Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-03-06 / 18. szám

OHFJOSAG f§5?. mÄ retus fi Az ú j törvények és a nemzeti bizottságok ha való választások megszilárdítják népi demokratikus rendszerünket tömegei szükségleteinek kielégíté­sére irányul és az ö érdekeiket tartja szem előtt. Ezért a lakos ság nagy többsége önkéntesen és öntudatosan, belső meggyőződésből teliesiti az e'ötte 4116 feladatokat. Ehhez a nemzeti bizottságok is hozzájárulnak a dolgozók fokozott, öntudatos, állami és munkafegye­lemre valóf nevelésivel. A nemzeti bizottságok meggyőzik a dolgozó­kat határozataik helyességéről és ebben a tömegek támogatására tá­maszkodnak, mert a szocialista tár­sadalom fejlődése feltételezi, hogy minden tagja teljesíti kötelezettsé gélt. Helytelenül járnak el azok a nemzeti bizottságok, amelyek úgy magyarázzák a tömegekkel való kapcsolatukat, hogy magukévá kell tenniök néhány egyén vagy cso­port maradi nézeteit és engedniük kei] a maradi hangadatnak. A szo­cializmus építése a tömegek óriási méretű átnevelése, a kapitalista ideológiának az emberek tudatában élő ősöké vényei ellen -folytatott rendszeres harc nélkül elképzelhe­tetlen. Ez értelemben nagy külde­tés vár a nemzeti bizottságokra, hogy vezessék a tömegeket, szoros kapcsolatot tartsanak fenn velük és saját tapasztalataik alapján meggyőzzék őket utunk helyessé géröl és annak szükségéről, hogy lelkiismeretesen és becsületesen kell te’je- énünk k": -ettsége;n- ket a társadalommal szemben, hogy a szocialista és hazafias öntuda. tosság szellemében kell nevelniük a polgárokat. Az önbírálat és főleg az alulról jövő bírálat váljék fontos fegyver, ré a nemzeti bizottságok munkájá. ban mutatkozó hibák és fogyaté­kosságok elleni mindennapi harc­ban és váljék fontos eszközzé mun­kájuk megjavítására. Az alulról jövö bírálat a dolgozók alkotó kez­deményezésének megnyilvánulása. Az országos vita lefolyása is kéz­zelfoghatóan bebizonyította ezt. Fontos annak kivívása, hogy a nemzeti bizottságok munkatársai ösZ'üte viszonyt tanúsítsanak a kri tikéhoz, hogy gondoskodjanak a bírált hiányosságok minél előbbi kiküszöböléséről. Fontos továbbá hogy önbírálattal éljenek, hogy ' so. hase elégedjenek meg azzal, amit tegnap elértek és mindig keresse­nek utat arra. hogy ma jobban holnap pedig még jobban dolgoz zanak. A nemzeti bizottságok min- den egyes munkatársa öntudatos­ságának mérőfoka nagy mértékben a bírálathoz és Önbírálathoz való őszinte viszony. A nemzeti bizott­ságok ülései vá’janak a bírálat és önbírálat fejlesztésének szónoki emelvényévé, aho] nyíltan és be csülettel fe’tárják munkájuk fo­gyatékosságait és hiányosságait és aho) intézkedéseket hoznak munka- hiányosságaik kiküszöbölésére. A birá'at kérdésével a dolgozók panaszai e'intézésének módja is szorosan összefügg Ezen a szaka­szon is lényegesen meg kell javul­nia a munkának. Nemcsak az a fontos, hogy a nemzeti bizottságok minél gyorsabban elintézzék az összes panaszokat, hanem, hogy foglalkozzanak a polgárok összes javaslataival és egyetlen kezdemé nyezésüket se hagyják megvála szoiat’anul. Az indokolatlan pana szókra is nagy figyelmet keli fordi taniok és a panaszosoknak türel mesen meg kel! magyarázniok. mi ben tévednek. Adjanak nekik ta nácsot nehézségeikben. A törvényjavaslatok nagy súlyt fektetnek a kollektiv vezetés alap. elvére. A nemzeti bizottságok és tanácsa minden tagjának köteles sége tevékenyen részt venni a kér dések közös megoldásában, tapasz ta'atalvai és ismer-teivel hozzájá rulni a helyes döntéshez. A kollek tivitás alapelvének következetes be. vezetése a burzsoá parlamentariz mus csökevényeinek kisöprését, a csupán vitatkozó testületek követ, kezetes