Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1952-07-16 / 26. szám
Öl IFJÚSÁG 1952 július 16 Simone Martin üzeni: Henry élete veszélyben van, ki kell szabadítanunk! Henri/ Martin, a mi Henrynh súlyos beteg, excémában szenved: a foglyok, a deportáltak betegsége hatalmasodik el rajta, amelyet a szenvedés, a. rossz táplálkozás idéz elő. Minél fiatalabb valaki, annál gyilkosabb hatást tesz rá a börtön. Gondoljatok csak Henryre, 17 éves kora óta hatalmas megpróbáltatásoknak vottdíitéve a szervezete. Először az ellenálási harc nehéz percei, azután Vietnam és most végül a börtön, immár 28 hónapja. Találkoztunk Sitnone-val, feleségével, Monthier város 4. sz. béhebizottságúnak helyiségében. — Hogyan tudta meg a szörnyű hírt? — kérdeztük tőle. — Hét óra tájban, amikor éppen a vacsoránál ültünk, táviratot kaptunk: „Szeretném látni atyámat vagy Simonét, Henry Martin.” — kezdi. — Bár a legközelebbi vonat csak hajnali két órakor indult, még sem tudtunk tovább vacso- \ rázni. Henry bátor fiú és ha ő l így hív bennünket, akkor valami j nagyon komoly dologról van szó. Képzelje el szorongásunkat. S még hozzá ezek a gyalázatos \ újságok, a Populaire és Franc i Tireur, éppen újabb rágalomhadjáratot indítottak Henry ellen. Lehet, hogy talán ebbe betegedett bele? Még két óra várakozás, azután Párizsba s végül is Melunba értünk, Henry apjával együtt. Ott tudtuk meg, hogy Henry beteg. — Milyen betegségben szenved? — Már három hete vörösek voltak a szelhet, három nappal ezelőtt pedig botzalmas fájdalmai voltak. S nem látott semmit! Henry elmondta, hogy gennyes nedv folyt a szeméből. De hát még egy börtönben is kell, hogy legyen orvos. . — Ugyan, ne is beszéljünk erről! — kiált fel Simone felháborodástól és haragtól reszketve. — Igaz, van orvos, de éppen az ellenkező előírásokat adta számára, mint amit állapota szükségessé tett volna. Valamennyi epecialista azt mondta később nekem, hogy szigorú diétát kellene tartania. S ez a betegség olyan hosszú lefolyású és olyan kényes, hogy hosszú hónapokig gondos ápolást igényel. Nem gyógyul meg a börtönben. Azonnal kórházba kell szállítani, ki kell harcolni a kiszabadítását, hogy megmenthessük: Simonéra nézek s látom, hogy mégis mosolyog. — Mióta megkötöttük a házasságot még sohasem láttam Henryt olyan közelről, — mondja. ■— Most történt meg, azóta először, hogy nem választottak el vastag börtönrácsok bennünket és a két rács között nem állt ott az őrszem. Egy alkalommal, amikor a börtönben meglátogattam, Henry rám nevetett. „Ez meg van tiltva, — üvöltött az őr — szigorúan tilos felbe- szédet folytatni.” Micsoda szörnyű ostobaság és kegyetlenség... De tegnap, bár az elmaradhatatlan őr most is ott volt, nem akadályozhatta meg gyöngédségünk megnyilvánulását. Amikor megpillantottam szörnyen lesoványodott arcát és a genny maradványait az éhségtől karikássá vált szemegödre mélyén, ijedten kiáltottam. Ö nevetni, tréfálkozni kezdett. Micsoda vasakarata van Henrynek. „Mondd majd el, — | szólt búcsúzáskor,— hogy üdvözlöm a fiatalokat azért a kemény harcért, amelyet oda- künn folytatnak!” (Az Avant Garde nyomán) MÜLLER BÄRBER: Németországgal szívünkben Lipcse, 1952. június 2. egy napsütéses napon. Miért ez a nagy tolongás? — kérdem magamban. Schö- nef sídbe igyekszem. Majd megharagudtam barátaimra. De arcuk ragyog a nagy várakozástól és ekkor eszembe jut, hogy nekik is oly .sürgős az utuk, mint nekem. Nyugat, német barátaim vincellér.