Balázs Mihály (szerk.): Heltai Gáspár imádságos könyve (1570-1571) - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 5. (Kolozsvár, 2006)

Bevezető tanulmány

Bevezető tanulmány 45 lyek jegyében a közös nyelv fenntartása mellett igencsak eltérő következtetésekre jutottak.50 Később azt próbáltam meg felvá­zolni, hogy Heltai Hálójának néhány epizódja is e küzdelem­ről tanúskodik.51 Úgy gondolom ebbe a sorba illeszkedik be az imádságos könyvecske is, amelynek fentebb idézet konkrétumai összefüggésbe hozhatók azzal a német nyelvű levéllel, amelyet egy kiváló román gazdaságtörténész, Samud Goldenberg talált meg a kolozsvári levéltárban. Bár már a fentebb idézett dolgozatokban szóltam róla, cél­szerű megismételni, hogy a levelet a más forrásokból sajnos nem ismert vándorprédikátor, Elias Gczmidele írta 1571. február 28-án Heltai Gáspárnak. Célja az volt, hogy válaszoljon azokra a vádakra, amelyekkel őt Heltai közös krakkói ismerősüknél, Conrad Eisenschneidernél, illetőleg a kolozsvári hatóságoknál illette, s amely miatt el kellett távoznia Kolozsvárról.52 A levél­ből az derül ki, hogy a Lengyelországból érkezett prédikátor az anabaptisztikus nézetrendszer egy szelídebb változatát is terjesz­teni próbálta a kolozsváriak között: a vagyonközösség önkéntes bevezetése mellett érvelt, s valamiféle bírálatban részesítette azo­kat is, akik keresztény voltuk ellenére világi hivatal betöltésére is vállalkoztak. Eszmerendszerének meghatározó eleme azonban kétség­telen egy nagyon erőteljes spiritualizmus volt. A spiritualisták szóhasználatával élve fejti ki a levélben, hogy hiányolja az erdé­lyieknél a lélek belső tanúságtételét (das innerliche Zeugnis des 50 Balázs Mihály, Az erdélyi antitrinitarizmus, 162-189. 51 Balázs Mihály, Heltai Hálójának forrásáról és eszmetörténeti hátteréről, Irodalomtörténeti Közlemények, XCVII(1993), 167-196. 52 A levél közlése: Samuil Goldenberg, Främintäri sociale // religioase la Cluj oglindite intro scrisoare din 1571, Anuarul Institutului de Istorie din Cluj, 1-11(1958-1959), 371-373. Néhány korrekciót javasolt e közléshez Francisc Páll, Främintärile sociale /?' religioase din Cluj in jurul anului 1570, Anuarul Institului de Istorie din Cluj, V(1962), 17.

Next

/
Thumbnails
Contents