Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1952-03-12 / 8. szám
2 1952 március 12 É! IFJÚSÁG /jlet a Hiß&tnoviiuiißiiUon Az amerikai ourzsoa /jajtó gyak- ran ír szemérmetlen képmutatássai arról, hogy az Egyesült Államok — az ellentétek- hazája. Emögött a homályos frázis mögött az a próbálkozás rejlik, hogy a sajtó mentegesse a va.óságot: az USA-ra jellemző rettenetes egyenlőtlenséget a nemzeti jövedelem elosztása terén, azt a tényt, hogy az egyik ember úgyszólván fürdik a fényűző gazdagságban, a többiek osztályrésze pedig a nehéz munka, a kilátástalan nyomorúság. Egyik oldalon — a newyorki Fifth Aveune milliomos körei saládi házainak hatalmas pompája, Florida és Kalifornia nyaralói, tunya élet, jóiakottság; a másik oldalon — bűzös nyomortanyák ínségből származó betegségek, egészségtelen körülmények közötti tengődés. A nyomorúságos viskók és nyomortanyák, amelyekben a legtöbb munkáscsalád lakik, elválaszthatatlan részei az „Amerikai életformának". Az Egyesült Államokban, mint az amerikai haladó sajtó közli, az egész lakótérnek mintegy húsz százalékát nyomortanyák alkotják. Ezeknek lakói a lakosság egyhar- mada, vagyis 48 millió ember. A nyomortanyák rendkívül zsúfoltak, betegségek fészkei, a fiatalkorú bűnözés melegágyai. / A „Munkás Kutatótársaság“ című könyvben ez olvasható: „Az USA- ban a második világháború befejezése után olyan szörnyű lakáshiány mutatkozott amilyenre az egész or szág egész története folyamán nem volt példa. A nyomortanyák mindig sötét foltjai voltak az amerikai vá rosoknak, sőt még falvaknak is". Az Egyesült Államokban egyetlen város sincs, amelyben ne lennének nyomortanyák. Newyorkban, a ha talmas felhőkarcolók sorai mellett nyomorta/nyák tízezrei állanak, amelyekben elképzelhetetlen zsúfoltság, piszok és nyomor uralkodik. Az ' East-Side (newyorki nyomortanya- negyed) szűk, szemetes utcáin roskatag házak zsúfolódnak egymás mellé. Egy-egy szobában gyakran tíz-húsz különböző családhoz tartó zó ember is él. Az emberek a puszta padlón vagy fapriccseken alusznak. Ugyanitt étkeznek, mosakodnak, mosnak, szárítják és foltozzák a fehérneműt. • Gorkij „A sárga ördög városa“ cimti, Amerikáról szóló pamfiettjé- ben ezt írta: „Én már sok nyomort láttam, jól ismerem vértelen, csontos, zöld arcát. Éhségtől bamba, mohó tűzben égő, ravasz és bosszúra szomjas, vagy rabszolgai alázatot sugárzó, de sohasem emberi szemet mindenütt láttam, ám az East- Side-i nyomor borzalma a legszörnyűbb, amit csak ismerek“. Amióta Gorkij ezeket a szavakat leírta, az East-Side nyomorúsága még rettenetesebb mértéket öltött. A „Sun“ című konzervatív lap tudósítója végigjárta a piszkos, patkányoktól nyüzsgő nyomortanyák negyedeit. 1949 október 10-én megjelent cikkében ezeket Irta: „A négy hét alatt, amíg a newyorki nyomortanyák negyedeit végigjártam, megdöbbentem azon, hogy az embereknek itt kell élniök, a középkorra emlékeztető viszonyok között. Láttam e£y lakást, amelyben a patkányok összemarják a bölcsőben fekvő csecsemőt, és néha akkora sebeket marnak rajtuk, hogy a gyermeket kórházba kell vinni. Láttam egy elagott katolikust kocsijában, körülötte vakolatdarabok, amelyek ak- | kor hulltak le a mennyezetről“. Az East-Side vagy a Bowery-ne- gyed nyomortanyái lakóinak nemcsak arra nem lehet reményük, hogy