felszámolását és olyan szervekkel való felváltását is jelen, ti, amelyek tárgyilagosan és gya­korlatilag működnek. Ezért az új törvények megszüntetik az előadók eddigi rendszerét, melyben az elő­adó csupán ügyosztályának kép­viselője volt és nem érzett felelős séget a tanács munkájáért. Az elő adói rendszer, amelynek bevezeté­se idején létjogosultsága volt, a nemzeti bizottság alkalmazotti ap parátusa fejlődésének és javulása, nak akadályává vált. A kollektív vezetés alapelve kap csolatos a személyes felelősséggel A tanács egyes tagjai, a szak- és közigazgatási osztályok főnökei személyesen felelősek a nemzeti bi. zottságok és tanácsaik határozatai ne k végrehaitásáért '*•* m!~ ' * aki a kollektív vezetés alapelvét megszegné, aki kedvező alkalmat látna arra, hogy mentesüljön a reá bízott munka elvégzéséért járó fe­lelősségtől, hogy a kollektív szerv mögé búijon és kibújjon a felelős­ségteljes döntés szüksége alól, meg szegné a kollektiv vezetés alapel­vét. Népi demokratikus rendszerünk olyan rendszer, amely tiszteli az embert, A nemzeti bizottságok az­zal, hogy a tömegek széleskörűen részt vesznek az állam igazgatásá­ban, a pártnak és a kormánynak még hata masabb lendítőkarjává válnak a dolgozók egyre növekvő anyagi és kulturális szükségétéinek maximális kielégítésére irányuló törekvésükben. A nép jogának és szabadságának őreivé válnak, ezért még nagyobb építő-sikereket érnek el, még jobban teljesítik a múlt év szeptember 15-i kormánynyilatko­zatban, a népgazdaság fejlesztése 1954. évi állami tervéről szóló tör­vényben és más törvényekben és kormányhatározatokban eléjük tű­zött összes feladatokat. Az előterjesztett törvényjavasla­tok ezen röviden felvázolt alapel­veiből és további rendelkezéseiből kiviláglik, hogy a törvényjavasla­tok nagy lépést jelentenek előre a népi demokrácia fejlődésében és el­mélyülésében, közéletünk további demokratizálódásában, a dolgozó nép legszélesebb tömegei politikai aktivitásának felélesztésében. Az új törvényekkel biztosítani akar­juk, hogy a nemzeti bizottságok népünknek, a nálunk létezett kép viseleti szervek közül ne csak a legdemokratikusabb képviseleti szervei, hanem olyan szervei le­gyenek, amelyek magasfokú politi­kai és szakmai színvonalukkal kéz. zelfogható bizonyítékát fogják nyújtani annak, hogy népünk, a munkások, parasztok, és a dolgozó értelmiség tagjai sikeresen elsajá­títják a kormányzás művészetét és a szocialista építésünkben felme­rülő legbonyolultabb kérdéseket is meg tudják oldani. Az országos vita értékelése A nemzeti bizottságokról szóló törvények nagy jelentőségére való tekintettel a népi demokratikus ál­lam építésének szempontjából a kormány e’határorta, hogy a nem­zetgyűlésben való megtárgyalásuk előtt nyilvános vitára bocsátja őket és így biztosítja a dolgozó nép ön­tudatos részének államrendszerünk alapvető kérdései megoldásában va ló részvételét. A nemzeti b'zottsá gokról szó'ó törvényekkel kapcso ’atos országos vita a köztársaság összes kerületeiben nagy visszhang ra talált. Bebizonyult,. hogy a dől gozók szé es tömegei nagyon jól megértik, hogy milyen nagy jelen, tőséggel bírnak számukra a nem­zeti bizottságok, hogy az ö jó mun. káiuktól függ a mezőgazdasági tér me’és, élelmezés, helyi ipar és a közüzemi gazdaságok, a lakásén! t.