Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1952-02-20 / 5. szám
Bratislava, 1952 február 20. Ära 2 Kés I. évfolyam, 5. szám. cft, tfebtuáil győzelem éofaedufó/áta Munkásosztályunk és Pártunk februári győzelme és annak óriási, felmérhetetlen gazdasági és politikai következményei meggyorsították hazánk útját a szocializmus felé. A Gottwald elvtárs vezette Csehszlovákiai Kommunista Párt, amely a kapitalizmus idején hosszú osztályharcban edződött meg, e februári napokban arról tett tanúbizonyságot, hogy erőskezű, bátor vezetője egységesen ' * do' ,s.:ó népünknek és az adott pillanatban képes olyan történelmi cselekedetekre, amelyek döntő módon megváltoztatják az ország fejlődésének ütemét. A Vörös Hadsereg hős csapatai által felszabadított haza a februári napokban végleg leszámolt a kapitalista reakció minden maradványával a kormányban és a kormányon kívül és megkezdte annak a tervnek az építősét, amely népünk boldogságának, biztos jövőjének záloga: a gott- waldi ötéves tervet. Az ifjúság életében a legnagyobb esemény a Vörös Hadsereg által való felszabadításunk óta e februári napok közvetlen következményeképpen játszódott le. Az egységes Csehszlovák Ifjúsági Szövetség, amely a lenini-sztálini Kom- szomol útját járja és harcol-az ország felépítéséért, ezekben a napokban született meg. Hazánk cseh, szlovák és magyar fiataljai végre egymás mellé állottak és úgy fogták meg egymás kezét, hogy azt soha többé ne engedjék el és egymással vállvetve, komoly segítséget nyújtsanak a Pártnak, amely irányítja, neveli ifjúságunkat és megalapozza boldog jövőjét. Ezen nagyjelentőségű évfordulón érdemes egy kissé visszatekinteni a múltba, hogy megállapíthassuk, mekkora utat tettünk előre és mit nyújtottak nekünk azok az esztendők, amelyek e dicsőséges évforduló óta elmúltak. Mert nem csekélység az, mennyivel javult a fiatalság fejlődéséről való gondoskodás és milyen körülmények között halad előre dolgozó és tanuló ifjúságunk, az az új nemzedék, amely építheti a szocializmust és életét a szocializmusban töltheti le. A Párt és a kormány szélesre tárta a munkás- és parasztit jóság előtt az iskolák kapuit és a\mindennemű iskolákon ma már ez aV ifjúság képezi a tanulók nagyobb százalékát. Óriási lépést 'tettünk előre Nemcsak a gépeket a szocialista építés munkaerőpótlásának, szakmunkásságának képzésében. Ipari pályán dolgozó ifjúságunk tanoncidejét gyönyörű, új tanoncott- honokban, világos, egészséges, derűs környezetben, a Párt és az állam minden gondoskodását élvezve tölti le. A bányásztanoncok és a nehézipar kulcságazatainak ipari tanuló- ifjúsága soha nem álmodhatott olyan gondoskodásról, mint aminőt ma élvez és tudja, hogy ez csak a szocializmust építő népi demokráciában lehetséges. A nninkásifjóság rendelkezésére álló esti tanfolyamok, esti iskolák és más lehetőségek biztosítják azt, hogy az ötéves terv építésének körülményei közepette a dolgozó fiatalság ugrásszerűen fejlődhet. Ifjúságunk hálás a Párt és a kormány ilyen nagyméretű gondoskodásáért. A szocialista építés, a békeharc nem egy bástyáján bizonyította be, hogy méltó erre a bizalomra és megfelel annak a hivatásnak, amelyet a lenini-sztálini Komszomol tölt be a Szovjetunió építésében. Az Ifjúság Vasútvonala, a Szövetségi Vasútvonal és Osztrava környékének építkezései, az árvái duzzasztógát, a Szlo- vákia-szerte épülő villamos erőművek építésében való részvétel, a hazáját építő lelkes ifjúság tettei bizonyítják azt, hogy fiatalságunk tudatában van Pártunk és kormányunk megtisztelő bizalmának. És a februári évforduló alkalmából, amely a gottwaldi ötéves terv negyedik évének küszöbén zajlik le — amely esztendőben újabb feladatokat megvalósítva még közelebb jutunk az iparosított Szlovákia eszményéhez — kell, hogy’ ifjúságunk az eddigi eredményeket értékelve még nagyobb