Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-06-16 / 47. szám

8 1954. ttníue 16.-------------------------------ül IFfÜSAC-------------------------------­fi Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusa Viliam Siroky elvtárs beszámolója a CsKP X. kongresszusának nütt véget kell vetnünk a fogyatékosságok, kai szemben megnyilvánuló engedékenység­nek. Ahhoz tehát, hogy biztosítsuk szocialista országépítésünk további sikeres fejlődését, elsősorban latba kell vetnünk pártunk egész hatalmas mozgósító erejét. A párt a szocia­lista országépítés lelke és szervezője. Első­sorban tőle, az ö munkájától függ, vájjon legyözzük-e és hogyan küszöböljük ki az egyes szakaszokon tapasztalható fogyatékos­ságokat. Pártunk feladata biztosítani, hogy népi de. mokratikus államunk egyre sikeresebben tel­jesítse gazdasági-szervező és kulturális ne­velő funkcióját. A pártnak naponta kell gon­doskodnia azoknak a kommunistáknak a szakmai és politikai fejlődéséről, akikre fon­tos feladatokat bíztak az állami és gazdasá­gi apparátusban, fejlett felelősségtudatra kell nevelnie őket a rájuk bízott munkáért, igé. nyességre magukkal és másokkal szemben. A kommunistáktól meg kell követelni, hogy hathatós intézkedéseket foganatosítsanak a bürokratikus irodai munkamódszerek ellen és rendszeresen ellenőrizni kell, hogyan telje, sitik a tójuk bízott feladatokat. A párt a kommunistákat arra vezeti, hogy minden sza­kaszon szívósan harcoljanak a műszaki, tu­dományos, haladásért, ami a termelőerők gya­rapodásának egyik alapvető feltétele. A párt a dolgozók széles tömegeit öntudatos vi­szonyra neveli a munkához és a szocialista tulajdonhoz. A párt a szocialista országépítést azzal biztosítja, hogy mozgósítja és megszervezi a tömegek kezdeményezését. Még nagyobb mértékben, mint eddig, kell a munkások, sző. vetkezeti tagok, kis. és középparasztok, műszaki dolgozók, a dolgozó értelmiség min­den tagja alkotó segítségére és támogatására támaszkodnunk. Az eredményes nemzeti bízott sági választások, a X. kongresszus tisztele­tére tett számos szocialista kötelezettségvál­lalás, a nagyszerű eredmények, amelyekkel az üzemekben, a szántóföldeken, a kutatóin, tézetekben üdvözölték a dolgozók kongresz- szusunkat, meggyőző bizonyítékai annak, hogy pártunk a dolgozó nép legszélesebb ré­tegeinek bizalmát élvezi. Dolgozó népünk jól tudja, hogy minden gazdagság, minden kincs, amelyet mun­kájával teremt, az ő javát szolgálja és ezért tevékenyen segíteni akar gaz­dasági és kulturális országépítésünk fel­adatainak megoldásában. Ezért fejleszti ki egyre nagyobb mértékben alkotó kezdemé­nyezését. Ez a kezdeményezés a munkater­melékenység emelésének, az ipari és mezögaz. dasági termelés további fejlesztésének kime­ríthetetlen forrása. A párt előtt az a feladat áll, hogy főleg a forradalmi szakszervezeti mozgalom révén messzebbmenöen és meré­szebben fejlessze ki a szocialista munkaver­senyt, megszüntesse formális jellegét és azok­ra a fő feladatokra irányítsa, amelyeket kon­gresszusunkon kitűzünk. Sok vezető dolgo­zónk hibája, hogy a napi problémák megol­dásában, konkrét munkájában nem veszi te­kintetbe, nem kelti fel a dolgozók támogatá­sát és kezdeményezését. Ezért gyakran ta­nácstalanul áll a nehézségekkel és fogyaté­kosságokkal szemben. A dolgozóknak világo­san meg kell magyarázni, mi a párt és a kormány intézkedéseinek értelme. Nyíltan kell előttük beszélnünk a nehézségekről, ame­lyekkel munkánk során találkozunk és ha így teszünk, akkor a legnehezebb problémákat is megoldjuk. Merészen kelj kifejleszteni a szocialista