Varga Béla - Benczédi Pál (szerk.): Az Unitárius Egyházi Főtanács 1936. évi december hó 13., 14 és 15 napjain Clujon tartott évi rendes üléseinek Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1936)
Első ülés
Ez összhang a múltban, midőn többség voltunk, hézagos is lehetett, hisz akkor az egyéni önkiképzé§re is minden ut és lehetőség tárva volt ma azonban a kisebbségi helyzet korlátái, a megváltozott, s a barátságosnak nem nevezhető korszellem és légkör, egyenesen követelik, hogy az utánpótlásra hivatott utódok, érdemes ifjúságunk, a mindennapi egyházi élet gyakorlati feladatai, lehetőségei és nehézségei tekintetében is a munkamezőre bevonással megismertessenek. Ezeknek megtanulása, ismerete nélkül a tettek mezejére lépés legalább is könnyelműség, s minek következménye az egyházra vonatkozólag a legtöbbször káros és nem haszon, A megismertetés útvonala a bizottsági munkálatokban való részvétel, amibe a bekapcsolódást és bekapcsoltatást kívánatosnak találom, E törekvés már a múlt évi főtanácsi ülésünkön megnyilvánult a főtanácsi bizottsági tagok választásánál, e belátást vélem széljesbitendőnek-A legutóbbi főtanácsi megnyitómban kifejezést adtam annak a meggyőződésemnek, hogy egyházunk egyetlen erős vára s az egyetértés, az összhangban együttmunkálás. Kérve kértem, hogy tudjuk egyéni sérelmeinket nemcsak elviselni, de kimagyarázás és megbánás után, a tövis hátramaradása nélkül el is felejteni. Mély sajnálattal állapitom meg, hogy kérelmemet és intelmemet nem minden afia tette magáévá. Ellenséges érzületeket ma is vélek itt-ott megvillanni, Ez annál fájóbb, mert az egyházunk jövőjének biztosítására szükséges összhangzó munka sikerét bénítja. Vitán felüli, hogy minden egyházvezetői ténykedés megbirálás tárgyát képezi, Minden bírálat azonban csak akkor értékes, ha tárgyilagos és alapos, ha személyes rokon- vagy ellenszenv annak értékét el nem homályositja. Nem is nagyon régen egyházvezetői ajakról hangzott el a kijelentés: „Szörnyű csapás a felületes ítélkezés, a külső látszaton kapkodás, az idők jelének fel nem ismerése". Igen, mert az emberi gyarlóság igen fogékony a rossz iránti hiszékenységre. Óvakodni kell e téren a kapunyitogatástól. Óvakodni kell annak, ki az egyházi életet javítani, tisztítani és továbbépíteni komolyan akarja. Óvakodni kell annak, ki egyházvezetői munkára van elhivatva, vagy ilyenre látszik elhivatottnak. 7