Parker Tivadar: Jézus Krisztus - Unitárius könyvtár 3. (Kolozsvár, 1925)

Jézus Krisztus 19 Jézus az örökkévalóságot szólotta, igaz eszméit szárnyain hordja szét az idő ; minthogy az összes emberekhez beszélt, eszméi üdvözölve vannak, szé­pek és áldásthozók és azoknak kell lenniök, míg ember és idő létezni meg nem szűnnek. 0 nem tekintett hátra mint a farizeusok, csupán, hogy felvilágosítást, példát keressen. Ő maga előtt az irányt, maga körül a munkát nézte. Bő aratás kínálkozott, de a munkások kevesen valának. így van ez mindig. 0 nem keresett eszméket és szavakat az embereknél, amelyeket kimondjon, annál kevésbbé tapsot. Ő Istenre függesztette szemeit a Vezérletért, a böl­­cseségért és az erőért; s miként a híber le­genda szerint a víz a pusztában a Mózes vész­­szője érintésére, úgy támadt az ő szózatára is lelkesedés, az igazságnak egy hatalmas folyama a meglankadt, elgyengült, félénk és az Ígéret földje felé vándorló nemzet számára, úgy tá­madt ital a szomjuhozóknak és tisztulás a tisz­tátalanoknak. Azonban ő ellenzésre talált, igen, számos ellenzésre talált. Hogy is lehetett volna az más­képpen? Annak úgy kellett történni. 0 a békes­ség fejedelme kardot hozott. Szava emésztő tűz vala. A farizeusoknak taps és dicséret kellett, amely szektájokat, terveiket és hagyományaikat magasztalja, azoknak hízelegjen. Ő pedig ezt mondotta nekik : „Térjetek meg" ; róluk pedig a népnek így szólott: „Ily igazság egy embert

Next

/
Thumbnails
Contents