Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1952-08-13 / 30. szám

Oi Mösle 1952 augusztus 13. A CsISz Központi Bizottsága VIJ. plenáris ülésének határozata (Folytatás az X. oldalról) megkezdését az 1952/53. tanévben, amelyben jelentős és fontos felada­tok előtt állanak, főleg az ideoló- g.ai í.-mton terjedő osztályküzde­lemben. Az idén a harmadfokú is­kolai és a főiskolai CsISz-szerveze- teknek fokozniok kell igyekezetüket az új szocialista értelmiség haza­fias nevelésében, a tanulóknak a szaktanulássa! egybekötött tartós és mély ismereteiért folytatott küz­delembe.. a marx-leninizmus elsajá­tításáért, a sötétség és a babonák ellen folytatott következetes harc­ban. A CsISz Központi Bizottság a szövetség iskolai és főiskolai szer­vezetei elé feladatúi tűzi ki, hogy terjesszék és népszerűsítsék a szov- jet tudomány és technika eredmé­nyeit nemcsak ?. diákok, hanem más közösség, nevezetesen • fiatalság között. A Központi Bizottság feladatú: tűzi ki az iskolai és főiskolai cso­portok összes bizottságainak, a já rási és kerületi bizottságoknak, hogy főleg á harmadfokú iskolákon biztosítsák a tagok egyéni fölvéte­lét az Ifjúsági Szövetségbe és ajánl­ja e szervezeteknek, hogy élükre csak példás és öntudatos, a munkás- osztályhoz és a Párthoz hű, ra­gaszkodó diákokat állítsanak. Az Ifjúsági Szövetségnek az isko­lákban végzett munkájában nagy figyelmet kell fordítania az ipari és földműves iskolákra, amelyekben műszaki középkádereink nevelődnek, to vább-' a munkáselőkészítő isko­lákra, amelyek új muhkásértelmi- ségünk forrásai. XI. A Központi Bizottság felada­tul tűzi ki mir len CsISz-csoport­nak, hogy az új tanévben az isko­lával szoros együttműködésben fo­kozzák a pionírok és a gyermekek hazafias neveléséről való gondosko­dást, elsősorban Lenin, Sztálin és Gottwald elvtársak élet- és munka­példáira rámutatva. El kell mélyí- teni és megszilárdítani a tanulók iskolai ismereteit, küzdeni kell minden előítélc1 és sötétség ellen. Figyelmet kel', fordítani a vezetők kiválogatására és nevelésére úgy, hogy egy pionírcsoport, egy osztag se maradjon öntudatos vezető nél­kül. Biztosítani kell a vezetők isme­reteinek további fokozását, első­sorban az esti pedagógiai iskolákon és a távtanulás keretében. Gondos­kodni kell további falusi pionír­csoportok alakításáról. Nagy figyel­met kell fordítani a tagok egyéni felvételére a pionírcsoportban az egész éven át, nem pedig csak ün­nepélyes alkalmakkor. XII. A járási bizottságoknak és falusi csoportoknak feladatul tűzik ki, hogy sokkal messzebbmenöen nyerjék meg CsISz-tagokul a kis- és kö-épparasztok gyermekeit, hogy a népi igazgatásban, az EFSz-ben működő fiatal funkcionáriusokat és a fiatal tanítókat a falu szocia lista átépítésében tevékeny részvé­telre irányítsák. A Központi Bizott­ság a járási bizottságok és a falusi csoportok feladatául tűzik ki a fa­lusi aktívával való rendszeres együttműködést s az aktívák segít­ségével az ifjúság részvételének biztosítását a párt- és kormányha­tározatok teljesítésében. A népi igaz» gatással, a marx-leninizmus tanács- adó és tanuló otthonaival való együttműködésben