ünnepélyt rendeznek és erre minket is meghívtak. Egyikünk sem akar elkésni és azért hamar, hamar! Az Érchegységben és Thüringiában emberáradat vonul a Marianna-parkba. Mellettem egy nép- rendör iparkodik, — beszédjén hallani, hogy berlini. Daloló fiúkkal és leányokkal rohanok. Hajt a kíváncsiság. Még sohasem láttam vincellér-ünnepélyt, ügy vágyódtam már szabadságomat a Rajnánál eltölteni! De Adenauer úr nem engedett. Az imperialistákkal tart, akik mindenáron meg akarják akadályozni Németország egyesítését és akik köztársaságunkat meg akarják támadni. Azért megtanulok lőni. Igen! Hazánkat és annak egységét meg fogjuk védeni. Ezt a szilárd elhatározást tükrözi vissza minden fiú és leány arca. Ezt bizonyítja az ünnepély megnyitása: A mes terségesen fel állított sorompó lehull. Viharosan ölelik meg egymást a barátok keletről és nyugatról. ígéretet tesznek egymásnak, hogy dolgozni és küzdeni fognak addig, míg a zónahatárok le nem dőlnek. Szőlővenyigékkel feldíszített lugasok várják a vendége két. Ezekben fogják majd a szüretet is ünnepelni. Akkor már ősz lesz, a szőlőszemek majd duzzadnák az édes nedűtől. Ebből lesz majd mindnyájunk örömére a jó rajnai bor. Ennek a reménynek örömére most egy gyors rajnai polkára forog a fiatalság. A színpadon nyugatnémet kultúrcsoportok néptáncokat mutatnak be és népdalokat énekelnek. Sokezer néző hallgatja és gyönyörködik a szép látványban. Kéz a kézben iil a Német Demokratikus Köztársaság ifjúsága nyugatnémetországi fiúk és leánytestvéreivel. Olyan sok mondanivalójuk van. Az árbocokon a Szovjetunió, a népi demokráciák és a mi köztái-saságunk zászlaja leng. Alattuk tanácskoznak Németország fiatal hazafiai. Kis csoportokban állnak, vagy ülnek. Mások kigyót alakítottak és bekerítenek egyeseket. Ennek aztán egy dalt kell énekelnie; de ez az itteni tájszólásban gyakran nem is olyan egyszerű dolog. A tarka vincellér-korona alatt hullámzik a fiatal béke harcosok tánca. A mezőkön hordókkal megrakott szekerek. Fürge lányok mérik itt a gyönygyöző bort csillogó poharakba. Mi pedig iszunk... A haza egységére, a világbékéjére. Gyönyörű ez a vincellér ünnepély. Hálás vagyok nyugatnémet barátaimnak ezért a felejthetetlen, szép délutánért. A sok látnivaló ,az ének, tánc bizony elfárasztottak. Csalt este, amikor a tűzijáték után én is lefeküdtem, mielőtt fejemre húztam volna a takarót, ismételtem el ma gamban halkan, hogy a többieket álmukban ne zavarjam, a Kölni Ernő búcsúszavait: „Ne feledkezz meg, írj munkádról és arról, hogyan őrződ '& hazát. Légy résen és tanulj sokat. Az egységes Németországnak olyan emberekre van szüksége, akik sokat tudnak’*. Fordította: Beck. — Lehet — mondta az őrnagy — nem tudom. Elakadt a beszélgetés. Az őrnagy felállt. — Ideje lesz visszamennünk — mondta — késő van. Már így is meg fognak szidni berniünket. Az ajtó elölt az őrnagy hirtelen megállt. Ránézett a házigazdára és a lányra: — Maguk kommunisták? — kérdezte. Csang erősen az őrnagy szentébe nézett: — Koreaiak vagyunk. Koreaiak, akik tudják, hol dobog a haza szíve. , 