Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1952-08-20 / 31. szám

2

1952 augusztus 20.

KOREA ELSŐ PARTIZÁNJA

ÚJ IFJÚSÁG

Kim ír Szén elvtárs

Senki sem hasonlít kevésb- bé fényképeihez, mint Kim, Ii’-szen tábornok. A mozdulatlan arcvonások, a gondosan lesimított fürtök, az arcképen nem mutathatják meg eléggé arcának fiatalos lendületét. Ezen az arcon a jóság és humor, az erő és a tiszta ítélőképesség tükröződik. Széles homloka fölött makrancos hajfürt ágaskodik szeméből vidámság mosolyog s a nép vezéréhez méltó tekintély. A hadsereg-parancsnok súlyos felelőssége sem csökkenti a világ egyik legfiatalabb arlamföjének uralkodói jelemvonását: a fiatalos lendületet.

Miközben megosztjuk a tábornok egyszerű ebédjét ebben a íaházikóban, amely éppen olyan, mint a többi ideiglenes épület, arra gondolok, hogy a tegnapi napon milyen választ adott az egyik koreai elrtárs Yves Farge-nak, a Béke Világtanács titkárának. Yves Farge ugyanis megkérdezte tőle:

— Milyen képzettsége van Kim.Ir.szen tábornoknak?

Egy szó volt a válasz::

— Partizán.

1925-ben Kim-Ir-sen mindössze 13 éves volt, midőn atyja alighogy elhagyta a japán börtönök ajtaját, meghalt. Anyját még előtte a nyomor ölte meg. Kim-Ir.szen miután atyját eltemette, minden vagyonát egy kendőbe kötötte és a hegyekbe ment, hogy csatlakozzék a partizánokhoz. A nép vezére műveltségét nem egyetemeken és tankönyvekből szerezte s ha ma köny- nyedén és egyszerűen ír, ha alapos és széleskörű műveltséggel rendelkezik, azt a mozgalom és a harcok iskolájában tanulta. Húsz éves korában egy koreai partizánegység parancsnoka lett, a- mely a mandzstiriai, kínai partizánokkal együtt harcolt, a japánok ellen. S midőn a japánok elűzése' után Kim.Ir Szent a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság minisztertanácsának elnökévé választották, joggal mondhatta a képzettsége után érdeklődőknek:

— Húsz évi harc, fegyverrel a kezemben.

Miközben a koreai módra elkészített tésztát fogyasztjuk, Kim-Ir-szen tábornok nagy tájékozottságra való érdeklődéssel kérdezget bennünket. Nyugodtan kérdez és ugyanilyen a válaszai is.

— Az amerikaiak — mondja — csak egy területen van. nak fölényben csapatainkkal szemben: a gépekben. A japánoknak is megvolt ez a fö- lényük,. de egyedül a technikával nem hehet háborút nyerni.

Mikor Kim.Ir-szen-t hallgatom, az államférfi, aki Korea első harcosa, első partizánja, visszaemlékezem azokra a katonákra, munkásokra, partizánokra, parasztokra, aküskel ezekben a napokban találkoztam. S ahogy ránézek, úgy érzem: ezt a méltóságteljes, elszánt, élénk tekintetet láttam mindazok arcán, akikkel az elmúlt napokban beszélgettem.

S kétségtelenül nem a gépeknek, hanem sokkal inkább ezekben a szemekben kell ke. resni a koreai nép ellenállásának és győzelmének titkát. Az amerikai katonák mögött ott állnak a gépek — a koreai katona mögött ott van az egész nép rettenhetetlen elszántsága.

Korea és Kína parasztjai évszázadokig háborúban áll- tak a nyomor ellen s ez ad nekik ellenálló erőt ahhoz, hogy már két év óta háborúban álljanak az amerikaiakkal. Rettenthetetlen bátorság, találékonyság, a harc céljának biztos tudata — íme, ezek a fegyverek kényszerítették fejvesztett visszavonulásra, majd örjöngö toporzékolásra a „világ legmodernebb hadseregét”. Mivel a háborút nem csupán anyaggal és pénzzel vívják, hanem elsősorban szívvel és ésszel. ..

Amikor Kim.Ir szén tábornokkal beszélgettünk ott érzem a fiatal államférfi mögött a nagyszerű koreai népet, amelynek., ő kemény és igazi megtestesítője.