munkaversenyt a mezőgazdasági termelés fellendítése érdekében, a kitűzött feladatok teljesítésébe be kell vonni a szövetkezeti ta­goknak, a kis- és középparasztoknak, a gép­állomások és az állami gazdaságok dolgozói­nak, a mezőgazdasági szervek dolgozóinak legszélesebb tömegeit. A párttól, mindnyájunktól függ, hogy si­keresen megoldjuk a feladatokat. Nem elég egyetérteni a kongresszus és más pártszer­vek határozataival. A kommunistákat asze­rint ítéljük meg, hogyan váltják valóra a párt határozatait és irányelveit, hogyan har­colnak a nehézségek és akadályok ellen, ho­gyan győzik le ezeket az akadályokat. Büszke öntudattal tölt el bennünket a>z a tény, hogy olyan feladatokat tüzünk ki, ame­lyek a dolgozók anyagi és kulturális szín­vonala emelkedésének, államunk ereje és szilárdsága gyarapodásának további távlatait nyitják meg előttünk. A szocializmus építésében történelmi je- lentöségü óriási sikereket értünk el. E sike­rek alkotója hős dolgozó népünk, amely a párt vezetésével megmutatta, hogy hazánk soha nem látott gazdasági és kulturális felvi. rágzását tudja biztosítani. Űj távlatok nyílnak meg előttünk, további szüntelen előrehaladásunknak, a nép gazdasá­gi és kultui’ális színvonala emelésének, népi demokratikus államunk ereje és hatalma gya­rapításának fényes távlatai. Ezért rendíthetetlen biztonsággal haladunk tovább előre, drága kommunista pártunk ve­zetésével, a szocializmus további győzelmei felé. Éljen hős dolgozó népünk, virágzó népi demokratikus hazánk teremtöje és építője! Éljen a munkásosztály megbonthatatlan szövetsége a parasztsággal és a dolgozó ér­telmiséggel! Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja! Éljen nemzeteinknek és a Szovjetunió né. peinek örök testvéri barátsága! M. Vecker elvtárs a CsISz KB első titkárának vitafelszólalása A Központi Bizottság jelentése meggyőző ké­pet ad a CsKP népünk ayagi és kulturális szín­vonala szüntelen emeléséért, e szocializmus fel­építéséért folytatott eredményes harcáról. A párt politikájának eredményeit szemlélte­tően mutatja országunkban a fiatal nemzedék élete. Az ifjúság előtt szélesre tárták a műve­lődés, a tudomány és a kultúra kapuit, minden szempontból gondoskodnak szakmai kiképzéséről. A fiatal embereknek minden lehetőségük meg­van ahhoz, hogy nagyfokú szakképzettségre te­gyenek szert és megbecsült dolgozókká válja­nak. Nem várja őket, mint a kapitalista államok­ban, a munkanélküliség. Ifjúságunk előtt megnyí­lik az alkotó munka örömteljes távlata és ez a munka merészséget, lelkesedést és tudást köve­tel tőlünk. Ezerszámra szolgálják a kulturális intézmények ifjúságunkat. A fiatal embereknek minden lehetőségük megvan ahhoz, hogy részt- vegyenek országunk politikai életében. Csehszlo­vákia Kommunista Pártja nagy bizalmat helyez ifjúságunkba és az ifjúság egységes szervezeté­be, a CsISz-be és rendszeres támogatással gon­doskodik a felmerülő fogyatékosságok kiküszö­böléséről. A Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetségre fontos feladatot bíztak: legyen a párt első segítőtársa az ifjú nemzedék szöcialista nevelésében, töre­kedjék arra, hogy az erkölcsi és eszmei neve­lése révén, a szocializmus építésében való köz­vetlen részvétellel új tagjainak százezreit a szo­cializmus derék építőivé nevelje és felgyújtsa az ifjú nemzedékben a hazafias építő lelkesedés lángját. A CsISz csak akkor teljesítheti ezt a felada­tot, ha következetesen valóra váltja a párt Köz­ponti Bizottságának u CsISz helyzetéről, mun­kájáról és feladatairól hozott határozatában fog­lalt irányelveket. A párt Központi Bizottsága e