tapasztalatcse­re útján értekezleteket kell össze hívni a falu szocialista építkezése kérdéseinek megvilágítására és a fiatal funkcionáriusokat a mezőgaz­dasági termelés új technikájának elsajátítására kell buzdítani. XIII. A Központi Bizottság fel­adatul tűzi ki minden csoportnak, minden járási és kerületi CsISz bizottságnak, hogy biztosítsák a CsISz Központi Bizottsága elnöksé­gének a politikai iskolázásról szóló határozata következetes teljesí­tését, elsősorban a propagandisták rendes kiválogatásával és előkészi tésével, a politikai körök munkájá­nak állandó követésével és a párt- iskolázás évében kiválogatott CsISz tagok részvételének ellenőrzésével. XIV. A Központi Bizottság fel­adatul tűzi ki minden alapcsoport­nak, hogy az augusztusi és szeptem- béri bizottsági és taggyűléseken tárgyalják meg a CsISz Központi Bizottságának határozatát és annak teljesítésében fokozzák elsősorban a munkacsoportok teljesítményét. A Központi Bizottság ajánlja, hogy főleg ezeken a gyűléseken számol­jon be az üzem igazgatója, az EFSz vagy a helyi Nemzeti Bizottság el­nöke a termelési kérdésekről és hogy ezekre a gyűlésekre hívják meg Csehszlovákia Kommunista Pártjának funkcionáriusait is. A Központi Bizottság hangsúlyoz, za, hogy a munka hiányosságok ki­küszöbölésének leghatékonyabb módszere a kritika és az önkritika, aminek minden tag és funkcionárius mindennapi nélkülözhetetlen munka- módszerévé kell válnia. A Központi Bizottság feladatul tűzi ki a kerületi és járási bizott­ságoknak, hogy közvetlen személyi segítségükkel biztosítsák a VII. plenáris ülés határozatainak követ­kezetes teljesítését az alapcsopor­tokban. Tanulással harcolunk a békéért A nyitott ablakon át a felkelő nap sugarai rávetödnek Lenin elvtárs képére, amely alatt nagy betűkkel ez a jelszó áll: „Tanulni, tanulni, ta­nulni". Ezzel a jelszóval ébredünk. Reggel öt óra. Itt is, ,ott is ébred­nek az emberek. A legfrissebb el­kiáltja magát: Tuss alá lányok. Még egyet nyújtóznak és mind kiugranak az ágyból. A tornára hivó fütyszó már mindenkit készen talál. A torna után felfrissülve reggelizni megyünk a hosszú, tiszta asztaloknál vár a pirosra sült ropogós kifli és a tejes- kávé. Reggeli után elindulunk az osztá­lyok felé, ahol először napi sajtóbe­számolót tartunk. Színes és mindig élénk ez a beszámoló. Sok a magya­rázni, kérdezni és megbeszélni való, sőt néha parázs viták alakulnak ki. Annyi minden történik körülöttünk, egyik napról a másikra változik kö­rülöttünk a világ, építünk, fejlődünk, — mondja Rheiländer. Igaz a vitát sok esetben Bocsárszki elvtárs oldja meg, aki a tanfolyam vezetője. Ő mindenhol ott van. ahol segíteni kell, úgy a tanulásnál, mint a viták el­döntésénél. Sok az egyéni tapaszta­lata, konkrét példákat hoz az élet­ből, amelyeket mindenki tisztán lát. Füttyszó jelzi az előadás kezdetét. Az első két órán ma magyar iroda­lom lesz. Ez a legkedveltebb tantárgy mindannyiunk számára. De nem is csoda. Balog Márta tanár-elvtársnő úgy ad elő, hogy ott még a szeme se rebben senkinek magyarázat köz­ben. Mindenki figyel. Most épp Pető­firől tanulunk. Szinte ott érezzük magunkat az ö korában. Végig