Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1952-08-27 / 32. szám
10 1952 augusztus 27 Hiába, nem működik, Állj Achesón! t'jra pumpálni kell. --------- ★ — (Neues Deutschland) Ai olasz ifjúság a katonai szolgálati idő meghosszabbítása ellen Az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetősége és az Olasz Szocialista Párt ifjúsági bizottsága nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozza, hogy az olasz ifjúsá. got a katonai szolgálati idő meghosszabbításának veszélye fenyegeti. „A közvéleményt — írja a nyilatkozat — különösen felháborítja az, hogy a katonai szolgálati idő meghosszabbításáról szóló javaslatot egy idegen tábornok utasítására vetették fel és nem terjesztették a parlament elé. Az olasz ifjúság- kész megvédelmezni békés munkáját és visszautasítja ezt az arcátlan javaslatot, amely az ország militarizáiá. sara- irányul.“ Henry Martin szabadonbocsátásáért Egész Franciaországban szélesedik a mozgalom Henri Martin, a hős békék arcos szabadonbocsátásáért. A demokratikus sajtó közli, hogy a dolgozók százával küldik a leveleket és táviratokat a börtönben sínylődő Henri Martinnak. A francia egyetemek professzorainak és tudományos dolgozóinak egy csoportja kéréssel fordult a köztársasági elnökhöz: bocsássák szabadon Henri Martint. A kérés válasz nélkül maradt. Baktéríumháborúra képezik ki az amerikai megszállókat A „Mannheimer Morgen" beszámol arról, hogy a nyu- gatnéme tor szag i amerikai megszálló csapatok 7. hadseregének parancsnoksága che- motechnikai-biológiai intézetet létesített Kirckheimbolan- íten mellett. Az intézet célja: megismertetni az amerikai katonákat a bakteriológiai hadviseléssel. Az Egyesült Államok heidelbergi ■ főhadiszállása közölte, hogy az ame. ríkai megszálló csapatok 2200 tisztjét és katonáját ipar kiképezték a bakteriológiai hadviselésre. Az amerikaiak nagy bakteriológiai kutatólaboratóriumot rendeztek be Hanau ban. A német ifjúság teljesíti E. Thälmann üzenetét Augusztus 17-én 35.000 né- met ifjú-békeharcos hatalmas tüntetést rendezett Halléban a békéért; egységért és szocializmusért. A díszemelvényen, amely körül a tüntetők meneteltek, 30 ifjú-békeharcos foglalt helyet, akiket a III. Világiíjűsági Találkozó idején Berlin nyugati övezeteiben rendezett béketüntetések alkalmából a.Sturm rendőrsége megtámadott és kegyetlenül megkínzott. Vasárnap este a Szabad Német Ifjúság tüntető tömegeihez Halié lakosságának többezrea tömege csatlakozott és közösen tüntettek szilárd elhatározásukért, a szocializmus építéséért a Német Demokratikus Köztársaságban. A Szabad Német Ifjúság elnöke, Erich Hontiecker megemlékezett Ernst Thälmann elvtárs, a német munkásosztály vezére kivégzésének 8. évfordulójáról. A fasiszták a buchenwaldi gyüjtőtáborban végezték ki. Többek között a következőket mondotta: „E hatalmas tüntetésen fogadalmat teszünk, hogy teljesítjük felejthetetlen Ernst Thálman. mink üzenetét és népünk igaz ügyét győzelemre visszük, ígérjük, hogy rendületlenül folytatjuk a békeharcot hazánk egységesítéséért és teljesítjük Thälmann elvtárs üzenetét“. A román ifjúmunkások teljesítik a párt megbízatását A Román Népköztársaságban augusztus 17-én ünnepélyesen felavatták az ötéves terv egyik kimagasló alkotását, a Duna—Fekete-tenger csatorna építkezésének közelében épült „Ovidiu II.“ erőmüvet. Gheorghe Gheorghiu- Dej elvtárs, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára táviratot intézett az erőmű építőihez, amely a többi között a következőket tartalmazza: „A Komán Munkáspárt Központi Bizottsága és a Román Népköztársaság minisztertanácsa nevében üdvözlöm az „Ovidiu II.