és, egészségügy, kultúra feilödése és ezzel a dolgozók anyagi és kul- turá’is színvonalának további emel. kedése is. A nyilvános vita valóban orszá. gos vitává és a do'gozók nagy is kólájává vált. Az országos vita lé­nyegesen megszilárdította • a nem­zeti bizottságoknak a néppel való kapcsolatát. A do’gozók megértés, sei fogadták a kormány javasla fait és melegen üdvözölték a tör vényen megtárgyalásának e mód iát. Számos értékes ötletükkel és hozzászólásukkal a törvényekkel és a nemzeti bizottságok működésé ve] kapcsolatban egyúttal kifejezés- re juttatták Csehszlovákia Kom­munista Pártja és a Nemzeti Arc­vonal kormánya iránti bizalmukat Egyúttal kifejezésre juttatták szi 'árd akaratukat arra nézve, hogy még behatóbban akarnak részt venni az állam igazgatásában még aktívab­ban akarják építeni a szocia’izmust ás harco’ni a világbékéért. Az or. szágos vita nagy iskola volt a nemzeti bizottságok dolgozói és funkcionáriusai részére is. Az országos vitában, kizárólag csak e vitának szentelt gyűléseken összesen 2 1100.544 polgár vett részt és a vitához 451.000 polgár szólt hozzá. Ezenkívül a nemzeti bízott. Ságokról szóló törvényeket számos további aktiván, gyűlésen és össze­jövetelen tárgyalták meg. A törvényjavaslatokkal kapcso­latban 60.220 hozzászólást. 132.263 indítványt tettek a nemzeti bízott, ságok munkájának megjavítására és 110.157 másféle hozzászólást és javaslatot, amelyek főleg az állami igazgatás munkájának megjavítá­sára vonatkoztak összesen tehát a vita eredményeit feldolgozó, fi­gyelemmel t kísérő és irányító kor­mánybizottsághoz 302.640 hozzá­szólás érkezett. Az országos vita a szervezésben előforduló néhány hiányosság elle­nére is nagyon eredményes volt Megmutatta, hogy a dolgozók tu datosítják az új törvények mész szeható jelentőségét népi demokrá ciánk fejlődésében, hogy fontos ne. kik a nemzeti bizottságok jó mun­kája és a nemzeti bizottságok ed. digi tevékenységére vonatkozó bí rálatuk nyílt és pozitív vo>t. Meg mutatta azt is. hogy a dolgozók széles tömegei az á'lami apparátus és a nemzet- bizottságok munkájá ban előforduló nagv hiányosságok ellenére többre becsülik a burzsoa rendszernél és a München e’ötti köztársaságnál a népi demokratikus rendszer e’önyeit. A vita hallatlan érdeklődést keltett a széles nyilvá­nosságban a nemzeti bizottságokkal kapcsolatos számos kérdés iránt, a nemzeti bizottságok tagjainak kö­telessége jogai és munkamód szerei iránt. Polgárainkban je’en. tös aktivitást keltett, növelte igé­nyeiket a nemzeti bizottságok munkájával szemben és jelentősen hozzájárult a nemzeti bizottságok aktivizálásához, a munkájukban előforduló hiányosságok ellen foly­tatott hathatósabb harchoz, gazda­sági-szervezői és kulturális nevelő- tevékenységük jelentős felélénkülé­séhez. A dolgozók a vita folyamán bí­rálták a munka bürokratikus mód­szereit és a polgárok panaszainak és kérelmeinek elintézésében levő hanyagságot, a dolgozók szükségle­teivel szemben fennálló nemtörö dömséget, a lakásgazda.ságban elő­forduló rendet'enségeket. Bírálták számos nemzeti bizottság a'acsony politikai és szakszinvonalát és fő­leg a mezőgazdasági referátusok munkáját vetették alá éles és igaz ságos kritikának. A nemzeti bízott ságok munkájában komoly hiányos­ságokat lepleztek le a helyi gazda ság, az állami és szövetkezeti ke reskedelem szakaszán'. Számos kri tikai hozzászólás szólott a közpon ti hivataloknak, főleg a begyűjtési minisztériumnak, a földművelésügyi minisztériumnak, a belkereskede. lemügyi minisztériumnak, stb. Szükséges, hogy a mindenfokú nemzeti bizottságok és a központi hivatalok most a kritikai hozzászó lásokkal és a munka megjavításá ra irányuló indítványokkal foga! kozzanak, hogy ezeket a legrövi debb időn belül megtárgyalják és levonják belőlük a szükséges kö­vetkeztetésekét. A nemzeti bizottságokról szóló törvényekre vonatkozó hozzászóló sok megerősítik, hogy a törvény javaslatok helyesen fejezik ki a nép szükségleteit és érdekeit és hogy a nép egyetért velük. Egyút­tal a kormánybizottságnak és kor­mánynak gazdag anyagot