3. Kim Opnak napokon át a hangját sem lehetett hallani. Mereven és mogorván ült a kórházi pádon, néha-néha odament a rádió mellé és zenét hallgatott aztán visszaült a padra, vagy lefeküdt, a gyékény-ágyra és nyitott szemekkel a menyezetet bámulta. Már-már úgy tűnt, hogy valóban beteg. Pák Ok Kjong, a kis ápolónő nem közeledett hozzá. Olykor összeakadt a szemük, de nem beszéltek egymással. Az őrnagy vergődött, a lelkében valami forrt, erjedt, mint a must. A szöüli rádió műsorának háromnegyed része amerikai jazz. Csak nagyritkán szakítja meg egy-egy koreai dal. Az őrnagy leste ezeket a dalokat, szomjasan és vágyakozva, maga sem tudta miért. , „Itt rádió Szöul — hallatszott a bemondó hangja, — hírek következnek,” „Az „Internaciónal News Service” jelenti: Néhány nappal ezelőtt a Kocsedo-szigeti fogolytábor véres összeütközés színhelye volt. Az összecsapás éjjel húrom órakor kezdődött hatezer fanatikus északkoreai hadifogoly és az Egyesült Nemzetek csapatai között.” Az őrnagy lassan felfigyelt. Az a szó ütötte meg a fülét, hogy „fanatikus". „Az Egyesült Nemzetek nyomozói éppen rostálták a foglyokat. Kikérdezték őket, hogy egy fegyverszünet esetén hová akarnak menni: Észak vagy Dél-Ko- reába? A foglyok szembeszálltak a nyomozókkal. Az amerikai táborparancsnok tankokat vonultatott fel ellenük. A tankok tüzet nyitottak és a „Farkaskutya” nevű ezred géppisztollyal lőtte a kommunistákat. A foglyok kövekkel, késekkel és botokkal estek neki az amerikai katonáknak. Azt kiabálták: „Éljen Kim-Ir- Szen!" — és egy északkoreai zászlót bontottak ki. Az első hírek szerint 69 fogoly meghalt és 152 megsebesült." Az őrnagy most már égő arc- íjai itta magába a szavakat. Ho- gyn is volt? Az elejét elvesztette, nem figijelt oda. Ez a szöuli rádió vagy a phenjani? Egy pillanatra megzavarodott Ki jelentette a hírt? Mintha ágy tűnt volna neki, hogy valami amerikai újság, vagy hírügynökség. De a végére alaposan emlékezett. A „Farkaskutya" ezred tankokkal és gépfegyverekkel támadott. A foglyok kövekkel, botokkal harcoltak. Azt kiabálták: „Éljen Kim-Ir-Szen” és egy koreai zászlót bontottak ki. Két órával később újra meghallgatta a híreket. Most már minden szóra figyelt elejétől végéig. Egész éjjel nem aludt. A Kocsedo-szigeti harcot próbálta elképzelni. Nem, ezeket a katonákat ngm gépfegyverrel hajtották a harcba. Ezek gépfegyverek ellen mentek, a puszta keziikkél Ezek nem voltak részegek, mert a fogolytáborban nem tartják pálinkával a foglyokat. Ezek másért mentek neki csupasz mellükkel, az amerikai fegyvereknek. Kim-Ir-Szenért. A zászlóért, Koreáért. Hajnalban már várta a köny- nyűléptű ápolónőt. — Döntöttem — mondta neki. — Északra megyek. A kislány majdnem felsikol- tott. , — Velem jön? — kérdezte az őrnagy. — Jövök. 