Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)

Jegyzőkönyv

vizsgák tantárgyaira vonatkozólag. Az új tantárgy felosztás 1929—30. iskolai évvel kezdődőleg életbe lép. 5. A szakvizsgás növendékeket a Püspök a gyakorlati évre kirendeli és gondoskodik róla, hogy a kijelölt helyen al kalmük és módjuk legyen a lelkészségre képesítő vizsga le­tevésére szükséges összes ismereteknek és tapasztalatoknak a megszerzésére.“ E. K. Tanács felhívja Teológia Akadémia igazgatóságát, hogy mindezen pontokat a Teológiai Szabályzat készülő mó­dosítására vonatkozó javaslatánál vegye figyelembe. Egyben a jelen határozatot egyházi Főtanácsnak jóváhagyás végett felterjeszti. Miről Teológia Akadémia igazgatóságát és tudo­más végett esperes afiait értesíti. Főtanácsi bizottság elfogadásra ajánlja. Főtanács elfogadja és határozattá emeli. 40. a) E. E. Tanács 1069—1929. sz. a. Főtanácsnak elő­terjeszti, hogy addig is, míg a bakkalaureátusi vizsga^ utáni egyetemi átmeneti év a most készülő állami felsőoktatásügyi törvényben rendeztetnék, s ennek megfelelően a Teológiai Akadémiai szabályzaton a végleges módosítások eszközölhe­­tők lennének, a teológiai akadémiai hallgatók felvétek1 és vizsgára bocsátása kérdésében a Teol. Akadémia igazgató­sága 149—1929. ig. sz. javaslatára az 1929—30. tanévtől kez­dődő hatállyal átmeneti intézkedésként a következő intézkedé­seket állapítja meg. 1. Mindazok a növendékek, akik eddig 8 főgimnáziumi osztályos végzettséggel vagy külföldi érettségi bizonvítvány­­nyal a Teol. Akadémiára felvétetnek, ennek rendes hallgatóiul tekintendők, s amennyiben a teológiai szabályzatban írt kö­telezettségeinek eleget tettek, eddigi teológiai akadémiai éveik rendes hallgatói éveknek beszámíttatnak, tőlük mind az alap, mind a lelkészképesítö vizsgálatot szabály szerint bevétetnek, s ezekről bizonyítványt nyerve lelkészeknek alkalmazhatók lesznek. 2. Azok, akik 1928. óta csak VH. főgimnáziumi osztályt végeztek, rendes hallgatóknak szintén felvehetők, de alap­vizsgára csak a. bakkalaurátusi bizonyítvány megszerzése után bocsáttatnak. 3. Az első évfolyamra minden teol. hallgató azzal a meg szorítással vétetik fel, hogy a második évfolyamra csak ab­ban az esetben iratkozhatik be, ha az első évfolyamon a ta­nári kar meggyőződhetik az illetőnek unitárius hitéről és lel­­készi pályára való készségéről. Ebből a célból az első év­folyam végén az igazgatóság előtt az T. évfolyam egész évi tárgyaiból az első éves hallgatók vizsgálatot tesznek, amely után az igazgatóság megállapítja az arra valóságot úgy tanul­90

Next

/
Thumbnails
Contents