szolgál, tattak a törvények ismételt átvizs­gálására. A hozzászólások megmu. tatták, hogy néhány kérdés, főleg azok, amelyek némely nemzeti bi­zottságok tagjainak számára, a nemzeti bizottságom tagjait megil­lető jogok tisztázására, az állandó albizottságok küldetésére és néhány további problémára vonatkoznak, nem voltak következetesen meg. oldva és hogy ezért módosítani kell őket. A törvényjavaslatokat az orszá gos vitából eredő változtatások, ja­vítások, kiegészítések végrehajtó sa után a nemzetgyűlés elé terjesz­tették. Engedjék meg, hogy fel­hívjam a figyelmet a fö hozzászó lásokra. amelyeket a kormány el­fogadott ás azokra az egyes hozzá­szólásokra, amelyeket a kormány nem talált elfogadhatónak. A kormány elfogadta a polgárok számos hozzászó’ását arra vonat kozólag, hogy megmaradjon a ..Prá ga főváros központi nemzeti bi. zottsága” eddigi elnevezés. Ezzel nemcsak Prága főváros különleges jelentőségét hangsúlyozzuk, hanem egyúttal nemzeti bizottságának kü. lönleges helyzetét is, amely kerü­leti nemzeti bizottság hatáskörével bír és amelyet közvetlenül a kor. mány irányít. Módosítottuk Brati­slava városának, a szlovákiai nem- zeti szervek székhelyének helyzetét | is, amelynek központi nemzeti bi- 1 zottságát a Megbízottak Testületé | fogja irányítani. Egyes dolgozók joggal mutattak rá arra, hogy a referátus elnevezés j a referátusi rendszer eltörlése után | nem megfelelő és ezért a beteriesz. j tett törvé.nyiavas’atokban a referá. I tus elnevezést ügyosztály elneve­zéssel helyettesítettük, amely job­ban kifejezi a nemzeti bizottságok végrehajtó szerveinek helyzetét. Az ajánlások egész sorára va'ó tekintette! az alkotmánytörvénybe bevettük a korhatárról való intéz, kedést az aktiv választójogra vo. natkozóiag és a nemzeti bizottsá­gok tagjainak fogadalomtételére vonatkozó határozatot, amelyet az alkotmányból vettünk át. A hozzászó’ások ban gyakran kérték, hogy a nemzeti bizottsá­gokról szóló a’kotmánytörvényben .szabják meg a szlovákiai nemzeti bizottságoknak a Megbízottak Tes­tületéhez való viszonyát, ahogyan ez a május 9-i alkotmányból fo. lyik. Ezért az alkotmánytörvénybe bevették az új 8. paragrafust, ame.y meghatározza, hogy Szlovákiában a kormány jogkörét a nemzeti bizott­ság irányában az alkotmány hatá­rozatainak határain be'ü] a Meg. bízottak Testületé gyakorolja. Számos hozzászólás hangzott el a passzív választójoggal kapcsolatos korhatárra vonatkozólag. Javasol, ták ennek a korhatárnak 18 évre való leszál itását is és 24, esetleg 26 évre való fölemelését is. A kor­mány elhatározta, hogy meghagyja az eddigi 21 éves korhatárt, ame­lyet a május 9-i alkotmány hatá­rozott meg. Egyes további indítványoknál a kormány szintén nem találta meg- fe'előnek, hogy e eget tegyen ne- kik. Főleg arról a követelményről volt szó. hogy a nemzeti bizottsá gokat népi tanácsoknak vagy szov jeteknek nevezzék el és egyúttal a nemzeti bizottság»» tanácsát a népi tanács végrehajtó tanácsának, a nemzeti bizottság tagját pedig a nemzeti bizottság képviselőjének nevezzék. A nemzet? bizottságok és tanácsaik a dolgozó népnek a meg. szállók ellen folytatott forradalmi harcaiban betöltött szerepükkel és a szocializmus építésében fennállt feladatukkal közéletünkben mély gyökeret vertek, elnevezésük bele rögződött az emberek tudatába és ezért nincsen lényeges ok a vál. toztatásra. Egyes vitázók ajánlották, hogy a nemzeti bizottságok hároméves működési időszakát két évre rftvi dítsék le. Mások azt ajánlották hogy hosszabbítsuk meg 4.