Új Ifjúság, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-38. szám)

1953-01-07 / 1. szám

Ol IFIOSM PETŐFI A MUNKA DIADALÁRÓL 1953 január 7. Petőfi Sándor, a legna­gyobb magyar költő szü­letésének 130. évforduló­jára. Hosszú évezredeken ke resztül, amióta a tár.sada lom szegényekre és gazda­gokra, urakra és szolgák­ra, elnyomókra és eJnyo- mottakra szakadt a mun­ka nyűgöt, szenvedést és megaSáztatást jelentett Az uraké volt a gyönyör az öröm,^«z elnyomottaké a munka, a megaláztatás és a szenvedés. Az urak nemcsak a munkát vetet­ték meg, hanem az embert is, aki dolgozott. Pedig a munka az, amely lehetővé teszi az emberek életét, lehetővé teszi a társada­lom fennmaradását. Az emberi társadalom munka nélkül nem maradhat fenn. mert az emhemek munká­val kell mindazt előállíta­nia, amely megélhetéséhez, élctbenmaradásához szüksé­ges. A történelem folyamán éppen azért, mert az urak, az uraikodőosztályok meg­vetették a munkát, lenéz­ték a dolgozó embert és mert a dolgozók ha nem le tudták, de érezték, hogrj' éppen mindennapi verejté- kes munkájukon keresztül zsákmányolják ki őket: ezért alakult ki az embe­reknek az a nézete, hogy a munka nyűg, hogy a munka átok az emberiség re nézve. Ezért mondták az urak, hogy „paraszté a munJca“ és ezért mondták a dolgozók, hogy ,,elmen­nének a munka temetésé- re.‘‘ Hogy az emberek így gondolkoztak az osztály­társadalomban, az terme szetes. A dolgozók csak azt láttak, hogy az urak az ö munkájukból élnek, hogy az ö véres verejtéltes mun­kájuk teszi lehetővé az urak henyélését. Hosszú év­ezredeken keresztül nem látták meg azt, hogy ép­pen az emberi munka az, amely lehetővé teszi és elősegíti az emberi társa­dalom fejlődését előre­haladását. Néni látták azt, hogy a munka mellett csak akkor nyílik lehetö.ség a szabad fejlődésre, a tár­sadalom elörebaladásápa, ha kemény harccal, osztály­harccal szabaddá teszik az alkotómunka biztosította fejlődés előtt az utat. Csak néhányan, a törté­nelem legkiválóbb alakjai, harcosai iáttáj? meg a munka óriási szerepét az emberek életében. Ezek közé tartozik Petőfi Sán­dor, a legnagyobb magyar költő és forradalmár. Ö volt az első, aki meg átta, hogy a magyar nemzet életében milyen szerepet játszik a hétköznapi szür­ke, de hősi munka. Látta, hogy az urak megvetik a munkát és az egyszerű dol­gozót. Munkátlanság csalt az élet. Van életem, mert henyélek. A paraszté a dolog. ®n magyar nemes vagyok! Kíméletlen harcra, le­számolásra mozgósította egész nemzetét a henyélő urakkal, nemesekkel szem­ben, akik elbitangoltak a nép termelte javakat, pisz- kosul, visszaéltek a nemzet bizalmával, az egyszerű dolgozó tudatlanságával. Vannak még náltink i.s ilyen „Pató Pálok", aki!, ha önfeláldozó munkára került a sor, azt mondják, hogy „majd holnap" Pe­dig a nép ügyéért végzett munka nem tűr halasztást H-azánk becsületes dolgo­zóinalt milliói jól tudják ezt. Kell, hogy egész dol­gozó népünk olyanná vál­jon, amilyennek Petőfi lát­ta a népet. Egyik kezében eke szarv.n Wáslk kezében kard, így látn; a szegény, jó népet így ont majd vért, majd verí+éket. Amíg csak élte tart. Ha a csehszlovákiai ma­gyar dolgozók előre