskolánkban én tanítom a természetrajzot. S mondhatom, hogy a tanulók többsége szereti a természettudományt. Minden érdekelte őket, ami a természettudománnyal, 6 főleg a mezőgazdasággal kapcsolatos.

— Erről én is meggyőződtem — felelem neki. Én is bízom abban, hogy ezek a fiúk és lányok, akik ma még diákok, kint a földeken, fengernyiszéles szö- vetkezeiemk mezején is méltón megállják a helyüket.

NEGYVENKILENC ÁPRILISÁBAN a vidéke',> már teljes erejében mutatkozott a tavasz. A hóle-pel utolsó foszlánya is eltűnt a mezőről, és a késő őszi szántások éles barázdái lassan- kint laposra morzsolódtak.

A nap levetette sárgáspiros téli arculatát és szinte veszedelmesen forrón kezdett sütni. A földből nyers, átható korhadásszag párolgóit, Ás a mesgyéken végigvonuló hosszú gyalogutak mentén a tavalyi lerogyott dudva között sárgáshegy ű új fűszálak tünedeztek fel Úgy tetszett, hogy a Rudnyák magasabb, mint máskor, azonban soká lesz még, mire lombjahullott fáinak barnasága friss, üde zöldre változik.

Az új körzeti titkár érkezett Koleszovba. Piros motorkerékpáron futott be és megállt Csérülik háza előtt. A fék fölnyikordult, a motor rövid berregés után szisszent egyet és leállt. Az utas zsibbadt lábaira ereszkedett, maid az egyik lábát,.akárcsak valami fadarabot, áttette a gépen amtásik mellé.

A gépet az fut szélére állította. Föloldotta a

so ff őrsapka szíját és lehúzta a fejéről. Rövid börzekéjét is széjjelgombolta. Szabadon lengő sarkai egy éppen fölrepülni készülő cserebogár fedélszárnyaira emlékeztettek.

Komora Vojta kiszaladt a házból Meglepett arcán nyílt kifejezés ült, mint az olyan embereknél, akik nagy lelki feszültségen mennek át. Az elmúlt. négy év alatt úgyszólván semmit sem változott. A szemében ugyan az élénk tekintet, és az álla éppen olyan gömbölyded, mint volt. Csupán sötét fürtjeiben feltűnt két- három ezüstös szál.

Ránézett a motorkerékpárral érkezett férfire, és hirtelen meglepetve vontu össze ábrázatát. Bezárt ajka lassan mosolyra nyílt, és egész arca főiragyogott. Apró, magánosán álló fogai elővillantak szájüregiből.

„Homo!” kiáltott föl Vojta.

„Vojta!” szólalt meg Mazávs Honzo, mert ő volt az, aki az új körzeti titkár szerepében idejött.

Honzo arcán az elmúlt négy esztendő sokkal jelentősebb nyomokat hagyott.. Szája két oldalára egy-egy mély barázda vésődött és az Öntővé fölé is jutott néhány ráncocska, mintha csak valami fagallye1- rajzolódtak volna oda. Az egész arca határozott kifejezést kapott. Sötétkék szeme is magabiztosan és öntudatosan nézett, a Honzóra mindig jellemző félszegség zavaró árnyalata nélkül.

Fogták egymás kezét és nyájasan néztek egymás arcába.

„Talán csak nem te vagy az új körzeti titkárunk?”

„De igen”, bólintott Honzo. ,.A párt kivett a bányából... egy hónapig iskolán voltam és most itt vagyok.”

„Nagyon helyes.. az elődöd, nem sokai ért ... olyan volt a beszéde is . . csak kelepelt, kelepeit, de nem csinált semmit ■. ”

„A falu olyan, mint a hangpáholy nyüzsög, mozog benne minden”, mondta Honzo és Vojta barna arcát vizsgálva, más Lányba terelte -a beszédet. „Hát te? Olyan vagy. mint ezelőtt .. valaki leszedi váltadról1 a gondokat... alkalmasint Marka ugye?”

„Gyere... gyere, nézz meg bennünket"’ húzta Vojta Honzót karjánál fogva a házba. Honzo kicsit késlekedett, veregette le magáról a megülepedett port.

