Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-05-08 / 36. szám

1954. május 8. ÚJ IFJÚSÁG 7 c80SC*<«CgaK8C)gdK«OSCK80SC$hC8CgCK»C8CKSCSCKSK^^ Vietnami jegyzetek Lányom, Kuk, 1949 végén húszéves volt. Egy Dé nevű fiatalember feleségül kérte. A házassá­got el kellett halasztani az újév ünnepe miatt. 1950 elején az áruló Nyi garázdálkodása már tűr­hetetlenné válts- Mindenki, öreg ás fiatal egya­ránt, meg akart szabadulni tőle, ho y fellélekez- hessünk és békében élhessünk. Kuk lányom tudta, hogy ez milyen nehéz és veszedelmes, de mégis vállalkozott a dologra, és 1950. március 23-án végre is hajtotta. — A franciák észrevették lakájuk eltűnését. Gyanították, hogy kivégeztük, s ezért a gyar­matosítók csapatokat küldtek. Körülzárták falun­kat és mindenütt keresték Nyit. Felforgatták kunyhóinkat és pajtáinkat, még a csirkeólakat és a gazdasági felszereléseket is, és valameny- nyiünket kényszerítettek, hogy menjünk az őr­helyekre és ott kegyetlenül, vadállatiasan ver­tek bennünket. Kuk lányomat is odahurcolták. De senki, egy szóval sem árulta el. Egész falunk borzalmasan szenvedett és Kuk lányom elhatá­rozta, hogy beszélni fog. — Másnap elment a francia hóhérokhoz és így szólt: „Kivégeztem láncos kutyátokat, mert el­árulta hazánkat és számtalan bűnt követett el népünk ellen. Disznók, bosszúljátok meg rajtam, ha akarjátok, de ne bántsátok a falu lakóit. Egyedül én vagyok felelős talpnyaló kutyátok haláláért.. — A gyarmatosítók erre kihurcolták a szobá­ból, s három napig kínozták; próbálták kicsikar­ni belőle elvtársai nevét. Vadállatiasan kés­sel szurkálták a hátát, a karját meg a lábát, úgyhogy egész testét elöntötte a vér. De lá­nyom csak átkozta a betolakodókat. Látva vér­ben úszó testét és ronggyá szaggatott ruháit, a nép nem tehetett mást, csak sírt ... — A gyarmatosítók végül elértek őrhelyükre, egy lyukat ástak a földbe, cölöpöt állítottak be­le és ahhoz kötözték. Késsel levágták melleit, de Kuk továbbra is átkozta őket. Ekkor össze­vagdalták az egyik vállát, de ő csak azt kiál­totta: „Honfitársaim, testvéreim, egyesüljetek és harcoljatok. Ho elnök vezetésével biztosan győz­ni fogunk és miénk lesz a dicsőség!” — Erre a másik vállát szabdalták össze. De ő még hangosabban kiáltotta: „Éljen HoCsi Minh elnök... Éljen Indokína Kommunista Pártja!” A hóhérok újra meg újra vágták meg ütötték, majd rálőttek. Teste szinte darabokra szakadt. Mindez 1950. március 29-én történt. (Joseph Starobin jegyzeteiből) Új szelek fújnak Ázsiában A japán fasizmus elleni fegyveres harc — ame­lyet a kommunista pártok vezetésével a gyar­matok lakossága vívott — megtanította őket hinni saját erejükben. Önbizalmukat megsokszo­rozták azok a világraszóló győzelmek, amelyeket a" Szovjetunió aratott, ahol az azelőtt gyarmati sorban tartott népek teljes egyenjogúságban boldog életet élnek. Így azután a délkeletázsiai népek, miközben a japán fasizmus ellen harcol­tak, célul tűzték: ha felszabadulnak, maguk ve­szik kezükbe sorsuk intézését és nem engedik többé, hogy a régi gyarmatosítók ismét a nya­kukba tegyék a jármot. Az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és a többi imperialista ország vezető körei máskép gondolták, ők ezt a tényt, hogy a Szovjetunió legyőzte a német és a japán fasizmust, arra akarták felhasználni, hogy versenytársaiktól meg­szabadulva, méginkább leigázzák és kifosszák a gyarmati népeket és partra szálltak Indonéziá­ban, Vietnamban és másutt. Csakhogy most már más szelek fújnak Ázsiá­ban. A gyarmati népek megelégelték a szolgasá­got és csakhamar ismét fegyvert fogtak, hogy megvédjék magukat a betolakodóktól. A kínai nép győzelme az ő útjukat is beragyogta; a hős koreai nép harca pedig megerősítette őket ab­ban: ha kicsi is egy nép, de igazságos ügyért küzd szövetségben a világ béketáborával, le­győzhetetlen. Fegyveres harc folyik ma az imperializmus el­len, szerte