akar­nak hsiladni, ha folytatni akarják fit.jukat a szocia­lizmus felé. akkor mée bá* rabban és következeteseb ben kell bekancsolóiniok hazánk énitésébe és m'nd- azoknak a feladatoknak n megoldásába. amelyeket nártunk tűzött e.lénk Az építés teljes oda’dá.sát. ál­dozatos munkát követel midarmyiunktól. Fel nemzetemnek apraja. nagyja Szégyen reá, ki lomhán vesztegel Dicsőség arra, aki dolgozik... Válasszatok most: szégyen vagy dicsőség; Petőfinek ezek a szavai csalt most váltak igazán időszerűvé. 1848-ban a ma­gyar dolgozók munlciája di­cső volt. A becsületes, ön­feláldozó munka csak rö­vid időre, a forrada.iom ide­jére vált dicsőséggé, mert a magyar nép függetiensé- ge és szabadsága függött tőle. Valójában azonban a kapitalizmusban a rnunk.it mindig megvetették. Pető­fi láthatta meg, 1848 kö­vetkezetes forradalmára, hogy a magyar nép hazá­ját csak kemény munká­val lehet hatalmassá, erős­sé tenni. És erre az erős hazára 1848-ban is szüksé­ge volt a magyar népnek az európai reakció elleni küzdelmében. Petőfi ezért zengett dicshimnuszokat a munkáról. ^ A munka azonban csak napjainkban, amikor meg­semmisítettük hazánkban a Is'izsíkmányolást, válhatott végleg dicsőséggé. Petőfi szavai és tanításai éppen ezért ma sokkal élőbbek és sokkal jobban hatnak, mint 1848-ban. Mintha csak ma ima: Száz vasutat, ezret: Csiná'jatok, csin.áljatok! Hadd fus-sák be a világul, ll'nt a testet az erek. Ezek a föld erei. Bennük árad a műveltség. Ezek által ömlenek síét Az életnek nedvei. íme, Petőfinek ezt a ta nitását is végrehajtjuk. Épiíiink vasutat, hogy kul­túrát, műveltséget, jólétet árasszon szét az ország, ban. Ebben az építőmun- kában ifjúságunk az élen jár. Felépítettük az Ifjúsá­gi Vasútvonalat és befeje zéséhez közeledik a Szövet­ségi Vasút építése. Ma népünk szeretete ős a dicsőség fénye veszi kö­rül mindazokat, akik meg­fogadták Petőfi szavát é.s minden erejiikke! hazánk felvirágoztatásáért és meg­erősítéséért dolgoznak, küzdenek. Szőke József. ^ Milan Lajcsiak: Ének a nag;y barátságról Elhúnyt Ivan Olbracht nemseii müvés%^ a tall hareasa December 30-án a késő délutáni órákban hosszantartó szívbaj követ­keztében Prágában elhúnyt Ivan Olbracht, Csehszlovákia egész né­pe által szeretett nemzeti művész, aki írói és újságírói tevékenységét és egész életét a dolgozók boldog életéért — a szocializmusért foly­tatott harcnak szentelte. Ivan Ol­bracht nemzeti művészben Csehszlo­vákia Kommunista Pártjának élen­járó harcosa és az fró távozik el, akinek műve kultúránk legnagyobb kincsei közé tartozik. „A szocialista állam a világ egj'et- len kiútja nyomorúságából. A szo­cialista állam olyan eszme, ame­lyért örömmel meg lehet halni.“ — írta a napokban elhúnyt Ivan Ol­bracht 1920. szeptemberében és e* lett a vezérfonala, hitvallása egész életművének, mellyel lerakta a cseh Irodalomban a szocialista-realista regényírás alapjait és utat muta­tott legkiválóbb szlovák harcMistár- sának, Peter Jilemnickynek. Hat esztendővel ezelőtt Klement Gottwald elvtárs, köztársaságunk elnöke — akkor még miniszterel­nöki funkciójában — így köszön- ' tötte a cseh itodalom vezéralakját 65. születése napja alkalmából. ,,Műved jelentős határkő nemzeti kultúránk történelmében: vele a cseh Irodalomba bejut a társadalom teljesjogú hőse, — a nemzet veze­tő szerepéért és a szocialista eszmék megvalósításáért harcoló munkás- osztály. Ezért szeret téged dolgozó népünk és ezért nevez téged joggal költőjének, ezért büszke rád a ml kommunista pártunk.