tűrhető lakáshoz jutnak, de még ar ra sem, hogy viskóikban megmaradhatnak, mivel a roskatag épületek előbb-utóbb összeomlanak, vagy lebontják őket. Egyes adatok szerint New-Yorkban körülbelül 260 ezer hajléktalan család van és több mint 500 ezer család él lebontás előtt álló nyomortanyákon. De nemcsak New- Yorkban ilyenek a viszonyok. Az USA fővárosában, Washingtonban, a kongresszus épületétől néhány lépésre terül el a szörnyű nyomortanyák kerülete, amelyre a szó szoros értelmében ráveti árnyékát a Capi- tolium (a kongresszus épülete) kupolája. Flanders, republikánus szenátor. akit zavart a Capitolium közelében fekvő nyomortanyák negyede, kijelentette a szenátusban: „A csehszlovák követség egyik munkatársa nemrég megmutatta egy USA- ba érkezett indiai asszonynak a nyomortanyák egyik negyedét. Az indiai asszony a kongresszus épületének közelében sok olyan házat látott, amelyben nincs vízvezeték, világítás és fűtés,' látott negyedeket, amelyekben a házán kívül épült kló- zet az egyetlen hely, ahol az emberek rendbehozhatják magukat, Iá- tott mellékutcákat, amelyeknek lakói kénytelenek a szabad ég alatt főzni, látott szobákat, amelyekben tizen három ember lakik .. India képviselőnője lelke mélyéből felháborodott az „Amerikai életforma“ propagandistáinak aljas kép- mutatásán. „Nálunk Indiában — jelentette ki — ugyanilyen rossz viszonyok között élnek az emberek, mint ezek, de mi nem dicsekszünk a világ előtt életmódunkkal“. A washingtoni lapok riporterei, akik a nyomortanyákat meglátogatták, kénytelenek voltak megerősíteni a nem hízelgő igazságot, amit a külföldi vendég mondott. A „Washington Post“ című lap a főváros utcáiról írt, amelyeken sok komor arcú gyermeket és felnőttet és deszkadarabokból tákolt házakat lehet látni. A riporter az egyik házba egy 12 tagból álló családot talált, köztük egy 16 éves leányanyát nyolchetes gyermekével, rettenetes nyomorban. Ennek a családnak télen nem volt szene, néha még lámpába való petróleuma sem. A riporter egy másik házban vérbajos asszonyt talált, aki gyermekeivel közös szobában szorongott. Douglasz szenátor felvetette a szenátusban a lakásépítés kérdését, számokat sorolt fel, amelyek a gyermekek és ifjak magas halálozási arányszámáról és bűnözéséről tanúskodtak. Cleveland nyomornegyedében — mutatott rá — háromszor annyi fiatalkorú bűnöző van, mint az egész városban összesen; a házas ságonkívül született gyermekek száma négyszer, a gyilkosságok száma nyolcszor akkora, mint az egész városban. Ilyen hihetetlen körülmények között tengődnek az USA egyéb városainak lakói is. Atlanta városban (Georgia állam) — mondotta Douglas — 137 ezer ember undorító, piszkos nyomortanyákon lakik. Az At’anta városban történt bűntények 59 százaléka erre a kerületre esik. A fiatalkorú bűnözök 72 százaléka, a tuberkulotikus betegek 69 százaléka innen kerül ki. A megdöbbentő adatok mögött az amerikai „demokrácia“ által embertelen életre, pusztulásra ítélt dolgozók végtelen keserűsége rejlik. (Leigázott ifjúság című könyvből) A tűz és köd politikája Tuniszban Afrika északi részén terül el a két francia gyarmat, Tunisz és Marokkó. Ha a két francia gyarmat történetére gondolunk, nem látunk mást, mint a tipikus gyarmati területek történetét. A XIX. század első felében a tuniszi népnek