“ hőerőmű munkásait, technikusait és mérnökeit és szeretettel köszöntőm az ifjúmunkásokat, akik fáradhatatlanul dolgoztak a hő. erőmű építésénél. A párt és a kormány a fiatalokat bízta meg a hőerőmű építésével, akik becsülettel állták meg helyüket az építkezésnél. A hőerőmű felépítésénél — ennél az ifjúsági építkezésnél — új. értékes technikai káderek nevelődtek i.“ A távirat hangsídyozza, nogy a hőerőművet a Szovjetunió testvéri segítségével építették fel. ÖJ IFJÚSÁG Szovjet főiskolások az épülő kahovkai vízierőműnél Moszkva, Leningrad, Kiev, épülő kahovkai vízierőműnél. Minsszk, Novoszibátazk és más ^ leendő szakemberek tapaszszovjet városok 14 főiskolája- , . ... ... . . ... ‘ , talt mérnökök irányítása inéinak hallgatói gyakorlati mun. J kát végeznek a Dnyepr-nél tett dolgoznak. Ülésezett a Szabad Német Ifjúsági Szövetség Központi Tanácsa Halléban Szombaton, augusztus 16-án fejezte be üléseit a Szabad Német Ifjúsági Szövetség Központi Tanácsa. Az ülésen egész sor fontos határozatot fogadtak el, amelyeknek célja: megerősíteni a Német Demokratikus Köztársaság ifjúságának részvételét a békeharcban, Németország egységesítéséért, a demokráciáért és szocializmusért. A Szabad Német Ifjúsági Szövetség Központi Tanácsa határozatot fogadott el, «melyben feladatokat tűz ki a német ifjúság elé e harcban. E határozat Németország Szocialista Egység Pártja II. konferenciájának és a Szabad Német Ifjúság IV. kongresszusának határozataira támaszkodik. A Központi Tanács a evikov-i ifjú bányászok javaslatára, amelyhez többtízezer ifjú csatlakozott a Német Demokratikus Köztársaságban, megvalósítja „Wilhelm Pieck felhívását“. E felhívás értelmében a Szabad Német Ifjúsági Szövetség feladata segíteni Németország Szocialista Egység Pártját II. konferenciája határozatainak megvalósításában, még nagyobb erőt kifejteni, hogy a Szabad Német Ifjúsági Szövetség teljesítse a népirendör- ség fölött vállalt védnökség feladatát, megszervezni az ifjúságot a szocialista munkaversenybe és a „Németország szolgálatában“ nevű szervezetbe, továbbá a városokban és falvakban örömteljes ifjúsági életet teremteni. Magyar ifjúmunkások az Alkotmány Ünnepén A budapesti ifjúmunkások a hála és szeretet jeléül hősies munkával készültek alkotmányuk ünnepére. A fiatalok 85 százaléka, a DISZ- tagok 88 százaléka tett szocialista kötelezettségvállalást. A verseny során Budapesten sok új ifjúsági brigád, üzemrész alaluüt. Ezek nagyrésze megalakulásuk napjától példamutatóan dolgozott az adott szó teljesítéséért. A Keltex gyűrűsfonodájában dolgozó „Alkotmány ifjúsági brigád például 114 százalékról 119-re emelte átlagteljesítményéi. A DISZ-szervezetek ebben a versenyben az eddigieknél sokkal jobban segítették a gyengébben dolgozó ifjúmunkásokat. így sokan, akik a közelmúltban még 100 százalék alatt teljesítettek^ ma már jóval túlszárnyalják a normát. Például a Gheorghiu- Uej Hajógyár Hámán Kató ifjúsági brigádja 80—90 százalékról 140 százalékra emelte átlagteljesítményét. A DISZ-szervezetek sok új. értéke^ agitáeiós módszert is használtak. Különösen színessé tették az agitációt a Ghe- orghiu Dej Hajógyár fiataljainak kezdeményezésére indult »politikai félóráit“. Itt a fiatalok munkaidő előtt vagy után — nyilvános értekezie. ten mondták el egymásnak; hogyan állnak vállalásaik teljesítésével, Románia felszabadításának nyolcadik évfordulója Nyolc eszteiulaT«) ezelőtt a Szovjet Hadsereg- szétzúzta a hitleri fasisztái csapatokat, íelszabadította Romániát és megnyitotta a román nép előtt az utat a teljes szabadságért folytatott harchoz — a nemzeti felszabadulástól a szoeiáír felszabadulásig. 