“ Valóban, a nép joggal vallhatta költőjének az „Anna proletárka“ íróját. Osztályharcos állásfoglalásá­val, pártosságával és magas mű­vészi értékével az első iránymuta­tó, a szocialista-realizmus szellemé­ben írott cseh regény, melynek for­dítását a cseh burzsoázia hazugsá­gait leleplező tartalma miatt a Hor- thy-rendszer idején egyetlen ma­gyar kiadó sem merte kiadni. „An na“ címmel két évvel ezelőtt meg­jelent a budapesti Prahklin-kiadó, helyrehozva ezzel a múlt hibáját és megismertette dolgozóinkkal a Ma­gyar Könyvtár is. . Olbracht ebben a legnagyobb mü­vében kíméletlen nyíltsággal felfed­te Tuszár árulásának hátterét; kri­tikája óles és pártosan igazságos; a jövőbelátó proletariátus oldaláról nézi és bírálja a kort. A regény központjában maga a cseh nép, a győztes orosz forradalom eredmé­nyein fellelkesült cseh proletariátus áll, melynek fel kell ismernie, hogy 1918 után lényegében alig történt Változás, csak az urak, az elnyo­mók cserélődtek ki, de a burzsoázia melynek elkergetéséért küzdött, a nyakán maradt. A mrmkásság a maga sorsán kénytelen tapasztal­ni, hogy a monarchia idejének rend­szere csupán átfestödött, a masza ryki „demokrácáa“ nem jelentett egy lépést sem előre, mert a sza­badságjogok és a szocdalizmus he­lyett burzsoa demokráciát hozott. Megalkuvást nem ismerü. harcos újságdrói tevékenysége Olbrachtot a húszas években börtönbe juttatta. Börtönélményeit két könyv örökíti meg: ,,A rácsos tükör“ és „A, két írás és gombolyag“. Gombolyag alatt azokat az összesodort papír­lapokat értette az író, amelyeken egy osztályöntudatos ör segítségé­vel kicsempészte a börtönből üze­neteit. Ilyen „gombolyagokkal" üzent az élőkhöz a mártírhalált halt Július Fuosík is pankráci börtöné­ből. Olbracht nem alkotott az író­asztal mellett. Minden müvét a nép életének ismerete, a néppel való összefonottsága és együvétartozá- sa jellemzi. Ismerte a nép gondjait és bajait és szószólója volt vágyai­nak és álmainalc. Ismerte a Vercho- vina havasi legelőjének népét, is­merte azt a vidéket, — ahogy ma­ga Irta — ahol nem ismerték az ekét, ahol az emberek még nem tér­tek át a pásztorkorból a földműves korszakba. Itt érlelődött meg benne legköltöibb munkájának, a „Suhaj, a beiyár“-nalt alakja. Miért nyúlt a nagy cseh író eh­hez a balladába kívánkozó különös alakhoz, ehhez a rablóhoz, akiből az elnyomott és éhező liép képzele­té a húszas években legendás hőst formált? Mert Nikolaj Suhaj már mesehős. Ugyanúgy, mint Móricz Zsigmond nagyszerű regényében Rózsa Sándor betyár alakja. Mert a gazdagokat fosztogató és a sze­gényeket megsegítő Suhaj az el­nyomottak barátja volt és az urak ellensége, aki „ha még élne, nem volna annyi nyomor a világon“. Csak alig másfél évtized kellett, hogy az író jóslása valósággá vál­jon: a Verchovina alól eltűnt a nyo­mor, a havasi