Perczelné Kozma Flóra: Unitárius nők világa (Felolvastatott a Dávid Ferencz Egylet estélyén Kolozsvárt, 1902. október 25.) - A Dávid Ferenc Egylet kiadványai. Felolvasások 20. (Kolozsvár, 1902)
- 8 -A szegény nép Jézussá, Nem a világtörténelemnek, nem a tudományos világnak, hanem első sorban a nagy közönségnek és a szegény népnek volna jussa ehhez a mi ember Jézusunkhoz, valamint az egész felvilágositó és jellemfejlesztő vallásunkra, nem annyira az önmagától is helyt álló, kiemelkedő szellemi embereknek volna szükségök, mint épen a leggyengébbeknek és ügyefogyottabbaknak, kikkel egy vagy más tekintetben úgy is mostohábban bánt a sors! A mi vallásunk a népre nagy áldás. A mi világosságot terjesztő vallásunk tehát éppen népünkre nézve a legnagyobb áldás. És ha az orthodox vallások feltűnő hanyatlásuk daczára még ma is bírnak annyi befolyásoló erővel, hogy a korszellem, az általános haladás és felviláqosodottság ellenére még a legfelsőbb körökben is meglátszik egy bizonyos tekintetben azoknak bénító hatása, csak feltételezhetünk a mi folyton izmosodó egészséges vallásunkban annyi ébresztő erőt, hogy viszont képes legyen az egyszerű népnél is egy bizonyos fokú intelligentiát előidézni. Az igaz, hogy a közvélemény azt tartja, hogy bűn a népet tudatlanságából, hiszékenységéből felébreszteni, mert az már neki valószínűleg predestinálva van. De tudja az Isten miért, én mindig megborzadok, ha ilyesmit keresztény ajkokról hallok. Vájjon mit szólna ehhez a beszédhez a mi Jézusunk, ki éppen a népből választotta ki embereit és első sorban azokat nevelte, azokat oktatta, sőt azokra bízta az ő világosságot terjesztő tudományát is. Hiszen a nép intelligentiája nélkül lehetetlennek is tartom a nemzeteknek bármily téren való boldogulását. Hogy egyebet ne említsek, vegyük csak az egészségi viszonyokat. Ma péld. a tuberkulózisnak veszedelmes terjedése idejében, mennyivel könnyebb volna e veszedelmes kórnak útját állni, ha az orvosoknak kevesebb akadályokkal, kevesebb előítéletekkel kellene megküzdeni. Minél világosabb értelemmel bir egy nép, annál könnyebben lehet vele megértetni, hogy bizony léteznek fertőző betegségek, melyektől óvakodni kell s nem történne meg olyan eset, hogy tekintélyes községekben megveréssel és kidobással fenyegetik az orvost, ha mer ragályos betegségek után fertőtleníteni. Bőven tapasztalhatjuk, hogy a melyik embert egy életen keresztül valótlan mesékkel és csodadolgokkal befolyásolnak, az képtelen az egyszerű logikus tanácsot befogadni. Volt nekünk egy jó öreg szakácsnénk, ki gyomorgörcsökben szenvedett, de