Gál Kelemen: Péterfi Dénes - Unitárius könyvtár 5. (Kolozsvár, 1925)
19 rhás szavakkal: Isten immanentiája nincsen ellentétben az ő transcendentiájával. Az a tény, hogy az Isten a természeti világon keresztül mindig és mindenütt hat, nem enged arra következtetni, hogy az isteni létnek nincsenek transcedens és a természeti világon túl levő körei. A természeti világnak Istenhez való viszonya hasonló testemnek énemhez való viszonyához. Az énem és testem között benső összeköttetés van, de ez az összeköttetés nem azt teszi, hogy énem a testem s hogy testem az énem. Az én immanens a testben, de más valami, mint a test, azon felül és túl levő, transcendens, magasabb rendű és természetű, magasabb rendbe tartozó, mint a test. A pantheismus azért veszélyes, mert a lelket, az «mbert Isten részévé teszi. A theismus ezzel szemben azt igényli, hogy a lélek szabad ok, „az egyéni akarat külön szigete az isteni akarat nagy óceánjában“, szemben az Istennel, nem belé merülve. Ez a felfogás óvja meg az egyén erkölcsi életének és a lélek Istennel való közösségének feltételeit. Péterfi ezt a theismust hirdeti a szószéken is. Neki a szószék nem a kedvetlenül teljesített kötelesség megszokott szintere, hanem a nagy nyilvánosság, az Isten fóruma, ahová ünnepélyes szent érzelmekkel lép s a kereszténység legmagasztosabb elveit és tanításait ihletett ajkakkal a szónoki előadás minden művészetével hirdeti. Semmi sem volt tőle távolabb s erkölcsi valójától idegenebb, mint az a közönyös, megszokott hétköznapiság, mellyel sokan 2*