határozatában a múlt év őszén hozzájárult azoknak a fogyatékosságoknak a feltárásához amelyek akadályozták az ifjúsági szövetséget feladatának sikeres teljesítésében. Megállapíthat­juk, hogy a határozat meghozatala óta megélén­kült a CsISz tevékenysége, a: ' egyrészt a szö­vetség szervezeteinek megszilárdulásában, más­részt pedig az ifjúság többi részére gyakorolt befolyásának megnövekedésében nyilvánul meg Ezt az a tény is bizonyítja, hogy múlt év ok­tóberétől mostanáig szövetségünkbe több mint 250 ezer űj tag lépett be és az üzemekben, va­lamint a falvakon ezernél több új ifjúsági cso­port alakult. Az ifjúsági mozgalom felélénkülé­sével párhuzamosan fiatalé« tünk tevékenyebben bekapcsolódik a termelésbe, a szocialista mun­kaverseny fellendítésébe, amint azt a X. párt- kongresszust köszöntő verseny, valamint a CsISz-tagok ás más iatalok számos kezdemé­nyező vállalása bizonyítja. Az ifjúsági szövetségben egyre inkább kiala­kulnak a fiatalságot vonzó, megnyerő munka­formák. a kulturális tömegmunka, a sport, ki­rándulások és turisztika, amelyek ez ifjúság to­vábbi tömegeit tömörítik szövetségünk köré. A szövetség mindezek ellenére még távolról sem érvényesíti befolyását egész ifjúságunkra. Még mindig vannak olyan fiatalok, akik passzív ál­láspontot foglalnak el a munka és a tanulás kérdéseivel szemben, közömbösen viselkednek a szocialista építés problémáival szemben, behó­dolnak az idegen nézeteknek és ideológiáknak, helytelen életmódot követnek. Elégtelen a CsISz munkája a munkásifjúság körében, különösen a nagy üzemekben. Az e té­ren elért javulás távolról sem fele! meg azoknak a feladatoknak, amelyeket a nagy ifjúsági köz­pontokban kellene megold-niok szervezeteink­nek. A CsISz tevékenységét különösen a paresztif- júság soraiban végezendő munkára kell irányí­tani. Fokozni kell, célszerűbben kell irányítani az ifjúság eszmei nevelését és politikai oktatá­sát, amely nagyon is megérzi a jő propagandis­ták hiányát és azt a körülményt, hogy e nevelő- munka jelentőségét sok funkcionárius lebecsüli A pionirszervezetek jelenleg félmilliónyi pionírr számlálnak, ezek a lelkes, fiatal fiúk és leányok az ifjúsági szövetség derekas tartalékát alkot­ják. Gottwald elvtárs arra ösztönzött bennün­ket: „Tartsátok mindig szém előtt, hogy a pio­nírokban közvetlen utódaitokat nevelitek fel. Amilyen ma a pionírmozgalom, oiyen lesz a jö­vőben az Ifjúsági Szövetség”. Be kell ismernünk, hogy a CsISz sok funkcionáriusa és szerve szem elől téveszti ezt az irányelvet. A pionírszerveze­tek tevékenységében komoly fogyatékosságok tapasztalhatók, elsősorban a munka formáiban, amelyek gyakran nem felelnek meg a gyerme­kek gondolkodásának, ami csökkenti a pionír­szervezet vonzóerejét és az iskolának nyújtott segítséget. Nem tűrhetjük tovább, hogy az if­júsági szövetség szervei, vagy más intézmények lebecsüljék a pionirokkal végzett munkát. Min­den felelős intézménynek és elsősorban az ifjú­sági szövetségnek e legnagyobb gondot kell for­dítani a pionírszervezetek munkájára és fejlesz­tésére. Az említett fogyatékosságok fő oka az, hogy még mindig nem kielégítő szövetségünknek és azoknak a kommunistáknak a munkája, akiket az ifjúság között végezendő feladatokkal bízta!; meg. Hozzájárulnak ehhez a központi, kerületi és járási szervek bürokratikus munkamódszerek amelyeket az alsóbbfokú szervekben dolgozó funkcionáriusoknak nyújtandó konkrét segítség rovására burjánoztak el. Pedig az alapszerveze­tekben működő igen fiatal és tapasztalatlen ká­dereknek nagy szükségük volna erre a támoga­tásra. Állandó, jelenleg pedig