-6 évre -Ezeket az indítványokat a kormány nem fogadta el, mivel a három­éves működési időszakot célszerű­nek tartja. A rövidebb időszak a nemzeti bizottságok összetételében túlságosan gyakori változásokhoz vezetne, a hosszabb időszaknak pe­dig az leime a következménye, hogy a választások előtti kampány mozgósító hatása, amely lényege­sen hozzájárul a nemzeti bizottsá­gok munkájának megjavításához, túlságosan hosszú időközökben nyilvánulna meg. A nemzeti bizottságokról szőlő törvényjavaslatokkal kapcsolatos egyes hozzászólások rámutattak ar­ra, hogy az eredeti javaslatban nem sikerült elég világosan kifejez­ni a nemzeti bizottságoknak a dol­gozó nép széles tömegeivel való kapcsolatának fő elvét. Főleg az egyes nemzeti bizottságok tagjainak számáröl, a nemzeti bizottságok állandó albizottságainak küldetésé­ről és feladatairól és a nemzeti bi­zottságok tagjainak jogairól és kö­telességeiről van szó. Ezeknek a hozzászólásoknak elemzése és meg­fontolása után szükségesnek mutat­kozott a városi nemzeti bizottságok tagjai és főleg Prága főváros köz­ponti nemzeti bizottsága tagjai szá­mának fölemelése. Módosítottuk Bratislava város központi nemzeti bizottsága tagjainak s.zámát is. El­töröltük a kerületi nemzeti bizottsá­gok tagjai számának felső határát. Mindezekkel a változtatásokkal a nemzeti bizottságoknak a néppel való még jobb és szorosabb kapcso­latát akarjuk elérni. Továbbá fel­emeltük a nemzeti bizottságok ta­nácstagjainak számát és páros szá­mok helyett a tagok páratlan szá­mát állapítottuk meg. Az állandó albizottságokról szóló újonnan megfogalmazott Intézkedé­sekben hangsúlyoztuk a nemzeti bi­zottságok fő feladatát, ezeknek az állandó albizottságoknak közvetí­tésével bekapcsolni az állami igazga­tásba a polgárok legszélesebb töme­geit és a nemzeti bizottságok mun­kájába minden egyes tagjukat. A nemzeti bizottságok tagjainak kötelességeire és jogaira vonatkozó hozzászólásokban leggyakrabban azt kifogásolták, hogy a törvényes ren­delkezésekben a ngmzeti bizottsá­gok tagjainak csupán kötelességei foglaltatnak, jogaik nem. Ezért a kormány a törvénybe különleges ha­tározatot vett be, amely magában foglalja a nemzeti bizottságok tag­jainak legjelentősebb jogait, még­pedig a nemzeti bizottságokkal, az ügyosztályokkal és a nemzeti bizott­ságok vezetőségével és az állami igazgatás többi szerveivel szemben is a nemzeti bizottságok területén. Az eredeti törvényjavaslat intéz­kedése, amely a kormányt járási nemzeti bizottságok hatáskörével bíró városi nemzeti bizottságok ala­kítására hatalmazza fel, számos hozzászólásra és ezeknek a városi nemzeti bizottságoknak alakítására vonatkozó közvetlen követelmények érvényesítésére adott indítékot. Megfontolás után a kormány elha­tározta, hogy a járási nemzeti bi­zottságok jogkörével bíró városi,nem­zeti bizottságokat egyelőre csak ke­rületi városokban alakítsanak. A kormány nem tartja helyesnek, hogy az eddigi járásokból még to­vábbi városokat is kizárjanak, mi- vei ennek kényszerű következménye lenne a munkások és parasztok szö­vetségének meggyengülése. A Magas-Tátra területének, mint országos jelentőségű fürdöközpjnt- nak, különleges helyzetére való te­kintettel a kormány elhatározta, hogy a Magas-Tátra területén váro­si nemzeti bizottságot alakit, ame­lyet közvetlen a Megbízottak Tes­tületének rendel alá. E járási nem- 1 zeti bizottság szervezésének és mű­ködésének módosítása és a Magas- Tátra területének körülhatárolása megmarad a Szlovák Nemzeti Ta­nács törvényes hatáskörében. A kormány fontolóra vette kü­lönleges módosítások lehetőségét Karlové Vary fürdővárosra nézve is. De Karlové Vary városa kerületi nemzeti bizottság székhelye és nem volna előnyős, ha Karlové Varybar a városi nemzeti bizottságot köz vétlenül a kormány alá rendelnék Nagyon gyakran követelték, c.g

Next

/
Thumbnails
Contents