— Ha az amerikaiak elfogadnak egy igazságos és észszerű békét — mondja búcsúzóul KimJr-szen — ak- kor meg fogjuk Jtötni. De ha az amerikaiak háború folytatására kényszerítenek bennünket, folytatni fogjuk a végső győzelemig.

E szavakban az egész nép meggyőződése jutott kifejezésre. Claude Roy.

Feleslegessé vált jugoszláv fanoncok

A közmondás azt tartja: Kibújik a szög a zsákból. Ti- tóék lapjában, a Borbában is napvilágra kerül néha egy- egy elszólás az agyonhallgatott igazságról. A Borba július 22-i száma bővelkedik a jugoszláv tanoncok sorsáról tanúskodó adatokkal. íme, a jugoszláv tanoncok helyzete a Borba megállapitása alapján: Az elmúlt év üzemi baleseteinek mintegy 40 százaléka a 14—25 év közötti ifjúmunkásokat érte. Sok vállalat egyetlen dinárt sem fordít a munkások egészség-védelmére, nincsenek rendszeres orvosi vizsgálatok az ifjúmunkások körében. Szerbiában egy egészségügyi bizottság megvizsgálta a tanoncok lakás- viszonyait és megállapította, hogy nem egy tanoncotthon korcsmákban és raktárikban van elhelyezve. Ezekben az „otthonokban“ tolvajokat és iszákosokat neveztek ki főnököknek, akik a legdurvábban bántalmazzák a tanoncokat. Legutóbb sok üzemben a ta- noneok nagyrészének felmondtak „az üzem gazdaságossá való tétele" címén. Más üzemek pedig egyáltalában nem hajlandók tanoncokat felvenni .A jugoszláv ál- lamvasútak zágrábi igazgatósága például legutóbb 696 fémmunkás tanoncot bocsátott el. Misben 500 „feleslegessé Vált“ tanoncnak mondtak fel. A szerbiai textilipari igazgatóság egyik tanonciskolájának valamennyi tanulóját elbocsátották. Horvátországban mintegy 25.000 ifjú munkanélküli van, aki szakmát akar/ tanulni és szakmai

iskolába akar iratkozni. Ezzel szemben a szakmai iskolák ennek csak elenyésző töredékét képesek befogadni. Zágrábban a magánkézben lévő üzemek tanoncok oktatását egyáltalán nem vállalják.

Balkáni blokk

Soltész István:

dc&i IfaUts halála

Mándok a megszokott hét. köznapok képét mutatja. Kocsik zörögnek végig az utcán, az asszonyok, lányok sietnek a boltba, egy sarkon beszélgető csoportok állnak. Ez a kép azonban csak látszólagos, mert az emberek arcán valami nemmindennapi vonás ül. Sötét árnyék.

Ezt a sötét árnyékot a római katolikus parókia vetette az emberek lelkére, arcára.

Mindenki Géczi Irénke szomorú esetéről beszél. Vidám, jókedvű lányka volt, alig volt húsz esztendős. Szerették a faluban. Amikor fürgén végigsietett az utcán, örökké mosolygott, harsányan kö- szönt s már libbent is tovább, így hát valósággal szíven ütötte a mándoki parasztokat a hír: Irén öngyilkos lett, a Tiszába vetette magát. Néhány nap telt el azóta. Megszökött, kedves alakja hiányzik Mándok utcáiról, a vidám' lányok seregéből. Kedden volt

a temetés-... Hatalmas embertömeg kísérte utolsó útjára.

Irénke apja valamikor kondás volt „báró“ Forgách birtokán. Akkor életéröl jobb nem ig beszélni. Géczi István most Záhonyban dolgozik a vasútnál. Sokat gyarapodtak. Ami a legfontosabb, gyermekeik előtt szép jövő állt.

Irénke azt tervezte, hogy

.Miskolcra megy dolgozni,

a szocializmust építő Magyar- ország e rohamosan fejlődő, virágzó, nagyranövő ipari vá. rosában. Nincs annál boldogabb érzés a szülő számára, mint hogy gyermekei jövőjét szépnek látja.

Legidősebb lányuk halálhírénél szörnyűbb csapást el sem tudtak volna képzelni.

