Ferencz József: Unitárius Káté tekintettel a konfirmációi vallástanításra (Kolozsvár, 1948)

Második rész: Az Új Jézus által rendelt vallásos szertartások

75

megmarad számunkra a lelkiismeret békéje, melytő! senki sem foszthat meg. Amint Pál is írá: „a mi dicsekedésünk a mi lelkünk ismeretének bizonyságav hogy isteni szelídségben és tisztaságban, nem testi bölcseség, hanem az Istennek kegyelme által való ajándékkal forgolódtunk a világon“. Kor. 1, 12.

II. Embertársaink iránti kötelességeink.

Embertársaink iránti kötelességeink mindattól a parancsolattól függnek, mely azt parancsolja, hogy felebarátunkat úgy szeressük, mint magunkat. És anélkül, hogy ez alaptörvény valaha megváltoznék, az abból kifolyó kötelésségek változnak azok szerint a különös vagy általános, állandó vagy esetleges viszonyok szerint, amelyekben felebarátunkkal szemben állunk. Ezeket a különböző viszonyokat tanulmányozva ismerhetjük meg leginkább azokat a kötelességeket, melyeket azok parancsolnak.

1. Ha úgy tekintjük felebarátunkat mint magunkkal egyenlőt, akkor minden vele való viszonyaink ettől függnek: „Valamit akartok, hogy cselekedjenek az emberek veletek, azt cselekedjétek ti azokkal“. Máté 7, 12. Luk. 6. 31. És ez a parancs semmi kivételt nem szenved, mert minden ember, bármilyen legyen is faja, színe, hazája, vallása a mi felebarátunk, hozzánk hasonló, velünk egyenlő; mert az Isten az egész nemzetséget egy vérből teremtette“. Csel. 17, 26.

2. Ha úgy tekintjük felebarátunkat, mint kortársunkat, akkor ifjúkorában ápolással, védelemmel és gondoskodással tartozunk iránta, hasonlóan Jézushoz, ki a kis gyermekeket magához hivatta. Máté. 19, 13—15. Márk 10, 13—16. Luk. 18, 15—17. Vénségében pedig tisztelettel és becsüléssel, amit már Mózes meghagyott a zsidóknak: „A vén ember előtt felkelj és a vén embernek orcáját megbecsüljed“. 3. Móz. Í9, 32.

3. Ha úgy tekintjük felebarátunkat, mint hitrokonunkat, tartozunk őszinteségét tisztelni. „Kicsoda vagy te, hogy mást ítélsz?“ Jak. 4, 2. úgy mond az apostol