„Reggel óta még ki sem fújhattam magam rendesen”, beszélt Vojta útközben, „ma nem is mentem munkába ... biztos kérdezgetik egymástól a fiúk a brigádközpontban, hogy mi történt velem.”

VOJTA MÁR HARMADIK ÉVE volt az állami gépállomás alkalmazásában mint első traktorista. Először a központban. Zápichban dolgozott. most azonban egy kisebb brigádközpontot vezetett a szomszédos Podolában. Marka kis gazdaságával a két asszony is mebírkózott, Marka és Komora anyó. Természetesen, ha a szükség úgy hozta, Vojta és az apja is segítettek. ,

A Komora család már negyvenöt óta Markánál lakott. Meztelc földbirtokos annakidején váratlanul hazatért a fogházból. A bíróság bizonyítékok hiányában felmentette és vagyonát föloldotta a nemzeti gondnokság alól. A kóle- szoviak nem tudták megérteni ezt a.z ítéletet, és Krám, a nemzeti bizottság elnöke ugyancsak járta a különböző bírósági fórumokat, végül még a prágai igazságügyi minisztériumba is elment, de nem ért el semmit. A legtöbb esetben vállvonogatást kapott feleletül.

Meztek még jóformán haza sem ért, mint valami bősz fúria, végigszáguldott az udvaron, és a szeme ide-oda járt, mint az éhes görényé. Okot keresett az ordítozásra. Hamar talált is. Hogy úgymond, már le kellett volna dobni a lovak téli patkóját, mert megsántulnak. Komora először védekezni akart, de aztán hamar belátta, hogy egyáltalán nem a lovak patkójáról van itt szó, és mindjárt másnap elköltözött a birtokról.

Fertőtlenítőszer átható bűzével vegyes újszülött csecsemőszag ütött Honzó orrába. Kitalálta, hogy Vojtáékhoz kis jövevény érkezett Komora anyó fölkelt az asztaltól és elébement a vendégeknek. Honza elmormőlta a köszöntést és zavartan nézett poros cipőjére.

„Gyerek, de rég nem láttalak i.. mit csinálsz, mondd?”

* Részlet Bohumil Ríha „Két tavasz” círníí nagysikerű regénvébül, amely a közeljövőben elenik meg magyarul a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadónál, Bratislavában.

„Vájtam a* földet... hiszen tudja,” morgott Honzó.

„Most ő a mi körzeti titkárunk”, mondta mosolyogva Vojta.

„No, nézzük csak... jól megy most a so. runk, mi?... és család, van?”

, „Nincs”, intett tagadólag a fejével Honzo. Az állától a száján, szemén át a homlokáig futott a pír és ott mint a legmegfelelőbb helyen, megállapodott.

„Hiszen majd kerítesz te magadnak... vagy pedig gyűlölöd a nőket?” Honzo hirtelen pis- í jam kezae.tt és elfordította az arcát. Száj. szög. ■ ;cl észrevehetően rángatóztak.

„Mama mutasd meg neki...” mondta Vojta é szemm el az ágy felé intett. Az volt a célja, h-gy mis vágányrá terelje a társalgást. Látta, hogy- Honzót feszélyezi a beszédtárgy.

„G: ERE, NEM SZABAD ZAJT ÜTNÜNK”,

fordult meg Komoráné és a szoba sarkában álló ágyhoz vezette Honzót. Fölemelt egy vékony leplet az ágvíejről, mely mint valami finom pókháló takarta el két alvó ember arcát. Markáét cs az újszülött csecsemőét Honzo tekintetével végigszaladt Marka sápadt ábrázatán és az újszülött ráncos arcocskáján. Marka szeme alatt mélv árnyék húzódott, és nyugalom honolt. az alvó arcon.

„Ma reggel jöttek a fájdalmai”, suttogta Komoráné, „volt nagy lótás-futás!” Végtelen gyöngédséggel nézte a csecsemőt.

„Kis Komora...” súgta Honzo.

„Ugye", vonta fel a szemöldökét Komoráné, „a mi fajtánk, és Vojta nem akarja nekem elhinni. Emlékszem a dédapjára, uz is épp így ráncolta a homlokát!" Komoráné újból letakarta a két fiatal arcot.

„Sokáig nem volt semmi”, folytatta Komoráné. „és egyszerre csak itt a kicsike!”

