Varga Béla (szerk.): Magyar Unitárius Egyházi Főtanács 1931. évi december hó 13. napján Kolozsvárt tartott ülésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1932)

I. Ülés

4

Simó Pál, Yaska Dezső, dr. Lukácsi József, Nagy Kálmán, Gy. Pap Domokos, dr. Szent-Iványi Árpád, Ürmösy Kálmán, Vass Domokos, dr. Borbély Sámuel, S. Nagy László, dr. Nagy Miklós, Kovács Kálmán, László Gyula, Hidegh Mihály, Markos Albert, Pálffi Márton, Urmösi Jenő, Patakfalvi Zsigrnond, Inczeffy Albert, dr. Vajda Béla, Hadházy Sándor, ltaffay András, liégeni Áron.

Ili. Egyházkörök és egyházközségek képviselői: lfj. Sándor Gergely, Zsigmond József, Székely Tihamér, if,). Máthé Lajos, Gálfi András, Árkosi Tamás, Pataki András, Weress Béla, Mátyus Gergely, Bodóczy Sándor, Barabás Miklós, Gálffi Ferenc, Csongvai Dénes, Tiirkössy Samu, Lőfi Béla, dr. Gálffi Zoltán, Varga Andor, Miklós János, Lőrinczy Dénes (Lupény), dr. Benke János.

1. Dr. Ferenczy Géza íőgondnok a következő beszéddel nyitja meg az ülést.

Főtisztelendő és Méltóságos Főtanács!

Válságos helyzetünk közepén gyűlt egybe egyházi főtanácsunk. Anyagi erőinknek megfogyatkozása az intézményeinknek és alkalmazottainknak fenntartását és fennmaradását végzetesen fenyegetik. Kutatnunk kell a lehetőségeket, melyek a mai vészteljes krizis átélésére alapot — reményt — nyújtsanak.

Megingott Inveinknek a gazdasági egyensúlya s e megingást félelmetesen érzi a hivekre támaszkodó egész egyházszervezetünk. E megingás liiveink minden csoportjára kiterjed, s mi ezt nemcsak ismerjük, de érezzük és együtt szenvedjük is.

Földbirtokosaink alól az agrár kényszerkisajátítás, —állami alkalmazottaink alól az állami áldozati- és szükségadó; — kisbirtokosaink alól a pénzszükség, s az ezzel együtt járó termény- és állatértékesítési lehetetlenség; — kereskedőink és iparosaink alól a forgalomhiány; — tőkepénzeseink alól a betétek kifizetésének beszüntetése és a kényszeregyességek napontai sokasodása; — állami nyugdíjasaink alól az állami nyugdíjfizetés szüneteltetése s illetve a fizetésnek a végtelenbe nyúló halasztgatása ...

már elvonták a normális élet folytatásának lehetőségét s már-már lehetetlenné súlyosbították még az önfenntartás lehetőségét is, s így bedugultak a hit- és valláserkölcsi élet azon ősforrásai, melyek intézményeink fenntartásának mindenha a legerősebb biztosítékai voltak. Szomorúan állapítjuk meg, hogy országunkban ma már ropog, recseg az egész gazdasági élet s alátemetéssel fenyegeti nemcsak a könnyelműt és pazarlót, hanem a takarékost és gondost is egyaránt.

E helyzet természetes következménye az, hogy a legnemesebb erkölcsi testület, az egyház, fokozottan érzi és szén-