rendkívül sürgős fela­datunknak kell tekinteni, hogy a szövetség' szervek megjavítsák az ifjúsági aktíva nevelé­sét és gondosan együttműködjenek vele. Csak e feladat teljesítése biztosíthatja a CsISz mun­kájának megjavítását az ifjúság körében. A fiatalság szocialista nevelése és átnevelése nagy dolog, benne több társadalmi tömegszerve­zet és intézmény vesz részt, melyeknek kölcsö­nösen egvüttműködniök egymást támogatniok kell. Ezzel kapcsolatban meg kell állapítanunk. hogy a Központi Pártbizottságnak az ifjúság munkájáról hozott határozata, mely konkrét feladatokkal bízta meg a más tömegszerveze­tekben és intézményekben működő kommunistá­kat is, éppen ezeknél nem talál mindig teljes megértésre. Noha megjavult, legalább is köz­ponti és kerületi méretekben e szervezetek együttműködése és az ifjúsági szövetségnek nyújtott segítsége, azt nem mindig állíthatjuk, a járási és helyi szervekről. így például még mindig nem kielégítő az önkéntes sportszerve­zetek, a Szokol, a Hadsereggel Együttműködő Szövetség és a CsISz együttműködése, amelynek azt a célt kellene követnie, hogy gyarapítsa és elmélyítse az ifjúság érdeklődését ;• sport, a testnevelés és a honvédelmi nevelés iránt. A testnevelés fejlődését gátló fogyatékosságo­kat spartekiádok előkészületeivel kapcsolatban együttesen le kell küzdeni. Az ifjúság életében, az ifjúság nevelésében fontos szerepet játszik a kultúra és a művészet. Különböző kulturális szervek és intézmények gyakran nem végeznek elegendő munkát e téren az ifjúság nevelésében. Az ifjúsági szervezetek mindezideig kevéssé használják ki ezeket ez in­tézményeket és kevés kezdeményezésről tesznek tanúságot annak érdekében, hogy elmélyítsék ezeknek a szerveknek munkáját. Helyenként nem harcolnak az ifjúság elhanyagolt követeléseinek érvényesítéséért. Művész-szövetségeink részéről, amelyek rendkívül elősegíthetik az ifjúság ne­velését. több megértésre és támogatásra ven szükségünk. Figyelmet érdemel a könyvkiadás megjavítása is, különösen a hazai gyermekiroda­lom tekintetében, amely művészi értékét és elő­állításának minőségét tekintve még távolról sem elégíthet ki bennünket. Ugyancsak nagyobb se­gítséget várunk el a filmgyártástól is, amely az ifjúság számára megfelelő művekre sokkal na­gyobb figyelmet fordíthatna, a rádió pedig meg­javíthatná az ifjúsági műsorok színvonalát. Ami az ifjúság nevelését illeti, az iskolákban és az állami munkaerőtartalék intézeteiben a művelődés egyre fokozodó jelentőségére való tekintettel úgy véljük, hogy sokkal erélyeseb­ben kellene megoldani a helyes oktatás kérdé­sét. Rendet kellene teremtenünk a tantervekben, az általános iskolákban meg kellene javítani az anyanyelv és a matematika, a főiskolákon pedig társadalomtudományok tanítását. Meg kell javí­tani továbbá az új tanítók nevelését és nagvobb gondot kell fordítani tankönyvek kiadására, mert hiányuk nagy nehézségeket okoz a diákoknak, különösen a távtanulőknek. Az ifjúsági szövetség eredményes munkája elsősorban a szervezetünkben dolgozó kommu­nisták tevékenységétől és attól függ, hogy mun­kájukat a pártszervezetek naponként irányítsák. A párt központi bizottsága mindennapi gondot fordít az ifjúság nev< lésének kérdéseire. Segít­ségével sikerül a CsISz-nek a nehézségeket le- küzdenie. A párt határozata minden pártszerv köteles­ségévé tette, hogy megjavíts a CsISz irányítá­sát az ifjúsági szövetségben dolgozó kommunis­ták révén és hogy rendszeresen foglalkozzék az ifjúság nevelésének, a CsISz munkájának kérdé­seivel. Noha ezen a téren a kerületi és járási bizottságok munkájában jelentős