„No hiszen a Cserniéknél soha nem volt hiány gyerekekben”,. nevette el magát Honzo.

„ó, tele van velük a ház. .. Ancsa szövőgyárban dolgozik és úgy van, hogy ősszel fém- hezmegy. Pepik Vojtával traktort vezet.. de nem fogy nálunk a gyerek, van belőlük elég, mint körte a fa alatt, ha megrázzák.. Túkocs- ka eleven, mint a kiscsikó, ő az én lányom Sztánya Markára hasonlít, nyúlik, mint a fenyő és berzenkedik, akor a pulykakakas . .. Tono jól tanul, és ég rajta a ruha. nem győzöm foltozni, de ő csak hozzám sompolyog, ölembe teszi a nadrágot, befűzi a cérnát — én már nem látom jól. a tű fokát — és azt mondja: „A ~'za- kadás mellett még tart!” ... Karlicska olykor elsírja magát, hogy csak úgy reszketnek a hajfürtök a homlokán, és azt mondja: „olyan szomorú vagyok!”... Ez az a tizennégyéves kor...”

„Mama, mi kőnegyünk", szakította félbe anyja elbeszélését Vojta és közben arra gondolt, hogy négy évvel ezelőtt mennyire félt Komoráné a Cserni gyerekektől, és mennyire tele van velük most a szive.

„Vojta". szólalt meg Honzo rövid hallgatás után az eresz alatt, „tudod, mért fogadtam rí. ezt a helyet? Nagy dolog van készülőben! Megindul a falu, szövetkezetesítése!”

.,Hiszen már eleget topogtunk egyhelyben ;.. olyan alattunk a föld. mint a szérű”, mondta Vojta és megszorította Honzo könyökét, „beszélj, hát!”

„Megjelenik az egységes földművesszövetkezetekről szóló törvény. .. már tárgyalják a nemzetgyűlésben... és ez lesz az az alap, amelyre az új falu fölépül!"

„Az áldóját!” mondta Vojta. „Csak úgy szakadnak rám ma az események!” Elhárította 1 miokából a haját és kezét mélyen a zsebébe nyomta. Elemében volt. Újszülött fia és Honzo látogatása ugyancsak fölvillanyozták.

„Minden eddigi földművesszövetkezet egységessé válik... és csak egy lesz. Az az új”, magyarázott Honzo, aztán megállt és Vojtához hajolva izgatott hangon folytatta: „Vojta, képes vagy ellátni a végére? Mikor a határban nem lesznek barázdák, a tehenek pedig a szövetkezeti istállókban .. . már nem gazduram és cseléd, hanem egyik olyan szövetkezeti tag, mint a másik,.. ebben akarok segíteni, ezért jöttem vissza a faluba!”

VOJTA ÚGY LÁTTA, hogy Honzo szemét könnyek fátyolozzák. Bizonyára valahonnan igen mélyről, érzelmei legmélyebb forrásából fakadtak fel. Semmit nem felejtett el a múltból, gondolta Vojta és alig bírván elnyomni túláradó örömét, megszólalt: „Igazad van, Honzo ... én jól tudom .. . teljesen átformáljuk a falusi embert. .. kiemeljük az állati robotból, évezredes elnyomatásából és megmutatjuk neki, milyen a szabad élet!”

„Nehéz munka lesz”, mondta Honzo, „de az ember enged a jobb sorsnak, nézz rám!” húzta ki magát valamelyest, és szeme ráncai össze- vonódtak.

„Hm, te! Téged a Rudnyákon formáltak át! Azelőtt olyan voltál, mint valami százesztendős gőcsös fatönk, most pedig magasfeszültségű áram kering benned!”

„A Rudnyákon?” mosolygott Honzo. félig lehunyt szemmel nézett Vojtára és csavargatta a fejét. „Tévedés... a puszta csákány nem neveli

át az embert... a párt mozdított rajtam

........

most már a szemébe tudok nézni a világnak!”

„Tehát te számítasz rá, hogy lesz szövetkezet Koleszovban?”

„igen. És pedig hamarosan megalakítjuk 1 Még mielőtt a gazdák fölfejlődnének ellene!’’

Fordította; HUBIK ISTVÁN

V