4. Kim Op néhány nap múlva je^ lentkezett a vezérkarnál. Közötte, hogy teljesen meggyógyult és frontszolgálatra kérte magát. A janggui frontszakaszra került, a 7. hadosztály 3. ezredében az elsk zászlóalj parancsnoka lett. Az volt a terve, hogy április végén átmegy s túlsó oldalra, a koreai néphadsereg és a kínai önkéntesek oldalára. Lázas igyekezettel készítette elő tervét. Szemben kínai csapatok álltak. Pontos felderítést végzett a kínaiak elhelyezkedéséről. Kiválogatott hét katonát, akikben megbízott és akikről észrevette, hogy a szivük Észak felé húz. A kis Pák Ok Kjongot, mint feleségét akarta magához hozat- e Váratlan nehézség bukkant fel. A főparancsnokság április 25-től május 10-ig rendkívüli állapotot rendelt el. A magas vezetés rettegett attól, hogy május elsejével kapcsolatban megmozdulnak a katonák. A tisztálkodásokra idegeneknek tilos volt belépniük és a tisztek parancsot kaptak, hogy lehetőleg ne hagyják el a törzsek körletét és bunkerjeiket. Tilos volt minden érintkezés a katonaság és a civil lakosság között. Kim Op tervét különösen az utóbbi tilalom érintette. Pák Op Kjongot jóidéig néni hozhatta oda. 5. Április 26-án este egy katona zörgetett be a puszani kórház ápolónőjének szobájába. Levelet hozott a könnyűléptű kis ápolónőnek. A levélben ' ez állt: „Ebben a katonában megbízhatsz. Indúlj el azonnal Csanggal együtt Vondzsuba. Ott már várni fog a dzsippem. Ez a katona Vondzsubcm elintézi a továbbiakat." , Az ápolónő és a katona Vond- zsuig vonattal mentek. Csang nem jött velük. Neki más feladata volt Délen. Vondzsuban Pák Ok Kjong három csirkét vásárolt. Ezeket megsütötte. Ki tudja, meddig kell még barangolniok? Alkonyattájt a katona elvitette egy városszéli romházhoz. A ház előtt dzsipp állt: Kim Op kocsija. A soffőr egy csomagot adott át a lánynak: két egyenruha volt benne, két pisztoly, és két személy hamis igazolványa. A leány felöltözött — férfinak. A haját magasra tornyolta és a sapkát mélyen a szemébe Húzta. A női ruhát és a másik egyenruhát, amely Csangnak volt szánva, bedabták a romház kútjába. Engedjétek hozzám a kisdedeket.. .1952. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságának üdvözlő levele a Német Szocialista Egységpárt II, pártértekezletéhez A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának központi bizottsága a következő üdvözlő levelet intézte a Német Szocialista Egységpárt Berlinben ülésező II. pártértekezletéhez: ,,A Szovjetunió Kommunista Pártjának központi bizottsága testvéri üdvözletét küldi a Né. met Szocialista Egységpárt, a német munkásosztály valamennyi német dolgozó élcsapata II. pártértekezletének. A Német Szocialista Egységpárt szervezője és vezetője annak a harcnak, amelyet a német nép Németország egységéért és nemzeti függetlenségéért a német nép létérdekei- ért, a béke fenntartásáért, és megszilárdításáért, a militarista különszerződés ellen, a nyugatnémet rsvans politikusok és a külföldi imperialisták háborús paktuma ellen folytat. Ezek a külföldi imperialisták arra törekednek, hogy folytassák Németország kifosztását és új háborúba döntsék a német népet. A Német Demokratikus Köztársaság a német nép a Német Szocialista Egységpárt vezetésével | történelmi jelentőségű sikereket ért el egy valóban demokratikus és békeszerető rendszer megteremtése és megszilárdítása terén. A Szovjetunió Kommunista Pártjának központi bizottsága új sikereket kíván a Német Szocialista Egységpártnak a párt további szervezeti megerősítéséhez, a párttagok számának növeléséhez, a marxlz- mus-leninizmus zászlaja és a proletár nemzetköziség ügye iránti hűség szellemében. Azt a mély meggyőződésüket fejezik ki, hogy Németország munkásosztálya és valamennyi dolgozója eljut a nagy történelmi feladat eredményes megoldásához, az egységes, független, demokratikus, békeszeretö Németország megteremtéséhez Éljen a német szocialista egységpárt! Éljen a szabad német nép! Éljen a Szovjetunió és Németország népeinek szilárd barátsága, Európa tartós békéjének biztosítéka! A Szovjetunió Kommunista Pártjának központi bizottsága.