Délkelet-Ázsiában: Vietnamban, Laosz- ban és Kambodzsában, Burmában, a Fülöp-szi- geteken és Malájföldön. Ezekben a országokban a békeherc legfőbb formája a fegyveres ellen­állás. A bukaresti Vűágifjúsági Találkozón fogadalmat tett a világ- békéért küzdő ifjúsága, hogy a földkerekség minden részén harcolni fog a békéért. szűz földek meghódítóinak Az elmúlt hetekben százezer kom- szomolista indult el a megmüveletlen szűz földek feltörésére. De megmoz­dult az egész szovjet állam, az üze­mek munkásai, a kultúra és a tudo­mány dolgozói, hogy segítséget nyújt­sanak a merész, bátor fiataloknak. Min* a Nagy Honvédő Háború idején a frontra szállító szerelvények, most a szűz földek felé robogó vonatok ha­ladnak a szabad pályákon céljuk felé. „A vetéshez” ., .sok ezer ilyen fel­iratú vagon robog most a Szovjetunió különböző tájain s minden vasutas tudja, hogy ezeknek a szerelvényeknek szabad pályát kell biztosítani. A tavasz nemcsak a mezőgazdasági dolgozók számára hozta meg a munka dandár­ját, hanem a közlekedési dolgozók szá­mára is. Az ő összehangolt és pontos munkájuktól függ nagy mértékben a tavaszi vetés sikere. — A harkovi traktorgyár futószalag­járól nap mint nap hatalmas traktorok gördülnek le — mondja Jafkusenko elvtárs, a déli vasútvonal teherforgalmi főnöke. — A mi kötelességünk, hogy időben berakjuk és elszállítsuk azokat. Márciusban a traktorok százait és százait szállítottuk a keleti területek­re. Tudjuk, hogy az ottani fiatalok ég­nek a vágytól, hogy megműveljék a töretlen földeket, ezért vasutasok e- gész szerelvényeket állítanak össze a mezőgazdasági gépekkel megrakott va­gonokból. Az orvostudományi egyetemet vég­ző hatszáz hallgató közül I. Kopejkina és sok más komszomolista is Kazah­sztánban, vagy az Aitáji körzetben akar dolgozni. . Az üzemek dolgozói a könyvek ez­reit küldik a szűz földek megművelői- nek. A moszkvai medence bányászai több mint tizenkétezer kötetnyi köny­vet küldtek az Aitáji körzetbe. /Q há rom szfahanista nővér A bolgár ifjúság jelentősen hozzájá­rul hazája békés építéséhez és naponta születnek az ifjúság köréből a munka ifjú hősei. Közéjük tartoznak Nadka, Elenka és Canka Georgievi nővérek is. 1952. augusztus elején a gabrovi „Bur- ja”-üzembe jelentkezett Elenka és Nadka. Három hó ap múlva Nadka él­munkás lett és újabb három hónap múlva sztahanovista. rJenka sem hagy­ta magát és rövid néhány hónap alatt belőle is kiváló munkás lett. Mikor a harmadik testvér Canka megtudta, hogy nővérei sztahanovisták, jelentkezett ö is a gyárba és ma már ő is sztahano­vista. A három nővér egymás mellett dolgozik a gépen és tapasztalataikat átadják a fiatal munkásoknak és se­gítik az elmaradókat. A Dimitrovi If­júsági Szövetség munkájából is kive­szik részüket. Elenka a részlegcsoport­nak a titkára, Nadka agitátor és Can­ka gyakran tart előadásokat a fiatalok­nak. A népi demokratikus Bulgáriában a Georgievi testvérekhez hasonlóan száz és száz fiatal nyeri el a kitüntető szta­hanovista címet. hCőoári IQóza / alurci készül Gyermekkorában nádfedeles volt a lakása a „Geszti bolond”, Tiszta István utódainak birtokán. A gróf gyönyörű varsányhelyi erdejében ismerkedett meg a rőzsecsomó minden lépés után növekvő súlyával. Az iskola mindig kedves volt neki. Csodálta a tanító bá­csit, aki annyit, de arnyit tud. Ezer­szer is elgondolta: milyen jó volna ha­sonlóvá válni hozzá! Elmenni messzire, mint a vándormadarak, s egyszer visz- szatémi sok-sok tudással. De ez már régen volt. Kővári Róza, az egykori kis paraszt­lány újra útrakészül, csakhogy most már hazafelé, diplomával a kezében. Szereti azokat az nbereket, akik kö­zött felnőtt, ismeri lelkivilágukat, gon­dolkozásukat. Tudja, hogy falun is megváltozott az élet.' Ez a ház, amely­ben született, ma gépszín. A földeken traktorok dübörögnek, este pedig mesz- szire világítanak a kultúrház ablakai. Kővári Róza oda, arra a környékre