Nem gondoltak semmi különösre. Szombaton, amikor

náluk volt a cséplőgép, az egyik cséplő munlcáslány félrehívta Géez.inét. Elmondta neki hogy Irénkét a pap, Bol- lok Emii, a római katolikus segédlelkész elcsábította. Irén édesanyja megrémült, aztán „Nem, az nem lehet... ilyet nem tesz papi ember. Azok szent emberek. Bollók tisztelendő már el is ment a na. pókban Mándokról. Ha történt volna valami, biztosan nem hagyja itt magára a lányt...“

Este elövette a lányát és kérlelte; „Mondj meg mindent édesanyádnak..." a lány nem szólt. Hétfőn délelőtt 9 óra tájban csak úgy odavetette Géczinének, hogy fel. megy a faluba bevásárolni, aztán már indult is. Az anyja utána szólt: „Ejnye lányom, gyűrött ruhában mégy el, vasald ki legalább .. " Irén megvonta vállát s aztán nekilátott vasalni. Géczinét áthívták a szomszédba. A lány azonnal abbahagyta a vasalást, valósággal felrántotta az ajtót s lódult az útnak. Közben azonban hirtelen eszébe jutott valami, magához hívta kis testvérkéjét a hét éves Katikát. Megölelte, magához szorította, csókokkal borította el a Jöcsit, aztán könnyező szemekkel mondta: „Majd holnap hozok neked cukrot...“ Aztán megrázta fejét s szenvedélyesen kiáltot. ta:

„Nem, ne» várjatok haza“

— és azzal elrohant.

Ahogy kifordult a kapun, újra a régi Irén lett. Fürgén sietett, mosolygott az emberekre. Ne*i árult el semmit. Találkozott a postással, odaadott neki egy levelet azzal, hogy vigye el anyjának, mert ő későn megy haza. Szólt

még' egy-két kedves szót, azután ment tovább.

Nem láthatta senki, hogy milyen viharok dúlnak benne s hogy mire készül. Tuzséron keresztül kiment a Tisza-partra. Egy tuzséri parasztasz- szony látta, amint ott áll a füzesnél. Mereven nézett maga elé. Észre sem vette az asszony köszönését. Csak később riadt fel. Zavartan legu- golt és virágot s füveket kéz. dett tépdesni. Az asszony tovább ment.

Irén nézte a vizet. Megszédült. Kóválygott, zúgott a feje, dobolt a szive, rémült kiáltások keltek benne. Dulakodott. Életösztöne küzdött a halállal. Szörnyű tusakodás volt. Szeretett volna élni is. Hi szép olyan szép az élet, még olyan keyset élt. Húsz kevéske esztendőt. Dolgozhat, na, tanulhatna, még mérnök is lehetne belőle. Fájó zokogással borult a földre, aztán egy szörnyű rém talpra rántotta.

Nem akar szégyenben élni...

Egyedül maradt. Hogy ígérte pedig a pap: leveti a reverendát. Hitt neki. S most... most itthagyta. Mit szólnak a faluban? Mit szól édesanyja? ... Csak még egyszer beszélhetne Hollókkal. Akkor biztosan minden jóra fordulna, hiszen talán van benne emberi érzés. De nem! Nem beszélhet a pappal, mert amikor megtudta, hogy neki gyermeke lesz, elszökött Ózdra... Nincs más hátra, osak a halál...

Féltizenkettö lehetett, amikor kifogták a vízből. Arcra borulva, fejét kezére hajtva úszott a vízben, hajában fehér virágszirmok bújtak meg. Teste még meleg volt, de már nem élt... >

Ezeket irta édesanyjának búcsúlevelében; „Drága jó Édesanyám! Megremeg a szivem midőn arra gondolok, hogy Édesanyámhoz utoljára szólhatok. Nagy fájdalom, hogy így történt, de ne ítéljenek meg. Gyászos életemnek ilyen szomorú vége van, hogy saját kezemtől hullok le a földre. Magamért — higyjék el — könnyet sohsem ontot. tam, csak az fájt nagyon, hogy testvéreim fejére ily szégyent hozok. De ők se átkozzanak engem, hanem csak a múltat. Most már elköszönök mindnyájuktól. Édes, egy-két könnyet ejtsenek majd értem. Ha kérdik: hová lett a lányuk, mondják, hoj/y eltűntem, de maguk sem tudják, hogy hová. Estére én már lenn leszek a vízben. De én nem tehetek róla . .. Még egyszer köszönök mindent. Gyerekük; Irén.“

A faluban szájról-sz.ájra .jártak búcsúlevelének sorai.

