Kiss Elek (szerk.): Az Unitárius Zsinati Főtanács 1938. október 2-4. napjaink Clju-Kolozsváron tartott püspök beiktatással és lelkészszenteléssel egybekötött évi rendes üléseinek Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1938)

nyék között szem előtt tartó nemzedék kerül idővel a régi helyébe. Áldozatok árán is meg kell tennünk mindent, hogy a tanári pályára készülő, tehetséges unitárius ifjaink előmenetelét figyelemmel kísérjük, támogassuk, hogy mindazon szakokra, ahol szükséges, meg legyen a saját jólképzett unitárius vallású jelöltünk, akit alkalmazni kívánunk.

Gazdasági iskolánk szépen működik s mind inkább kezdi beváltani azt a reménységet, amelyet hozzá fűztünk. Elemi iskoláink és az itt működő tanítóink helyzete állandóan nehéz és súlyos. Felekezeti oktatásunk ősi autonómiáját a lassú elsorvadás veszélye fenyegeti. Nemcsak anyagi okokból, hanem egyébként is. Egyik-másik iskolánk felett minduntalan megszólal a lélekharang. A nehézségek időnként csökkennek, hogy újra erősödjenek. Egy immár állandóvá vált aggodalom keríti hatalmába lelkünket, ha iskoláink jövőjére gondolunk. A múlt ama könnyelműsége, amellyel sok felekezeti iskolát önként adtunk át az államnak, még a régi rezsim alatt, — vádol. A jelen sivársága megdöbbentetésre késztet. Elődeink hibájáért, amely- Iyel feláldozták felekezeti iskoláink egy részét, nem vagyunk felelősek, de a jövőért felelősek vagyunk s azért kijelentem, hogy felekezeti oktatásunkhoz ragaszkodni fogunk a végsőkig, bármily áldozatok árán is. Évszázados iskolafenntartó jogunkról nem mondunk le soha, aminthogy nem mondott le Erdély egyetlen népe sem, sem a szászok, sem a románok. Remélem, hogy már közeleg az idő, amikor ez a törekvésünk az állam részéről megértésre és anyagi támogatásra talál, amint erre ígéretet is foglal magában a kisebbségi statútum. A legnagyobb baj, hogy népünk elszokott a felekezeti iskolafenntartó gondjainak viselésétől, tisztelet a csekély számú kivételnek. Ezen csak újból való ráneveléssel lehet segíteni, ha a külső akadályok meg nem nehezítenék.

Iskoláink szorongatott helyzetével együtt jár a tanítói utánpótlás nehézsége és a tanítás mérhetetlenül silány anyagi élet lehetősége. Elemi iskolai tanítóink a kisebbségi helyzetnek valóságos mártírjai, és kétségbe kellene esnünk, ha nem hallanók az apostol bíztatását, hogy a mi pillanatnyi szenvedésünk örök dicsőséget szerez nekünk. (II. Kor, IV, rész, 17 vers.)

— 43 —