sze­retne visszakerülni tanítónak, ahonnan jött. De a tervek megvalósítása nem egyedül őrá vár. Nemrég tartotta el­jegyzését Csík Pál h illgatótársával. Most már együtt számítgatják: lakást kapnak az államtól, de szépen be is kell rendezni. Kettőjük fizetéséből félrete­hetnek majd bútorra, rádióra is. Nem hiába készült sok éven át hi­vatására Kővári Róza, minden jel arra mutat, hogy nagyon boldog élete lesz. F. M. (A budapesti Szabad Ifjúság-ból) A gyarmatosítók Maláj-földön is emberteler hajszát folytatnak a nép felsza bódításáért küzdő hazafiak ellen. <Sza hadféri színpad épül /Qradon Még jóformán alig olvadt el a hó Arad utcáiról, a városi n-ptanács máris hozzáfogott a múlt vben tervezett nyári szabadtéri zínpad építéséhez. Amint kissé felszikkadt a talaj, neki­fogtak a 2500 személyt befogadó né­zőtér földmunkáihoz. Aztán a tégla is megél .ezett s hozzá lehetett fogni az építéséhez. A nézőtér marosparti szaka­szán falat húztak, m_jd felépítették a mo­dem színpadot. A zeneka : részen szor­gos kőművesek dolgoztak. A nyári ven­déglő épülete, amely kis átalakítással a színpad hátterét képezi, az öltözőket és egyéb helyiségeket foglalja magába. Mindenütt serényen " ilyt a munka. Má­jus 1-én, a világ dolgozóinak nemzet­közi napján, üzemek, gyárak kultúr- együttesei szerepeltek először az új szabadtéri színpadon. Az ifjúság alapo­san kivette részét a /'abatltéri szín­pad építéséből, de elsők között volt a kultúrműsorban is. f A német ifjúság nem akar új tömegsírokat Oj bűnt követtek el Bonnban a német nemzet é6 a német ifjúság ellen. A nyugatnémet állam parlamentje megsértve és lábbal tiporva az alkotmányt, elfogadta a kötelező katonai szol­gálat bevezetéséről szóló törvényt. A közeljövőben mozgósítják Ny ugat-Németország állandó hadseregének első korosztályát. Százezer német fiatalnak kell újra felöltenie a katonai egyen­ruhát, vasalt csizmájuk újból végigdübörög német városok és falvak utcáin. (Vájjon csak német utcákon?) Igen, mindezt az „európai védelmi közösség”, az „európai hadsereg” címén cselekedtek. De vájjon változtat-e a helyze­ten az a tény, ha az egyik bűnt a másikkal takarva követnők el? A bűn mindig csak bűn marad. Ezzel Nyugat-Németország ifjúsága előtt tárva-nyitva áll minden ajtó... mely a kaszár­nyákba —1 tömegsírokba vezet. Ötvenhárom ország húszezer, helységében két és félmillió ke­resztet helyeztek a német katonák tömegsírjai fölé. Újból azt követelik a német ifjúságtól (arról nem szólnak, kinek a nevé­ben), hogy harctereken áldozza fel életét, újból azt akarják, hogy idegen ország földjén essen el. A német fiataloknak újból „nagy küldetésükről” prédikálnak (gyorsan felejtik a közelmúlt keser­ves tanulságát). A német fiatalok nevelését újból Hitler tábor­nokaira bízzák, azokra, akik milliók haláláért felelősek. Már létrehozták Nyugat-Németország hadseregének vezérka­rát, amelynek élén Heusinger tábornok, a hitleri vezérkar had­műveleti irodájának volt vezetője áll. Ő dolgozta ki Hitler szá­mára a szomszédos országok elleni támadás tervét. Ő hányta szemére később a „Führer”-nek, hogy Dünkirchennél miértis nem semmisítette meg teljesen az angol hadsereget. Most ép­pen ő rendelkezik újból Nyugat-Németország ifjúságának sorsá­val és az „európai hadsereg” egyik ismert vezetőjeként a „vé* delmi közöss3ghez” tartozó többi ország ifjúságával is. Külön­leges bizottság alakult már, amelynek az a feladata, hogy ma­gasrangú tiszteket toborozzon ez új Wehrmacht számára. A bi­zottság élén Kunzen tábornok, a volt hitleri főparancsnokság egyik nagyérdemű képviselője áll. Legközelebbi munkatársai és tanácsadói Lüttwitz, Gersdorf, Böseleger tábornokok. Életre hív­ták már a katonai bíróságot (micsoda előrelátás!), amelyben Ro­senkranz tábornok, a hitleri katonai „bíróság” egykori vezetője elnököl. _ Ezek szerint a német ifjúság sorsa (ezt ez „európai hadse­regre” való bármilyen