lendülettel segítse a Pártot nagy feladatai elérésében. Faltaink és városaink CsISz-cso- portjai, az üzemek és építkezések szer vezetei tegyenek nagy' fogadalmat a februári győzelem évfordulóján, hogy még jobban teljesítik nevelő küldetésüket és komszomolistákat nevelnek a szó igazi értelmében. Olyanokat, akik nem félnek a nehézségektől és nem riadnak vissza az akadályoktól, akik1 tisztán látják az utat és ezen az úton bátran mennek előre; olyanokat, akik a szocialista építés minden szakaszán élenjárnak és nem kullognak hátul a jövőért, az ifjúság jövőjéért folyó nemes küzdelemben. Nekünk béke kell, mondják Novikov himnuszának szavai, amelyekkel a VIT óta a világ minden országában békeharcra indul az ifjúság. Nekünk béke kell, — de ezt a békét magunknak kell kiharcolnunk úgy, hogy mindent megteszünk a szocialista építés, főleg a nehézipar építési ütemének meggyorsítására azzal, hogy' biztosítjuk a kulcsipar ágazatainak egyre növekvő munkaerőszükségletét, Ezt a békeharcot hazánkban, a Csehszlovák Köztársaságban csak úgy tudjuk megvívni, ha többet és eredményesebben tanulunk a Szovjetunió példáiból, ha a szovjet Ifjúság példája, hősi munkalendülete, acélos akarata és elszántsága fűti át minden fiatal elvtársunk szívét és lelkét. Csehszlovákia magyar ifjúsága is bekapcsolódott már ebbe a békeharcba, azonban az eddiginél sokkal erősebben kell vívnia harcát. A falvak és a városok minden fiatalját mozgósítani kell feladataink teljesítésére, közös hazánk építésére. Hassa át őket az a tudat, hogy a Párt és a kormány a lenini-sztálini nemzetiségi d- vek alapján az ország déli járásaiban új nehézipari gazdasági bázis-építésével biztosítja a magyar dolgozók szebb jövőjét is. A Kassán épülő kohá szati kombinát, a Komáromiam fejlődő hajóipari kombinát, a Léva melletti Kirov-művek, a pótori és rozs- nyói bányavidék kifejlesztése a déli járások dolgozóinak, s így' a magyar dolgozóknak is biztos és boldog jövőjét jelenti. Ez a fejlődés egyúttal óriási kultúrforradalmat nyit meg, amelynek tevékeny részesének kell lennie a magyar ifjúságnak is. Tanuljanak elvtársaink a déli járásokban a haladó magyar nemzeti hagyományokból. Tegyék még jobban magukévá a szocialista kultúrát, legyen példaképük Schönherz Zoltán, Schlár Ede és mások, akik a csehszlovákiai magyar ifjúság soraiban a fasizmus ellen harcolva, életüket áldozták az utódnemzedékek boldog jövőjéért. Minden évforduló, minden emlékezés a múltra jelentse az új harc kiindulópontját, amelynek útját a jövő felé a Csehszlovákiai Kommunista Párt és Gottwald elvtárs mutata meg nap nál világosabban mindannyiunk számára. Horváth László. Hatalmas toronydarúk segítenek dolgozóinknak a HL’KO építésén. Szlovákia összesített terve, ifjúságunk boldogságának terve Eddig soha nem tapasztalt fejlődés közben gyarapodik es virul hazánk. Űj üzemeket, iskolákat, kórházakat, szociális intézményeket, reférációs központokat épít a felszabadult dolgozó nép a boldogabb jövő, az ifjú nemzedék részére. A Csehszlovák Kommunista, Párt és Gottwald elvtárs vezetésével a szocializmust építjük, hogy soha többé a nyomor és a kizsákmányolás visz- sza ne térhessen. Ez évben népi demokratikus köztársaságunk építésében nagy feladatok várnak reánk. Szlovákia 1952. évi összesített terve, melyet nemrég hagyott jóvá a Megbízottak Testületé — egy újabb fokozat hazánkban a szocializmus felé vezető úton, Az ipari és mezőgazdasági termelés gyors fejlesztésének Szlovákia kulturális és széleskörű beruházási terve. Ez évben Szlovákia ipari termelése túlhaladja a ’hííö'oní előtti termelésnek négyszeresét. Az 1951. évi termeléssel szemben ipari termelésünk több, mint 26%-kal emelkedik. Az ipari termelés növekedése csak ebben az évben egyenlő lesz a München előtti Szlovákia 1937-beni termelésével. A nehézipari termelés köztársaságunkban 80o/0-kal kell, hogy magasabb legyen a múlt Csehszlovákia nehéziparának háborúelőt- ti termelésénél. Jelentősen emelkedik a beruházási építkezések terjedelme és építészetünk kell, hogy ebben az évben 39 új üzemet és további 50 jelentős önálló' termelő berendezést helyezzen üzembe. kell előkészíteni a tavaszi munkákra, hanem az embereket is A mezőgazdasági termelésnek a múlt évvel szemben 25o/0-kal kell emelkedni. A gazdasági fejlődéssel egyidejűleg a kultúra terén nagy fejlődés ment végbe. így pl. több mint 14 millió példányban adunk ki könyveket. Száz vándormozit szervezünk meg. A tanulók létszáma az ipari jellegű iskolákban 40o/0-kal lesz magasabb az 195I-es évvel szemben, az 1945 évvel szemben pedig 600o/0-kal. A felsőbb irányzatú technikád iskolákon az 1952—53 tanévben több, mint 7.000 tanuló tanulhat. Felemelt feladataink megkövetelik dolgozóinktól, a munkában a fokozott kezdeményezést — a munkás- osztály, a kis- és középparasztság együttes munkáját, a tömegpoldtd- kai nevelést — a rendszeres agitá- ciót és propagációt. Szlovákia összesített terve kell, hogy dolgozó népünk és főleg ifjúságunk szívügyévé yáljo" Siroky elvtárs a Nemzeti Arcvonal Szlovákiai Központi Akció Bizottságának széleskörű ülésén a következőket mondotta: Az ifjúságnak a szocializmus építésében való tömeges részvétele feljogosít .minket a velük szemben való azon követelésünkre, tanuljanak a szovjet sztahanovista munkamódszerek úttörőitől, legyenek áthatva a szocializmus nagy építkezéseiért való öntudattól. A CsISz politikai, ideológiai és .szaknevelésének elérésében teljes támogatásra talál az állami igazgatási szervek a megújhodott Nemzeti Front vezető szervénél, a CsKP- nál, hogy ezáltal x az ifjúsági alap- szervezetekből ezer és tízezer aktív építő kerlüjön ki, akik a technikát vagy más szakmát jól elsajátítsák és hazánkban a szocializmus felépítéséért szívósan és rettenthetet- lenül megállják a helyüket. Kemény tél köszöntött a molda- vai gépállomás dolgozóira. A javítóműhelyek építését nem sikerült befejezni a hideg beállta előtt. A munka mégsem akadt meg, a gépállomás dolgozóinak vasakarata megtörte a hideg bénító erejét. A moldavai gépállorilás dolgozói desz- kabarakkokkban kemény, szívós mun kával készülnek a tavaszi munkákra. Minden traktort, arató- és cséplőgépet kijavítanak, hogy tavasszal, amikor odakinn eltakarodik a hó és a /hideg, minden fennakadás nélkül foghassanak munkához népünk új kenyeréért. Erről kellett meggyőzni a gépállomás dolgozóit és ezt a munkát sikeresen végezte el a gépállomás pártszervezetének új vezetősége. 1 Az őszi munkák elvégzésében a moldavai gépállomás első helyre került a kassai kerületben. Akkor még nem figyelt fel munkájukra az egész ország, de a gépállomás dolgozói tovább küzdöttek. Nem elégedtek meg az elért eredményekkel, tudták, hogy többre is képesek, tudták, hogy erejüket meg feszítve, minden tudásukat latba- vetve, ezt az eredményt fokozni is lehet és magasan túlszárnyalhatják. A gépállomás vezetősége kidolgozta az új terveket, a gépjavítás terveit és megvalósításába belevont minden dolgozót. Sokan nem értették meg azonnal, hogy miért kell egész télen keményen dolgozni, sokan úgy gondolták, hogy a télen pihenni kell. Ezeket megkellett győzni, hogy a gépállomáson télen fel kell készülni a következő gazdasági évre és ez kemény munkát követel. A pártszervezet és a CsISz rendszeres politikai nevelömunkát végez, megszervezték a gépállomáson a politikai oktatást. Az eredmény nem maradt el. Ma a moldavai gépállomás fiatal és ■idősebb dolgozói a gépjavítás befejezéséhez közelednek. Eddig napi terveiket 180—200% -ra teljesítet, ték. Legjobban dolgozik a Nehman és Juhász elvtársak munkacsoportja. Normájukat 285%-ra teljesítik. Nem sokkal marad le mögöttük Stupák és Hogara elvtársak