Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház lelkész-szenteléssel egybekötött Egyházi Főtanácsának 1942. évről elmaradt, Kolozsváron 1943. évi március hó 28-29. napjain tartott évi rendes üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1943)

részét a reájuk váró nemzetmentő munkából s az egyházak is mindent megtesznek, hogy az özvegyek és hadiárvák sorsa elviselhető legyen.

Mármost a személyemet illető események sorrendjében vissza kell térnem arra az emlékezetes ünnepi alkalomra, 1941. november 16.-ára, amikor az Egyházi Főtanács keretében a templomban, bevett szokás szerint beiktatást nyertem a szent hivatalba, amelynek terhét Istenben bízó lélekkel vállaltam és vállalom. Ugyanakkor adott munkaprogrammom erre kötelez is a saját lelkiismeretem és az ország közvéleménye előtt. A beiktatással egyidejűleg a Kormányzó Űr személyi kiküldöttje: Dr. Mikó Ferenc ny. államtitkár kezébe letettem az állami hűségesküt is, amely bevett vallásunk természetes jogaival együtt jár, s egyházunk részére a többi vallásfelekezetekkel egyenlő elbánást, megbecsülést biztosít. A Kormányzó Űr Őfőméltóságának ezt az intézkedését azután december közepe táján kért személyes audencián köszöntem meg.

Itt említem meg azt is, hogy az U. E. felsőházi képviselete, amelyet mint vikárius 1927. január vége óta — megszakítás nélkül az interregnum alatt is — gyakoroltam, a Zsinati Főtanács választása alapján (1941. VI. 29.) automatikusan átszállott, mint rangidősebb vezetőre, az egyházi elnökre. Ottani teendőim elég gyakran szólítanak hazánk fővárosába, de ez mindig alkalmat nyújt egyúttal arra is, hogy főbenjáró érdekeinket képviseljem az irányunkban bizalommal és megértéssel viseltető magas kormányzati tényezők előtt, akikkel a kapcsolatot iskoláink s ezekben működő tanári és tanítói karunk, valamint lelkészeink és központi igazgatásunk érdekében — nem pusztán anyagi okokból — fönn kell tartanunk. A gondoskodásnak az a mértéke, amellyel a magyar állam a bécsi döntés után átvette a nyugállományú tanítók és tanárok terhét a maga intézésébe, már egymagában hálára kötelez. Űj abban a keresztúri Gazdasági Iskolánknak nyújtott 300.000 P. építkezési segély, mint az első ilyen irányú intézet támogatása, amely a megszállás próbaéveiben kezdette meg áldásos működését népünk javára, ugyancsak figyelemreméltó.

29