Ferencz József: Unitárius Káté tekintettel a konfirmációi vallástanításra (Kolozsvár, 1948)

Első rész: A hit tárgyairól

27

sek és nyomorúságok ostromolnak, ez a valódi erény. S mint az okos szülő néha legjobb gyermekétől legtöbbet kíván és a rossz iránt szelídséggel viseltetik; úgy az Isten is a rosszakat gyakrabban jóban részesíti, hogy ezáltal megtérésre indítsa őket és a jókat megpróbáltatásoknak teszi ki, hogy ez által még inkább kitűnjék az ők erényük. Boldog az, aki mind a szerencsében, mind a szerencsétlenségben ráismer az isteni bölcsességre, mely a mi erkölcsi növekedésünket eszközli s nem felejtkezik meg soha arról, hogy az Istennek igazságos ítélete előbb vagy utóbb irgalmassága mellett is be fog következni.

Kegyelmes és irgalmas az Úr és késedelmes a haragra. Zsolt. 116, 8.

Nem késik az Úr, ki az ígéretet tette (miképpen némelyek késedelemnek állítják ezt), hanem békességesen vár minket, nem akarván, hogy valakik elvesszenek, hanem mindnyájan megtérésre igyekezzenek. 2. Pét. 3, 9.

Az Űr nem gyönyörködik a halálravalónak halálában. Ezék. 18, 32.

44. Miben nyilvánult legelsőbben az Istennek atyai szeretete?

Istennek atyai szeretete legelsőbben abban nyilvánult, hogy az első pár embert a paradicsomba, legboldogabb állapotba helyezte, hol semmi szükséget, semmi fájdalmat nem éreztek, mert egyszerűen éitek és ártatlanok voltak.

Az első pár ember boldogsága nem á munkátlan életben állott, hanem abban az egyszerűségben és ártatlanságban, mely életüknek fő jellemvonása volt. E boldogságot élvezi ma is a gondtalan gyermek mindaddig, míg vágyai, igényei támadnak. Amiből azonban nem következik, hogy vágyaik magukban véve a mi szerencsétlenségünk forrásai lennének. Hiszen azokat Isten oltotta szívünkbe s így azok szükségesek. Akinek nincsenek vágyai, annak nincs célja az életben. Vágyaink csak akkor lesznek ránk nézve veszélyesekké, ha azoknak nem tudunk kellő határt szabni, ha olyanokért