hosszú szabadságharc után sikerült felszabadulnia a török elnyomás alól, mely sok évtizeden keresztül tartott. A világ érdekszféráinak imperialista felosztásával Tunisz Franciaországé lett. 1881-ben a francia katonaságnak sikerült behatolni az országba és megvenni a tuniszi bejt, hogy ismerje el Tuniszt francia gyarmatnak. Ez a szerződés süllyesztette a tuniszi népet gyarmati sorsba a mai napig. Marokkó sok évszázadon keresztül önálló állam volt. A marokkói szultánra éppen az a sors várt, mint a tuniszi bejre. A francia gyarmatosítók rákényszerítették, hogy az ország egy jó részét ismerje el francia gyarmatnak. „Az ország egy kisebb része a spanyoloknak jutott, Tanger pedig nemzetközi kikötő lett. A szerződések felhatalmazták a franciákat arra, hogy' a nevezett országokban katonaságot és rendőrséget tartsanak. Tunisz és Marokkó elvesztette azt a Jogot, hogy kapcsolatokat tarthasson fel a szomszédos államokkal. A törvényhozó és végrehajtó hatalom a francia hivatalnokok kezébe jutott. Minden kerület élén ott találjuk a francia kormány megbízottját — a helytartót. Az első világháború után a gyarmatok sorsa megváltozott. Az amerikai imperialisták élénken érdeklődtek az ország stratégiai és természeti kincsei után. 1942-ben amerikai katonaságot hajóztak ki Marokkóban, ez volt az első lépés az amerikai behatolás felé, ez azóta fokozott erővel tovább tart. A második A német nép nyílt választ kér Bonntól A Német Demokratikus Köztársaság kormánya rendkívüli ülést tartott, melyen egy olyan határozatot hoztak, hogy adjon a Német Demokratikus Köztársaság egy felhívást a nyugatnáémet kormánynak, válaszoljon nyíltan: akarja-e * nyugatnémet kormájiy a békeegyezményt megkötni. Mint köztudomású, januárban a Német Demokratikus Köztársaság kormánya a négy nagyhatalomhoz fordult, azzal a kéréssel, hogy minél előbb kössék meg a békeszerződést. Abból a célból, hogy minél előbb szűnjék meg Németország abnormális széttagoltsága, hogy biztosítva legyen a béke ügye, Németország egysége és függetlensége. A Német Dem. Köztársaság kormánya kérte a bonni kormányt, hogy csatlakozzék a keletnémet kormány ezen lépéséhez. A bonni kormány kijelentette, hogy a békeszerződés végeredményben az ő célja is, de nevetséges kifogásokkal a fökérdést a békeszerződés meggyorsítását és megkötését elhallgatta. A bonni kormány kijelentette, hegy Németországot először egyesíteni kell, aztán JlwH a lún tönb 'óL Az imperialista háborúk elleni ifjú harcosokat nem tudja megtörni semmiféle terror. Elhatározásukban a börtön lem ingatja meg őket. Ezt bizonyítja Piet van Staveren, bátor békeharcos példája is, aki megalkuvás nélkül harcol a gyarmati háború ellen. E bátor harcos levelet küldött a Demokratikus Ifjúság Világ- szövetségének, amelyben forró üdvözletét küldi Henri Martinnak — vietnami gyalázatos háború elleni francia harcosnak. Mint ismeretes Henri Martint a francia háborús gyújtogatók azért börtönözték be, mert ki merte fejezni békeakaratát. Ez a levél ragyogó példája a nem,A mi célunk a béka“ zetek szabadságáért küzdő harcosnak. KEDVES BARÁTAIM! Testvéri üdvözletem küldöm a len- wardeni börtönből. A háborús gyújtogatók ugyan elszakítottak tőletek, de nem némtthat ják el a béke hangját. Ellenkezőleg! Megmutatják, hogy a béke ügyét a népnek