javulás tapasz­talható, a párt alapszervezetei még mindig nem fordítanak elég gondot a CsISz kommunista funkcionáriusainak tevékenységére. A párt alap- szervezetei nem vitatják meg rendszeresen a kommunisták munkáját a CsISz keretében. Ez » helytelen gyakorlat gyöngíti a CsISz szerepét, valamint a szervezetben dolgozó kommunisták felelősségét. Nem elszigetelt jelenség az, hogy a járási pártbizottság nem érvényesíti kielégí­tően a párt vezető szerepét a CsISz-ben és ahe­lyett, hogy a CsISz kommunista tagjait az ifjú­ság körében elvégzendő feladatokkal bízná meg. arra használja fel őket — elsősorban az ifjúsági szövetség vezető dolgozóit például a járási bi­zottság titkárait, — hogy mindenféle más fela­datokat ró reájuk, amelyek elterelik figyelmüket az ifjúság soraiban végzendő tulajdonképpeni munkákról. Egyes pártszervezetek nem bízzák meg a kommunistákat a CsISz-szervezeteiben végzendő munkával. Szükség volna arra is, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a CsISz bevált tagjainak és funkcionáriusának felvételére a párt tagje­löltjei közül. Ifjúságunk hálás a pártnak azért a nagy gon­dosságért. figyelemért és bizalomért, amellyel nap, mint nap megajándékozza. Helyesléssel és lelkesedéssel fogadja a feladatokat, amelyeket a CsKP X. kongresszusa tűz ki és naponta arra törekszik majd, hogy a feladatokat valóra vált­sa. A párt mezőgazdasággal kapcsolatos irányel­veinek közzététele eleven visszhangra talált az ifjúság körében. Ezerszámra jelentkeznek mező­gazdasági munkára a fiúk és lányok, pionírok és CsISz-tagok. Kife„< elszánt akaratukat, hogy elsajátítják a mezőgazdasági tudományt, a mezőgazdaság új technikáját és a magas ter­méshozamok mesterei lesznek. Az ifjúsági szö­vetség minden erejét megfeszíti annak biztosí­tására. hogy fiatalságunk ez élén haladjon annak a harcnak, amelyet egész népünk folytat mező- gazdaságunk színvonalának emeléséért, a mező- gazdasági termelés növeléséért, a szövetkezeti gazdálkodás fejlesztéséért es a gépesítés széle­sebb alkalmazásáért. Az ifjúsági szövetség megtesz mindent, hogy országunk ifjú nemzedéke valóra váltsa a X. kongresszus irányelveit. Megtesz mindent, hogy megjavítsa az ifjúság körében végzett nevelő munkát, hogy a fiatalság >t a haza, a kommu­nista párt, a Szovjetunió iránti szeretet, az egész világ nemzeteivel való barátság szellemében ne­velje, hogy soraiban egészséges ifjúság nőjjön fel, «mely elszántan állítja minden erejét a párt és a nép ügyének, hazánk építésének és megvé­désének, a béke és a nemzetek közötti barátság megszilárdításának szolgálatába. Nagy példaképünk és eszménk marad a Kom- szomol vezette dicső szovjet ifjúság. Arra tö­rekszünk, hogy a CsISz feladatainak teljesítése során mega köré tömörítse fiatalságunk javaré­szét és még szorosabban csatlakozzék Csehszlo­vákia Kommunista Pártjához és munkájában a párt hasznos segítőtársa, tartaléka legyen. ÚJ IFJÚSÁG — a CsISz Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik hetenként kétszer. Kiadja a Smena a CsISz Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala. Bratislava. Prazska Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő Szőke József. — Szerkesztőség és kiadóhivatal, Bratislava. Prazska 9. Telefon 227-17, 237-01. — Nyomja Merkantil n v. nvomdája — Előfizetés egy évre 30— Kés, félévre 15— Kés — SBCS Bratislava száma 419-214-0617. — Hírlapbéiyeg engedélyez ületi Postahivatal. Feladó és irányító postahivatal Bratislava % — Irányító szám 1400-1. Bratislava 2. Kér ületi Postahivatal. Feladó és Irányító D—51083

Next

/
Thumbnails
Contents