hivatkozás sem tudja elfeledtetni) Hitler jólismert utódainakv és cinkostársainak a kezében van, akik segítőtársai voltak az emberiség és a német nemzet ellen elkö­vetett gaztettek megvalósításában ,akik — mint ahogy ezt a négy nagyhatalom képviselői a nürnbergi háborús bűnösök peré­nek tárgyalásakor kijelentették: „nagy mértékben felelősek mil­lió férfi, asszony és gyermek fájdalmáért és szenvedéséért. Gya­lázatot jelentenek a becsületes katonai hivatásra nézve. Katonai irányítószerepük nélkül Hitler minden agresszív kísérlete csődöt mondott volna.” Ha Németország ellenségei el is akarják felej­teni ezt, a német nép, a német ifjúság nem felejti el soha. Németország ifjúsága „NEM”-et mond mindazoknak, akik milliónyi tömegsírt akarnak. „Nem akarjuk ezt” — mondják ar­ra a bűnre, amelyet a német nemzet jövője, a német ifjúság el­len követtek el. A nyugatnémet állam parlamentjének határozata alig vált közismertté, amikor a fiatalok már elözönlötték az utcákat. Rop­hatok és táblák, falragaszok és keresztek hirdetik: „Adenauer, nem kérünk ebből!” — hatalmas tüntetések és találkozók, ezer és ezer tiltakozó üzenet — ez az ifjúság válasza az élete és bé­kés, boldog jövője elleni támadásra. Nem. a német fiatalok nem akarnak új tömegsírokat! Világ Ifjúsága 1954. 4. számából. ★ ★ ★ Brazíliában láttam így álltam a buenosayresi játékbolt előtt. Lélekben már egy vagyont költöttem el és fantáziám telezsúfolta új gyermek­szobámat. De valami zavart. Ahová néztem, pisztolyok hever­tek, hatlövetű forgópisztolyok. Bakelitből, alumíniumból, vagy más lémből, fényesre nikkelezve, Majdnem normális méret­ben. Mellettük a bőrtasak, amellyel a derékra, vagy a kabát alá lehet szerelni őket. Ahogy ez már a filmről oly jól el­tanulható. Ott hevert a mackó lábánál és a „Capitály” társas játék dobozain. A játékbolt széles, fényes kirakatából, ahová néztem a gyermek-coltok csöve meredt vissza rám. A másik kirakathoz léptem. Keskeny polcok egymás fölött. És minden polcon vonuló katonák. Picik, mint az ólomkatona, de törhe­tetlen anyagból. Micsoda seregszemle! Római sereg, quadriga hadosztállyal, középkori páncélos lovagok, indián lovasroham, modern tengerészek felvonulásai díszben, gyalogosok, tüzérek, tábori khaki-ben és még számtalan változat. Szűnni nem akaró, színes, gazdag változatos miniatűr díszszemle. A megvalósult gyermekálom. Felülről lefelé szemlélem a polcokat és azután a legalsó polchoz érek. a kirakat aljára. Kasírozott terep. Dombok, völgyek, folyó, híd, mintha a repülőutam folytatód­nék. A terepen harc folyik. A felső polcokon még büszkén és strammul masírozó khakiruhás katonákat látom itt harci pó­zokban. Nézem a rohamozó, térdeplő, vagy hasonfekvő apró harcosokat. Először elragad a kidolgozás aprólékos és megle­pően élethű gondossága. Azután egyszerre valami retteneteset érzek. Nem tudom pontosan, iszonyat ez, vagy undor? A terep közepén, szinte „cégünk reklámárként egy lezuhant, lángoló repülőgép és_ mellette . .. mellette egy pici katona, egv ötcentis emberke, letépett karral. Nem akarom elhinni. Nem rosszál látom. Az egyik baba felborult, eltörött. — Nem törött el. Így gyártották. Letépett karral. Az aprólékos gondosság ügyelt arra, hogy véres csonk is élethű legyen. — Megrázóan élethű Hiába futnak feléje kicsi hordággyal az apró szanitécek. A mogyorónyi arc sápadtan mered a kirakat egére. A kicsi isme­retlen katonán már nem lehet segíteni. Nesze kisfiam egy picike halott. Játszál vele. Hisz játék. Gyerekjáték. Micsoda elvetemedett fantázia tud ilyet kiagyalni? És micsoda ember az; aki ezt megveszi és odateszi a karácsonyfa alá a kisfiának? A kis fiú a gyerekszobában övébe tűzi a kicsi coltot és játszik a kicsi hullával. A gyerekszobából a Mozi utcába vezet az ut De aztán és onnan hová? APÁTHY IMRE.------- a Művelt Népben megjelent cikkéből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents