Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának Kolozsvárt, 1930. dec. 14., 15. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1931)

Jegyzőkönyv

7

hibát követünk el, ha annak áldásaiban nem a hiveink tömegét részesítjük.

Hangoztatnom kell, hogy bármelyik főiskolánknak átalakítása csak akkor indokolt, ha a megszüntetett rész, vagy részek helyett e gazdasági szakoktatást tényleg bevezetjük. Utóbbi tehát feltétele az előbbinek. Minthogy pedig államunkban a gazdasági szakoktatás bevezetése is kormányhatósági engedélyezéssel lehető, ez engedélyezés bekövetkezte előtt az elhatározott átalakítás fogantba nem veendő, nem tehető.

Másik, az életstandardunkat felette érzékenyen érintő esemény az, hogy a kormányhatalom a kisebbségek részére eddig nyújtott állami segítés tetemes leszállítását vette tervbe. E terv részleteit ma még kimerítően nem ismerjük. Azonban halljuk és olvassuk, hogy a leszállítás a hívők lélekszámához viszonyítottan történne. Tarthatatlan, indokolatlan, hibás ez alap. Jóllehet miniszter, prefect, községi szolga, sőt libapásztor is egy-egy lélekszám, mégis azoknak díjazása nem egyenlő és nem is lehet egyenlő... mert egészséges és igazságos felfogás szerint csak: a munkás képzettsége és a munka minősége lehet és kell legyen a munkadíjazás iránytűje.

A tervbevett kormányintézkedés (ölen elnökségünk felirattal élt, felséges királyunk előtt kihallgatáson jelent meg s eddig is minden lehetőt elkövetett és jövőre is el fog követni, hogy az állam érdekében tett egyházi szolgálataink és érdemeinknek megfelelő arányban nyújtassék híveinknek az állami segítés,

E téren azonban erőink már fogyatékosak. Csak kérő és nem követelő eszközökkel rendelkezünk. Mennyiben tehát odaadó törekvésünk a kívánt eredménnyel nem járna, akkor alig van más módunk, mint e nyilvánvaló súlyos sérelmet állandóan nyilvántartani s annak orvoslását szakadatlanul szorgalmazni. Ez államsegélycsökkentés nem annyira intézményeinket, mint alkalmazottain kát érinti s közbenjárásunk sikertelensége esetében alig tehetünk egyebet, mint az igényeknek leszállítását. Ezt kell ajánlanom, mert annak egyházi pótlására lehetőségünk nincs, mert szegények lettünk s mert „szegénynek drága kincs a hit, — tűrni és remélni megtanít“.

Méltóságos Főtanács! Vallásunk, egyházunk és hiveink évszázadokon keresztül a súlyos megpróbáltatások sokaságát