legelőkön nincs már az az éhenhaló nincstelen, akinek egy maszariky áldemokrácia idején ilyen újkori Rózsa Sándor lehetett csak a szószólója. Az elhúnyt nagy író életrajzához még egy adat tartozik: a fasiszta megszállás idején a nácik letartóz­tatták és gyüjtötáborba hurcolták. Csak a véletlenen mt'ilott, hogy nem jutott Július Fucsik, Va-ncsura, Jó­zef Csapek és sok más cseh művész mártirsorsára. A magyar olvasók Iván Olbracht­Szocializmust építő népünk büsz­kén tekint minden olyan irodalmi műre, amelyben a gazdasági élet területén elért gyönyörű eredmé­nyeit látja megörökítve, s amely gondolkozásmódjának folyamatos átalakulását tükrözi. Hiszen ezek­ből meríthet erőt munkateljesítmé­nye fokozásához és öntudata fej­lesztéséhez. A győzelmes februári események után a szocialista építésben elért sikereink mellett igen fontos fel­adatunk volt és örökre az is ma­rad: mélyíteni és elszakithatatlanná kovácsolni barátságunkat felszaba­dítónkkal, a nagy Szovjetunióval. Amikor dolgozó fiataljaink Gály Olga fordításában magyar nyelven olvashatják Milan Lajcsiak áliam- dijas költö »Ének a nagy barát­ságról« című munkáját, akkor ar­ról gj'özödünk meg, hogy barát.sá- gunkat az irodalom terén is elmé­lyítjük. Mikor Milan Lajcsiak ' könyvét kezembe vettem, képzeletemet a szovjet földre és a moszkvai Kreml­be ragadta, ahol a forradalom győ­zelméért elesett hősök emlékét őr­zik. Ezektől az elvtársaklől kom­munista helytállásban mindig pél­dát vehetünk. Lajcsiak népünk ne­vében köszöntötte az első szabad földet, a pártot és a Komszomolt, szavaiban hazánk egyszerű dolgo­zóinak érzését és gondolatvilágát felezte ki. Már a kötet bevezető ré.szében a világ minden dolgozójának remény­csillagát, Moszkvát emliti meg, ahonnan a népi demokráciák a szocializmus építéséhez, a kapitaliz­mus igájában sínylődő dolgozók pedig az embertelen elnyomás elle­ni harchoz meríthetnek •tapasztala­tokat, Lajcsialt így ír a költö mai helyzetéről és feladatáról: Hi.szen ifjú és boldog az ember, szívesen élne sok-sok emberöltőt, körötte élő, halhatatlan versek, miket építve költött. Ebben a részben amellett, hogy kifejezi az élet mai igazi értelmét, még arról is beszél, hogy a költői termék az építés tüzében születik, hogy a költö szívének együtt kell dobbannia sokmillió épitöszándékú ember szivével, mert a versnek csak így lehet népet felemelő, munkára serkentő ereje. Milan Lajcsiak a Szovjetunió iránti forró szeretete nem párosul a hazaszeretet lebecsülésével. A kommunista költö , néhány sorral tovább ezeket mondja: A nagyszerű vers, mint forrás buzog fel 3 a kommunizmussal árad tovább. Én, elvtársaim, szivembe zártam Moszkvát, hogy jobban tudjam szeretni a hazát. Ebből a versszakból kiviláglik a költö proletárinternacionalizmusa, Moszkvát szeretni, jelenti hazánk és népünk szeretetót is. A Szovjet­unió iránti határtalan szeretete ar­ról győz meg minden olvasót, hogy egy a népből és célja egy síkon mozog a párt vezette dolgozó nép céljával. De Lajcsiak nemcsak a Szovjetunióról és a testvéri népi demokráciáról ír nagy lelkesedés­sel, hanem a kapitalizmus jármá­ban nyögő dolgozókról Is. A ml né­pünket békés