munkacsoportja, akik napi normájukat átlagosan 250%-ra teljesítik. Ezen a gépállomáson a munka- verseny élő valóság. Minden dolgozó tudja, hogy ki milyen eredményt ért el és kinek milyen magas a teljesítménye. Nem csoda, hiszen a munka láza ezen a gépállomáson majdnem mindenkit magával ragadott. A szívós felvilágosító munka és a teljesítménybérezés megszülték az eredményüket. A javítóműhelyek dolgozói nem várják ölhetett kézzel az alkatrészeket, — a golyóscsapágyakon kívül minden alkatrészt maguk készítenek el. Az esztergapad és acélfúrók szünet nélkül dolgoznak. Hudák elvtárs, a ' gépállomás fiatal esztergályosa nem hagyja kihasználatlanul gépét. Normáját 160%-ra teljesíti és a gépállomáson mindenki tisztelettel beszél róla. Estók elvtárs nemrég jött a királyhelmeci gépállomásról ide Moldavába. Alig pár napja dolgozik a gépállomáson és már mindenki ismeri. Elektrotechnikus Szerény, lelkes, fiatal. Ha a munkáról beszél parázsló fekete szeme izzik a lelkesedéstől. Szereti a szakmáját, és normáját ö Is 160%-;ra teljesíti. A kovácsmühelyben sem hül ki a vas kovácsolatlanul. Német elvtárs irányításával normájukat ők is 120%-ra teljesítik. Ezekre az eredményekre méltán büszkék a gépállomás dolgozói. Eredményeiket úgy tudták- elérni, hogy idősebbek és fiatalok közös erővel dolgoznak, hogy a CsISz üzemi csoportjának vezetősége mindenben segíti a pártszervezet munkáját, harcát a tervek teljesítéséért. De a moldavai gépállomáson ezen a télen nem csak a gépeket javították ki, hanem az embereket is igyekeznek megszabadítani hibáiktól, átformálják, átnevelik a gépállomás dolgozóit. A gépállomás vezetősége jól tudja, hogy a tavaszi munkák sikere nemcsak a kijavított gépektől függ majd, hanem az emberektől is; az öntudatos, lelkes dolgozóktól. A nevelömunka még nem kielégítő. Még sok mindent meg kell tenniök a gépállomás dolgozóinak neveléséért. A gépállomáson mindenkinek ismerik erényeit, hibáit, az idősebb elvtársak mindent megtesznek, hogy a fiatalokból jő szakemberek legyenek, de ezt a munkát fokozni is lehet. A traktoristák szabadidejét jobban ki kellene használni a politikai oktatásokra. Ezt a munkát alaposabb körültekintéssel kellenne végeznie az üzemi CsISz-csoport vezetőségének. Ne elégedjenek meg a heti három délutánnal a traktoristák. szabad idejét mind használják fel politikai nevelésükre, oktatásukra. ^Foglalkozzanak állandóan a traktoristákkal, mert hisz rájuk komoly és nehéz politikai felvilágosító munka vár tavasztól fal- vainkban. A CsISz vezetői tanuljanak Matis elvtárstól, aki munka közben egy pillanatra sem feledkezik meg agépálomás fiatal dolgozóinak neveléséről, formálásáról, Miért {Folytatás á 2. oldalon) Az ifjúságnak hűnek kell maradnia szülőpártjához Az összesített tervnek az alapszervezetek munkájában az érdeklődés középpontjává kell válnia. Az alapszervezetek vezetőségei indítsanak széleskörű kampányt, hogy Szlovákia összesített tervét minden CsISz- tag -megismerhesse és hogy 'tudatában legyen annak, mit jelent az összesített terv teljesítése hazánk jövőjének kiépítésében. Üzemeinket, EFSz-einket, iskoláinkat vagy más munkahelyeinket tekintsük egy olyan harcmezöknek, ahol a ten' teljesítéséért vagy nemteljesítéséért folyik a döntő harc, ahogy ezt Sy- kora elvtárs a CsISz SzKB plenáris ülésén mondotta. A terv teljesítéséért az alapszervezeteknek mozgósítani kell a tagságot. A szocialista munkaverseny kiterjesztése, a szovjet munkamódszerek elsajátítása az alapszervezetek vezetőségi és tagsági gyűlésein állandó munka- programmként kell, hogy szerepeljen. A járási konferenciák az ifjúságnak az összesített tervért való lelkes felvonulásává válnak a CsISz SzKB határozataiért. Fejlesszük tovább az ifjúság lelkesedését az új győzelmekért, a szerencsés hazánkért, a- békéért és a szocializmusért folyó harcban.