Vári Albert: Berde Mózsa - Unitárius könyvtár 10-11. (Kolozsvár, 1926)

35

zsolta lassankint a munka s az élet küzdelme. Bármilyen erős volt szervezete, ép és egészséges teste és lelke, mégis elkövetkezett a hanyatlás ideje. 1891-ben betegeskedni kezdett. Nem csoda, hiszen már 76 éves volt. Nemsokára idegrendszere felmondta a szolgálatot. Az eddig oly tiszta gondolkozásán és éles itélőtehetségén a zavartság jelei kezdettek mutatkozni. A baj napról-napra fokozódott, míg 1892 májusában Budapestre az elmegyógyintézetbe kellett szállítani. Abban a rögeszmében élt az élő halottak ezen komor házában, hogy a josefstadti fogságban van. Itt végezte be nemes és sokakat boldogító életét 1893 szeptember 22-én. Földi részei innen a kolozsvári köztemetőbe szállíttattak, ahol alussza örök álmát. Az unitárius egyház a nagy jóltevőhöz méltó emléket emelt sírja fölé. Azonban ez az erős kőemlék elmúlhatik, fejedelmi hagyományait is elmoshatja az idő, de az egyház és iskolák nemeskeblű jóltevőjének fennszárnyaló •emléke mindig élni és lelkesíteni fog s nemzedékről-nemzedékre visszhangozza : „Szegény legény is lehet hasznára a társadalomnak.“