Kiss Elek (szerk.): Az Unitárius Zsinati Főtanács 1938. október 2-4. napjaink Clju-Kolozsváron tartott püspök beiktatással és lelkészszenteléssel egybekötött évi rendes üléseinek Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1938)

Túl a társadalmi helyzeten avagy osztályon, túl a faji, nemzeti hovatartozáson olt áll az ember, kiemelve magasan, a lehető legma* gasabban, mint Isten gyermeke és munkatársa. Minden ember leiké* bői láthatatlan szál feszül Isten felé, amelynek másik végét Ő tartja kezében. Ezek a szálak mind összetalálkoznak abban az egy kézben s ameddig érzi az ember, hogy a láthatatlan hálózat egyik szálán függ, amíg érzi ma^a mögött az Istent, addig ember. Lényege és értéke semmi más, mint az, hogy mennyiben hatja át az a gondolat, hogy a szál, amely őt Istenhez fűzi, az ő életformájának egyetlen lehetséges kitel* jesedése.

Különbség itt is van, de eltérő minden olyan megkülönböztetés* tői, amit az emberi társadalmak ingadozó értékelése tett és tenni tud. Mérték itt csak egy van : Isten és az isteni; ami ehhez hozzátartozik vagy ennek a minőségét mutatja, az értékes és örökkévaló, ami pedig nem, az múlandó, s legfennebb eszközi értéke van csupán.

Az ember értékét az szabja meg, hogy miként fogja fel a munkatársi viszonyt. Ha egyezik a munkaadó céljaival, akkor üti a mértéket, ha nem, könnyűnek faláltatik. Az evangéliumban eltűnnek a termé* szetes vagy mesterséges korlátok és különbségek az emberek között, de megmarad az egyedül igazi értékmérő: Isten és az isteni munkaközösségben való részvétel. A legősibb, a legeredetibb, a mindenekfelett álló mérték, amely által az ember magára ismer s élete érteimé* nek tudatára jut.

I.

Hogy a mi korszakunk nyugtalan, azt nem kell bizonyítani. Okát azonban ennek, úgy látszik, nem akarják észrevenni. De nem* csak az okát nem látják, hanem a nyugtalanság megszüntetésének az eszközeit sem tudják megtalálni.

Ha végigtekintünk az emberi próbálkozásoknak csak az utóbbi évtizedekben történt erőfeszítésein azért, hogy a nyugalom és az ossz* hang helyreálljon, mindeddig a kilátástalanság szorongatta lelkünket. Valami hiányzott ! Lehet, hogy a törekvések őszintesége; vagy pedig a tehetetlenségnek az a fajtája forgott fenn, amely nem tudott kilépni a bűvös körből, amely fogva tartja.

Az emberi gyarlóság csak nehezen birkózik meg a feladatokkal, amelyek vállaira nehezedtek. Vájjon reá fog*e jőni végre, hogy mi az,

— 20 —