kí­sérjük Petőfit egész élettörténetén, Az előadás olyan tökéletes, hogy az életrajza ismertetése közben minden­ki magától rájön arra, hogy melyik költeményét, mikor irta. Ismerjük Petőfi életét, eszméit, örömét, bána­tát. Sokat tanulunk ezeken az órá­kon nemcsak irodalmat, de módszer­tant is. így múlik egy óra a másik után. Szinte észre sem vesszük, hogy már este hét óra és kezdődik a politikai előadás, amelyet mindenki érdeklő­déssel vár. Különösen most, amikor a vallás kérdését boncolgatjuk. Ko­moly vitáit követik az előadást De a bonyolult kérdéseket Szeman és Bo­csárszki elvtársak oly ügyesen oldják meg és magyarázzák, hogy a kéte­lyek eltűnnek. Kérdezni és vitázni azonban mindig van miről. A napi munka után jutalmat is ka­punk. Színházba, szabadtéri előadás­ra, moziba, strandra megyünk. Egy nagyon értékes előadás­ra vitt el minket Bocsárszki elvtárs. A Kínából hazatért Meuher elvtárs tartott szép előadást itt Kassán a Slovanban. Megismertetett bennün­ket a kínai néppel, a kínai nép har­cával, életkörülményeivel, munkájá­val. Mindazért a tudásért, amit itt szer­zünk hálásak vagyunk munkásosztá­lyunknak és vezetőjének, Klement Gottwald elvtársnak. A jövőben még több odaadással fogjuk teljesíteni kötelességünket, hogy hazánk még szebb, még virágzóbb legyen. A fel­növekvő nemzedék pedig erős, bátor és igaz emberré váljék, fejezi be a beszámolót Kiss Ilona. A kassai tanító-tanfolyam I. b. osztályának hallgatói. A CsISz Központi Bizottsága minden szervét, tagját és funkcio­náriusát arra kötelezi, hogy a CsISz Központi Bizottsága VII. plenáris ülése határozatainak megvalósítá­sában még jobba®, zárkózzanak fel Csehszlovákia Kommunista Pártjá­hoz és mindennapi munkájukban alka1mázzák a Szovjetunió Lenini Sztálini Ifjúsági Szövetségének gaz­dag tapasztalatait. A Párt vezetésével, a Komsaomol mintaképe nyomán harcra fel a gottwaldi ötéves terv feladatainak teljesítéséért! Felelősségteljesebb munkát a« Űj Ifjúság terjesztéséinél Féléve annak, hogy megjelent az Űj Ifjúság, a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Köz. ponti Bizottságának ma­gyarnyelvű hetilapja. Sz­álát a félév alatt az Üj Ifjúság szép sikereket ért el, elterjedt Szlovákia ma­gyar ifjúsága között. Mindemelett azonban ko­moly hiányosságok merül­nek fel a lap terjesztésé, nél. Elsősorban a CsISz kerületi és járási fizetett apparátusának tagjai sok helyen nem fordítottak ko­moly figyelmet a lap tér. jeszt ősére, nem propagál, ták minden eszközzel a la­pot, vagyis a sajtóhoz va­ló új komszcmoii s t a vi­szonyuk még nem alakult ki teljesen. Miben rejlenek a fö hiá­nyosságok ? A CsISz járási fizetett apparátus tagjai tiúlnyo. mórészben nem tették ma­gukévá a sajtó terjesztés nagy feladatát, ezért van az, ahogy Kardos elvtárs írja, hogy a szepsi járás CsISz titkárságán szerte­szét hevernek az Űj Ifjú­ság példányszámai. Ez a2 állítás vonatkozik nemcsak a szepsi járásra, hanem általában a CsISz járási vezetőségek jelentős részé­re. A járási titkárságokon heverő és fel nem hasz­nált Űj Ifjúság péűdáayszá- mai arról tanúskodnak, hogy az elvtársaknak még •nincs komszomolista viszo­nyuk a