“ Elindultak. Vandzsu kétszáz kilométerre van a fronttól. Az ellenőrző pontokon elég simán sikerült átjutniok. A soffőr igen nagyszájú legény volt. Ejfélután értek annak a hegynek a lábához, ahol Kim Op zászlóalja helyezkedett el. A hegy tövében az őrnagy várta a lányt. * Koromsötétben indultak el, felfelé a hegyoldalba, Kim Op beásott bunkerja felé. A bunkerban a lány már biztonságban volt. Ide idegen nem jöhetett be. — „A különleges állapot” ebből a szempontból hasznosnak bizonyult. 6. Mialatt a lány úton volt a front felé, az őrnagy már egész sor intézkedést tett. Megbízható katonáival megtisztítatot egy keskeny ösvényt, a saját front- szakaszuk előtt. Itt felszedték az aknákat és elvágták a szögesdrótokat. Április 27-én este félkilenckor legjobb embereit a megtisztított ösvényen elindította a kínai állások felé. Megállqpodásuk a következő volt: A katona a kínai önkéntesekkeel való megegyezés alapján április 30-án éjjel féltizenegykor rakétajelzést ad le a kínai állomások felé. Ha egy rakéta száll a levegőbe, ez annyit jelent, hogy Kim Op küldjön még egy katonát, mert az elsőnek nem adtak eléggé hitelt a kínaiak. Ez a második katona május elsején éjjel 11 és egy óra között induljon el. A két vonal között kússzon le a völgybe, addig a nagy kőig, amely mindkét fél állásai felől világosan látható és kétszer kopogtassa meg pisztolyával a követ. Ha senki nem jelentkezik, kiáltsa azt: Tá-tá! Ekkor a kínaiak közül valaki érte jön. A további terveit az őrnagy ezzel a katonával fogja megüzenni. Ha az első katona 3-án éjjel nem egy, hanem két rakétát lő a levegőbe, —■ ez annyit jelent, hogy minden rendben van. Kim Op és társai május 3-án vagy 4-én éjjel tizenegy és egy óra között indulnak majd el. A hírvivő katona, különben nem egyedül vágott neki az útnak. Két másik is ment vele, akik nem tudtak a dologról semmit. Kim Op parancsa az volt hármukhoz, hogy az egyik (az ő embere) „menjen előre kein- kedni amennyire csak tud, a másik kettő pedig hátramaradva fedezze öt.” , Az előreküldött katona útja igen veszélyes volt. A három ember egy kínai járőrbe ütközött. Höoid tűzharcot vívtak. -A két másik el is futott. A kínai vonal előtt sűrű drótsövény és széles aknamező húzódott. Erős köd volt. A hírvivő katonának meg kellett várnia a hajnalt, hogy tovább mehessen. 7. A nyolc fiatal koreainak, egy őrnagynak, egy ápolónőnek és hat katonának soha nem dobogott még annyira a szive, mint április 30-án este. Ahogy leszállt a nap, ott lapultak mind a hegyoldalon. Kim Op az óráját leste. Tíz óra. Vájjon él-e épségben a hírvivő? Negyedtizenegy. Vájjon, hogyan fogadták? Megbíztak-e benne a kínaiak? Tíz óra 25 prc. Még öt perc. Pontosan féltizenegykor két rakéta szállt egymásután a magasba a kínai vonalak fölött. A két fénylő csík azt jelezte: minden rendben van. 8. Május 3-án délelőtt Kim Op őrnagy jelentést tett az ezredparancsnoknak. .(Folytatjuk),
