Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház lelkész-szenteléssel egybekötött Egyházi Főtanácsának 1942. évről elmaradt, Kolozsváron 1943. évi március hó 28-29. napjain tartott évi rendes üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1943)

Nyilvánvaló ezekből, hogy az állam segítőkezének a nép adó-filléreiből ott kell a nemzeti érdekek szolgálatára a legtöbbet adnia, ahol a nemzeti életutánpótlás tüze a legmagasabban lobog. És nyugton megállapíthatjuk, hogy nem vagyunk mi érdemtelenek erre a legmagasabbfokú állami támogatásra. Nem vagyunk, mert mi voltunk az egyházak közül az elsők, akik a nemzetnevelést iskoláinkban önerőnkön — mindjárt az anyakebelre való visszatérés pillanataiban — megszerveztük, s így nem csoda, ha a sokszor aléltságba eső nemzetnek a mi kolozsvári gimnáziumunk ifjúsága adta elsőnek a pezsdülő és biztató erőt a harctérre való önkéntes jelentkezéssel. Nem csoda, ha mi voltunk az elsők, akik az állam által a zsidóság terjeszkedése ellen hozott törvényeket egyházi életrendszerünkben érvényesítettük. Amikor tehát a mi legfőbb egyházkülpolitikánk minden vonatkozásunkban a nemzet értelmében él, sőt az államot törekvéseiben sokszor meg is előzi, akkor kellő érdemeket szereztünk ahhoz, hogy bennünket ne a létszámszerinti kisebbségünk, hanem nemzetalkotó jelentőségünk és értékünk minőségi felbecsülése alapján támogassanak.

Egyházkülpolitikánk a keresztény testvéregyházakkal szemben — talán szabad legyen úgy mondanunk — példaadó. Mi a vallásszabadság törvényalkotó népe vagyunk. Számunkra a keresztény vallás szabad gyakorlatának s vele természetesen a felekezetek türelmességének és békéjének fáklyája nem újkeletű, nem a bolsevista sátán szorongatásának árnyékából származó, hanem az a mi számunkra századok történelmi múltjából, még 1568-ból világít, magasból lobogó s onnan fényét messzire szétszóró fáklyaként. Akkor történt, hogy a tordai országgyűlésen vallásalapítónknak: Dávid Ferencnek befolyása alatt János Zsigmond törvénybe iktatta a vallások szabad gyakorlatának jogát. Ha bennünket más felekezetek azóta is követtek volna, ha a mi türelmességünk és felekezetszeretetünk azóta lassan, de szüntelen terjedt volna, akkor a mi példánkon a magyar keresztény felekezetek között a szeretet akkora fényének és melegének kellene tüzelnie, hogy talán még az egybeolvadásra is képesek volnának.

9