Márkos Albert: Nagyajtai Kovács István - Unitárius könyvtár 14-17. (Kolozsvár, 1926)

hány levelét ez időből s kész a magyarázat. Kinek lett volna kedve dolgozni ebben a minden életet kiölő, minden tetterőt megzsibbasztó korban? Ebben a sötét korban, amikor Vörösmarty szent tüze utolsót lobban, amikor Tompa, maga is csüggedten szólongatja dalra csüggedt társait, amikor a szelid, jóságos. Arany oly kétségbeesetten kacag bele a síri csendbe, hogy magának is, annak is,, aki hallja, kicsordul rá a könnye!

Betegségektől elcsigázott testtel, a napi robottól meggyötört lélekkel tér

érzelmeitől nemcsak én, de legjobbjaink fajunk múlt történeteinek megírását várják, sőt a maradék nevében követelik ... Kis fiamnak, kit székely származására büszkének lenni tanítok, a napokban Kőváry „Székelyhonát“ azon biztatással vettetém el kezéből, hogy abban, amit a jelenre vonatkozólag talál, Székelyföldön utazván, önszemével jobban kiismerendi; a múltat illetőleg pedig majd adok én neki egy mást, melyből valódi őseit azok nagysága szerint látandja s mi volt a székely s mi volt az ő sorsa ésélete Erdélynek országában, megtanulandja. És amidőn fiamhoz így beszélék, elhiheti tanácsos úr, hogy nem egyéb, mint Méltóságod kilátásba tett történetirata volt gondolatomban.