sajtóhoz. Ifjúságunk nevelésében, mint tudjuk, rendkívüli je lentöséggel bír a sajtó, ez­ért feltétlenül kell, hogy megjavítsuk munkánkat s komolyan hozzálássunk az Űj Ifjúság terjesztéséhez. Alapszervezeteink és járá­si vezetőségeink szervezet, tebb munkát kell, hogy folytassanak, mert a saj­tót, erjesztés fokozásával, annak olvasásával mun­kánkat rendkívül meg- könnyítjük azáltal, hogy alapszeirvezeteink tagsága a sajtóolvasás révén az elénk kitűzött feladatokat magukévá teszi és mozgal­mi életünket nagyobb te­vékenységre bírja. Az új oktatási év helyes megszervezése, stb. mind­ezek olyan feladatok, ame­lyek komoly munkát igé­nyelnek a tagság és a fi- zetett aparátus tagjai ré­széiül ég amely munkák megkönnyítése céljából fel­tétlenül szükséges, hogy a tagság ismerje feladata­it, amit a CsISz KB és SzKB kitűzött elénk. ÜJ IFJÚSÁG — a CsISz Szlovákiai Köz­ponti Bizottságának hetilapja. Kiadja a Smena, a CsISz Szlovák Központi Bizott­ságának kiadóvállalata, Bratislava, Sol- tésovej 2. — Szerkeszti a szerkesztőbizott­ság. Főszerkesztő: Szőke Tőzsef — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, Soltésovej 2. Telefon: 345-51. 2, 3, '’29-31 3, — Nyomja a PRAVDA n. v. nyomdája. Bratislava. — Előfizetés egy évre 100.— Kés, félévre 50.— Kés. — A oostatakarék- pénztári befizetőlap száma: 8-13.890 — Hírlapbélyeg engedélyezve Bratislava 2. Kerületi Postahivataltói Feladó eä írányi- I tó postahivatal Bratislava 2. Nagyszerű Emil Zátopek Az egész világ csodálattal tekint a Szovjetunió és a népi demokrati­kus államok sportolóinak olimpiai teljesítményeire. Az elért hatalmas eredmények azt bizonyítják, hogy a szovjet testnevelés példája nyomán testnevelésünk jó úton halad. A XV. Nyári Olimpiai Játékok megmutatták a szovjetsport elvitat­hatatlan fölényét és a népi demokra­tikus államok által elért erednté- nyekkkej együtt a béketábor hatal­mas alkotóerejéről tett tanúbizony­ságot. Hétszer került fel a csehszlovák győzelmek zászló a legmagasabb árbocra, hir­detve hazánk s dolgozó népünk fiai­nak és leányainak győzelmét. Három ezüst és három bronzérem még te­tőzte győzelmünket. Magyarország az Olimpián a har­madik helyezett lett és messze ma­ga mögött hagyta a kapitalista álla­mok sportolóit. A Szovjetunió vezette béketábor a Helsinki-i XV. Nyári Olimpiai Já­tékokon megmutatta a világnak a szocialista rendszer hatalmas fölé­nyét a sport terén far. Darut Zálopková Viktor Csukarin, a Szovjetunió ver. senyzöje az olimpiai versenyeken három aranyérmet szerzett Kazaneev, a Szovjetunió versenyző­je a 300 mes gátfutásban második helyen végzett A XV. olimpiai játékokon a magyar vízilabdacsapat aranyérmet nyert. Jobbról: Jeney—Vízváry—Gyarmati — Szittya—Bolvári —Szívós—Marko. vits A magyar labdarúgó válogatott az olimpiai játékokon kivívta az égés* világ elismerését. Az egész bajnok ság alatt mindössze két gólt kapott, Kocsis, akiről a külföldi lapok azt írták, hogy minden szurkolónak éle­tében legalább egyszer látnia kell játékát Palotás, minden alkalommal a ma­gyar válogatott legjobbjai közé tar­tozott az olimpiai játékokon Szepes Béla rajzaj

Next

/
Thumbnails
Contents