1944 augusztus -í3-án a dolgozó nép a munkásosztállyal az élen, a Komán Kommunista Párt \ezétéséve' megdöntötte Antoneseu fasiszta rendszerét. A román hadsereg a Szovjet Hadsereg oldalán fegy vereit a hitleristák ellen fordította. A román nép felszabadulása óta eltelt nyolc év alatt pompás sikereket ért el és ma a szocializmus felépítésének útján halad. A nagyipari a álla latok, hányák, bankok, biztosítótársaságok és a közlekedés átvétele a nép kezébe lehetővé tette és megkívánta a tervgazdálkodásra való áttérést, kiküszöbölte a válságok lehetőségét és biztosítja a dolgozók életszínvona Iának állandó emelkedését. Az 1949. és 1950. évi állami gazdasági tervek sikeres teljesítése lehetővé tette az első' ötéves terv (1951—1955) megvalósítására való áttérést. A Szovjetunióból érkező nyersany agok és tökéletes berendezések döntő segítő' tényezők a Román Népköztársaság fejlődésében. A román nép Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs a Román Munkáspárt Központi Bizottsága főtitkárának és minisztertanács elnökének vezetésével rendületlenül halad a szocializmus útján jövő sikerei felé. Ezért a román nép határozottan és gyorsan fellépett Vasziiev Luca, Anna Pauker és Teohari Georgeseti elhajlók ellen, akik fékezték a szocialista építést és az iparosítást, a mezőgazdaság szocialista átalakítását. A román nép a legyőzhetetlen békearcvona! soraiban haladGrotewohl elvtárs beszéde a pionírok nagy drezdai találkozóján A Herzeghegy közelében, az Odera mellett, a Német Demokratikus Köztársaságban épül a szocializmus egyik legnagyobb építménye, a „Kelet”, vaskohászati kombinát, röviden EKO. A határfolyó vize a Keleti tenger felé igyekszik. Morajlása egybevegyül az izzó vas sistergésével, — tüzes lángsugarát a kombinát egyik már kész, hatalmas kohója löki ki magából — a kalapácsok tompa ütéseivel és a hegesztő agregátok zümmögő énekével. Vakító fényük mellett létesülnek a kombinát új építményei, az üzem munkásainak új, szeltős lakásai. A nagy olvasztó tetejéről tekintetünk végjgsiklik a tájon, messze, az Oderán túlra, a testvéri Lengyelországba. A középkor kereszteslovagjai és modern imperialista utódjaik a „Drang nach Osten‘ eszméjétől megszállottan évszázadokon át többször lerohanták ezt az országot, felégetve és kipusztítva mindent maguk mögött■ Ma, a sztálini nemzetiségi politika értelmében, kezet nyújtanak egymásnak a baráti országok munkásai és értelmisége. A Herceghegy a két nép barátságának jelképévé vált Szovjet vasércből és lengyel kokszból öntik a német munkáskezek a békeacélt. ,*A Szovjetunió békeajánlatát a háborús uszítok visszautasították — fokozzuk tehát békeharcunkat és több vasat termelünk köztársa Ságunknak’1 Ezek az elszánt, szavak olvashatók a naegtj olvasztó falán, ahova egy munkás nehéz keze írta. Kifejezik, a l&VasiMMsmu t'őnÜHMÜXtajajövő iránti bizodalmát, a haza iránti szeretetet és a nyugati hatalmakkal, meg nyugatnémet szolgáikkal szembeni gyűlöletet, akik Hitler módszereivel és rendőri gumihotok segítségével igyekeznek megakadályozni a német nép egységét. „A mi üzemünk — mondják ma büszkén a vaskohászati kombinát munkásai. íVt.-.i szívesen emlékeznek vissza arra az időre, amikor a mai NDK üzemeiben Gőring és más fasiszta kizsákmányoló uralkodott. Körülöttünk sötét éjszaka, amelyből fel-felvillanak a kombinát ■ villanylámpái. A csillék szakadatlanul etetik a kohó falánk béndőjét krivoj-rogi■ vasérccel és lengyel koksszal. Aztán 1600—2000 C fok melleit 12—16 óra atatt kész az acél A munka fárasztó, de a vaskohó megígézi a munkásokat, mert aki egyszer, bűvkörébe került, nem tud tőle megszabadulni. Az elektromos hegesztők kék fényivel villámszerűén világítják meg az éjszakát és másodpercekre elhomályosítják az ezer meg ezer lámpa fényszóró fényét, 4amelyek az éjszakai műszak dolgozóinak világítanak. Az egyes számú nagy olvasztót ■éppen most csapolják. Térdelve, védik magukat a nagy hőtől, 'assítjük a folyékony vas árját, nnely aranyfényt szórva az éjszakában ömlik a kobUlákba A nagy olvasztó hídjának kqrlátjáhóz támaszkodva beszélgetünk az EKO egyik nő-dolgozójával, Inge Hinrichs-szel, Nemrégen van csak az üzemben, hiszen mindössze -22 éves. Mint a Szabad Német Ifjúság tagja többédmagával üzemlátogatásra jött ide. A kép, amely a nagy olvasztó tetejéről eléje tárult, a lüktető élettől és hangos munkakedvtől teli építkezések megfogták szivét, lelkét. „Itt van a helyem, sehol máshol”., határozta el. Ma Inge Hinríchs a Német Demokratikus Köztársaság' egyik nagy olvasztó technikusa. Vattamellény kébe burkolva, fején kendővel, mely alól kikandikálnak csintalan hajfürtjei, ■ őrködik itt a magasban Inge, az óriás ércszívének dobogásán. A technikus-kurzus vizsgáit 20 férfitársa közül a legjobban tette le. De ezzel az eredménnyel sincs megelégedve. Fel a magasba, mindig magasabbra ... ez nemcsak a sztálini sólymok , jelszava, amely “ évvel ezelőtt porbasújtotlák a nácistákat és felszabadították Inge hazáját a fasiszta iga alól, de Inge jelszava is, a Német Demokratikus Ifjúság jelszava. Most Inge a mérnöki vizsgákra készül. Mielőtt elbúcsúznánk. Johann Pegel, üzemvezető még ezt mond ja nekünk: „A vasból, amit itt öntünk, ekéket', gépeket. eszter-s gapadokat, autókat, traktorokat, hidakat, vasúti vágányokat és 'mindazt a sok szép és hasznos dolgot akarjuk1 készíteni, amelyek széppé és kellemessé teszik az életet. Mindent meg'kelt ten- ' tiiínk, hogy' békés úton harcoljuk ki az egységes, békés és demokratikus Németországot. Ha azonban a nyugati hatalmak az egész Németországi választásokat megáka'dátyozzák és Nyu- gat-Németországót egy új fasiszta . zsoldoshadsereg támaszpontjává tennék, akkor; vasunkból , és acélunkból fegyvert fogunk gyártani, amelyekkel meg fogjuk-' védeni hazánkat, és csehszlovák meg lengyel barátaink és a többi népi demokratikus'országok épitS; munkáját. Akkor a német dolgozók is a legyőzhetetlen szovjet hadsereg oldalán fogják teljes fegyverzetben ' várni az ellenséget. A német munkások a múltban már annyit szenvedtek, hogy többé már senkitől sem hagyják magukat szabadságuktól megfosztani és Te- igázni. Inkább fogjuk zsebünkben a zsoldkönyvecskét. hordani, semhogy munkanélkülisegélyre szoruljunk.“ Az „Aufbau und Frieden“bői fordította: Beck Lázár. Otto Grotewohl miniszterelnök, a Német Demokratikus Köztársaság- pionírjainak nagy drezdai találkozóján tolmácsolta a Német Szocialista egységpárt Központi Bizottságának és a Német .Demokratikus Köztársaság kormánya, nak legszivélyesetob iravözle. telt. „Ha az elkövjjtkezö héten Drezdában tanácskoztok, játszotok, nevettek és énekeltek, ha a népi demokratikus országok és a kapitalista országok pionír.küldöbtségeivel barátságot köttök, ne feledjétek el azt soha: legfontosabb feladatunk — ahogy azt Sztálin, a nép legjobb barátja tanítja — a béke aktív védelme“ — hangoztatta Otto Gro- tewohl a pioníroknak. „Gon. [Toljátok mindig ina, hogy a hatalmas Szovjetunióval való barátság a béke megvédésének legjobb biztosítéka. Csak békében tudjuk nagy feladatainkat végrehajtani, csak a béke következetes védelme biztosíthatja számotokra a boldogabb jövőt. E célt szolgálja a. Német Demo, kratikus Köztársaság nemzeti haderejének felállítása, mert szép hazánkat , nem engedjük az amerikai, angol és francia háborús uszítok kezére jutni. Tanuljátok meg- a szovjet pioníroktól, hogyan lehettek a dolgozók iiü segítői a szocializmus - építésében. A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága a pionír- szervezetnek az „Emst Thai. mann“ nevet akarja adni és ezért állandóan, gondolnotok kell Ernst Tfcälmannra. Tanuljatok, dolgozzatok és harcoljatok. mint ö. a munkás- osztály ügyéért és a szocializmusért“. A miniszterelnök sz-avait nagy lelkesedéssel fogadták. Ezután Ottó Grotewohl a kor. mány nevében a nyolc legjobb pionír-munkát végző .fiúnak és leánynak értékes órákat adományozott.