Kiss Elek (szerk.): Az Unitárius Egyházi Főtanács 1939. december 3-5. napjain Kolozsváron tartott lelkészszenteléssel egybekötött évi rendes üléseinek Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1940)

rendkívüli Főtanácson. Egy felmerült esetből kifolyóan E. K. Ta­nács úgy intézkedett, hogy az egyházszertartás reformja is vétes­sék újból tárgyalás alá, de addig is megállapította, hogy a litur­gikus cselekmények előírt sorrendjéhez alkalmazkodni kell, s ennek megszegése fegyelmi vétség. Egyik egyházközséghez elő­terjesztés folytán felvilágosítást adtunk arról, hogy egyházunkban az eklézsiakövetésre mi a gyakorlat. A hívek fegyelmezése szem­pontjából jóváhagytuk a küküllődombói egyházközség közgyűlésé­nek azon határozatát, hogy azoktól, akik kepével, vagy más egy­házi tartozással hátrálékban vannak, valamint családtagjaiktól a temető használatát és harangoztatást a tartozások kiegyenlítéséig megvonják. Főtisztelendő Püspök űr és a missziói bizottság javas’atára E. K. Tanács kimondotta, hogy az egymáshoz közelfekvő egyház­körök összevonásával és 4—5 csoportba osztásával presbiteri kon­ferenciák tartassanak, úgy hogy pár év alatt valamennyi egyház­­község keblitanácsosai azokon résztvegyenek. A missziói bizottság 1939. évi munkatervével kapcsolatban E. K. Tanács felkérte Fő­tisztelendő Püspök urat oly közbenjárásra, hogy a szabadelvű vallásos egyesület diákkongresszusai és konferenciái hozzánk is elkerüljenek. A missziói bizottság az egyházi egyletekkel egyház­társadalmi kérdésekben együttmunkálni szándékozik, s ezért nyilván­tartja az anya- és csecsemővédelem, napközi otthon és aggmenház kérdéseit, a missziós kérdéseket nagyobb körben az Unitárius Közlöny és vidéki összejövetelek által megbeszélés tárgyává teszi, városi egyházközségekben teológiai tanár afiait és más lelkészi végzettséggel rendelkező afiait felkéri istentiszteleteken, ünnepein­ken és összejöveteleken való szereplésre; missziói munkákra, ki­adványokra a Közalapból az eddiginél nagyobb összeget javasolt folyósítani s tervbevette „A család könyve“ kiadását, ami most hagyta el a nyomdát, s ezt követőleg „A gyermeknevelés könyve“ és „A népnevelés könyve“ kiadását. Jóváhagyólag vettük tudomásul, hogy az iratterjesztő bizott­ság kiadta Benczédi Pál afia IV. elemi oszt. valláskönyvét, E. K. Tanács elrendelte Dr. Kiss Elek afia I. gimn. oszt. vallás tan­könyvének a nevelésügyi bizottság átnézése utáni kiadását, ezen felül 1000—1000 példányban még kinyomatta Benczédi Pál afia — 47 —

Next

/
Thumbnails
Contents