s az emberek azt mondották, azt gondolták magukban: nem, mi nem ítélünk el Irén. Te nem tehetsz arról, ami történt. A mándoki dolgozók megőrzik a szivükben sokáig a kedves kislányka képét tisztán, ártatlanul. De ugyanak. kor robbanó haragra gyúlva szórnak ezer átkot arra a lelketlen gazemberre, aki sírba kergette a lányt, magzatával együtt. %

Aljas, képmutató gazember Bollók Emil! Amikor idekerült Mándokra, hozzálátott, hogy énekkart szervezzen s a lányokat azzal csalogatta magához, hogy megtanítja őket harmóniumon játszani. Nagy áhítattal beszélt s napról-hap- ra a lányok seregét csalogatta a templomba ,,áhítatra" — vagy a parókiára „gyónásra“ Volt, amikor ö maga ment el mások lakására. Többször rajtacsipték, hogy úgy ugrott

ki éjszaka a meglátogatott női „hívek“ ablakán. Az volt a célja, hogy maga mellé állítsa a fiatalokat — de főképpen a lányokat. Most már látni, hogy milyen célból! Nem jóra és szépre akarta nevelni őket, hanem erkölcstelenségre, a züllés útjára próbálta taszítani áldozatait.

Irént a halálba lökte.

Hát J»e háborodjon fel min. den becsületes ember, ne szoruljanak ökölbe a kezek ekkora posvány, aljasság láttán! ?

Bollók Emil legjobb barátnője, Kis Lajosné volt, egy hortysta katonatiszt, a volt tiszai körzeti parancsnok felesége. Ott él Mándokcn férjével, ötszobás kastélyban terpeszkedve. Férje annakidején a nácikkal sokezer fiatalt hurcoltatott el. Kis Lajosék most is két cselédet dolgoztatnak. Bodnár Jánost, egy öreg hetven éves embert, akit még a SzTK-ná] sem jelentettek be. A másik alkalmazottjuk Korlát Ilona, vele is kutya módjára bánik ,Míoi kisasszony“.

íme, ez volt Bollók Emil legjobb hive — együtt tervezték ki, hogy milyen módszerekkel zülesszék a fiatalokat, hogyan akadályozzák a DISz szervezet munkáját s együtt híreszteiték a faluban: ,,a bé- ke-cséplés erkölcstelenség". S a kettő« barátságot kiegészítette egy harmadik: Kovács József plébános személyében. Amikor a koreai gyermekek, árvák és özvegyek számára gyűjtés folyt az egész ország, ban és a mándoki dolgozóparasztok is forintjaikkal siettek a hősiesen harcolj nép segítségére. Kovács József a népnevelőknek azt . mondta : „Semmi közöm a kóreai árvákhoz ... nine* pénzem . ..“ Azután alkudozni kezdett, egyforintos bélyeget kért. Végül sűrű szitkozódások közepeit» öt forintot ajánlott fel.

,Nem! A kóreai népnek, amely életét nem kímélve küzd a szabadságért és békéért, a világ népeitől támogatva, nincs szüksége Kovács pénzére! Nincs szüksége rá, mert az ő pénze; ellenség pénze.

... SzincsonÜan egy kóreai városban az amerikai banditák ötven embert zsúfoltak be egy szobába. Ide csukták be Kim Ha Szil-t, egy 29 éves asszonyt is. Egyik nap hat amerikai jelent meg a szobá. ban és kiürítette a szoba egyik sarkát. Ott, a foglyok jelenlétében egymás után követtek ei erőszakot Kim Ha Szil-on. Az asszony két gyermeke, egy hét éves és egy négy éves kisfiú sírt, ordított. Az amerikaiak lábuknál fogva földhöz csapdosták őket. A gyerekek még éltek. Ekkor hurcolták őket az utcára, oda kötötték dzsippükhöz és a fo- lyónál bedobták őket a vízbe. Miután mindnyájan meggyalázták az asszonyt, meztelenül kicibálták öt is az utcára és egy póznához kötötték. Vaskalapáecsal éles botot vertek testébe. Kim Ha szil meghalt. Ugyanebben a városban megöltek egy állapotos asz- szonyt is* aki már a nyolca, dik hónapban volt. Felvágták a hasát és kiszedték belőle a gyermeket. Gyilkosok! Gyilkosok!

Minden gondolkodó ember ezekre a gazemberekre gondolt, amikor a Géczi Irén esetéről hall, vagy olvas. Az amerikai gyilkosok és Bollók tisztelete® ábrázata erkölcsi képe ugyanaz: az imperialisták és ügynökeik ördögi képe.

(Szabad Ifjúsági