építésre, a kapita­lista államok dolgozóit pedig harc­ra mozgósítja. A költő lelkét átlépve az ország határát lángra gsdijtják, a Szov­jetunióban látott nagyméretű ipa­rosítás és a virágzó kolhozföldek ezrei. Erről így ír: Föld, hol a Komszomol óriás kohókat épít és barázdát, vülamos traktor szánt a földbe, ahol a Komszomol táncol és sürög, hömpölyög, mint a láv^a — és ura lett a nyárnak és esőnek. . A kommunizmus kiépítésében a Komszomol igen nagy szerepet vál­lalt, és ez a tény arra buzdítson, hogy a mi nagy építkezéseinkbe a Komszomol ragyogó példáját kö­vetve a mi fiataljaink is kapcso­lódjanak bele és törekedjenek helyt­állásban és mindenben a szovjet ifjúságtól példát venni. Ha a munkából képességeinkhez mérten, példásan kivesszük részün­ket, akkor Lajcsiak méltán szólhat a mi nevünkben is: Élni akarunk minden erőnkből és történelmünic legnagj'obb pártja mögött a kommunizmus vörös zászlaját odaadóan, híven kibontja. így válunk méltókká arra, hogy a kommunista költö, törekvésein­ket a szocialista irodalomban meg­örökítse. A szovjet nép boldogsága, kom­munista viszonya a munkához, az osztálynélküli társadalom megvaló­sulásához vezet. Ez a lelkesítő momentum nem csoda, ha ilyen gyönyörű sorok leírására serkentet­te a költőt: Csak előre, mig melledben a szív dobog: addig szeress és gyűlölj, építs, tanulj és gyarapodj! A kommunista ember nagyszerű jellemzését adja. Előre tántorltha- tatlanui a nemes cél felé, előre a virágzó kolhozföldek még gazda­gabbá tételéért, előre, tanulva bölcs vezéreinktől szeretetet és gyűlöle­tet: szeretetet a párt és a dolgozö nép iránt, gyűlöletet .azok iránt, akik a békés építés ádáz ellensé­gei. Milan Lajcsiak költeményéből mint lángostor csap fel a tUtakp- zás, az amerikai imperialisták gaz terveire. A szocializmus és s kapi­talizmus táborát úgy állítja szenv- be, mint az óriást és a törpét. Hiába riadótok, a Szovjetek termének magasztos dalát túl nem harsogjátok. És tovább: Az ember élni vágy s dalolni fog a béke. Milan Lajcsiak verseskötete ha­talmas buzdító erő a Szovjetunió­val való nagy barátságunk elmé­lyítéséhez. Biztosan, hisszük, hogy műve befejező szakas.za útmutatóul szolgál majd minden CsISz-tag munkájához. Szeressük a nagy sztálini földet, hol az ember virágzó bokorként a munka csillagával s két karjával őrzi a békét. Mács József. nak, a cseh szocialista irodalom el­húnyt nagymesterének eddig három könyvét ismerhették meg: az .,An- ná“-t, az „Atokvölgjé“-t és a „Su­haj, a betyár’'-t Megisemrhette bennük munkásalakjainak a jobb jövőbe vetett törhetetlen hitét és a nacionalista túlzást, elhajlást nem ismerő proletár hazafiasságot és harcos kommunista magatartását. Köztársaságunk magyar dolgozó né­pe ezért a hála és kegyelet érzésé­vel eltelve tiszteleg a cseh és szlo­vák néppel, a világ haladószellemü dolgozóival együtt a nagy cseh író ravatala előtt. Olbracht megtanított bennünket is gyűlölni a múlt romlott világá­nak hazug erkölcsét és megtanított bízni azokban az igazságokban és hinni annak a világnak az eljötté­ben, amelyért regényalakjai éltek és haltak. BgH Viktor.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents