Márkos Albert: Nagyajtai Kovács István - Unitárius könyvtár 14-17. (Kolozsvár, 1926)

5

ni, annak mindkettejük írásait egyforma buzgalommal kell forgatnia.

Csakhogy a „Vadrózsák“ székelye <i vasárnapi székely, ki ünneplőben, bokrétás kalappal mesél, dalol, tréfál, táncol a kalákákban, a mulatságokban, a fonókban: Kovácsé a művesnapi, ki verejtéke és vére hullásával műveli és oltalmazza apáitól öröklött földecskéjét. Gyönyörködve nézzük azt, emennek láttán tisztelettel emelünk kalapot, tanulunk és lelkesedünk. Kovács munkássága már ebből a szempontból is van legalább is annyira fontos és értékes, mint a Krizáé.

Kriza meg is kapta megérdemelt jutalmát: neve halhatatlan s szülőházán az emléktábla büszkén hirdeti, hogy valamig a népdal él, ő is élni fog.

Kovács szülőháza jeltelen, sírját csak a rokoni kegyelet gondozza s a mai nemzedék embere már most is csodálkozva kérdi: ki volt Kovács István? E kérdésre akarok — legalább vázlatosan, amint időm és terem engedi — felelni ez órában.

A 18. század utolsó évében született Nagyajtán, az Előszegen abban a házban, ahol ma unokaöccse, Kovács Gábor