kell a kezébe venni és még elszántabban, még kitartóbban kell érte harcolni, egészen a végső győzelemig. Számunkra, az egész világ fiatalsága számára az öt nagyhatalom közötti békeegyezmény megkötéséért vívott harc a jövönkért vívott harcot jelenti. A háború erői egymással szembe akarnak állítani minket. A Földet vérünkkel akarják megtermékenyíteni, hogy hasznukat növeljék. Mi azonban rákényszerítjiik a háborús gyújtogatókat, hogy tárgyaló asztalhoz üljenek és az ellentétek békés megoldásáról tárgyaljanak a Szovjetunióval és a népi Kínával. Megvalósítjuk ezt, mert sok milliónyian vagyunk s hatalmas az erőnk. Kérlek titeket, hogy tolmácsoljátok Henri Martinnak, a bátor francia békeharcosnak, testvéri üdvözletem, akit hasonló „bűntettért“ börtönöz- tek he, mint engem. Éljen a béke és a nemzetek közti barátság! Éljen a világ minden országa ifjúságának harca a világbé- liéért. Piet van Staveren lehet beszélni a békeszerződésről, Bonn ezt a kijelentését akkor tette, amikor pár héttel ezelőtt elutasította a keletnémet kormány azon Javaslatát, hogy békésen egyesítsék a két Németországot. A Demokratikus Német kormány megemlékezett aztán mindazon erőfeszítéséről, melyet az ország egyesítésért tett, arról a javaslatról, melyben kérte a nyugatnémet kormányt az egész németországi válasz tások és a békeszerződés mielőbbi megkötése ügyében. A nyugatnémet kormány elutasította ezt a javaslatot is, hogy a választások lebonyolítása érdekében össznémet demokratikus Németország kormánya kijelentette, hogy a bonni kormány megakadályozza az össznémet választásokat alÄyett, hogy teljesítette volna a német nép kívánságát, mely azt követelte, hogy Kelet- és Nyugat-Németországot megfelelő képviselők irányítsák, ahelyett az Adenauer kormány az egész német választás ügyét holtvágányra terelte. Az Atlanti szövetség legutóbbi konferenciáján, melyet Lisszabonban tartottak, a bonni kormány képviselője, Hallstein kijelentette, hogy az európai hadsereg jóváhagyásának tervét a bonni kormány hajlandó olyan gyorsan elismerni, amilyen gyorsan csak tudja. Az európai hadseregbe való belépés tervét a nyugatnémet kormány a legteljesebb titokban dolgozta ki a német nép előtt. Ez azt jelentette, hogy a nyugatnémet kormány belenyugodott az ország megszállásába. Belenyugodott és jóváhagyta az ország újrafelfegyverzését. A német nehéz ipart bizonytalan időre átengedte az angol-amerikai háborús uszítóknak abból a célból, hogy az imperialisták egy új háborút készíthessenek elő, még abban az esetben is, ha az a német nép testvérháborújával is végződne. Ezért nem fogadták el tehát a Keletnémet kormány fáradozását, az ország békés egysége ügyében. Ezért újból feltették a kérdést: „Adjon a Nyugatnémet kormány feletetet: a békeszerződés megkötése mellett vagy ellene van-e? A felelet legyen világos és egyszerű". világháború után a marshallizált Franciaország egyre több pozíciót volt kénytelen átengedni Tuniszban és Marokkóban. A külföldi iapjelen- tések szerint a tuniszi és marokkói üzletek 60%-át egy amerikai keres, kedelmi társaság ellenőrzi.' Ezenkí vül a zamerikaik elkezdték kiak názni a stratégiailag fontos nyers anyagokat, főleg a nyersolajat, mangánt, és urániumot. Az Atlanti szövetségben Marokkónak és Tunisznak fontos szerepe van. Mindkét terület az imperialisták háborús terveiben fontos helyet foglal el. Az amerikaiak meg sem kérdezték a marokkói és tuniszi népet, mégis bevették az országot az Atlanti szövetségbe. Az amerikaiak parancsára gyorsított ütemben építik a replőtereket, vasútvonalak és stratégiailag fontos utakat Marokkóban az amerikaiak 40 tengeri és légitámaszpontott szándékoznak létesíteni. A legóvatosabb számítások szerint az országban 35 ezer amerikai katona tartózkodik és több, mint 10 ezer úgynevezett , • zakember“. A tuniszi és marokkói népnek az életkörülményei, mely kettős kizsákmányolás alatt él, — már hi tétlenül nehezebb. Az idegen megszállók nyíltan kizsákmányolják a lakosságot. Az árak állandóan nőnek Tuniszban. Például a létfenntartási költség a háború után a 25- szörösére emelkedett. A francia gyarmatosítók évente sok parasztnak veszik el a földjét és házát, így kényszerítik a marokkói és tuniszi népet éhhalálra. Csak a legutóbbi időben a francia megszállók, kik az ország 3 százalékát teszik ki, a marokkód parasztok legjobb földjének 20%-át sajátították ki. A marokkói viszonyokra jellemző, hogy a vidék egy negyedének másfélmillió parasztnak nincsen földje. Ennek aztán az a következménye, hogy a hlál ezen a vidéken fokozott erővel pusztít, és évente többezer embert visz a sírba. Legnagyobb halandóság van a gyermekek között Jellemző még Tuniszra az is, hogy a lakosság 84%-a írástudatlan. Az egész francia és amerikai megszállás alatt a tuniszi és marokkói nép nem szűnt meg harcolni a szabadságért. Főleg a második világháború után nőtt meg a felszabadító szabadságharc hangja. Ezen harcok jellegzetessége az, hogy nemcsak jelszavakkal harcolnak a szabadságért és függetlenségért, hanem egyúttal harcolnak a világbékéért is. A francia gyarmatosítók drákói rendszabályai. A francia gyarmatosítók, akik már régebben is elnyomták a tuniszi és marokkói nép szabadsághar- cát, most drákói rendszabályokat vezettek be és a népet a legalapvetőbb jogaitól is megfosztották. A francia hivatalok engedélye nélkül nem szabad semmi féle szövetséget, gyülekezést összehozni. Csak tíz ember lehet együtt egy időben. Még akkor sem lehet, e számot túlhaladni, ha vallási gyülekezetről, vagy névnapokról van szó. Vidéken nemcsak a politikai egyesületeket szüntették meg, hanem a sportegyleteket is. 1951-ben a franciák kötelezték a marokkói szultánt egy olyan jegyzőkönyv aláírására, amelyben megfogadja, hogy semmi féle reformot nem követ el, szembefordul a felszabadító mozgalommal és a felsőtízezrekkel elnyomja a kommunista mozgalmat. A marokkói nép azzal válaszolt erre, hogy tüntetéseket és sztrájkokat szervezett. Ennek megtorlására a francia kormány katonaságot vezényelt ki, amely bele- lött a tüntető tömegekbe és bombázta a békeszeretö marokkói nép Városait. Azóta az események napnap után élesednek Tuniszban és Marokkóban. Az egész Tuniszra kiterjedt a szabadságharcosok mozgalma, akik a francia Kommunista Párt tagjaiból tevődnek Össze. A mozgalmat segítik a tuniszi .béke- harcosok és a tuniszi dolgozók általános szövetsége is. A tuniszi és marókkói nép harca egyrésze a világ elnyomott gyár- mati népeinek harcából a békéért, a szabadságért, Ezt a harcot nem tudják feltartóztatni sehol a világon a gyarmatok kifosztó! és elnyomói. Ressl János.
